Ez a szösszenet a Hazudd, hogy szeretsz! című történetemhez íródott, a sztori ismerete nélkül nem ajánlom olvasásra, mert erősen spoileres!
Hazudd, hogy szeretsz! prológus
Dean
„Szeretlek. Már régóta. Csak téged.”
Tudtam, hogy valami bajom van, ugyanis három napja nem
mennek ki a fejemből ezek a szavak. A tehetetlen kétségbeesés elvette a kedvem
mindentől, csak rá tudtam gondolni. Nevetséges hülye voltam, hiszen még a nevét
sem sikerült kiderítenem, sőt jóformán nem is tudtam semmit róla, csupán
annyit, hogy akarom őt.
Sosem hittem abban, hogy a szerelem első látásra
születik, mindig úgy képzeltem, hogy ez egy hosszú, türelmes folyamat, amelynek
során a felek megismerik egymást, és a kezdeti kölcsönös vonzódás után
összeköti őket egy egyre erősödő érzelem, ami ha kiteljesedik, akkor kiérdemli
a szerelem nevet, de most úgy éreztem, ez hülyeség.
Néha megfordult a fejemben, hogy beleszerettem a
lányba, nem első látásra, hanem első szeretkezésre pedig ez lehetetlennek tűnt,
éppannyira, mint ez az őrült helyzet, amibe keveredtem.
Ha igazat mondott, és régóta szeret – amiben
kételkedtem, hiszen biztos voltam benne, hogy csupán távoli ismerősök lehetünk,
nem is ismerhet engem igazán – miért ment el? Miért nem keresett meg? Még
nagyobb baromságnak tűnt az, hogy elhittem: szeret. A lány, aki képes ezt
mondani, miután olyan durván bántam vele… Lehetetlen, hogy ne legyen igaz. De
akkor hol van?
- Dean! – Felkaptam a fejem, és lenéztem Haleyre, aki
a házunk előtti lépcsősor mellett álldogált. Olyan elmélyülten gondolkodtam,
hogy észre sem vettem, mióta áll ott. – Szia!
- Szia! – sóhajtottam önmagam is meglepve a levert hangom
miatt.
- Még mindig nincs meg a lány? – kérdezte együtt
érzően, és egy zacskót nyújtott felém. – Meggyes pite. Békeajándéknak.
- Kösz – vettem el, és csak aztán néztem újra végig
rajta. Tétován álldogált, nyilván szégyellve magát a történtek miatt, de én egy
cseppet sem tudtam haragudni, jobban kedveltem annál. – De nem voltunk
haragban. Hacsak nem te haragudtál rám.
- Dehogyis – mosolygott rám halványan. – Nem volt
miért haragudnom.
- Hallottam, te és Johann végre…
Egy autó – Zach kocsija – fékezett le a házunk előtt,
de olyan fékcsikorgással, hogy felverte a fél szomszédságot.
-… összejöttetek. Gratulálok!
- Igen.
Zach kiugrott a kocsijából, és felénk rohant, közben
kiabálva:
- Haley, de jó, hogy itt vagy! Most jövök Tamytől.
- Nekem mennem kell, Dean – suttogta a lány. A
suttogása idegenül ismerősnek tűnt.
Rábámultam, és úgy éreztem magam, mintha valaki
gyomron rúgott volna. A francba, nem!
- Nem, Haley! – ragadta karon Zach. – Segítened kell
szemléltetni az eseményeket.
- Én… nem… – Döbbenten néztem Haley elpirult arcát, és
Zach szadista vigyorát, ahogy megszabadítja őt a szemüvegtől.
Ha tudtam volna mondani valami, az kétség kívül az
lett volna, hogy hagyja a lányt, hiszen már tudom, amit tudnom kell, de Zach
nem elégedett meg a szemüveggel, a most már megalázottan álldogáló lány mögé
lépett, babrált valamit a haját összefogó csattal, és máris Haley vállaira
omlott az a rengeteg hullámos haj, amit eddig csak egyszer láttam, azon az
éjszakán. Nem volt több kétség, csak azt nem értettem, ennyire vak, hogy
lehettem. Hiszen itt volt mindvégig egy karnyújtásnyira tőlem, olyan kedvesen,
ártatlanul…
Elnéztem, ahogy remegő kézzel próbálja a füle mögé
tűrni a vastag, tömött tincseit, ahogy könnyek folynak végig a sápadt arcán, és
ahogy összeszorítja a szintén remegő száját, amit olyan hévvel csókoltam három
napja, és csak egyetlen kérdésem volt.
- Minden hazugság volt, Haley?
Elég volt egyetlen pillantása a válasz előtt, már
tudtam, hogy ő nem a végzet asszonya, akinek soha nem fogok tudni szabadulni a bűvköréből,
nem is a szerelmes szerető, aki a lehető legnagyobb ajándékot adta nekem. Ő nem
az volt, aki megfelelt volna az álmaimnak, a feltételezéseimnek, vagy akár az
elvárásaimnak.
Csak a kedves, szomszéd lány volt, akinek egy kósza
éjjel elvettem a szüzességét.
Miért maradt ki? Egyrészt, mert elárulja a sztori fordulópontját, igaz, a Szükségem van Rád!-ban megtudható, mi is történik Haley és Dean között, ha valaki azt nem olvasta, nem akartam, hogy lelőjek mindenféle poént. Másrészt Dean jelleme elég meghatározó ebből a részletből, talán nem lett volna olyan hatású a felbukkanása, mint enélkül a rész nélkül. Harmadszor meg egy Dean szemszögű prológus azt jelentette volna, hogy lesznek nézőpontváltások, azt pedig nem akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése