18. Válság

 

Az igazi válság azzal a béna pillanattal kezdődött, amikor Görögországból hazaérve kiszállt végre a kocsiból, és csillogó szemmel indult el felém, mintha a karjaimba akarná vetni magát, de valahogy elveszítette a lendületét út közben, mert egy óriási bőrönd visszahúzta. Lehet, hogy nekem kellett volna bezárni a távolságot, de csak bámulni tudtam a lebarnult bőrét és a fura fonatba font mégis kiengedett haját, amibe még virágos fém hajdísz is került. Egy napsárga redőzött ruha volt rajta, az is görög stílusú, amitől teljesen úgy festett, mint egy igazi szerelemistennő.

– Dean! – mormolta, ahogy megállt előttem egy lépésnyire, fájdalmas távolságot hagyva. – Hogy tetszem?

– Gyönyörű vagy! – mondtam elszorult torokkal, arra gondolva, hányan próbálhatták meg felszedni a görög Riviérán, miközben ilyen cuccokban mászkált. Megérintettem az egyik selymes hajfonatát. – Ez bonyolultnak tűnik – jegyeztem meg idiótán, mire rám mosolygott.

– Az is. – Nyúltam a bőröndjéért, de ő félreértette a mozdulatom, és meg akart csókolni. Közvetlen közelről láttam, ahogy leesik neki, én nem azért hajolok oda, elkaptam a tekintetében megvillanó zavarodottságot is, miért nem csókért mozdultam. Mert egy barom vagyok, azért. – Bocs! Azt hittem…

– Nem, én vagyok a hülye – mondtam gyorsan, és rányomtam a szám az övére.

Megrendítő érzés volt két hét után végre újra megcsókolni őt, a köztünk szikrázó szenvedély bizonyította, nem csak kitaláció voltunk, még mindig ugyanúgy működtünk, mint régen, csak épp problémáink voltak. Például az, hogy egy kis időre idegenek lettünk, holott nagyon jól ismertük egymást. Hirtelen azt sem tudtam, öleljem-e át vagy csak hagyjam, hogy vége legyen a csóknak, mielőtt túl sok lesz a szülői szemeknek.

A talajra puffanó, és kínosan csörömpölő hangot adó bőrönd volt, ami véget vetett a viszontlátás csókjának. Eltörtem valamit.

– Ó – nézett le Haley.

– Dean, ha az a középkükladikus repülő halas vázám volt, nem leszünk jóban! – morgott rám az apja, mire kicsúszott egy durva káromkodás a számon, ráadásul Haley füle hallatára.

– Sajnálom! – mondtam elkínzottan, lehajolva a bőröndért. Ritkán jöttem zavarba, de ember ennél még nem érezte kínosabban magát, abban biztos voltam.

– Dean, apa csak viccelt! – fogta meg Haley a kezem. – Gyere, menjünk be!

Lesunyt fejjel, az apja pillantásával a hátamban követtem Haleyt, ezúttal olyan óvatosan cipelve a bőröndjét, mintha üvegből lenne. Ez nehezebb volt, mint gondoltam, mert Haleynek méz és tisztaság illata volt, ami úgy betöltötte az orrom, hogy csaknem a nyálam is csorogni kezdett, a franc tudott figyelni a bőröndre.

Egy kicsit bántott, hogy én nem vagyok Haleyre ilyen hatással, alig nézett rám, miközben felmentünk a szobájába, és elkezdte kipakolni a táskájának tartalmát. Nem lapult benne törött repülő halas középkükladikus váza. A fél bőrönd ajándékokkal volt tele, édességet és fűszereket nyomott a kezembe, mutatott még egy ruhát, ami hasonló volt ahhoz, amit viselt, aztán mindenféle szuvenírről magyarázott. Hozott kulcstartót, szép formájú köveket, olívaolajas szappant, és megmutatta azt a mézes fürdőolajat is, amitől úgy illatozott. Amit eltörtem egy bögre volt, amin valami szakállas, óriásira merevedett farkú hapsi pózolt egyik kezével a méretes szerszámot markolva, mintha attól félne, feldől a súlytól, ha nem teszi. És valóban, úgy tűnt, az lett volna a sorsa.

– Az Priapos – mondta Haley. – Termékenységisten. De nem kár érte, úgyis kicsit ízléstelen volt. – Azzal fogta a darabokat, és kivágta a kukába.

– Ha ilyesmire vágysz, nem hiszem, hogy überelni tudom – jegyeztem meg.

Túl gúnyos volt a hangom, Haley el is vörösödött, és felkapta a szappanját meg a fürdőolajat.

– Ezeket gyorsan elteszem – mormolta, és eltűnt a fürdőszobában.

Nem értettem, miért vagyok mocsok vele. Na jó, értettem, bántott, hogy nem hívott, két hete alig beszélünk, erre hazajön ilyen ruhákban, teljesen másik lánynak tűnve. Csak arra tudtam gondolni, mi változott még.

– És – jelent meg végül ismerős, kacér mosolyra húzva a száját –, mit csináltál nélkülem? Valami, amiről tudnom kellene?

Amiről tudnia kellene? Volt pár, például, hogy hülyére aggódtam magam, vagy hogy bedurrant az összes izmom a mindenféle intenzív edzéstől, esetleg, hogy idióta módon csak vártam, és vártam a hazatértét most meg… haragszom a fenébe is! De miért haragszom? Próbáltam kielemezni az érzelmeimet.

Túl sokáig elhúztam a választ, így hirtelen már nem érdekelte. A telefonjáért nyúlt.

– Gyorsam megejtek egy hívást, jó? – kérdezte, majd a válaszomra sem várva visszament a fürdőszobába. Titokzatos telefonhívás? Lehet, hogy valami görög srác? Esetleg egy amerikai, akivel ott találkozott, és talán… Kezdett az agyamra menni a féltékenység, tudtam ezt, mégis odaosontam a résnyire nyitva hagyott ajtóhoz.

– Nem tudom, mikor – hallottam Haley halk hangját. – Most Deannel maradok, de talán holnap. Viszont nem tudom, mit mondjak neki. Azt hittem, más lesz, ha visszajövök. Félek, hogy nem fog menni. Mondd meg, mit csináljak!

Haley hangja olyan bizonytalan volt, hogy egészen fájdalmasnak éreztem hallgatni. Az a valaki a másik oldalon hosszan beszélt.

– Ennyi? Ettől nem lesz jobb! – mormolta hitetlenkedve végül. – Hát, jó! Akkor leteszem. – Rövid szünet, majd a legédesebb nevetése hallatszott. – Te is hiányoztál!

Úgy éreztem, mintha gyomron vágtak volna. Ezek azok a szavak voltak, amik nekem jártak! Sőt, akárki is volt, akit felhívott, velem kellett volna megbeszélnie ezeket. Hogy értette, hogy attól fél nem fog menni? És minek kellene másnak lennie?

Észbe kapva csak egyet léptem hátra, de Haley így is észrevette, hogy hallgatóztam, amikor kijött a fürdőből.

– Ki volt az? – kérdeztem, miközben ő csillogó tekintettel nézett rám.

– Nem fontos – mondta, és azzal a lendülettel odalépett hozzám, mindkét karjával átkulcsolta a nyakam, és szabályosan lerántotta magához a fejem, hogy őrjítően megcsókoljon.

