11. Túl hosszú éjszaka

 

Életem legnehezebb feladatának tűnt kiigazodni Haleyn. Órákon keresztül simult odaadóan a karjaimba, a szíve vadul vert minden érintésemre, mégis amikor megcsókoltam, mindannyiszor hiányzott valami. Néha vissza sem csókolt, néha meg úgy tűnt, teljesen felizgattam, őrjítő dolgokat művelt a nyelvemmel, aztán megint bezárkózott. Bár nem akartam leitatni, hagytam, hogy annyi enyhén felturbózott puncsot igyon, amennyit csak kíván, és ivott is rendesen, így én különösen ügyeltem rá, hogy csak vizet vegyek magamhoz.

Épp egy újabb pohár punccsal siettem vissza táncparkettre, amikor megláttam őket. Ledermedve figyeltem, ahogy Jeff úgy húzza magához Haleyt, mintha bele akarna mászni, és ő ahelyett, hogy ellenkezett volna, hagyta neki. Az a gennyláda a fülébe sugdosott, Haley pedig válaszolgatott neki. Úgy tűnt, remekül elvannak, én pedig kis híján összeroppantottam a kezemben tartott műanyag poharat. Azzal az elhatározással mentem oda, hogy itt vér fog folyni, de Jeff lelépett mielőtt odaérhettem volna.

Haley utána bámult, csak az utolsó pillanatban fordult vissza felém.

- Mit akart tőled? – kérdeztem mogorván.

- Csak táncoltunk – mondta, mintha semmi szégyellnivaló nem lenne abban, hogy engedte a testéhez simulni azt a mocskos férget.

- Mit mondott neked? – figyeltem fel Haley elgondolkozó arcára.

- Semmi fontosat – hazudta.

- Akkor miért vágsz ilyen képet? Mit mondott? – követeltem a válaszomat.

- Semmi közöd hozzá! – sziszegett rám. – Nem kell mindenről beszámolnom neked!

Ez övön aluli ütés volt! Velem jött ide, az én partneremként, erre hagyja, hogy más fogdossa, és komolyan úgy gondolja, semmi közöm hozzá?

- Milyen igaz! Hiszen azt is én tudtam meg utoljára, hogy lefeküdtünk egymással! – jutott eszembe. – A nagy smárolásodról Johannal nem is beszéljünk!

Felcsillant a pillantása.

- Féltékeny vagy? – Reménykedőnek tűnt a hangja, én pedig akkor se vallottam volna be, hogy az vagyok, ha az életem múlik rajta.

- Féltékeny? Mire? – Nem bírtam ki, durván magamhoz rántottam. – Mindezt én is ugyanúgy megkaphatom!

Ez igaz volt. Ezek szerint Haley ilyen lány. Bárkivel elcicázik, aki figyelemre méltatja, talán bárkinek hagyná, hogy ugyanúgy megcsókolja, ahogy én teszem. A francba is, még ez a gondolat sem tántorított el attól, hogy magamnak akarjam. Durván megcsókoltam, és meglepetésemre hozzám simult, szorosan átkarolta a nyakam, és megkaptam tőle a legvadabb, legigazibb csókot, ami rögtön elfeledtette velem a haragomat. Elgyengülve tartottam a karomban, amíg mindketten ki nem fogytunk a levegőből.

- Mondd, hogy szeretsz! – suttogtam. – Hazudj!

- Nem hazudok! – ellenkezett, mire újból a szájára tapadtam.

- Gyerünk, mondd!

- Szeretlek, Dean! Nagyon szeretlek! – A hangja édes és ártatlan volt megint. – Nem volt semmi Johannal, Sylbe szerelmes. Csak csókolóztunk, de nem jelentett semmit.

Majdnem bólintottam, aztán szétoszlott a sűrű köd a fejemben.

- Nagyon jól csinálod – adóztam gúnyos elismeréssel. – Végig elhittem mindent, amit mondtál. Ügyesen hazudsz!

Nem akartam, hogy lássa az arcomat, a nyakához hajoltam, hogy megnézzem, hogyan reagál, ha ott csókolom, de nem volt képes leakadni a témáról.

- Nem hazudok, Dean! Igazat mondok.

- Nem tudok hinni neked.

- Legalább próbáld meg!

Megpróbáltam, és Johannt láttam magam előtt Haley szájára tapadva. Nyilván nem úgy történt, de a képzeletemben mindketten elégedetten vigyorogtak, amiért így kicsesztek velem. A kép feldühített.

- Jobban csókolt, mint én? Mivel érte el, hogy visszacsókold? – Azzal, hogy őt szereti, bármi is történt közöttünk. – Pattogtak a szikrák, Haley, mindenki ezt állítja!

- Ez fáj! – nyögött fel, én pedig gyorsan elkaptam a kezem, amivel állat módjára megszorítottam a törékeny vállát. Kikészített az eszeveszett féltékenység. Haleynek az enyémnek kellett volna lennie, de ő nem érezte magát annak, ebbe majd beleőrültem. Láthatott valamit rajtam, mert lágy hangon magyarázni kezdett.– Nem voltak szikrák, Dean! Nem is úgy csókolt meg, ahogy te. Ha láttad volna…

- Láttam, Haley! – húztam fel magam a hangján is. Rajtam ne szánakozzon! – Ott álltam az ablakban, és láttam, ahogy a kocsiban csókolóztok! – vádaskodtam.

- Akkor látnod kellett, hogy nem jelentett semmit! – tartott ki az igaza mellett. – Még Johann sem gondolta komolyan.

- A csók az csók, ne próbáld beadni nekem, hogy…

- És amikor te megcsókoltad Emilyt? – vágott közbe az okoskodó hangján.

- Hogy a francba jön ez ide?

- Te mondtad, hogy nem volt olyan igazi csók! – mondta diadalmasan, mintha ezzel most megnyerné a vitát. Ha nem jön be a rajzolás, ügyvédnek kellene mennie, annyi biztos! – Johann és köztem sem volt az, még csak nem is akartam!

Ez volt a bizonyíték arra, amit nem mertem még ennyi jel után sem elhinni. Ugyanezt mondta nekem is, lefeküdtünk, de ő nem is akarta. Csókolóztak Johannal, de ő nem is akarta.

- Ennek ellenére nagyon készségesnek tűntél! – Vagyis egy álszent csábítónak, aki a farkuknál fogva vezeti a pasikat. Engem, Johannt, de még Zach-kel is bepróbálkozott, és az előbb könnyedén Jeff karjaiba omlott. Ez a lány egy…

- Akkor talán fel kellene keresned apát, majd ír fel neked szemüveget! – sziszegett rám dühösen.

Ez megtette végszónak, faképnél hagytam Haleyt, és elindultam, hogy megkeressem Zach-et. Ki kellett derítenem, pontosan mi igazi Haleyből, mert már fogalmam sem volt.

Zach-re és Gemmára nem messze találtam rá az italok között.

- Segítenetek kell! – mondtam, mire Zach kelletlen arcot vágott, Gemma meg rám fintorgott.

- Komolyan, mi van veled? Nem csodálom, hogy az a szegény lány menekül előled!

- Ezt te nem értheted – legyintettem le. – Táncolsz velem? Azt akarom, hogy Haley lássa, és…

- Nem veszek részt a hülye játékaidban! – vágott közbe. – Egy tuskó vagy vele! Megérdemled, ha elhagy! Már Pattyvel is egy barom voltál…

- Őt most ne keverjük ide! – kértem, arra gondolva, ki a francot érdekel az a tyúk. Haleyhez képest az összes korábbi csaj felejthető volt, még az arcuk is egybefolyt, amit a felhúzott kedélyemnek tudtam be. Csak Haleyt láttam magam előtt különböző pasasokkal, hogy lettem volna képes más csajra gondolni? – Kérlek, Gemma! Csak egy tánc! Szeretném látni, hogyan reagál! – kérleltem, mire megenyhült, és bólintott.

- Csak egy! – Azzal elindult a táncparkett felé.

Zach kerülte a tekintetem, de megragadtam a vállát, hogy figyeljen rám.

- Te megpróbálod elcsábítani! Vess be mindent, de nehogy megcsókold! És ne…

- Nem fogok hozzányúlni, minek nézel engem?! – Hogy minek néztem, azt épp nem kellett kitárgyalnunk, talán csak költői kérdés volt. – Meddig?

- Ameddig rá nem bólint, hogy elmegy veled – kezdtem a legrosszabbal. – Vagy meg akar pofozni a szemtelenségedért, ez a valószínűbb.

Legalábbis reménykedtem benne, hogy az a valószínűbb. Nem mertem már semmit elhinni, így némán követtem Gemmát a parkettre. Egy jó helyet választottam, ahonnét Haley ránk láthat, és alaposan átnyaláboltam Gemmát.

- Mi a francot művelsz? – kérdezte megdermedve.

- Féltékennyé akarom tenni – mondtam az igazat. – Csak pár percig hagyd magad, nem kell csinálnod semmit.

- Hülye ötlet – közölte velem. – De megértem, aranyos lány.

- Mi? – értetlenkedtem.

- Aranyos és kedves – mondta. – Te meg belezúgtál.

- Nem zúgtam bele! – förmedtem rá, mire kinevetett.

- Nagyobb hülye vagy, mint gondoltam!

Időközben Zach odaért Haleyhez, és kézen fogva húzta táncolni. Természetesen nem kérette magát, csak ment, és hagyta, hogy Zach magához ölelje.

- Mit csinálnak? – kérdezte Gemma vidám hangon, mint aki legszívesebben vihogna a nyomoromon. Ezt nem róhattam fel neki, főleg miután elég nagy részem volt benne, hogy Matt szakítson vele.

- Táncolnak – mondtam nyomorultul érezve magam.

Zach keze lecsúszott Haley dereka alá, ahogy korábban az enyém, és a lány nem csinált semmit, egyszerűen hagyta. Úgy éreztem, a csalódás lyukat rág belém, amin át elszivárog minden izgalmas érzés, ami eddig fűtött. Ez lenne Haley?

- Akkor csinálj úgy, mintha rám indultál volna – adta utasításba Gemma. – Játssz a hajammal, csókold meg a nyakam, szerintem figyel téged.

Csak fél szemmel, de észrevettem, hogy Gemma hajában a göndörség már-már természetellenesen tökéletes, semmi lázadó összekapaszkodás, semmi rendetlenség, aztán épphogy végighúztam a számat a nyakán is. Az erős parfümjétől csaknem köhögni kezdtem. Haley bőrének illatát akartam.

- Figyel – suttogta Gemma dallamos hangon.

- Megcsókollak – döntöttem el, és az álla alá nyúltam, hogy rányomjam a szájfénytől csillogó szájára az enyémet.

Nem akartam igazán megcsókolni, és Gemma meg főleg nem akarta fogadni, mozdulatlanul állt, amíg vége lett, és rá nem néztem Haleyékre. Kézen fogva siettek kifelé a teremből. Zach hátranézett rám, és kicsit megrántotta a vállát, mintegy bocsánatkérésként a sikeréért. Zach tehát megtette az ajánlatát, és Haley igent mondott neki. Úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb barma, és persze az is voltam. Mi a fenét gondoltam? Hogy Haley különleges? Hogy különleges vagyok számára, azért feküdt le velem? Nevetséges!

Gemma mondott valami olyasmit, hogy ezt igazán megérdemeltem, de nem figyeltem rá. Azon tűnődtem, hoppon marad-e Haley, ha Zach megmondja neki, hogy csak egy teszt volt. Esetleg Zach elcsábul, és… Nem, nem tenne ilyet. Remélhetőleg.