Az összes kételyem szétfoszlott, amíg tartott a szenvedélye, felülmúlhatatlant szeretkeztünk a félig telt bőröndje mellett a szuvenírjei között, aztán a mellkasomon pihegett egy darabig, majd elhúzódott, és nekiállt folytatni a kicsomagolást, közben egyetlen szót sem szólt hozzám.

– Mesélj Görögországról! – kértem.

– Gyönyörű volt, de nagyon elfáradtam, mert mindent megnéztünk, amit csak lehetett.

Ennyi. Nem faggattam többet, és ő nem is mondott mást, csak pakolászott, miközben én figyeltem őt. Lassan visszatért szeretkezés előtti hangulatom, és azt nem akartam. Szeretni akartam ezt a lányt nem pedig kételkedni benne, így amikor kiürült a bőrönd, elkaptam a csuklóját, és visszahúztam magam mellé az ágyra.

Mindent megtettem, amit szavak nélkül lehetett arra, hogy megmutassam, mennyire szeretem és mennyire hiányzott, illetve, hogy milyen sokat gondoltam rá, reménykedve, hogy elég lesz. Nem volt. Nem beszélt velem, ha mégis szólt, nem a fontos dolgokról, én pedig nem mertem elkezdeni, mert nagyon is tudtam, mi a nagy beszélgetések vége, egyszerűen nem akartam megtudni, ha már kiszeretett belőlem. Freud szerint sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét, és a francba is, igaza volt! Nem akartam gyámoltalanul boldogtalan lenni, az áltatás, hogy minden rendben van, ameddig ő nem állítja az ellenkezőjét egyelőre megfelelt nekem.

 

*

 

Eltelt egy újabb hét, és én hivatalosan is gyávának minősítettem magamat. Haley és én nem működtünk, egyre kevésbé értettünk szót, főleg úgy, hogy jóformán nem beszélgettünk semmiről. Figyeltem a boldogtalanságának jeleit, és csak akkor láttam őket, amikor velem volt. Ha odamentem érte az építkezésre, és épp vidáman nevetett valamin, vagy a többieket ugratta, én voltam a mumus, aki miatt elkomorodik. Ha elvolt a szüleimmel, és én megjelentem, valahogy csendesebbé, zárkózottabbá vált, ráadásul elkezdte másokkal tölteni az idejét.

Persze ez nem volt baj. Ugyan még mindig zavart, hogy lassan az összes szombat éjjelt Zach-kel tölti, örültem, hogy legalább vele jól érzi magát, ha már én nem tudom boldoggá tenni. Sok időt fordított Sylre és a szüleimre is, ilyenkor gyakran mondta, hogy menjek csak a dolgomra, csináljak, amihez kedvem van, de meg kell mondjam, elég szánalmas dolgaim voltak. Visszavonultam a szobámba az egyik pszichológia könyvemmel, kicsit edzettem magam vagy épp elmentem Zach-hez a Pilatest bámulni, közben rendszerint Mattet hallgattam, ahogy Emilyről beszél, aki visszajön pár hétre látogatóba.

– De miért törted el a termékenység bögrémet? – kérdezte Zach ezredszerre is. A barom biztos volt benne, hogy direkt törtem el a nagyfarkú istent, mert féltékeny voltam rá, holott ez nem igaz. Ha féltékeny lettem volna, még azt csorba darabot is eltöröm, amit Zach félretett az ajándéka „emlékére”. Mondanom sem kell, az orbitális hímtagot ábrázolta.

Zach lassan minden nap megvádolt azzal, hogy a végzetét akarom, és azzal, hogy eltörtem Priapos csodás emléktárgyát, egyszersmind az ő mojoját is megkíséreltem tönkretenni, állítólag miattam nem talál magának egy normális csajt, pedig valójában arról van szó, hogy már minden elérhetőt megdöntött, elfogytak a szóba jöhető partnerek.

– Nem szállnál le arról a nyüves bögréről? Emily már megígérte, hogy szerez neked egy állófarkú Hawaii istent, nem? – néztem Mattre, akinek az a hülye vigyor jelent meg az arcán, ami Emilyt jelentette.

– De, Em biztos hoz egyet – bólintott, majd felállt. – Fel is hívom, el ne felejtse.

Haverom már tisztára be volt zsongva Emily érkezésétől, mindenféle hülyeséget tervezett, és napjában többször felhívta, hogy elmondja neki ezeket a hülyeségeket. Néha, amikor elnéztem, ahogy idióta módon a mobilba gügyög, kedvem lett volna nekem is felhívni Haleyt. Mi sosem hívtuk egymást, bár még megvolt az a pár sms, amit a kapcsolatunk első napjaiban váltottunk, akárhányszor külön kellett lennünk. Valójában kincsként őriztem őket a telefonom memóriájában, bár ezt akár Haley előtt is letagadtam volna.

– Fogadjunk, hogy nem fogja megemlíteni neki – mormolta Zach sötéten, vádaskodva nézve rám. – Szó sem lesz semmilyen termékenység szuvenírről!

– De nagy farkakról még szó eshet – mondtam békítőn, mire elvigyorodott. – Te meg Haley nagyon össze vagytok nőve mostanában – hoztam fel végül, szememet a tornázó nőkön tartva. – Nem mondott esetleg…

– Nem, haver, ne is kérdezz tőlem! – vágott közbe. – Haley-bébi titkait én nem adom ki!

– Oké, de…

– Nem! Lakat van a számon! – Döbbenten néztem, ahogy belakatolja a száját, és látványosan elpöcköli a kulcsot. Követve a tekintetét esküszöm, még azt is láttam, hogy hová esett.

– Nem vagy normális! – Nem válaszolt, nekem meg ökölbe szorult a kezem. Oké, nagy levegő. – Legalább annyit mondj, hogy boldogtalan-e!

Zach a szeme sarkából rám pislantott.

– Miért nem kérdezed meg tőle? Elmondaná!

– Mert tőled kérdezem! – erősödtem. – Sok időt töltötök együtt, neked tudnod kell! Nem a titkait kérem, csak aggódom, érted?

– Haver, akkor miért nem mondod el neki? Megértené!

Most én nem válaszoltam. Megértené, ez volt, ami aggasztott, ugyanis ez volt a legnagyobb félelmem. Hogy már nem szerelem van köztünk, és ha sokat kérdezősködnék, Haley a végén még megmondaná, hogy elege van belőlem, és szakítani akar. Ennél nem volt sokkal jobb a nappali némaság, de az éjszakák még a mieink voltak. Nemcsak a szexről szóltak, hanem a boldog nyögéseiről, amikor megcsókoltam vagy megsimogattam bizonyos helyeken, az elégedett dörgölődzéséről, amikor átöleltem, és ő egész testében nekem simult. A kis sóhajtásairól, amikor megint csak arra ébredt éjjel, hogy mocorgok mögötte. Éjszaka mindig úgy éreztem, hogy szeret, ezek voltak az én kis megingathatatlan bizonyítékaim, a kapaszkodók, amikben hinnem kellett.

Nem voltam biztos benne, hogy bírnám-e azok nélkül. Ha éjjel sem működik, ha gondunk van az intim pillanatokkal, talán előhozom a témát, de így nem mertem kockáztatni. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy így veszítsem el, csakhogy minél tovább hagytam, hogy ez folytatódjon, annál valószínűbbnek tűnt, hogy fájdalmas lesz a vége. Már nem is kellett túl sokat várni rá.