Már épp arra készültem, hogy ugyan megnézem magamnak, hová a fenébe mentek – remélve, hogy még véletlenül se osontak fel a hotelszobába –, amikor Zach lélekszakadva rohant be az ajtón.

- Dean! – ordította már messziről. – Dean!

- Mi van? – kérdeztem én is, észlelve, hogy mindenki a közelünkben minket figyel. – Hol van Haley?

- Elment – lihegte Zach. – Kiakadt, sírt, megütött a táskájával… – megkönnyebbülésemben kis híján felnevettem, de aztán meghallottam a mondata végét. – Jeffel ment el. Az a szemétláda beültette a kocsijába, és elhajtottak.

- Mi van?! – csattantam fel. – Miért hagytad?

- Nem én vagyok a hibás! – vágott vissza. – Mondtam, hogy ne csináljuk! Nagyon sírt, Dean! Mintha összetört volna a szíve, amiért átengedted nekem…

- Mi van?! – hördültem fel harmadjára is. – Mi az, hogy… Te azt mondtad neki, hogy átengedtem neked?! Mint valami szabad prédát?!

- Nem azt mondtad, hogy csábítsam el? – kérdezte védekezve. – Nem akartam, hogy azt higgye, csak úgy lecsapnék a legjobb barátom csajára…

Hangosan káromkodva rohantam ki a parkolóba. Haley elhitte volna, hogy átengedtem Zach-nek? Úgy sírt, mintha összetört volna a szíve? A francba, és Jeff magával vitte! Zach bevágódott mellém a kocsiba, és elindultunk. Nem volt túl sok tervem azon kívül, hogy beverem Jeff képét, és tisztázom a helyzetet Haleyvel, de minél több részletet árult el Zach, annál nagyobb szemétládának éreztem magam.

- Azt hittem, benne van a mókában, hagyta, hogy kicsit letapogassam – mormolta döbbenten, mint aki szintén nem hiszi el, hogy létezik olyan kibogozhatatlan lány, mint Haley. – Mondtam neki, hogy lépjünk le, mire igent mondott, de azt hiszem, úgy gondolta, hogy csak hazaviszem vagy valami. Azt mondta, majd jól bevered a képemet, ha meghallod, hogy ajánlatot tettem, és akkor megmondtam, amit mondtam… Látnod kellett volna! Vagyis elég, ha én láttam! Mi a francért vettél rá erre?!

Nem válaszoltam, helyette örültem, hogy tudom, hol lakik az a rohadék, csakhogy, amikor odaértünk, nem állt a felhajtón a kocsija. A garázs is nyitva állt, üresen.

- Talán hazavitte – mormolta Zach, de rögtön megrázta a fejét. Nem, ezt én sem hittem, de reménykedni lehetett.

- Menj oda, és nézd meg! – mondtam átadva neki a kulcsomat. – Itt megvárom, hátha csak megálltak valahol út közben vagy ilyesmi.

Ebben maradtunk, én idegesen járkáltam a ház előtt minden közeledő kocsi hangjára megugorva Zach pedig hazament hozzánk, hogy körbenézzen. Nem voltak ott. Amikor felhívott azt mondta sem a kocsit nem látta a környéken, sem Haley ablakában nem ég a lámpa, ellenben a nappaliban még igen, a szülők vannak ott. De akkor hol lehetnek? Mit csinál Haley Jeffel?

Már nem voltam akkora barom, hogy egy pillanatra is azt higgyem, lefekszenek egymással, mégis mindenféle rémképek kísértettek. Jeffnek talán beleegyezés sem szükséges, kényszerítheti, bánthatja Haleyt. De még a jobbik eset, hogy csak az álcázott kedvességével próbálja vigasztalni is borzalmas volt. Elmúlott hajnali három, amikor az a szemétláda megérkezett. Gyáva módon ki sem mert szállni a kocsijából, csak lefékezett mellettem, és félig leengedte az anyósülés ablakát.

- Mi járatban ezen a késői órán, haver?

- Hol van? – kérdeztem hidegen, figyelmen kívül hagyva a gúnyos vigyorát. Úgy tűnt nincs a kocsiban, de azért ránéztem a hátsó ülésre is.

- Nyugi, már ágyba dugtam. Most már biztos elégedetten alszik, még meg is vigasztaltam helyetted, tudod, hogy ahhoz nagyon értek. Szegény kis Patty is…

- Hol van Haley?! – próbáltam felfeszíteni a kocsiajtót, hogy kirángassam a mocskot, de rátaposott a gázra.

- Valami nagyon szép helyen hagytam neked – szólt vissza jó hangosan. – Aranyos a kicsike, bár az én ízlésemnek túl ártatlan. Azt szeretem, ha a nőim tudják, mit milyen sorrendben és hová kell betenni.

Csupa mocsokságot üvöltöttem utána felkeltve a fél utcát, úgyhogy ideje volt menni. De hová a francba? Alig értem ki az utcából Zach visszaért értem, és meghallgatta a gyalázkodó előadásomat a féreg Jeffről.

- Hol lehet? – kérdeztem végül.

- Talán béreltek valami motelszobát, és otthagyta – vetette fel Zach. – Kezdjük el átnézni a környék…

- Nem – jutott eszembe. – Talán használta a kulcskártyát, nem? Mi van, ha fent van a hotelszobában?

Nem akartam, hogy ott legyen, mégis csalódottan felnyögtem, amikor visszaértem a szalagavató helyszínére, és a fenti szobában sem találtam. Majdnem pirkadt, amikor hazaértem, és felvánszorogtam a szobámba. A legutolsó csapás az volt, amikor rájöttem, hogy nincs meg nekem Haley mobilszáma. Kétszer is átpörgettem a mobilom névjegyzékét, és nem találtam benne, ami ráébresztett, mekkora rohadék vagyok. Még a számát sem voltam képes soha elkérni, hogy vészhelyzet esetére felhívhassam? Akármi is történt, ha tényleg hagyta, hogy Jeff hozzáérjen, az csakis az én hibám.

 

*

 

Ameddig bírtam, lestem a szomszéd házat, és Haley ablakát, de bealudhattam, mert arra ébredtem, hogy kinyílik az ajtóm, én meg felkapom a fejem az ablakpárkányról.

- Fiam – kezdte apám. – Téged keresnek, gyere le! – Azzal a válaszom sem várva kiment.

Abban a hiszemben, hogy Haley az, nagyon gyorsan összekaptam magam, és rohantam utána, csakhogy meg is torpantam, ugyanis a nappalinkban az apja ácsorgott. A francba, ha ezt tudom, talán kimenekülök az ablakon!

Anyám és apám is ott voltak, mindketten várakozva néztek rám, ahogy beléptem a szarrá gyűrődött ingben. A nyakkendőt és a zakót már rég elhagytam valahol, fésületlen és borostás is voltam, kétség kívül nem a legjobb látvány.

- Mr. Morgan, jó reggelt! – köszöntem alázatosan. – Haley…

- Csak egyszer fogom elmondani, és örülök, hogy a szüleid is itt vannak. – Úgy nézett rám, mintha egy kupac trágya lennék. – Nem tudom pontosan, mi történt a lányom és közted, talán nem is akarom tudni! Remélem, hogy nem veszitek zokon – fordult az őseimhez – ha elmondom, nem örülök. Deanre bíztam Haleyt tegnap, Jack neked van lányod, tudod, milyen nehezen engedjük el őket ebben a korban egy fiúval főleg az éjszakai órákban…

Apám biccentett, anyám meg engem nézett kérdő tekintettel. Lesütöttem a szemem.

- Rád bíztam a lányomat, Dean! – folytatta Haley apja rám meredve. – És te megígérted, hogy hajnal előtt hazahozod, ehelyett magára hagytad kísérő és fuvar nélkül az éjszaka közepén egy idegen helyen! Még pénz vagy a telefonja sem volt nála, hogy taxit vagy segítséget tudjon hívni, de gondolom ez nem fordult meg a fejedben! Azt kívánom, soha ne kelljen olyan aggódást átélned, mint nekem, amikor az egyetlen lányom sírva hívott fel az éjszaka közepén, mert te, akinek vigyázni kellett volna rá, eltűntél!

- Sajnálom! – mondtam ki az egyetlen szót, ami jelen helyzetben odaillőnek tűnt.

- Jegyezd meg, hogy mostantól nem vagy szívesen látott vendég a házamban, sem sehol Haley körül. Ebben a kérdésben nem lesz második esélyed! Csak ennyit akartam mondani.

Azzal elment.

- Dean, tényleg magára hagytad Haleyt az éjszaka közepén? – hűlt el anyám. Méghogy én! Hiszen ő tűnt el Jeffel! Legszívesebben nemcsak anyám, de Haley apjának fejéhez is vágtam volna, hogy az egyetlen kislánya talán feleolyan ártatlan sincs, mint hiszi. Nem tehettem, amíg nem beszélek Haleyvel.

Lissa elkérte a kocsim, és természetesen gondjai akartak a vezetésével, amit nekem kellett mobilon keresztül megoldani, így kis híján lemaradtam róla, amikor Haley hazaérkezett. Láttam Karen kocsiját, de csak későn kaptam el a házba siető Haleyt. Épp csak a copfja végét láttam, illetve a nehézkes mozdulatait, ahogy sántikált. Mi történt vele? Megdöbbentően erős volt az ijedelmem, és kirohantam a házunkból. Haley már a bent volt, de Karent még sikerült elkapnom, viszont rögtön leállított a jéghideg pillantás, amit rám vetett.

- Ne, Dean! – mondta végül csalódott hangon, és úgy nézett rám, mint aki mindenről tud. – Haley most nem akar látni, menj haza!

Bement a házba, és nemcsak becsukta az ajtót, a zárat is elfordította, mintha attól tartana, rájuk török. Lenyeltem a keserű pirulát, és miközben visszakullogtam a házunkba, azon tűnődtem, mit mondhatott Haley a szüleinek a történtekről. A főgonosz nyilván én voltam benne, és ez jobban dühített, mint gondoltam volna. Figyelni kezdtem a házat, hogy amikor meglátom Haleyt, elkaphassam, és kiszedhessem belőle az igazat. Muszáj volt megbeszélnünk!

Némi tervezgetés után készen álltam, hogy átmenjek Haleyhez, és jól megrázzam azt a hazudós kis lényét, már csak egy bicikli tartott vissza. A bulin megismert lány, Syl látogatta meg. A szülei már rég elhúztak otthonról, de előtte Karen átjött, visszaadta a ruhát, és megmondta a szüleimnek – én gyáva módon le sem mentem, csak hallgatóztam – hogy legyek szíves, ne zaklassam Haleyt. Nagyjából azokat az indokokat hozta fel, mint Mr. Morgan, mintha nem tudna róla, hogy a férje is járt nálunk korábban.

- Azért ez nevetséges – mondta anyám tétován. – Dean hibázott, de csak nem olyan hatalmasat, hogy eltiltsák tőle Haleyt.

- Nem tudjuk, mi történt – felelte apám. – Hagyjuk, hogy ők ketten oldják meg. Dean jó srác, tudni fogja, mit kell tennie.

Végre! Jól esett hallani, hogy legalább apám már nem akar a magánéletbe folyni, ráadásul bízik is bennem. Tudtam is, mit kell tennem. Jó alaposan lehordani Haleyt!