 

*

 

Haley egyértelműen a féltékenység jeleit mutatta, akárhányszor csak Emilyre nézett, én meg igyekeztem csak fokozottan elégedettnek lenni emiatt.

– Holnap elmegyünk Emilyékkel a strandra, jó? – kérdeztem tőle, mire úgy pillantott rám, mintha bolond lennék.

– De nincsen normális fürdőruhám! Szólhattál volna előbb, hogy…

– Vettem neked – mondtam, mire a tekintete megszelídült. Ez eszembe juttatta, hogy sokkal több ajándékot kell vennem neki, eddig csak új ceruzákra futotta, amikor említette, hogy szüksége lenne rájuk. Az volt a probléma Haley ajándékaival, hogy mindene megvolt, nem volt szüksége semmire.

– Vettél nekem fürdőruhát? – kérdezte, és kaptam tőle egy igazi mosolyt. – Mikor?

– Ma – ismertem el. – Mielőtt hazahoztalak. Kint van a kocsiban.

– Nem akarod odaadni? – pislogott rám incselkedően.

Fülig érő vigyorral rohantam ki a zacskóért, majd rekordidő alatt visszaérve gyorsan átnyújtottam neki. Kíváncsian belenézett, majd az ajkába harapva pillantott fel rám.

– Azt akarod, hogy ezt viseljem emberek között?

– Nem olyan kihívó – biccentettem kérlelőn. – Csak próbáld fel, jó?

– Meglátom – ígérte úgy, mint akinek eszében sincs, így persze muszáj volt meggyőznöm.

Kissé sokáig tartott, és az újdonsült ellenálló képességem ellenére is kifulladtam közben, de maximálisan megérte, és nem utolsó sorban élveztem is.

Másnap abban a tudatban ültem a kocsiba, hogy Haley a tőlem kapott fürdőruhát viseli a hosszú, bő póló alatt, amit ruhaként viselt, merthogy nadrág nem volt rajta. Talán furán nézett ki elsőre, de imádtam az öltözködését is.

A strandon találkoztunk a többiekkel, akik már lefoglaltak egy jó nagy placcot nekünk. Emily és Matt az óriási pokróc szélén smároltak, Michelle és újdonsült pasija, Mark meg Dorothy és Michael pedig azon a táncoló hulalányon röhögtek, amit Zach nézegetett savanyú arccal.

– Ez mind a te hibád! – mondta nekem, amikor odaértünk. Haley azonnal nevetni kezdett a kis billegő játékon, amit a többiek az ujjukkal bökdöstek, hogy riszálja a csípőjét. – Ha nem lennél, most itt lenne velem Priapos a teljes valójában – tartotta el a kezét majdnem egy méternyire az ágyékától szemléltetve a méretet. – Olyan jó haverok lettünk volna! Erre meg kapok egy ilyen műbigét. Még a szoknyája alá sem lehet benézni!

– Bocs! – nevetett fel Emily végre eltolva magától Mattet. – Nem tudtam, hogy mit kell hoznom pontosan, Matt csak valami termékenységről beszélt, péniszekről szó sem volt.

– A hula tánc nagyobb részben a szexualitásról szól, különben csak ijesztő maszkos figuráink vannak. Legalábbis javarészt. Nem láttam még Mauit meztelen ábrázolásban, de ha létezik, felkutatom neked, és azonnal elpostázom – ígérte Mark, akinek a nagylelkű ajánlata inkább csak bevágódni vágyódás lehetett.

Zach és én túl régóta voltunk Matt barátai ahhoz, hogy hidegen hagyjon minket, kivel jön össze a féltve óvott húgocskája, és az, hogy Matt azt mondta, hagyjuk csak Michelle-re mindkettőnkben gyanakvást ébresztett Mark iránt.

Mivel Haley még nem találkozott vele, bemutattam, mire a fickó rámosolygott, és kezet rázott vele. Figyelmen kívül hagytam Haley alap flörtölését az ilyen helyzetekben, és csak a pasast figyeltem, aki meglepően jól reagált, semmi túl hosszú pillantás, semmi visszakacérkodás. Helyes, legalább nem kellett emlékeztetnem a jelenlétemre.

A többiek még mindig a meztelen istenekről diskuráltak.

– Mr. Pénisznek mintha lenne egy kollekciója – jutott Emily eszébe. – De azok inkább valami afrikai dolgok, nem? – nézett Markra, aki vigyorgott.

– Nem vagyok biztos benne, de mindent a jó ügyért, majd benézünk hozzá.

– Nem hiszem, hogy megválna a gyűjteménye darabjaitól.

– Nos, ki mondta, hogy szólunk neki, ha elemelünk egyet?

Zach szabályosan könyörögni kezdett, hogy szerezzenek már neki egy nagyfarkú istent, nálam meg hirtelen megszűntek a külvilág zajai, mert Haley letérdelt a pokróc szélére, és egy vérlázítóan szexi mozdulattal megragadta a pólója alját, és az egészet könnyedén áthúzta a fején.

Éreztem, ahogy a megdöbbenés szétárad a tagjaimban. Mi a francot vettem én ennek a lánynak? Bár elég anyag volt jelen, még így is túl sokat láttam a finoman lesült bőréből, a combjai, a mellei… Az agyamat lila gőz öntötte el, ahogy mindenki Haleyre bámult. Mark szerencséjére csak egy pillanatra, de Matt az az áruló hosszú másodpercekre, miközben Haley szépen összehajtogatta a pólóruháját, és félrefordulva eltette a kosárba, amit magával hozott, és ami a rajzcuccát meg az ebédünket rejtette. Ahogy odahajolva megfeszült az alig takart feneke Zach képén érdeklődő kifejezés jelent meg. Összeszorított fogakkal átkoztam magamat, amiért nem vettem Haleynek egy olyan strandkendőt, mint amilyet Dorothy kötött a derekára. Persze még mindig ott lennének a mellei, amit az a hazug fürdőruha összepréselt a szokásosnál is gusztusosabb dekoltázst varázsolva.

És ez még csak a mi társaságunk volt, idegen pasasok százai vizslathatták a barátnőm idomait, amiket pedig úgy szerettem a legjobban, ha csak én láthattam őket. Mivel úgy tűnt egyedül nekem van problémám azzal, hogy a barátnőm fürdőruhában van a strandon, nem mondtam semmit, csak vártam, hogy vége legyen a napnak, és mielőbb hazamehessek, és lerángathassam róla azt a szemérmetlen göncöt. Csakis magamat hibáztathattam, hiszen én vettem neki.

Nem volt biztos benne, hogy a többiek is észrevették, de Haley nem szólt hozzám egyszer sem. Mellette ültem, viszont minden mondata, minden vicce vagy a nevetése másoknak szólt. Még csak fürdeni sem jött be, odakint maradt Emilyvel, az árnyékban beszélgettek. Amikor úszni támadt kedve, nem hozzánk jött, hanem a mélyvizes medencében tűnt el. Utánamentem volna, de Zach megelőzött. Már benne voltunk a délutánban, amikor Haley egyszer csak fogta magát, és bejött hozzám a medencébe, ahol röplabdáztunk. Először azt hittem, beállna játszani, de csak valami furcsa kifejezéssel az arcán jött oda egészen közel hozzám, és szó nélkül átölelt.