Végül Syl kijött a házukból, és felült a biciklijére, Haley pedig az ajtóból figyelte, ahogy elmegy. Aztán a házunk felé pillantott, és én nem bírtam tovább, rohanni kezdtem kifelé. Döbbenten vettem észre, hogy a sietségem nem csak a harag fűti, tényleg meg akartam bizonyosodni róla, hogy Haley jól van, de pechemre a közelébe sem jutottam. Ijedten bement a házba, becsapta az ajtót, és még a zárat is elfordította.

- Haley, engedj be! – üvöltöttem el magam frusztráltan. Kattant a zár, de az ajtó nem nyílt ki, Haley duplán bezárkózott! – Nyisd ki, és beszéljük meg! Teljesen elment a maradék józan eszed is?! Rám uszítod a szüleidet, mintha megerőszakoltalak volna?! És mi az az őrültség, hogy ott hagytalak? Te léptél le valaki mással, nem én! Nézz a szemembe, ha mersz, és mondd meg az igazat!

Úgy felszisszent, hogy még a vastag ajtón keresztül is hallottam.

- Én csak az igazat mondtam! Nem kellettem neked, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, miről van szó! – Pedig nem tudtam. Nem kellett nekem?! Hát ennyire vak nem lehet! – Nem én csókoltam meg valaki mást! Nem én mondtam Zach-nek, hogy rendezzünk párcserét! Nem volt jogod odaadni neki, mint egy utolsó rongyot! Menj innen!

- Hogy lehetsz ennyire bolond? – kérdeztem lágyabb hangon, hitetlenkedve. – Zach csak játszott veled, nem akart szobára vinni!

- Persze, mert én csak akkor vagyok jó, ha részegen szükséged van valakire! Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rám! – Rájöttem, hogy sír, és úgy éreztem, menten ott döglök meg a küszöbén. Igazán megérdemeltem volna. – Átvertél, és én nem akarom, hogy a közelemben légy! Menj haza!

A döbbenettől szólni sem tudtam. Zach meg a hülye megfogalmazásai! Méghogy elcseréltem Haleyt! Nem tudtam, mi a hihetetlenebb, hogy ilyesmi egyáltalán eszébe jutott, vagy hogy elhiszi, hogy épeszű férfi akárkire lecserélné.

Hallottam, hogy felrohan a lépcsőn, és közben zokog, így nem volt más választásom, be kellett törnöm a házba.

10. Rosszfiú a gyakorlatban

 

Haley apja úgy bámult rám, mintha pontosan tudná, hogy mit műveltem a lányával, és rohadtul nem tetszene neki a képem. Ezt valamilyen szinten megértettem, hiszen nyilván sosem feltételezné az imádott lányáról, micsoda ajánlattal élt alig pár perce.

Haley hátulról belém ütközött, amikor megtorpantam, apró kezét bizalmasan érintette a hátamhoz, és röpkén végigsimított rajta, ahogy mellém lépett.

- Anya, apa! – kezdte édes, elbájoló hangon – Hazaértetek?

Mintha maga lett volna a két lábon járó ártatlanság, és a francba is, igazán nem csodáltam, hogy az apja még mindig meg akart ölni a tekintetével.

- Jó napot – próbáltam elővenni valami ártatlan képet. – Elviszem Haleyt a szalagavatómra, ha nem bánják. – Ez az, csak lazán, mintha nem is az ágyba igyekeztünk volna.

A pasas pupillája összeszűkült, mint Mattnek, mielőtt elönti az agyát az ideg.

- Haley, kicsim, gyönyörű vagy! Honnan vetted ezt a ruhát? – Karen látható örömmel az arcán lépett a férje elé, és megcsodálta Haleyt.

- Dean hozta – mormolta ő. Mindkét szülő rám nézett, az anyja csodálkozó, az apja gyanakodó pillantással.

- Lissától kértem kölcsön – hazudtam végig sem gondolva. Utáltam hazudni, meg eleve rühelltem a hazug embereket, így hirtelen Haleyre is neheztelni kezdtem, amiért miatta kell ezt tennem. Játssza itt a legártatlanabb kislányt a világon, közben meg úgy csavar az ujjai köré, ahogy csak akar! Miért hiszi, hogy megteheti velem?

Persze ezt tudtam, azért mert hagyom, hogy az ágyékom irányítson, nem pedig a józan eszem.

- Még haza kell ugranom valamiért, aztán visszajövök érted – mentettem ki magam végül, és lesütött szemekkel, hátamban Haley apjának gyilkos pillantásával sietve elhagytam a házat.

A francba, akkor is megkeményítem magam, ha beledöglöm! És természetesen nem testi értelemben értem, gyakorlatban leszek kemény, megmutatva Haleynek, hogy nem uralkodhat rajtam, nem parancsolhat a lábai elé, mint egy kutyát. Oké, lehet, hogy kicsit túlgondoltam, de kellett ez, az kellett, hogy dühös legyek megint, és ne hagyjam magam.

Odakint felhívtam Zach-et.

- Minden készen áll? – kérdeztem.

- Haver, tudod milyen nehéz hotelszobát szerezni az utolsó pillanatban? Komolyan mondom pazarlás lesz nem használni, amikor mindenki más kufircolni fog!

- Akkor használd! – horkantam fel. – A lényeg, hogy szereztél kulcsot, nem?

- Igen.

- Akkor ott találkozunk…

- Várj! Van még valami… – hallgatott el.

- Mi? – kérdeztem megfeszülve.

- A pletyka – jelentette ki drámaian. – Mutálódott!

- Beszélj értelmesen! – förmedtem rá.

- Jeff is terjeszti – kezdte. Jeff? Rühelltem a srácot. Mindketten utáltuk. – Az a legújabb, hogy beleszerettél Haleybe, és valami szánalmas kutyaként vonyítasz utána, miközben ő le sem szarja a fejedet, csak néha odavet egy csontot. Tudja, hogy lefeküdtetek, aztán ő eltűnt. Olyasmit is mondott, hogy biztosan, mert béna vagy az ágyban! – hördült fel, mintha ez bántaná leginkább.

- A szokásos rohadékságai – mormoltam nyugodtnak tűnő hangon, de valójában tomboltam.

Ha Jeff tudja, akkor mindenki tudni fogja, aki csak meglátja Haleyt az oldalamon. Konkrét bizonyítéka lesz a lúzerségemnek, annak, hogy ha szerelmes nem vagyok, valami mániámmá vált ez a lány, akinek még csak nem is kellek úgy igazán. Fel lehetett izgatni persze, de ez nem az, amit akartam.

Eltettem a mobilomat, és bementem a házunkba. Odabent anyám hatalmas mosollyal várt.

- Felhívtam apád, hogy ugorjon be egy kis apróságért hazafelé, mindjárt itt lesz!

- Milyen apróságért? – kérdeztem rosszat sejtve.

Virágok voltak, apám derűs arccal lökte oda nekem a két dobozt. Az egyik nagyobb volt, azt szánták Haleynek, a kisebbet meg nekem, a szmoking mellzsebére. Hihetetlenül giccses volt, de anyám olyan arcot vágott, mintha soha szebbet nem látott volna. Kis híján a szeme is könnybe lábadt, miközben rám tűzte, és már attól féltem, sírógörcsöt kap, mint amikor Lissa ment a saját báljára.

- Hadd csináljak néhány képet rólatok, mielőtt elmentek! – jutott eszébe, de gyorsan leállítottam.

Engem ugyan senki nem fog fényképezgetni! Visszamentem Haleyért, remélve, hogy lerendezte a szüleit, erre meg nem az apja nyitott ajtót?

Lefagyva meredtem a hideg szemekbe, egy pillanatra elfelejtve udvariasan félrenézni. Alapszabály, hogy ahogy az acsarkodó kutyák szemébe sem nézünk, úgy hanyagoljuk a szemkontaktot a szigorú apákkal is.

- Miért csak most hívtad meg a lányomat? – kérdezte fenyegetően halk, nyugodt hangon. – Szólhattál volna neki előbb is!

Haley a háttérből meredt rám, az arcán szégyen tükröződött. Miattam? Maga miatt? Bárhogy is, kénytelen voltam hazudni. Megint.

- Sajnálom. A partnerem az utolsó előtti pillanatban mondta le. – Ez elég hihetőnek tűnt. – Nagyon hálás vagyok Haleynek, amiért eljön velem.

A pasas tekintete nem enyhült meg, és én nem tudtam többet tenni, elmentem mellette, és odasétáltam a komor arcot vágó Haley mellé. Míg odavoltam még több smink került rá. A száján csak úgy villódzott a fény, és a dekoltázsa is csillogott durván odavonzva az ember tekintetét. Nem tetszett ez a túl kihívó változás, ha odaérünk a bálra, mindenki őt fogja bámulni!

- Ezt neked hoztam – mutattam végül meg a dobozt, hátha tetszik neki.

- Köszönöm. – Nem tűnt lenyűgözöttnek, ha nincs ott az apja, talán el is hajítom a francos virágokat, de nem volt mit tenni.

- A csuklódra tegyük, vagy a melled… mellkasodra? – botlott meg a szám.

Haley belenézett a szemembe, és felcsillant a tekintete, mint akinek tetszik, hogy megint bénázom. Ezt élvezte a kis léhaság!

- Nekem mindegy.

- Megvan a fényképezőgép! – kiáltott ránk Karen.

Ennyit arról, hogy engem senki nem fog fényképezgetni. Karen láthatóan meg volt győződve arról, hogy én annyira odavagyok Haleyért, hogy a képek miatt ölelgessem, vagy épp hozzásimuljak, miközben Haley úgy tesz, mintha ez természetes lenne közöttünk. És még a fogamat sem csikorgathattam, udvarias mosollyal a képemen tűrtem, hogy vége legyen ennek a színjátéknak. Nem mi voltunk a tökéletes pár, a fenébe is! Haley csak kényszerből, sajnálatból jött el velem!

- Most menjetek, el ne késsetek! – vetett véget a szenvedésnek Karen. – Vigyázz magadra, Haley! És nem kell sietned haza, maradj csak, amíg tetszik.

Levettem a hangjából, hogy korábban már beszéltek kettőnkről, és ő is valami olyasmiben reménykedik, mint anyám.

- Még hajnal előtt itthon legyél! – förmedt rám Haley apja.

- Úgy lesz – vágtam rá, majd gyorsan megragadtam Haley karját, és kivonszoltam a házból.

Dühös voltam, és inkább nem is néztem rá, mert nem akartam, hogy akármilyen hatással legyen rám a látványa. Karen még utánunk rohant.

- Kicsim, itt ne hagyd a kardigánod, hideg lehet az éjjel!

- Köszönöm, anya! – rebegte az édes hangján, aztán mikor az anyja eltűnt, könnyedebben, vidáman fordult hozzám. – Sajnálom. Ez kínos volt, nem tudtam, hogy így fognak viselkedni.

Rápillantottam. Nem szégyellte hitetlenkedő kis mosolyra húzni a száját.

- Mit hazudtál nekik arról, hogy mi történt közöttünk? – kérdeztem. A mosoly rögtön eltűnt, és dacossá vált a tekintete.

- Elmondtam, mi történt, kivéve azt az éjszakát. Nem hazudtam semmit.

Akkor mi volt, amit elmondott? Hogy az első naptól kezdve odavoltam érte? Hogy hagyott abban a hitben, hogy pasija van, így különösen nagy hülyét csinálhatott belőlem? Aztán pedig, mégis lett pasija…

Miközben beszálltunk a kocsiba, Haley végig némán meredt rám. Nem néztem vissza, még mindig tartottam magam a ne nézd, ne gyengülj el tervhez, és eddig bevált.

- Hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezte végül könnyedén.

- Mégis mit gondolsz? – förmedtem rá. – Nem voltam jó passzban! – Még az is lehet, hogy túl durván elcsesztem őket. Idegesített, hogy magasról tettem a vizsgákra.

- Ne haragudj – válaszolta automatikusan, halk hangon.

- Ne hajtogasd folyton ezt! Majd meglátjuk, hogy jóvá tudod-e tenni. – Egyáltalán jóvá akarja tenni? Nem voltam biztos benne, bár az, hogy eljön velem, már annak a kezdete lehetett. – Előttünk az egész éjszaka.

Óvatosan, alig fél szemmel figyeltem, ahogy látványosan elakad a lélegzete.

- Ezt hogy érted?

- Mit? – hökkentem meg.

- Ahogy mondtad. Az éjszaka. Ez mit takar?

Haboztam egy pillanatig, mi lenne a megfelelő válasz erre. A bálra gondoltam, amire most már muszáj lesz elmennünk, de ő a szexre gondolt, és olyan arcot vágott, mint egy szende szűzlány. Csakhogy pontosan tudtam, hogy minden csak nem szende!

- Azt mondtad, le akarsz velem feküdni. Természetesen ez is benne van az éjszakában. – Elővettem a rosszfiús hangot. – Fogd fel extra szolgáltatásként.

- Szolgáltatás? Én azt hittem… azt hittem…

- Mit hittél? – kérdeztem, és megint ránéztem, hátha leolvasok róla valamit. Az ajkába harapva bámult kifelé az ablakon.

- Semmit – mondta végül. – De miattam nem kell benne lennie a szolgáltatásban. Azt hittem, nekem kell szívességet tennem neked.

Tehát képes azt mondani, hogy igazából nem is akarja a szexet? Csak szívességből, ha én is akarom, de ha nem, akkor őt nem érdekli? Hihetetlennek tartottam, hogy így fel tud dühíteni. Hát ki a fene volt felül? Ki ajánlgatta a szobáját?!

Végül csak higgadtságot tettetve megkérdeztem.

- Akkor visszavonod a szavad? Mégsem fekszel le velem?

- Mégis mi bajod van? – nézett rám, és végre dühös volt. – Miért viselkedsz így velem? Ennyire haragszol rám? – Végre hatott a rosszfiú terv, elégedettebb nem is lehettem volna.

- Talán azért látod szokatlannak a viselkedésem, mert nem ismersz eléggé. Itt egyedül neked van bajod. Nem én játszom meg magam. Nagyon is lelkesnek tűntél korábban, most meg úgy csinálsz, mint egy szende szűzlány, holott nem vagy az – közöltem vele.

Élesen beszívta a levegőt, de nem mondott semmit, legalábbis nem rögtön. Nem tagadta, tehát igazam volt. Mindenesetre bánthatta az igazság, nem tetszett neki, hogy a szemébe mondtam.

- Miattad nem vagyok az – mondta végül megsemmisítő mondatként. Hatott, legalább egy teljes pillanatig szemétládának éreztem magam.

- Mintha azt is mondtad volna, nem volt egyoldalú a dolog – emlékeztettem, mire sóhajtott.

- Nem.

Ez olyan szomorúan hangzott, hogy csak rásandítottam, és legnagyobb rémületemre könnyeket láttam a szemében. Összeszorította az ajkait, de úgy tűnt, mindjárt elbőgi magát, én pedig szerettem volna megvigasztalni. Valami olyan élesen fájdult meg a mellkasomban, hogy az már csaknem ijesztőbb volt, mint a könnyei. Dacos pislogással meredt kifelé az ablakon, mélyeket lélegzett.

- Remélem, nem fogsz sírni. Utálom a drámázást!

A szavaimra éles pillantást vetett rám.

- Nem fogok.

És tényleg nem sírt, viszont nekem bűntudatom volt. Rosszfiúnak lenni gáz, fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha tényleg sírni kezd. Valószínűleg elmondom az igazat, hogy megvigasztaljam, ami megint nem lett volna jó, ugyanolyan szánalmasnak látott volna, mint eddig. Hosszú ideig egyetlen további szót sem szóltunk egymáshoz.

Alig találtam parkolóhelyet, így kicsit többet kellett gyalogolnunk, de végül ráleltünk a bálteremre. A felügyelőtanárok mosolyogva köszöntöttek, és érdeklődve nézték a számukra ismeretlen lányt az oldalamon, aki amióta legutóbb ránéztem eltökélt arckifejezést és kedves mosolyt illesztett magára. Belekaroltam, mielőtt odaértünk volna a többiekhez, és ő hagyta. Majdnem úgy nézhettünk ki, mint egy igazi pár.

Zach már messziről ordított, nehogy figyelmen kívül hagyjuk a jelenlétét, így arrafelé indultam el, húzva magammal Haleyt. Láttam, hogy az asztaltársaság figyelme rá irányul. Zach a legevidensebb párost Mitch-et és Violetet választotta asztaltársunkul, akik hírhedtek voltak arról, hogy amióta összejöttek, a suli legkülönbözőbb helyein gabalyodtak egymásba. Ezek az összegabalyodások sokszor nyilvános szexbe torkolltak, ami miatt a legtöbb lány kiutálta Violetet a társaságából, de ő magasról tett rá, ahogy tulajdonképpen Mitch is. Ebből levettem, hogy bármi is fog történni, bármit hallanak Haleyről és rólam, nem fognak pletykálni, vagy kiakadni. Csodálkozva jöttem rá, hogy Zach mindenre gondolt.

- Sziasztok – köszönt Haley a lehető legflörtölősebb hangján. Nemcsak a mi asztalunktól, de a környékről is mindenki minket nézett.

Kihúztam neki egy széket, amire letelepedett, és attól fogva olyan figyelemmel kísérte végig a beszélgetést, mintha mindig közénk tartozott volna. Nem szólt egy szót sem, csak szexis elegánssággal fogyasztotta az előételt, és amikor elkapta Zach tekintetét, kihívóan rámosolygott.

- Megnémultál, vagy mi? – kérdeztem hirtelen. – Még meg sem szólaltál, amióta itt vagyunk.

A hangsúlyom nemcsak rosszfiús volt, egyenesen bunkón viselkedtem, amin Zach-en kívül mindenki megilletődött. Na, igen nem ilyennek ismertek engem.  

- Dehogy – forgatta meg a szemét Haley, a hangja édesen évődő volt. – Csak vártam egy alkalmas pillanatot, hogy bemutatkozzam, de úgy tűnik túl sokat vártam. – Nekem kellett volna bemutatnom. Akkora barom voltam, még csak észre sem vettem, hogy nem tettem meg. Annyira biztos voltam abban, hogy mindenki tudja, kicsoda Haley, feleslegesnek tűnt. De persze ő honnan a francból ismerte volna a többieket? – Sajnálom, Haley vagyok – nyújtotta a kezét Mitch felé.

A született kis csábító egy csapásra csevegni meg flörtölni kezdett bekerülve a középpontba. Azt hittem, Gemma, aki kivételesen a háttérbe húzódó szótlanságot választotta egész este olyan arcot fog vágni, mint akitől elvették a kedvenc játék sminkkészletét, de Haleyre nézve egyenesen érdeklődőnek tűnt. Beszélgettek, nevettek és még az az áruló Zach is úgy tűnt, mintha tök jól szórakozna.

- Zach, beszélhetnénk egy kicsit? – álltam fel, mire bólintott, úgyhogy arrébb mentünk egy kicsit.

Láttam, hogy amikor elég távol értünk, Haley összesúg a többiekkel, mint valami kis összeesküvő. Nem csodáltam volna, hogy ha mire visszaérek, engem kiáltanak ki főgonosznak.

- Minden oké? – kérdeztem meg Zach-et, aki boldogtalan képet vágott.

- Mi lenne, ha csak jól éreznénk magunkat? – vetette fel, de aztán odaadta a hotelszoba kulcskártyáját.

- Láttad, hogyan viselkedik Mitch-csel és veled, nem? – húztam fel magam. – Mit tennél, ha a csajod ennyire másfelé kacsingatna?

- Gondoskodnék róla, hogy csak engem lásson! – vont vállat. – De soha nem úgy, ahogy te csinálod! Én máshogy… A kurva életbe, az ott Jeff?!

Visszafordultam, hogy lássam, ahogy az a mocsok a helyemre ül, és beszélni kezd Haleyhez. Egy kis háttérsztori Jeffről, a gennyládáról: Zach-nek volt hozzá először szerencséje, amikor az első barátnőjét – Maddyt, az egyetlen lányt, akibe Zach valaha szerelmes volt, és aki miatt az lett belőle, aki ma – nemcsak lecsapta a haverom kezéről, de meg is fektette, aztán kidobta az összetört szívű szerencsétlent, így Zach megpróbálta kinyírni, amit Matt és én akadályoztunk meg. Rosszul tettük, mert a tetű hónapokig cseszegette Zach-et a részletekkel, amíg ő meg nem elégelte, és vissza nem vágott Jeff drágalátos húgával. A pletyka úgy szólt, hogy a lány Zach-be zúgott, és nekiadta a szüzességét, de az igazság az volt, hogy Jeff húga régóta nem volt szűz már, és Zach direkt hagyta, hogy Jeff rajtakapja őket. Eddigre mi hárman már legjobb haverok voltunk, ezért Jeff úgy döntött visszavágásként elcsábítja az aktuális randimat, és miután meghúzta, rástartolt Gemmára, amit meg Matt vett zokon, így alakult ki az a szóbeszéd Jeff tünetmentesnek tűnő, de igenis súlyos chlamydiájáról, ami miatt hónapokig kerülték a csajok, főleg hogy Zach előszeretettel beszélt mindenféle ocsmány váladékokról… A régi szép idők!

A lényeg, hogy bőven volt oka kicseszni velem, és ezt Haleyn keresztül igyekezett tenni. Amikor visszaértem az asztalhoz, Jeff épp Haley fülébe sugdosott, a lány pedig elvörösödve harapott az ajkába. 

- Ez az én helyem! – mondtam figyelmeztetően, mire a szemét felállt, és mint aki jól végezte dolgát, rám vigyorgott.

- Csak idejöttem köszönni. Viszlát, Haley!

Ez nem csak nekem nem tetszett, Zach szintén gyanakodva nézett utána.

- Mit akart ez itt?

- Pletykákról kérdezgetett engem – motyogta Haley, és döbbentnek tűnt, mint aki nem tud mit szólni a történtekhez.

- Te tényleg haragszol ezért? – kérdezte tőlem Mitch, mire megfeszültem.

- Miért? – Miről lehetett szó, míg nem voltam itt? Mit mesélt ezeknek ez a kis hazudós?

- Azért, hogy Haley lerajzolt téged. Nem lehet borzalmas, ha kiemelt helyre tették. Én személy szerint örülnék, ha Violet lerajzolna engem.

Tehát csak ennyi. A rajz. Hazudnék, ha azt mondanám, nem zavart az a rajz. Az az angyalkép, amit még csak nem is láttam, még mindig dühített. Elhatároztam, hogy egyszer majd megnézem, de előbb fontosabb dolgom akadt. Ki akartam szedni Haleyből, hogy miről beszélgetett Jeffel. Az a pirulás mit jelenthetett? A tetű bókolt volna neki? Mivel hitegethette? És Haleynek vajon ez tetszett? Jeff pontosan az a fajta rosszfiú volt, akihez semmilyen körülmények között nem engedtem volna oda.