Valami nem stimmelt. Úgy éreztem, tudnom kellene, mi a baj, de már túl régóta nem voltam biztos benne.

– Valami baj van? – kérdeztem rá, miközben eltoltam magamtól, hogy az arcát nézzem, miközben válaszol. – Mi az?

– Semmi – válaszolta. Az arcán nem a semmi volt, hanem óvatos kifejezés. – Csak megöleltelek. Ez baj?

Sápadt, de forró volt a bőre, és mosolygott rám, kissé erőltetetten.

– Napszúrást kaptál? – rémültem meg. – Rosszul érzed magad?

– Nincs semmi bajom, Dean! Baj, hogy megöleltelek? – Egy kicsit mintha megszédült volna, mintha lenne valami fájdalma. – Miért hiszed, hogy beteg vagyok?

Mert betegnek nézett ki.

– Ok nélkül ölelgetsz – mondtam, miközben a sápadt bőrét figyeltem, ami most valósággal elszürkült. A francba! – Mégis van valami bajod? Gyere, visszakísérlek az árnyékba!

Meg akartam fogni a karját, de ellökte a kezem.

– Maradj csak! – csattant rám. – Maradj és játssz! Egyedül megyek vissza az árnyékba!

Fogalmam sem volt, mit tegyek, többiek is csak bámultak. Haley megfordult, és kicsörtetett a vízből. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy kiérve a medencéből futni kezd, majd Emily mellől felkapja a pólóját, és áthúzza a fején. Csak akkor esett le, hogy elmegy, amikor felkapta a kosarat is, és vissza sem nézve elindult kifelé a látóteremből. Eddigre már rohantam utána.

Emily felpattant a helyéről, és felém nézett.

– Hová ment? – kérdeztem, amikor odaértem hozzá.

– Dean, én mondtam neki, hogy öleljen meg – felelte ő. – Miért nem ölelted csak úgy meg? Attól félt, hogy nem fogod megtenni.

– Mi? – értetlenkedtem, miközben megragadtam a pólómat és a kocsikulcsaim.

– Azt mondta, meg akar ölelni téged, de te nem szereted az öleléseket, én meg mondtam, hogy csak menjen oda, mert biztos voltam benne, hogy téved – magyarázta Emily, és úgy nézett rám, mintha csalódott volna bennem.

Üdvözlet a klubban! – mondtam volna legszívesebben, de csak rohantam Haley után. Szerencsére még nem járt messze.

Vetett rám egy csalódott pillantást, de csupán ennyi volt a reakciója a megjelenésemre.

– Magyarázd el, mi bajod van! – könyörögtem.

– Szeretnék hazamenni – válaszolta fáradtan. – Hazaviszel?

Intettem a kocsim felé. Rossz előérzeteim voltak, rosszabbak, mint mostanában bármikor, úgyhogy néma maradtam, de csak ameddig be nem ültünk.

– Emily azt mondta, látni akarta, hogy viselkedem, amikor megölelsz, és hogy te biztos vagy benne, hogy nem imádom, amikor megteszed – mondtam hitetlenkedve, miközben elindultunk hazafelé.

– Imádod? – kérdezte rám sem nézve.

– Persze, hogy imádom, Szépségem – vágtam rá azonnal. Eddig kételkedett ebben? – Miért ne imádnám?

– Én csak… – Haley rám pillantott, majd megint kifelé meredt. – Megfenyegettem Emilyt, azt mondtam neki, hogy be fogom verni az orrát.

Önkéntelenül is elröhögtem magam a gondolatra. Ennyire féltékeny lett volna? Mi más oka lenne Emilyt fenyegetni? Emlékeztem rá, mennyire mondogatta azt a hülye csókot, és csaknem visszasírtam azokat az időket.

– Miért? – kérdeztem végül.

– Feldühített – mondta komoran. – Mostanában nem vagyok önmagam.

Ez nem volt újdonság, mégis a legijesztőbb hangon mondta, én pedig megint úgy éreztem, mintha gyomron vágott volna valamivel.

– Észrevettem – vallottam be kelletlenül, nem is sejtve, hogy amit válaszol, azzal egy az egyben az egyik leggyakoribb rémálmomat váltja valóra.

– Mit szólnál hozzá, ha szakítanánk?

17. A mézeshetek után

 

A Haleyvel töltött napok lassan hetekké álltak össze, és én azon kaptam magam, hogy talán túlbonyolítom az életemet. Az első időkben egyszerűen működtünk, azt a nyolc órát leszámítva, amikor ő dolgozni járt az építkezésre, együtt voltunk egész nap. Szeretkeztünk, randizgattunk, szeretkeztünk, eltöltöttünk némi időt a barátainkkal vagy a családunkkal és még többet szeretkeztünk. Voltak napok, amikor csak kajálni keltünk fel, sőt amikor olyan előrelátó voltam, hogy készítettem ki egy kis harapnivalót, még akkor sem. Ez jó volt.

Az első hét után Haley kitalálta, hogy lehetne külön időnk is, mert igaz, együtt járunk, azért nem kéne egymás életére telepedni a nap huszonnégy órájában. Ez kissé bántott, de igaza volt, eltölthettem néha egy kis időt Mattel és Zach-kel is, ő pedig Xboxozni ment Sylhez vagy épp keresett egy helyet, ahol belemerülhet a rajzolásba. Ez amolyan magányos dolga volt, úgyhogy igyekeztem nem zavarni közben, bár nem voltam biztos benne, egyáltalán észrevenné-e a jelenlétemet. Néha kellettem neki, mert engem is gyakran rajzolt, de aztán sokszor elküldött, mondván, csukott szemmel is lát engem, nem kell, hogy ott unatkozzak mellette.

A második héten valami más is megváltozott, Haley szokatlanul csendes lett. Először arra gondoltam, az együtt töltött idő alatt már megbeszéltünk mindent, amit csak lehetett, de aztán feltűnt, hogy mindenki mással olyan, mint szokott lenni, vidám, csevegő, kuncogós, viszont amikor érte mentem, átváltott abba a csendes és komoly önmagába, mintha kicserélték volna. Persze ha megcsókoltam ugyanolyan édesen és őszintén simult a karomba, mint bármikor máskor. Így ennek sem tulajdonítottam akkora lehetőséget, főleg, hogy Zach ezt mondta.

– Ez nem tök természetes a mézeshetek után? – Igyekeztem csak Mattnek beszélni a dolgokról, hiszen Zach-et eleve nem érdekelte, meg amúgy is Haley pártján állt, bármit mondtam, de úgy tűnt, jobban fülel, mint hittem volna.

– Mézeshetek? – horkantottam, holott volt valami megkapó a kifejezésben.

– Emily nem változott semmit – jegyezte meg Matt Zach-re sandítva. – Ugyanolyan édes, mint bármikor.

Zach úgy tett, mintha kidobná a taccsot.

– Azért, mert ti nem vagytok együtt nulla-huszonnégyben, de Deant alig lehet lerázni, amikor kicsit lógni akarok Haleyvel.

– Együtt töltötök egy egész éjszakát – mordultam rá. – Szerinted ezt rajtam kívül, melyik barom hagyná a barátnőjének?