Majd beleőrültem, hogy nem tudtam, mit beszéltek ezek ketten, így amikor Mitch és Violet leléptek táncolni, megkérdeztem.

- Mit súgott neked?

- Semmi fontosat – hazudott a szemembe rezzenéstelenül.

- Csak tudnám, akkor miért volt olyan piros az arcod, mint egy paradicsom – morogtam, és bámultam ezt az érthetetlen lányt. Mit akar igazából? Mi lehet, amire vágyik? És ha ott van neki Johann, ugyan mit keres mellettem?

- Nagyon haragszol a rajz miatt? – hajolt végül hozzám. Az elfogyasztott desszerttől édes, forró lehelete az arcomat simogatta, amitől a vérem elindult lefelé, megnehezítve olyan egyszerű mondatok megértését, amik elhagyták Haley száját. – Még nem ismertük egymást, amikor csináltam, és elmondtam volna, ha eszembe jut, de teljesen kiment a fejemből.

- Tényleg elmondtad volna? – nyeltem egyet hitetlenkedve, amiért épp a rajz miatt kér bocsánatot, mintha tudta volna, hogy kikészített.

- Esküszöm! – lehelte komolyan. – Mindenképpen bevallottam volna. Haragszol?

- Nem – adtam meg magam, mert arra a tekintetre épp nem lehetett. – Nem haragszom a rajzért.

- Jó, örülök – fújt egyet az arcomba, majd a tekintete elárulta, hogy valami olyan téma jön, ami foglalkoztatja. – Ki volt az a lány, akit meghívtál, de lemondta?

Egy pillanatig nem értettem, miről beszél, aztán beugrott a hazugság, amit az apjának adtam be. Haley elhitte volna? Az ajkaiba harapva, aggódó pillantással várta a válaszom. Azt nem vettem be, hogy féltékeny lenne, bár csábító volt a gondolat. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha amiatt aggódna, hogy valaki más után ácsingózom, és nem rá nyáladzok egyfolytában. Eszembe jutott, hogy ez valamilyen szinten féltékenység, ki lehetne használni.

- Nem ismered – mondtam. – De itt van, eljött másvalakivel.

- Tényleg? – suttogta elsápadva, és körbenézett, mintha rögtön meg akarná keresni, ki az.

- Mostanában nincs szerencsém a nőkkel – feleltem. Rossz mondat volt, mert azonnal eltűnt az a kifejezés az arcáról.

- Sajnálom.

Rájöttem, hogy már megint lúzer színben tüntettem fel magam. Egy csaj, aki helyettem másvalakit választott? Megint? Na, igen, nem csoda, hogy Haley sajnálja. Ideje volt visszatérni a szerephez.

- Ezt tedd el! – adtam oda neki a kulcskártyát. – Ki van fizetve egész éjszakára. Tegnap sikerült lecsapnom az egyik utolsó szobára.

Egy pillanatra úgy tűnt, rögtön pofon vág, de aztán lesütötte a tekintetét megint, teljesen megnehezítve a dolgomat. Nem tudtam, mit gondoljak felőle. Ilyen simán beleegyezne az éjszakába? Ha most felrángatnám a szobába, hagyná, hogy azt tegyek vele, amit akarok? Hát a francokat! Nem, mintha nem akartam volna, megőrültem már attól, ahogy elképzeltem, de úgy kellett lennie, mint korábban, amikor ő hívott az ágyába. Kívánnia kellett, és neki kimondani, hogy le akar velem feküdni, hogy utána ne tűnhessen el, ne mondhassa, hogy nem is akarta. De mégis hogy a francba érjem el, hogy kívánjon? Felrémlett az évekkel ezelőttinek tűnő jelenet, amikor magazinnal a kezében magyarázott nekem. A másik pasi, a bőrdzsekis autószerelő egy éjfekete Harleyval, derékon ragadja a nőt, felülteti a motorra, elviszi egy füstös kocsmába, egész éjjel összefonódva táncolnak a zenegép ősrégi számaira, aztán jó eséllyel az ágyban végzik…

Tánc, ez nem volt rossz ötlet, még nyálas zene is volt hozzá, úgyhogy felálltam, és a kezénél fogva húztam magammal Haleyt.

- Gyere, táncolni fogunk!

Összefonódva, ezt könnyebb volt elérni, mint gondoltam volna, csak magamhoz húztam olyan közel, amennyire csak tudtam, és ő automatikusan tette rá a vállamra a kezét, hagyva, hogy tegyek csak vele, amit akarok. Nem számítottam a nekem nyomódó alteste csábító, lágy ringására, de arra sem, hogy csak bámulja az ingemet mereven, mintha kényszer lenne számára az egész. Lerítt róla, hogy tudott táncolni, akár még izgatóbban is, ha akart, csakhogy én nem kaphattam a kegyeiből. Elképzeltem, hány srácnak húzhatta az agyát ezzel lassú, mégis szemérmetlen mozgással, és egészen megkönnyebbültem, hogy nem néz az arcomra, ugyanis leolvashatta volna róla, hogy megőrülök tőle.

- Hol szoktál te táncolni? – bukott ki belőlem. Eddig otthonülőnek néztem, de most kételkedni kezdtem, milyen jól ismerem.

- Sokszor járok esküvőkre a szüleimmel – felelte közömbösen. A fenébe is, akartam ismerni ezt a lányt, mindent tudni akartam róla, de így nem fog menni, ha rám sem néz!

- Félsz rám nézni? – kérdeztem meg végül, mire azonnal felnézett rám.

Az ártatlan tekintetétől, a homlokába hulló kis kunkorig minden azonnal arra késztetett, hogy csókoljam meg, de igyekeztem türtőztetni magam.

- Nem félek tőled – mondta nyíltan, és bármilyen kihívás is volt a hangjában, azonnal felemésztette az önuralmamat.

- Lehet, hogy kellene.

Megcsókoltam, és ő megdermedt a karjaim között, rögtön igyekezett eltolni, vagy ellépni tőlem, de én mocsok egyiket sem hagytam.

- Táncolj – kértem halkan, engedve, hogy elfordítsa tőlem az arcát.

Képtelen voltam elengedni, így csak szorítottam magamhoz, amíg az arca rá nem simult a mellkasomra. Egész testében merev volt még mindig, én pedig úgy éreztem, beledöglök, hogy így bántom, mégsem mertem ellazítani a karjaim körülötte, mert biztosan otthagyott volna a francba.

Frusztráltan próbáltam kitalálni, mit tegyek, hogyan vegyem rá, hogy örömmel táncoljon velem.

- Sajnálom. Ne haragudj, Haley! – A bocsánatkérés segített, de még mindig nem nézett rám viszont ellenkezés nélkül bújt hozzám.

Csak a feje tetejét, az imádnivaló fürtjeit láttam, fogalmam sem volt, milyen kifejezés ülhet az arcán.

- Semmi baj – suttogta végül alig hallhatóan, és én megcsókoltam az egyik lázadó loknit.

Érezhetően ellazult a karjaim között, így folytattam a hadjáratot, a lehető legtöbb fürtöt végigpuszilva, amíg végre fel nem nézett rám. Nem láttam rajta dühöt, csillogott a szeme, így ráhajoltam a szájára, óvatosan végigsimítva, mintegy jóvátételként az előbbiért. Az ajkai megremegtek az enyémek alatt, de nem reagált.

- Könyörögnöm kell? – kérdeztem több kétségbeeséssel, mint amit megengedhettem volna magamnak. – Vagy azt szeretnéd, hogy máshol csókoljalak?

Megízleltem a puha sós bőrt a nyakán, és közben éreztem, ahogy a szíve apró galambszívként verdes a mellkasában. Egész testében megremegett, amitől engem is elöntött a vágy, és a fenekénél fogva vontam közelebb, ami túl sok volt neki. Egyik kezét a mellkasomra téve, dühösen lökte el magát tőlem, és miközben nyomorultul ott hagyott, indulatosan odavetette.

- Kimegyek a mosdóba!

Néztem, ahogy eltűnik a táncosok között. Kicsit még mindig bizonytalanul járt a magassarkúiban, de még a lehangoló érzéseim ellenére is jó volt nézni, ahogy ring a feneke. Ironikus, hogy úgy éreztem, ezer lány közül is bármikor felismerném. Miután eltűnt, nem maradhattam a tánctéren, lehúzódtam a szélére egy alkalmasnak tűnő helyre, ahonnét figyelhettem.

Nem volt jó ötlet, mert más ismerősök is ezt tették.

- Dean, haver! Fogadd gratulációmat a csajhoz! – lapogatott hátba valaki, majd mind a hiénák máris körbevettek, hogy burkolt, poénosnak szánt megjegyzések közepette közöljék velem, hogy tudnak a szégyenemről, ne is próbáljam tagadni.

- Kíváncsi lennék, mi volt az, ami úgy megijesztette – röhögött az egyik haver a képembe.

- Nem az volt, amit hallottatok – hazudtam már megint, már nem is bánva, mennyiszer teszem egyetlen nap alatt.

- Nem szökött meg előled, miután dugtatok, vagy egyáltalán meg sem farkaltad?

Vállat vontam.

- Egy úriember sosem beszéli ki a hódításait – feleltem, mire megkaptam a szokásos farkasfalka vonyításhoz hasonlatos húúúúzásokat. Legszívesebben közöltem volna velük, hogy ők pont azok a fickók, akiket még az osztálytalálkozón sem akarok majd viszontlátni. De rohadt jó, hogy vége a giminek!

Kész szenvedés volt kiállni a De most komolyan, mit tud a csaj? oldalba böködéseket, illetve pléhpofát vágni a Hehehe, tényleg otthagytak az ágyban? ugratásokra.

- Csak barátok vagyunk, a szomszédban lakik – mondtam végül visszatalálva némi igazsághoz. – Nem volt partnerem, és anyám erősködött, hogy hívjam el.

- De még mindig nem értem, miért szökött meg előled.

- Csak egyéjszakás kaland volt – hazudtam, mire feltűnt, hogy a srácok mind vigyorogva pislogtak mögém.

Haley állt a hátam mögött. Megint azt a fájdalmas rándulást éreztem a megbántott tekintete láttán. A sápadt bőrén lassan piros foltok gyúltak ki, ahogy csalódottan nézett vissza rám.

- Bocsánat, hogy sokáig elmaradtam. Megyek, leülök, amíg beszélgetsz.

Belül még jobban összefacsarodtam, ahogy elindult az asztal felé. Nem törődtem vele, hogy hülyét csinálok magamból, mindenki láthatta, ahogy utána rohanok.

- Haley! Várj meg! – Úgy tett, mintha nem hallana, így elkaptam a kezem, hogy megállítsam. – Állj már meg, bolond!

Mostanra simán kiérdemeltem volna egy pofont, de Haley nem ütött meg, hagyta, hogy magamhoz öleljem.

- Nem tudom, mit mondjak nekik, Haley! – ismertem el. – Azt hiszik, ez vicces és folyton ezt kérdezik. Ne haragudj érte!

Mereven nézte a mellkasomat, úgy felelt.

- Ha így érzel, akkor nem haragudhatok – mormolta fájdalmas hangon. – Te nem szereted a hazugságot, nem is kérem, hogy hazudj értem.