– Szerinted már nem egészséges, ha hagy neked egy kis teret? – kérdezte Zach. – Állandóan vele akarsz lógni? Éjjel-nappal?

Ezt úgy kérdezte, mintha természetellenes lenne, pedig nem volt olyan rossz ötlet. Haley sosem volt unalmas, ha épp nem csináltuk semmi mást, csak feküdtünk egymás mellett, akkor is el tudtam szórakoztatni magam a haját figyelve, vagy épp a különböző kedvenc helyeimet bámulva a testén. Akárhogy is számoltam, alig két hónapom volt még Haleyvel, igenis ki akartam használni minden másodpercet, amit vele tölthetek. Csak hát túl sok volt neki.

A harmadik héten valami nagyon meglepő dolgot csinált az ágyban, és amikor vigyorogva megkérdeztem, mégis honnan vette, csak a nyakamba csókolt, és azt mondta:

– Szeretném izgalmasabbá tenni!

Addig azt hittem, elég izgalmasak vagyunk, de Haley bebizonyította, hogy tudunk fejlődni. Álszent lennék, ha azt mondanám, nem élveztem mind, de igenis voltak olyan pozíciók, amik után jóformán felkelni sem tudtam az izomláz miatt. Haleyről nem is beszélve, néha nekem kellett bedugni egy kád forró vízbe, miközben neki a fáradtságtól majd leragadt a szeme.

Épp az egyik ilyen fürdés után bújtunk ágyba, amikor átkarolta a mellkasom, és odafektette a fülét a szívem fölé, mintha csak tudni akarná, visszavett-e már a tempóból. Nem vett vissza.

– Jövő héten már megyünk is Görögországba – mormolta. – Hiányozni fogok?

– Egész nap a szobámban fogok kuksolni a hívásodra várva – feleltem kissé gúnyosan, de tök őszintén.

– Elmész majd Zach-kel és Mattel bulizni – mondta. – Velem úgyse jársz.

– Szeretnél bulizni? – kérdeztem, mert valami kis szomorúságot hallottam ki a hangjából.

– Te szeretsz bulizni – felelte. – Ha elhívsz egy bulira, akkor elmegyek veled.

Nem értettem, hogy akkor most akarna-e menni vagy nem, mindenesetre körbekérdeztem, hol lesz olyan buli, ami nem olyan vad. Valami Haleyhez illő lazább dolog kellett nekem, és mivel nem volt, mondtam Mattnek, hogy csináljunk egy bulit náluk.

Az ő házuk mindig is ideális színhelye volt a partiknak.

– De ne hívjatok sok embert – kértem Mattet, miután simán rábólintott a bulira. – És üzenem Michelle-nek, hogy viselkedjen Haley előtt!

– Az nehezére fog esni – röhögte el magát legjobb haverom. – Megzizzent, amióta van neki Mark.

– Az a Maui-i fickó? – jutott eszembe. – Csodálkozom, hogy egyáltalán engeded.

– Mintha valamit is meg lehetne tiltani Michelle-nek! Számíts rá, hogy…

– Nem! Mondd meg neki, hogy azt üzenem, soha többet nem állok szóba vele, ha nem viselkedik!

– Elég biztos vagyok benne, hogy ettől majd megijed – nevetett Matt.

Nagyon ajánlottam neki, hogy tegye.

Amikor mondtam Haleynek a bulit, mosolyogva bólintott, hogy menjünk csak, de aztán láttam, hogy idegesen az ajkaiba harap.

– Mi az? – kérdeztem magamhoz húzva. Mindkét karjával szorosan átkarolt, és forró csókot nyomott a nyakamra.

– Kedveled Michelle-t – mormolta.

– Igen – húztam el a fejem, hogy az arcába nézzek. – De nem úgy, mint téged, ezt tudod, ugye? Michelle csak egy kislány.

– Nem vagyok féltékeny – nézett a szemembe. Rájöttem, hogy tényleg nem az, valami más emésztette.

– Elmondod?

– Á, butaság! – felelte, és mielőtt tovább kérdezgethettem volna, rányomta a száját az enyémre. A témát elnapoltuk.

 

*

 

– Futni? – kérdezte Haley kivörösödött szemekkel, amikor másnap reggel megkeményítettem magam, és felkeltem korán. – Ilyenkor akarsz futni? Miért?

– Formába kell hoznom magam – mosolyogtam rá, ahogy elnyújtózva figyelt engem.

Szabadnapja volt az építkezésről, szóval elvileg sokáig alhatott volna, de felébredt, amikor felkeltem mellőle. Nem volt mély alvó, szinte mindig felébredt, ha mocorogtam mellette. Sokszor, amikor csupa hülyeséget álmodtam össze, és magamat nyugtatva óvatosan közelebb húzódtam hozzá, ő is közelebb bújt, szótlanul, majd együtt aludtunk el megint.

– Szerintem formában vagy – mondta, és lassan felült. Egy pillanatra láttam a melleit, mielőtt eltakarta volna a hajtömeg. Ahogy felhúzta a térdeit, majd előredőlt, úgy festett, mint egy színésznő azokból a régi filmekből, amiket Lissa néz mindig. – Akarod, hogy veled menjek?

Abban a pozícióban, és azzal a természetes kérdéssel kétségbeejtően tökéletes volt, már-már elbizonytalanodtam. Fájt ránézni, olyan édes, kínzó fájdalom volt ez, ami még hetek után is megrémített.

– Maradj csak ágyban – hajoltam oda, hogy megcsókoljam. Egy pillanatra megcsapott a gondolat, mi van, ha elutasít, de nem tette. Sosem tette. – Sietek vissza!

Csókolóztunk. Nem vadul, vagy szexre készen, csak finoman, mintha búcsúznánk, mert különben azt is tettük. Mindig megcsókoltam, amikor egy-két helyiségnél messzebb mentem tőle, és akkor is, mikor visszajöttem. Egy futással töltött óráért több is járt.

– Nem mész? – kérdezte végül, amikor kifulladva szuszogtam rajta úgy negyed órával később. A hajammal játszott, én meg csak élveztem a helyzetet.

– Nem – döntöttem el végül. – Maradok.

Ledobáltam magamról a ruhákat, és visszafeküdtem Haley mellé. Nem fonódott rám, ritkán csinálta, helyette hátat fordított, és addig ficergett, amíg a háta és a feneke hozzám nem simult, hívogatóan, hogy öleljem már át, és én rendszerint megtettem. Mint most is.

– Kedveled Michelle-t – mondta megint pontosan ugyanúgy, mint előző nap. – Mi lesz, ha nem jövünk majd ki egymással?

– Jó fej lány – nyomtam egy csókot a tarkójára. – De ha nem szereted meg, azon se fogok csodálkozni, van egyfajta stílusa.

– De te kedveled. – Nem értettem, mire akar kilyukadni.

– Téged jobban kedvellek – játékosan meghúztam egy hajfürtjét.

– Nem lenne az fura?

– Micsoda?

– Ha Michelle és én… tudod, nem lennénk barátok? Emlékszel, miket mondanak rólam az Anne Cartneyban, ugye? Ha nem fog kedvelni, és neked döntened kell, hogy vele barátkozol vagy velem…

– Haley! – állítottam meg, és áthajoltam fölötte, hogy lássam a félig a párnába fúrt arcát. – Nem kell döntenem! Mindig téged választalak! Michelle…

– De én nem akarom, hogy ne barátkozz vele miattam – fordult a hátára, hogy láthassam a kifejezést az arcán, a kelletlenséget a szemében. – Ígérd meg, hogy nem fogsz rá haragudni, vagy máshogy bánni vele, hogy ha nem kedvel! – kérlelt, én meg némán néztem rá, végiggondolva, mi ez az egész.

Nyilvánvalóan attól félt, hogy Michelle nem fogja kedvelni, de nem önmaga miatt, hanem, mert szerinte ez majd megváltoztatja a viszonyom Matt dilis húgával, amit ő nem szeretne. Nyilván nem Michelle miatt, hanem miattam, mert nem akarja, hogy nekem kellemetlen legyen a változás.

– Ha Syl nem kedvelne engem, akkor is ugyanilyen jó barátnők lennétek? – kérdeztem végül.

– Syl kedvel! Ő mondta, hogy…

– Tegyük fel, hogy nem kedvel – állítottam meg. Az ajkába harapva gondolkodott el a dolgon.

– Haragudnék – mondta végül. – Téged idiótaság nem kedvelni! – Ja, mondja ezt az apjának. – Te kedves vagy mindenkivel, és olyan nyitott, barátkozós! Nem tudom elképzelni, hogy ne szeressenek, legfeljebb csak azok a csajok, akiket elutasítasz miattam, de azok is inkább engem utálnak, ha csak szépen néznél rájuk…

Befogtam a száját egy csókkal, közben meg a nevettem, mert imádtam a felháborodott hangját.

– Szerinted, ha te így érzel – kezdtem végül, amikor már levegő után kapkodott –, én el tudnám viselni Michelle társaságát, ha nem kedvelne? Michelle nem fontos az életembe, te az vagy!

– Szeretlek! – válaszolta, mintha csak felém akarna licitálni. Sikerült, mert ennél szebbet nem mondhatott.

A szeretlekjei mindig olyan őszinték és érzelmesek voltak, féltem, mi lesz velem, ha egyszer nem leszek elég jó hozzájuk, vagy megint azt mondja nekem nem szeret eléggé ahhoz, hogy elviseljen. Néha a nem színjózan pillanataimban arra akartam kényszeríteni, hogy ígérjen örökké, mondjak csak ki, hogy történhet bármi, ez megmarad. Végül sosem kértem többet csak egy újabb szeretleket.

Majdnem délig aludtunk, aztán Haley lecsalogatott, hogy ebédeljek együtt a szüleivel. Karen bírt engem, és mindig kedves volt, de Haley apja megtartotta a távolságot, ahogy mondta is. Folyton Görögországi terveikről beszélt, mintha csak az orrom alá akarná dörgölni, hogy végre egy hely, ahol nem leszek ott. Legszívesebben már most kijelentettem volna, hogy ez lesz az egyetlen olyan nyaralás, ahová nem megyek, jövőre simán betársulok.

– Lerajzolhatod majd nekem a Parthenont, prücsök! – vonta el rólam Haley tekintetét. – Úgyis kell egy új kép a rendelőmbe ahelyett, amit úgy utálsz! – Persze fogalmam sem volt, melyik képet utálja Haley, mert ez olyan belső poénjuk volt (később megkérdeztem, és azt mondta, valami szemek vannak rajta). – És a Kükladikus Művészetek Múzeumának új részlege is tetszeni fog. Dean, mi a véleményed a kükladikus kultúráról?

– Lenyűgöző, Mr. Morgan – mondtam. Persze levágta, hogy fogalmam sincs róla, de azért rám vigyorgott.

– Melyik periódusát kedveled leginkább?

– Hát…

– A középkükladikus kor Dean kedvence, apa! Szóba került a múltkor, amikor a mínoszi művészetről beszélgettünk. Élénk vitába bonyolódtunk a repülő halak ívási időszakáról is, annak a mínoszi hatású középkükladikus freskónak a kapcsán, ami úgy lenyűgözte Deant! Igaz? – pillantott rám ártatlan mosollyal.

Elröhögtem magam, és helyeseltem, az apja meg inkább a lánya kamuzásán mosolyogva tömte a szájába a csirkesalátát. Elhatároztam, hogy elolvasok majd egy könyvet a művészetekről, mert amit tudtam az kimerült annyiban, hogy Haley hihetetlenül tehetséges. Úgy éreztem, fel kell vérteznem magam kükladikus kultúra témakörében, sőt ennyi erővel egész Görögország történetében is el kell majd mélyednem, hogy legyen mihez hozzászólnom, ha újra vizsgáznom kell.

– Ne haragudj, apára! – mondta Haley, amikor befejeztük a kajálást, és kézen fogva átsétáltunk hozzánk desszertet enni. – Azt hiszi, mindenkit érdekel a Kükladikus Művészetek Múzeuma. Csak egy csomó idol meg ilyesmi.

– Érdekel – feleltem gyengéden. – Ha lehetne, elmennék veled, és megnézném azt a repülőhalas festményt vagy mit.

– Freskót – mosolyodott el. – Ha te is jönnél, nem mennénk annyi múzeumba. Úsznánk a tengerben! Lerajzolnálak, ahogy a fehér homokban fekszel, és a szemed ugyanolyan kék, mint a víz – nézett rám vágyakozó pillantással. – Gyönyörű lenne!

Elég volt csak elképzelnem, ahogy mellettem rajzol, az úszás után nedves hajjal, a bőrére tapadó szikrázó homokszemcsékkel, és azt kívántam, bár én is le tudnám rajzolni úgy őt.

– Te lennél gyönyörű – mondtam, és elmeséltem neki a képet a fejemben, majd mikor már elpirult zavarában, vidáman megcsókoltam.

Bár nem éppen azt terveztem, az ágyban kötöttünk ki megint egy újfajta, vad pozícióban, amit Haley talált ki, és ami után megint elhatároztam, hogy edzenem kell a testem, ha tartani akarom az iramot vele.

 

*

 

A bulira Mattéknél egy farmert és egy vékony pántos felsőt vett fel, amiből kilátszottak a vállai és a hátának egy része. Ideges volt, az apró, forró keze elveszett az enyémben, miközben a bejárati ajtóhoz mentünk, és bekopogtattam. Elhúzta a kezét, hirtelen rádöbbentem, hogy ezt már többször csinálta, mintha aggasztaná, hogy meglátja valaki. De lehet csak túlreagáltam ezt is. Elhatároztam, hogy tesztelni fogom. 

– Minden oké? – kérdeztem meg bátorítóan rámosolyogva, amit csak halványan viszonzott.

– Persze.

Michelle nyitott ajtót, és rögtön Haley fölé magasodott.

– Sziasztok! Te vagy Haley! Végre Dean elhozott, gyere be!

Azzal megfogta Haley kezét, amit az előbb még én markoltam, és berántotta a házba. Követni akartam, de Michelle gyors volt, a tömeg pedig nagy, eltűntek valamerre, mielőtt észbe kaphattam volna.