Ez igaz, tényleg nem kérte, mégis megtettem, aztán meg őt hibáztattam. Ideje volt az igazságnak.

- Egyéjszakás kaland volt? – Az ujjaim szinte észrevétlenül siklottak a loknik közé, egyszerűen imádtam a haját. Válaszul a mellkasomra döntötte az arcát.

- Nem akarom annak. – A szavaitól elárasztott a megkönnyebbülés. – Te nem szeretnél valami mást?

- Akarlak, Szépségem! – mondtam az igazat. – Legszívesebben rögtön felvinnélek abba a hotelszobába.

Felsóhajtott, én meg idegesen vártam a válaszát, hátha azt mondja, amit hallani akarok. Nem tette.

- És nem… nem érzel irántam semmit? – pedzegette várakozó hangon.

Rögtön megértettem, mit várt, hogy én is azt hazudjam, ami ő, hogy azzal a szóval őrjítsem meg, amit ő mondott nekem olyan felelőtlenül és hamis módon. Elhatároztam, hogy ezt a határvonalat márpedig nem lépem át.

- Sok mindent érzek irántad, de egyik sem az, amit hallani akarsz – mondtam az igazat. – Nem vagyok szerelmes beléd.

- Köszönöm, hogy elmondtad – súgta az ingembe.

Megint szomorúnak hangzott, de mindkét forró tenyerét a nyakamra tette. Táncoltunk, bár annyira a mondanivalónkra figyeltem, hogy észre sem vettem, mikor kezdtük el. Szerettem volna elmondani neki, attól még, hogy nem kötelezem el magam neki életem végéig, vagy hogyis szokás az ő értelmezésében, még nincs veszve minden, hiszen ezernyi lehetőségünk van.

- Szeretném jól érezni magam veled, rendben? – Megkönnyebbülésemre bólintott egyet. – Akkor táncoljunk, és majd szólj, ha menni szeretnél.

- Jó – mondta beletörődően.

Azon kezdtem tűnődni, mennyire lenne más, ha azt mondanám neki, hogy szeretem. Akkor rögtön dobná Johannt, és a karjaimba omlana? Odaadóbb lenne, és nem rejtené el a vágyakozásának jeleit? Majdnem jó ötletnek tűnt bevetni a szót, de nem voltam képes a szemébe hazudni, és bármennyire is csábító volt, tudtam, hogy soha az életben nem fogom azzal hitegetni, hogy szerelmes vagyok belé.

Ő megtette velem, és tudtam, milyen szar érzéssel jár együtt. Előbb döglöttem volna meg, mint hogy olyat okozzak neki.

9. Rosszfiú az elméletben

 

A tervemnek nagyon sok buktatója akadt, de már tényleg nem volt visszaút, mindent elrendeztem. Semmiféle mozgást nem láttam a szomszéd házban, de a szülők kocsija nem volt a felhajtón, úgyhogy elkezdtem. A kezemben a ruhásszatyorral átsétáltam az ajtajuk elé, és majdnem becsengettem.

Kis híján elszúrtam a rosszfiúskodást, Zach soha az életben nem csenget, ha hozzánk jön! Nekem miért kellene? Legalább meglepem Haleyt. Lenyomtam a kilincset, és az ajtó kinyílt. A nappaliban és a konyhában senkit nem találtam, úgyhogy felfelé indultam az emeletre.

Haley a szobájában volt, elmélyülten rajzolt valamit. Az arca nyíltan álmodozó volt, és én kíváncsi lettem, mi az, amit rajzol. Köze lehet hozzám? Vagy megint a bárgyúképű Johann lenne?

Átléptem a küszöböt, ő pedig ijedten felém kapta a fejét.

- Mit keresel itt? – ugrott fel a helyéről, és döbbenten nézett.

- Csak nem zavartalak meg? – kérdeztem, és lazán odasétáltam, hogy megnézzem a rajzot. Egy meztelen pasast kezdett el, feje nem volt, és csípő alatt se látszott, de mi a frász ez? Én lennék? Vagy Johann? De ugyan honnan a fenéből tudná, hogyan néz ki póló nélkül? Ott még nem tarthattak! Vagy igen?

Egészen kiestem a szerepből, úgyhogy félrelöktem a rajzot, és hűvösen Haleyre pillantottam.

- Hoztam neked egy ruhát! – toltam neki a szatyrot ellentmondást nem tűrő mozdulattal. Elégedetten vártam, amíg elveszi.

- De…

- Ma van a szalagavatóm, és nincsen partnerem – közöltem még. – Öltözz át, két óra múlva indulunk!

Úgy bámult rám, mintha bolond lennék, sőt mintha kicsit megijedt volna.

- De…

- Nincs de, Haley! – mondtam a legrosszfiúsabb hangomon. – Eljössz velem, tartozol ennyivel!

Nem válaszolt azonnal, döbbenten hallgatott, majd szkeptikus kifejezéssel az arcán belenézett a szatyorba. Egy elég jó ruha volt, amit vettem neki, de őt nem nyűgözte le, megfogdosta, majd kivette, hogy maga elé emelve ráfintorogjon.

- Én… szívesen elmegyek veled, ha nincs más. De inkább felveszek valami mást. Ez a ruha nem nekem való.

A higgadt hangjától az ideg kerülgetett. Odaléptem, elvettem tőle a ruhát, és elé tartottam. Ahogy sejtettem is, az ő mérete volt, és a francba is, egy szép ruhát vettem, nem értettem, mi baja vele.

- Biztos vagyok benne, hogy stimmel a méret. Ez kell felvenned!

- De…

Egy újabb de, mintha nem is figyelne rám, mintha nem hallaná a hangom parancsoló élét. Hát erre a lányra semmi nem hat? Keményebb eszközökhöz kellett folyamodnom. Megfogtam a karját, és magamhoz rántottam.

- Nincs, de, Haley! Azt akarom, hogy EZT a ruhát vedd fel!

- Biztos vagyok benne, hogy egy másikban…

Kész, elvesztettem a maradék türelmem is, fél kézzel megfogtam a nyakát, és a két ujjammal kényszeríttettem, hogy rám nézzen, lássa csak, mennyire komolyan beszélek. Nem volt jó ötlet megérinteni a bőrét vagy hagyni, hogy rám leheljen, egészen elgyengültem tőle.

- Két óra múlva indulunk, legyél készen!

Ez most egészen kérésnek hatott. Elcsesztem az egészet, még a ruha is a földön kötött ki. Egy lúzer voltam semmi más. Úgy éreztem, ez igazán nem az én műfajom, hogy tudnám ráerőltetni az akaratomat egy ilyen makacs lányra? Gondoltam, hagyom a ruhát, hazamegyek, és meglátom, miben bukkan fel, amikor indulni kell, de megakasztott az okoskodó hangja.

- Van egy másik ruhám. Az is kék, sokkal jobb lesz, mint ez.

Ja, mert ő annyival jobban tudja! Márpedig nem! Visszafordultam, felkaptam a ruhát, és megint megragadtam Haleyt. Nem védekezett, sőt mintha önkéntelenül is engedelmeskedett volna a mozdulataimnak. Az arcán nem láttam ellenállást.

- Szándékosan akarsz feldühíteni? – Vajon azt is hagyná, hogy megcsókoljam? A francba is, szánalmas volt a gondolat, hogy nagyobb hatással van rám, mint én őrá. – Idegesítő! – mondtam, és kis híján megcsókoltam, de megakadályozott a megadó reakciója. Lehunyta a szemét, és szinte csókra tartotta a száját.

Mi van? Mi ez az egész? Játszik velem? Bármennyire is döglöttem a csókjáért, nem engedtem, hogy ő nyerjen. Ezúttal nem! Ki kellett derítenem, mégis mit művel.

- Ebben jössz! – Kényszeríttettem magam, hogy elengedjem. – A hajad pedig hagyd leeresztve.

Az ágyára dobtam a ruhát, az ágyra, ami annyira igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Jobb lett volna rá sem nézni.

- Sokkal jobb lenne feltűzve – szájalt még mindig Haley elpattintva bennem valamit. – És ez a ruha tényleg nem az én…

Ösztönből cselekedtem, ez nem volt megjátszás, egyszerűen úgy tört elő belőlem az erőszak, mintha mindig is bennem lett volna. Megragadtam azt az idegesítő lányt, lenyomtam az ágyra, és lefogtam. A tágra nyílt szemeibe meredve hirtelen fogalmam sem volt, mit művelek. A teste az enyém alatt volt, ellenállhatatlanul törékenyen, mégis meglepően erősen. Még így sem ijedt meg, hogy vadállat módjára szorítottam az ágyra, sőt, mintha valami kis csillámlást láttam volna a szemében.

- Egyszer – mormoltam halkan –, csak egyszer szeretném, ha minden úgy menne, ahogy én akarom. Olyan nagy kérés ez, Haley? Egyetlenegyszer, kérlek! Ne ellenkezz velem!

Eleve megőrültem a teste közelségétől, de amikor bólintott egyet, és engedelmesen ellazult alattam az nagyjából a legizgatóbb dolog volt, ami valaha történt velem.

- Okos kislány – mormoltam, és csak élveztem a helyzetet. Érezhette, mennyire felizgatott, mert kissé fészkelődött, és megmozdította a combját a csípőm alatt.

- Szállj le rólam! – kérte, de olyan furcsán buja hangon, hogy elbizonytalanodtam, mit gondoljak róla.

Talán ez lehet a kulcs? Tetszik neki a durvaság? Meg mertem volna esküdni, hogy nincs ellenére a helyzet, mégis megmozdultam kicsit, hagytam, hogy legyen lehetősége lelökni magáról, ha akar. Nem tette, így értetlenül néztem az arcát.

- Tudod, milyen érzés volt? Mit éreztem, miközben próbáltam a nyomodra bukkanni? Olyan volt, mint valami… rajongás. Nem is, inkább valami mánia. Ijesztő, őrült mánia, nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy megtaláljalak. Az orromban éreztem az illatodat, a nyelvemen a csókod ízét és… mindent. Egyszerűen éreztelek téged, pedig nem tudtam ki vagy csak azt, hogy akarlak. Van ennek értelme?

Kit akartam átverni a múlt idővel? Még mindig éreztem ezeket, és Haleynek tudnia kellett volna.

- Részeg voltál – jegyezte meg. És akkor mi van? Arra számított, hogy akkor nem ellenkezem majd?

- És te becsaptál – közöltem vele, és kényelmesebb pozícióba váltottam, figyelve, mit szól hozzá.

Soha nem próbáltam még ilyen nyílt módszerrel rávenni valakit, hogy kívánjon meg, de Haleynél bevált, láttam, ahogy elhomályosodik a tekintete. Vágyik rám? A francba, ez nem is kérdés, vágyik rám!

- Átvertél engem, Haley! Miért csináltad? Miért nem mondtad meg, hogy te voltál?

- Sajnálom. Nem akartam hazudni, de te… – Nem volt magyarázata, ott feküdt alattam, letagadhatatlanul vágyva rám, és nem tudott mondani semmit! – Bocsáss meg!

Felnyúlt, hogy megérintse az arcomat, de az túl sok lett volna a sajnálatából. Komolyan sajnálja? Itt fekszik alattam enyhén elnyílt ajkakkal, és elvárja, hogy megbocsátásról beszélgessünk?

- Kegyetlen vagy! – jelentettem ki, és rátapasztottam a szám az övére.