Nagyobb buli volt, mint amit Mattel megbeszéltünk, egy csomóan nyüzsögtek mindenfelé, és volt pia dögivel. Szereztem valami alkoholmentest Haleynek, aztán elindultam, hogy megkeressem, csakhogy még a haverjaimat sem láttam sehol. Amikor végül negyed óra múlva a második emeleten rábukkantam Haleyre, Zach, Michelle, Matt és Matt öccse Mike, illetve az ő barátnője, Emily féltestvére, Dorothy röhögtek valamin, amit Haley mondott.

– Mi olyan vicces? – kérdeztem mire a nevetés leállt. Rólam volt valami, így Haleyre néztem kérdőn.

Ő bűntudatos pillantást vetett rám, míg Michelle keményen rácsapott a vállamra.

– Imádom a csajt, miért rejtegetted eddig?

– Mert egy önző barom! – válaszolta Zach. – Haley-bébit nem lehet kisajátítani, mondd meg neki, hogy ki fogod dobni, ha eltilt tőlünk!

Haley csak mosolygott.

– Bocs, de Deannek nagyobb szüksége van rám. Persze csak augusztus végéig – tette a végére évődőn. – Különben sem vagyunk együtt állandóan, igaz, Dean?

– Nem – mormoltam, arra gondolva, miért tűnik olyan másnak, amikor nem vagyunk kettesben. – Nem állandóan.

– Hogyan jöttetek össze? – kérdezte Dorothy.

Haley vállat vont, és kereste a szavakat, így beugrottam a válasszal.

– Már elég régóta barátok voltunk, egymásba szerettünk.

Dorothy úgy nézett rám, mintha a világ legromantikusabb történetét hallaná, Haley pedig elnevette magát.

– A szerelmi bájitalról miért nem mesélsz?

– Arról a csokisról? – vihogott fel Zach, mire Haley elvörösödött, de nevetve bólintott.

Egy kicsit zavart, hogy ilyen jól elvan a többiekkel, míg hozzám egy szót se szól. Persze a csillogó szemeit rám emelte, akárhányszor csak szóba kerültem, de valami kis távolságot érzékeltem kettőnk között, amit inkább ő tartott fenn.

Nem maradtunk egész éjjel, bár nagyon is marasztalni akarták Haleyt, aki újabb meg újabb poénokban, vicces történetmesélésekben vett részt, teljesen lenyűgözve bárkit, aki csak öt másodpercnél tovább tartotta rajta a szemét.

– Jól érezted magad? – kérdeztem végül, amikor visszaültünk a kocsiba, és ő szótlanul kifelé meredt az ablakon.

– Jól – válaszolta egy kis mosolyt villantva rám. A szemei szinte szikráztak, látszott rajta, hogy felvillanyozta az este, ahogy engem szokott, miután ezekkel az idiótákkal töltöm az időmet, és még órákkal később is vigyorgásra áll a szám, de nem mondott semmi mást.

– Fáradt vagy?

– Eléggé – mondta. – Szerintem csak bedőlök az ágyba, és máris alszom. Nem baj?

Bocsánatkérően nézett rám, én meg megértettem, hogy nem akar ma este velem lenni. Igyekeztem, hogy ne látsszon rajtam, zavar a gondolat. Én vele akartam aludni, de nyilván nem várhatom el, hogy minden este, tényleg éjjel-nappal együtt legyünk.

Amikor egy csókkal elbúcsúzott, és bement a házukba, keserűen arra gondoltam, hogy visszakaptam a sorstól a rengeteg alkalmat, amikor leléptem a korábbi barátnőim közeléből, mert fojtogatónak éreztem az állandó jelenlétüket. Vajon ők is ilyen szarul érezték magukat, mint én Haley hátára meredve, vagy egyedül a nyavalyás ágyamban, miközben tudtam, milyen érzés, amikor nekem simul a háta és feneke, én meg átölelem a derekát, és a haja illatával az orromban alszom el?

Mindenesetre gáz volt, és mielőtt elutaztak Görögországba még kétszer kellett nélküle aludnom.

 

*

 

– Mit mondott? – kérdeztem anyámat hitetlenkedve, amikor beszámolt róla, hogy Haley telefonált neki és közel fél órát beszélgettek. Amikor én hívtam, csak pár szót váltottunk, aztán mennie kellett. Arról, hogy ő hívjon engem, már rég letettem. Anyám persze nem vette észre, hogy zavar a téma, csak mondta, hogy Haley így meg úgy a világ legkedvesebb lánya.

Ezt persze mindenki osztotta, így egyedül éreztem magam a hülye problémámmal, ami nem volt más, mint hogy velem is csak kedves. Egyszerűen mintha csak nem akart volna megbántani. Mindig rám hagyott mindent, mintha neki mindegy lenne, vagy egyáltalán nem is számítana.

Szeretett engem, ebben nem kételkedhettem, de volt valami, amit elcsesztem, mert nem volt olyan, mint a legelején. Vagy ezek lennénk mi? Akik nem tudnak már semmiről beszélgetni, még több mint tízezer kilométernyiről sem? Nem akartam ezt, el is határoztam, hogy rendbe hozom, amint visszajön. De előbb edzenem kellett végre.

– Fura vagy mostanában – jegyezte meg Lissa, amikor izzadtan hazaértem, és a konyhában ledöntöttem egy doboz energiaitalt. – Mire fel ez a rengeteg futás és úszás? Haleynek akarsz még jobban tetszeni?

– Csak javítok az állóképességemen – mondtam az igazat, mire gyanakodva nézett rám.

– De köze van Haleyhez.

– Téged hívott? – kérdeztem.

– Nem, csak küldött egy csomó képet. Miért?

– Semmi – vontam vállat.

– Valami probléma van köztetek? Mit csináltál?

– Miért feltételezed, hogy velem van a probléma? – érdeklődtem fintorogva. – Lehet, hogy Haleyvel!

– Haley szerelmes beléd, Dean – legyintett Lissa, amolyan te csak a bolond öcsém vagy, mit tudhatsz, hangon. – Imád téged, ha megbántottad valahogy, igenis a te hibád!

– Kösz! – horkantottam fel. Megbántottam volna? De hogyan? Mivel?

Sajnos addig se tudtam kitalálni, mire Haley hazajött, nem csodáltam, ha nem sült el jól.

16. Új szabályok

 

Idegesen álltam Haley apjának gyilkos pillantását, de nem volt más választásom. Haley az enyém volt, vadabb dolgokkal is megküzdöttem volna érte, mint az a pasas. Másrészről van durvább dolog, mint egy indulatos, az egyszem lányát védelmező apa, aki tudott minden egyes rohadékságról, amit elkövettem a lánya ellen? Nagy szarban voltam.

– Beszélj! – förmedt rám.

Nem éppen így értelmeztem a beszélnünk kell négyszemközt mondatát, de nem volt mit tenni.

– Miről, uram? – kérdeztem a lehető legudvariasabb hangomon.

– Kezdetnek arról, mit keresett nálad a lányom egész éjszaka!

– Nem velem volt – mondtam az igazat. Pislogás nélkül meredt rám, én meg igyekeztem ártatlan pofát vágni. Még akkor is meg kellett erőltetnem magam, ha igazat mondtam, márpedig azért, mert terveztem egy-két dolgot a lányával.

– Akkor mit keresett a lányom nálad az előbb?

– Behívtam.

– Miért?

– Hogy beszéljek vele.

– Miről?

– Kettőnkről.

– Van olyan, hogy kettőtök? – horkant fel.