Még az sem zavart, hogy nem csókolt vissza, elég volt hozzáérnem, hogy elveszítsem az eszem, és visszajöjjön az együtt töltött éjjelünk össze apró kis részlete. Hogy milyen ízű a szája, milyen formás a melle, és mennyire csábító a combjai közül áradó hőség. Felemeltem a fejem, készen rá, hogy olyasmit látok az arcán, amitől egy undorító alaknak fogom érezni magam, de úgy tűnt, mintha élvezte volna a csókomat, amit pedig cseszett viszonozni.

De ha azt élvezte, talán más sincs ellenére. Megsimogattam a mellét, mire úgy felnyögött, hogy attól teljesen bevadultam. Akartam őt, ha mást nem, hát érezni a testem alatt az övét, a combjait a csípőmön, az édes remegéseit, mindent, amit adni akar. Az aprócska tenyerével óvatosan végigsimította az arcomat, és én megint elgyengültem az érintéstől, mintha azzal az egy mozdulattal könnyedén megszelídített volna. Olyan volt, mint az a múltkori, elveszettnek hitt éjjel, csak egy valami hiányzott.

- Mondd azt, kérlek! Hazudd, hogy szeretsz! – simítottam végig az ajkait az enyémekkel. – Gyerünk, hazudd, hogy szeretsz!

Döbbenten ledermedt, én pedig tudatában voltam, milyen szánalmasnak tűnhetek, de még ez sem érdekelt, amit adott, azt elfogadtam. Nekidörzsöltem magam, és az ujjaimmal körberajzoltam a melleit, ő pedig felnyögött a kendőzetlen vágytól.

- Szeretlek, Dean! Szeretlek! – lehelte elbódultan, és ellentartott a csípőmnek, megkönnyítve a dolgomat. Rühelltem a ruhákat közöttünk, de nem bírtam leállni. Muszáj volt a bőréhez érnem, és újra megcsókolni azt a csábítóan hazug száját. A legizgatóbb hazugság volt, amit valaha hallottam, úgy éreztem, soha nem elég belőle.

- Még egyszer! – sürgettem arcomat a nyakába fúrva. – Hazudj, Szépségem, csináld!

Nem voltam biztos benne, hányszor ismételte el, hogy szeret, azt tudtam, hogy soha olyan kemény, olyan feltüzelt nem voltam, mint amikor alattam nyögdösött, sikongatott és azt mondogatta, szeret. Abba kellett hagynom, mielőtt egyszerűen beleélvezek a gatyámba, ami nem történt velem tizenhárom éves, kezdő tini korom óta. Abba kellett volna hagynom, mielőtt még azt is elfogadhatónak kezdem látni, hogy valóban így megszégyenítsem magamat.

Nagy nehezen elszakadtam Haleytől, és kimenekültem a szobájából, mielőtt túl messzire megyek. A fenébe, már eleve túl messzire mentem! Rosszfiúként kellett volna viselkednem, ehelyett rámásztam, mint egy kangörcsös kutya, figyelemért könyörögve. Szánalmas voltam, ráadásul az állapotomon már csak a létező legjegesebb zuhany segíthetett.

Valamivel később, immár lehiggadva aggattam magamra az inget és a szmokingot, gyorsan, hogy mielőbb visszaérjek Haleyhez, és folytathassam a színjátékot. Le akartam ellenőrizni, hogy felveszi-e a ruhát, látni akartam, hogy áll rajta. Pechemre anyám megállított.

- Dean, hát te? – nézett végig rajtam. – Az én gyönyörű nagyfiam! – ámuldozott.

Elfintorodtam a jelzőjére, aztán vállat vontam.

- Azt hittem, nem mész el a szalagavatódra! Úgy örülök, hogy mégis! A kis Gemma nagyon elégedett lesz, ha meglát!

- Nem Gemmával megyek – közöltem vele, mire elakadt a szava. Végre!

Még visszamentem a fürdőszobába, hogy megfésülködjek – mert akármilyen hülyeség, azért akartam tetszeni Haleynek –, de mikor kijöttem, anyám még mindig ott lábatlankodott.

- Haley? – kérdezte próbálva titkolni a reménykedését. Elég rosszul csinálta, de azért bólintottam a kedvéért. – Ennek örülök, úgy szeret téged az a lány! Érezzétek jól magatokat! Virágot vettél neki?

- Haleynek pasija van, anya – szögeztem le. – Ez nem egy randi.

Inkább elindultam vissza a másik házba, mielőtt még jobban rám száll. Akkora kérés, hogy a magánéletem maradjon meg annak, aminek a neve is mutatja? Az én magán dolgomnak? Ráadásul mi az a szeret engem szöveg? Anyám el van tájolva, de nagyon, kedvem lett volna elérángatni Haleyt, hogy beszéljék csak át, ki hazudott és miben!

Odaát Haley szobáját üresen találtam, viszont a fürdőszobájának ajtaja résnyire nyitva volt, láttam, hogy ég a lámpa is. Belestem, és elkaptam a tükör előtt ácsorogni a ruhában, ami pontosan úgy festett rajta, ahogy elképzeltem. Kihangsúlyozta az alakját, és sok helyen engedte láttatni a bőrét, mégsem volt túl sok, hanem gyönyörűen visszafogott pont, mint ő maga. Néztem, ahogy tükörképét nézegeti, rángatja az anyagot, mintha nem lenne elégedett önmagával. Hátranyúlt, hogy kikapcsolja, de gyorsan belöktem az ajtót.

- Le ne merd venni!

Hirtelen fordult felém, mint aki azonnal ki akar rúgni a házból, de ahogy meglátott, megszelídült a tekintete, végigmérte, mit viselek, de nem tűnt lenyűgözöttnek, az ajkába harapva, esendően szólalt meg.

- Nem jó nekem ez a ruha, Dean! Kérlek, hadd viseljem a sajátomat!

Megint belenézett a tükörbe, és onnan pillantott rám, egyenesen a szemembe. Éreztem, ahogy leomlik rólam a rosszfiú álca már megint, de még csak nem is érdekelt, képtelen voltam nemet mondani.

- Mutasd, milyen ruhád van még.

Kis mosollyal sietett el mellettem a szekrényéhez, és kinyitott egy akasztós rész, ahol valami vastag, sötét bársonyizé lógott.

- Elment az eszed, Haley? – állítottam meg elborzadva. – Azt a ruhát még az anyám sem venné fel, pedig ő mindig óvatosan öltözködik. – Úgy nézett rám, mintha nem értené, mi bajom van. Egy bársonyruha, az ég szerelmére? Van ennek a lánynak egy cseppnyi ízlése? Vagy szórakozik velem? – Ronda, és úgy festene rajtad, mint egy zsák. Ki elől akarod elrejteni magad?

Az ajkaiba harapva sütötte le a tekintetét, én meg azon tűnődtem, tudja-e, hogy mennyire gyönyörű. A fenébe is, Szépségemnek hívtam a gyengébb pillanataimban, azt gondolja, csak kitaláltam?

- Én…

- Csinos vagy – mondtam neki visszavéve a rosszfiús szerepet. Agyondicsérni nem akartam, ezt magamban megtettem, ahogy végignéztem rajta újra. A ruha anyaga vékony volt, átsejlettek rajta a mellbimbói, és én nyeltem egyet. Egy nagyot. – De azt hiszem, kellene hozzá melltartó is. Pánt nélküli.

Haley lenézett a melleire, ami valahogy egy nagyon szexi mozdulatra sikerült. Kényszeríttettem magam, hogy ne törődjek a testemben lefelé áramló, kínzó forrósággal.

- Nincsen olyanom – mondta végül tétován.

Persze, hogy nincs. Végignéztem rajta, és egy bizonytalanul egyik lábáról a másikra álló lányt láttam, akinek fogalma sincs róla, mennyi kis szart aggatnak magukra más lányok. Hiszen egy dologban nem hazudott, őt sosem érdekelték a ruhák, így most nekem kell kisegítenem. Nemrég meg kellett hallgatnom Gemma monológját arról, hogy egy srácnak fel sem tűnik, mennyire fontos esemény egy csaj életében a bál, amit akkor csak eltettem az agyam hátuljába a többi haszontalan információ közé, de most Haleyt nézve megint elővettem. Kíváncsi lettem volna, mi változik, ha adok neki egy igazi bált. Igaz, egy rosszfiúsabbat, mert még azt a tervet sem vetettem el, de Gemma szavaira is rábólintottam. Minden lánynak szüksége van rá, hogy gyönyörű hercegnőnek érezze magát. Legalább egyszer.

- Szerzünk egyet. Kell egy kisebb bugyi is, ha nincs, akkor egyszerűen nem kell felvenned – vigyorodtam el, mire elpirult. – És a cipő, valami magas sarkú.

Nagyon akartam, hogy végre meglássa a saját szépségét. Karen gardróbjából kellett neki melltartót és cipőket szereznem, és még az sem zavart, hogy furán néz rám, amiért az anyja cuccai között turkálok. Egyszerűen csak akartam azt a tekintetet, legalább egy kis magabiztosságot, ami igazán hiányzott az összképhez.

Kellett neki valami frizura is. Hirtelen mozdulattal, hogy ne legyen ideje visszakozni leeresztettem a haját. Hajat mosott, míg én át voltam öltözni, így nedvesen tapadt a hátára, és annyi volt belőle, hogy csak bámulni tudtam egy ideig. Haley megremegett, amikor odanyúltam, hogy a kezembe vegyem mindet.

Nem sokat tudtam a frizurákról, de olyat se nagyon láttam még, mint Haley haja. Amikor a kezembe vettem egy hajszárítót, hogy kezdjek vele valamit, a forró levegő hatására az egész új életre kelt. Száradás közben fényes, hetyke kis loknikba ugrott, mintha utálná, amit Haley tesz vele, hogy folyton a feje tetejére lapítja. Valahogy jókedvűvé tett a haja, élvezettel figyeltem, azokat a kis lázadó kunkorokat, de aztán megláttam a pillantását a tükörben. Némán kérdezte, mi a frászt művelek a hajával, és visszaemlékeztem mindenre, ami nem tesz jókedvűvé. Például, hogy nem a haja az egyetlen, ami úgy jó és különleges, ahogy van, de ő megpróbálta valami mássá alakítani, valami dühítően természetellenessé csakis a makacssága miatt.

A haja megszáradt, így letettem a hajszárítót, és búcsúpillantást vetettem a loknikra, remélve, hogy még sokszor találkozunk.

- Vedd fel a cipőt és a melltartót! – utasítottam, majd visszamentem a szobájába.

Egy ideig az ágyat bámultam újraélve a korábbi forró pillanatokat, a nyögdécselését, aztán inkább hátat fordítottam az őrjítő helyszínnek. Hidegvér kellett, de csak reménykedhettem, hogy lehűlök valamennyire.

- Gyere ki, ha készen vagy! – szóltam Haleynek, nehogy nekem lekapja magáról a ruhát nagy makacsságában.

El tudtam képzelni, hogy megjelenik fürdőköpenyben, és kijelenti, hogy inkább el sem jön, ezért igencsak meglepődtem, amikor a ruhához illő magassarkúban előtotyogott. Úgy tűnt, alig bír menni a cipőben, de rohadtul dögössé tette a megjelenését, úgyhogy elhatároztam, akkor is marad, ha egész éjjel nekem kell támasztékot nyújtanom neki. Amúgy sem akartam messzire engedni magamtól. Tökéletesen nézett ki, kivéve a kis loknikat, amiket eltűntetett.

Szinte hallottam, ahogy segítségért kiáltanak.

- Mondtam, hogy hagyd leeresztve a hajad! – keltem a védelmükre. – Kezdem úgy érezni, valóban direkt dühítesz fel.

Haley fintorgott, és majdnem átesett a saját lábán.

- Nem direkt csinálom! De a hajam kezelhetetlen. Ha akarod, inkább befonom.

- Nem! – vágtam rá, elvégre én voltam a főnök, és kész. – Azt akarom, hogy bontsd ki!

- Hatalmaskodó – vágta rá halkan, de kieresztette a haját, mire a fürtök elborították a fél arcát. Kedvem lett volna belesni alájuk, és onnan nyomni egy csókot az okoskodó arcára, de ez túl szentimentális ötlet volt, kizártnak tűnt, hogy megtegyem. – Látod? Az egész az arcomba hullik!

- Gyere – mondtam, és elfordultam, mielőtt elröhögöm magam. Az rontott volna a szerepemen.

Követett az anyja öltözősarkába, ahol tényleg minden megvolt, ami Haley szobájából hiányzott.

- Van itt néhány kisebb csat – mutattam. – Csak tűzd el, amit az arcodba lóg.

- Mintha az olyan könnyű lenne – háborodott fel.

Lenyeltem a mosolyt, majd beültettem a fésülködőasztal előtti székbe, és felmarkoltam néhány csatot. Furcsállkodva nézett rám, amikor a hajával kezdtem babrálni, de nem ellenkezett, mintha tulajdonképpen megkönnyebbült volna, hogy nem neki kell foglalkoznia vele.

A haja még mindig lenyűgözött, elképzeltem milyen lenne, ha ő lenne fölül, és azok a puha loknik különböző érzékeny helyeken csiklandoznának. Mondjuk miközben benne vagyok, és ő fölém hajol…    

- Ezek a hullámok megmaradnak? – tudakoltam arra az esetre, ha ez mégis valami csodaszer eredménye, aminek nem láttam nyomát, de a csajoknál sosem lehet tudni.

- Igen, mindig ilyen a hajam – mondta felhúzva az orrát. Elfordultam, hogy valami ékszert kerítsek neki. – Nem érdemes kiegyenesíteni, mert öt perc múlva ugyanolyan göndör lesz.

Találtam egy egész jó nyakláncot, aztán Haleyhez illő parfüm után néztem. Megtaláltam az illatot az ágyamból, és ez is dühített. Mi a francért nem ismertem fel azonnal? Tudtam, hogy az Haley illata! Ennyire akartam, hogy ne ő legyen?

- Csak a ruhára tegyél belőle. Az ilyeneknek undorító ízük van.

Haley nem válaszolt, csak tette, amit kértem. Fél szemmel figyeltem csak, miközben a sminken tűnődtem. Kell egyáltalán valami? Rúzsok egész garmadáját találtam, de tudtam, semmilyen mesterséges szín nem érne fel a pirosra harapdált ajkaival, és azt sem akartam, hogy valami mű íz elrontsa a maximális élvezetet, ha megcsókolom megint. Mert meg fogom, ha addig élek is, ebben biztos voltam.

Végül kiszúrtam valami a ruha színéhez illő szemfestéket, gondoltam az jó lesz. Haley az ölébe meredt, amikor odafordultam hozzá, mintha előtte nem is végig engem nézett volna. Felizgatott a pillantása, és ettől megint összezavarodtak az ezerszer kigondolt tervek a fejemben. Hirtelen már fogalmam sem volt, mit akarok csinálni ezzel a lánnyal. Vagyis persze volt. De azt lehet? Sikerülne?

- Csukd be a szemed! – mondtam végül, miután levettem a szemüvegét.

Megtette, és én megütközve bámultam a szokatlan szépségre előttem. Végig itt volt, minden, amit csak elképzelhettem, itt egy köpésnyire szemüveg mögé, már-már bizarr ruhák alá rejtve. Haley, a lány a szomszédból.

Óvatosan szemfestéket kentem a szemhéjaira, de még az is sok volt. Úgy éreztem, nem kell több, hogy festékkel csak elrontanám ezt a hatást, így végül félretettem a cuccot.

- Most kinyithatod.

Nyúlt a szemüvegért, de gyorsan elkaptam előle.

- Nem akarom, hogy viseld!

Rögtön kaptam egy hitetlenkedő pillantást, és egy fintort.

- De nem sokat látok nélküle. Elbotlok valamiben vagy…

- Majd vigyázok rád! – közöltem vele nyersen, mire végre úgy nézett rám, ahogy akartam.

Hitetlenkedve bámultam a felcsillanó tekintetét, az enyhén elnyíló ajkait, a gyors kis sóhajt, ami kiszakadt belőle, sőt még a nyakán lüktetőt kis eret is láttam, amit azonnal meg akartam simítani a nyelvemmel. Mit is mondtam? Hogy vigyázok rá? Ez lenne, ami beindította? Kíváncsian néztem rá, azt kívánva, bárcsak egy nyitott könyv lenne, amiben könnyű olvasni.

- Szeretnél még valamit? – morogtam elfúló hangon.

A francba, tudnia kellett, hogy mennyire kikészít! Lehet, hogy ez az, ami élvez? Hogy odavagyok érte, de ő úgy tehet, mintha nem látná? Nem érdekelt, ha így van.

- Milyen valamit? – tudakolta, de látszott rajta, hogy van valami kis gondolata.

- Valamit a szádra – nyögtem, mire ránézett az enyémre.

A tekintetében tétova vágyat láttam, és ez elég volt nekem, gyorsan megcsókoltam, mielőtt meggondolja magát. Már az első mozdulattól, amikor még csak a fogaim közé vettem az ajkát, annyira beindultam, hogy egy pillanatig észre sem vettem, hogy egyedül vagyok a nyomorommal, Haley csak ült, és hagyta, mintha csak valami kegyetlen kísérletet folytatna, mintha csak megfigyelné, ahogyan teljesen elveszítem az eszem miatta.

A gondolat feldühített, elkaptam, és magamhoz húztam, a lehető legközelebb, hogy ott érinthessem meg, ahol csak akarom.

- Nehezedre esne visszacsókolni? – mordultam rá.

Megtette, a nyelvét tétován és édesen a számba nyomta, és én többé nem tudtam gondolkodni. Csak ő létezett, ahogy átkarolta a nyakam, ahogy nekem simult, ahogy tönkretett és életben tartott egyetlen nyavalyás, őrjítő csókkal. Már csak egy dolgot akartam, mégpedig még többet ebből a lányból, csak belőle alattam, fölöttem, bárhogyan…

Akartam minden egyes fantáziát, kezdve azzal, hogy végigsimít rajtam a haja, ehhez pedig csak egy kicsit kellett mozdulnom. Hátradőltem, és magamra húztam, ő pedig szépen rám is csúszott szexin szétvetett lábakkal, fenekével a hasam fölött. Mindkét kezével a mellkasomon támaszkodott, rémülten bámulva rám, mintha nem tudná, hogy kerültünk ebbe a pozícióba, mintha félne attól, ami következik.

- Most csókolj meg! – kértem próbálva lehúzni magamhoz, de ellenállt.

Ahogy ránéztem, hirtelen rájöttem, hogy nem stimmel valami. Az én szememben ő volt az úrnő, aki hanyatt kényszeríttette a rabszolgáját, de a pillantása azt sugallta, inkább őzikének érzi magát egy gyorsan közelítő teherautó előtt. Mi oka van félni? Lehetséges, hogy én tehetek róla? A sírásának emléke kicsit lelohasztott.

- Bántottalak, Haley?

- Hogy? – motyogta szégyellősen. – Nem. Én csak…

- Nem most, akkor. Bántottalak? Kényszeríttettelek rá valahogy?

Megvolt rá az esély, hogy igen, és ez egy magyarázat is lehetett rá, miért tűnt el azután. Hiába a bizonyosság, hogy élvezte, ha valamit nagyon elcsesztem, előfordulhatott, hogy megijedt.

- Nem bántottál, Dean – mondta megnyugtató hangon. – Én is akartam.

Egyszerre bántott és voltam megkönnyebbült a vallomástól. Ezek szerint akkor mégiscsak valami terv volt. Tényleg csak el akarta veszíteni végre? Vagy jót akart szórakozni? Esetleg szánalomszexnek szánta a veszekedésünk után? Ez utóbbit rögtön ki is vertem a fejemből.

Érthetetlen volt az egész, de legalább fellélegezhettem, amiért nem bántottam. Néztem a még mindig tétovázó arckifejezését.

- Most nem akarod?

- De – válaszolta gyorsan, mire az én szívem is hevesebben kezdett verni. – Csak nem tudom, mit csináljak.

Szélesen elmosolyodtam. Mekkora idióta vagyok! Hiszen én voltam neki az első, honnan is tudná? Ráadásul ez azt jelentette, hogy Johannal sem volt semmi. Haley tapasztalatlansága megőrjített, elkaptam a kezeit, és kibillentettem az egyensúlyából, hogy végre érezzem azokat a hetyke loknikat magamon. Haley szemrehányóan nézett rám, arcával alig pár centire a mellkasom fölött.

- Csak csináld, amit mondok, ez menni fog?

- Talán – felelte az ajkába harapva, és pár pillanatig csak engem figyelt csendesen.

- Akkor csókolj meg, Szépségem! – adtam ki az első utasítást.

Előrehajolt, majd mivel rájött, hogy túl messze van, feljebb csúszott rajtam, megpihentetve a fenekét a hasamon. Most végre úgy nézett rám, ahogy akartam, mintha az ő saját játszótere lennék, és mivel örömmel voltam az, csak feküdtem, várva, mit fog tenni. Ahogy az arcom fölé hajolt, alig kaptam levegőt, szinte remegtem a kényszertől, hogy megérinthessem, hogy magamhoz ránthassam, de nem akartam elijeszteni. Óvatosan és gyengéden húzta végig az ajkait a számon, aztán a fogaival aprót harapott belém, és végül a nyelvével simította meg a harapás helyét mintegy befejezve a csókot. Enyhén elhúzódott, és megint megjelent a bizonytalan tekintete, ami ellen úgy védekeztem, ahogy tudtam.

Végre magamhoz szorítottam, és újra megcsókoltam. A haja függönyként omlott az arcunk köré, és ez őrjítően közel állt a tökéletességhez. Csak egyetlen dolog hiányzott.

- Mondd, hogy szeretsz! – nyögtem félrefordítva az arcom, mire azonnal odanyomta a száját a nyakamhoz.

- Szeretlek – mondta, miközben a forró ajkát a bőrömre nyomta. – Menjünk át a szobámba.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen bátran előhozakodik a dologgal, de hülye lettem volna nemet mondani. Igaz, máshol kellett volna lennünk, de ki a francot érdekelt a szalagavató, vagy akár a terveim, ha ott volt az a csodálatos lány, aki az ágyába hívott?

- Nem kötelező elmennünk a szalagavatóra.

- Nem – helyeselt megrázva a fejét.

Felálltam, és magamhoz öleltem Haleyt. Ezt nem lett volna szabad megtennem, főleg, hogy amikor visszaölelt, úgy éreztem, a szobájáig sem bírom ki, de aztán csak jó alaposan megcsókoltam a hosszú útra, és kézen fogva húzni kezdtem a szobájába.

Az elégedett vigyor rögtön lefagyott a képemről, amikor a folyosón az őseivel találtam szembe magam.