– Mindig is volt – vágtam rá.

Mély levegőt vett, és úgy nézett rám, mintha olyan bűzölgő kupac lennék, mint amilyet a környékbeli kutyák szoktak hagyni a felhajtónkon.

– Nem az én házamban! – mondta fenyegetően.

– Ezt nem tudom megígérni. – Farkasszemet néztünk, és bár én pillantottam félre, kitartottam. – Ott leszek, ahol Haley akarja, hogy legyek. Az az oldalán van.

– És ha megtiltom?

– Megteheti. – Óvatosan visszanéztem az arcára. – De ne tegye, kemény lenne Haleynek. Nem viselné el, ha választania kellene.

– Azt mondod téged választana velem szemben? – hördült fel. Elég biztos voltam benne, hogy nem. De ha mégis, akkor sem hagynám annyiban.

– Nem tudom – mondtam végül. – De szenvedne, és épp eleget szenvedett már.

– Miattad!

– Már megbocsátott – informáltam.

– Rosszul tette!

– Talán.

Újabb csend állt be, és én azon gondolkodtam, mit mondjak, amivel meglágyítom. A francba, nyilván semmit, de mondhatnék olyat, amivel megértethetem magam.

– Szeretem Haleyt, uram. Nem követem el ugyanazokat a hibákat újra! Vigyázni fogok rá.

– Én úgy tudtam, elmész a nyár végén.

– De hazajövök.

– Tudom, mivel szokták hitegetni az egyetemisták a lányokat!

– Én nem vagyok egyetemista – mormoltam.

– De az leszel! – Na, ezzel nem tudtam vitatkozni. De akkor mi van? Rohadtul fogok gürizni, hogy meglegyen a doktori. – Hová is vettek fel?

– A Los angelesi egyetemre.

– Milyen szakra?

– Pszichológia.

– Szóval már előre kigyakoroltad Haleyn, hogyan kell befolyásolni a naiv lányok agyát?

– Haley nem naiv – mondtam. – Ráadásul túl bonyolult ahhoz, hogy befolyásolni lehessen.

Meg mertem volna esküdni, hogy igazat akar adni nekem, helyette csak mordult egyet. Bár lazának mutatkoztam, az izzadtság már kiütközött a homlokomon, pánikoltam ezerrel, hogy esetleg valami olyasmit mondok, ami miatt kidob a házból. Biztos voltam benne, hogy Haley utánam jönne, de nem akartam, hogy balhé legyen a családjával.

– Azt akarod, hogy hagyjam annyiban? – kérdezte végül. – Hogy felejtsem el, amin Haley keresztülment miattad?

– Nem – ismertem el. – Csak egy új esélyt kérek. Jóvátenni.

– Nagyon kétlem, hogy az lehetséges lenne!

– Attól még megpróbálnám.

– Rendben! Legyen! – mondta úgy, hogy ez is tiszta fenyegetésnek hatott. – Nem foglak eltiltani Haleytől, de csak, mert bízom benne, hogy tudja, mi a jó neki! Ez nem jelenti, hogy szerintem is jót tesz neki a társaságod, sőt ha nem ígértem volna az ellenkezőjét, máris Los Angelesig rugdosnám a nyamvadt seggedet! – Kemény szavak egy szemorvostól! Valahol mégis megértettem, és behúztam a nyakam. – Mondom a szabályokat: ha még egyszer olyan állapotba kerül miattad, mint a legutóbb, akkor véged van! Nem lesz mentegetőzés és kifogás, Haley még csak tudni sem fogja, hogy közöm van az eltűnésedhez! – Mi van? Végigfutott a hátamon a hideg, annyira komolyan mondta, mintha a háta mögött lenne néhány verőember, ő maga meg valami maffiózó lenne. Nem mondtam semmit, csak figyeltem a folytatásra. – Ha még egyszer azt mondja neked, hogy menj el, és ne gyere többet vissza, akkor megteszed! Ha ő akar elmenni, akkor hagyod! Nem befolyásolod, hogy változtassa meg a terveit, belőle nem lesz olyan lány, aki az utolsó pillanatban eldönti, hogy másik egyetemre megy, hogy közel lehessen a „barátjához” – mutatott olyan idézőjeleket, amiket Haley szokott.

Ez volt az egyedüli hasonlóság, amit felfedeztem eddig közöttük. Talán el is mosolyodom tőle, ha nem vágott volna belém ez a szabály. Úgy nézett ki, sokáig nem leszünk együtt Haleyvel a nyár vége után. Szétsodor az élet, mint Emilyt és Mattet. Matt komoly, mégis elégedett kifejezésére gondolva megkeményítettem magam. Mit nekem a távolság? Ráadásul mindent el lehet intézni, legfeljebb pár nap…

– Az utolsó pedig: nem kedvellek és soha nem is foglak! Tűnhet úgy, hogy haverok vagyunk, vagy hogy szívesen látlak a házamban, de ne hagyd, hogy az udvariasság megtévesszen, mindig emlékezni fogok a féregre, aki ráerőltette magát a lányomra, aztán elhitette vele, csak arra jó, hogy valakinek titokban melegítse az ágyát!

Védekezhettem volna mindazzal, amivel eddig, hogy szeretem Haleyt, és eszemben sem volt ilyesmit sugallni, de az apjára nézve tudtam, hogy nem szavak, hanem tettek fogják elmosni Haley kétségeit, és hogy bármit is mondok, azok csak ígérgetések lesznek. Legalábbis egyelőre. Így mivel semmit nem mondtam, csak bólintottam.

A beszélgetést befejezettnek nyilvánítottuk.

 

*

 

– Egy mocskos rohadék vagy! – mondtam Zach-nek még aznap délután.

A helyszín, ahová Haleyért mentem, egy építkezés volt, ahol a tömeg jól szervezett hangyákként csinálta a dolgát. Jókedvű hangyákként, ahogy elnéztem, ami fura volt, lévén önkéntes munkát végeztek. Haley persze közéjük illett, de Zach?

– Kiakadtál volna, ha tudod! – vont vállat.

– A farkadat mutogattad a barátnőmnek! – förmedtem rá, és bár dühített a gondolat, valamiért viccesnek is találtam, hogy ez az idióta rávette, hogy rajzolja le meztelenül. Amikor megláttam a rajzot kiakadtam, de aztán Haley elmondta, hogy Zach és ő együtt lógnak egy ideje, még az a rajz is csak baráti szívesség volt. – Szét kellene vernem a pofádat!

– De nem fogod – mondta még mindig idegesítően nyugodt hangon. – Haley-bébi megígérte, hogy megvéd. Pasimanipuláló módszereket akar bevetni, amikre én tanítottam! – Az ökör büszkének hangzott, én pedig rá akartam szólni, hogy felejtse el azt a becenevet, és egyáltalán ne tanítson semmit az én barátnőmnek, de csak elröhögtem magam.

Hiába, ezt teszi a szerelem. Képes lettem volna álló nap vigyorogni, elég volt csak Haleyre gondolnom. Meg lefektettem néhány szabályt is magamnak. Az egyik az volt, hogy bízzak benne. Zach-ben nem bíztam, de Haleyben igen, tudtam, hogy semmi nem történt, még akkor se, ha Zach csontpucéran parádézott előtte. Ez inkább röhejes volt.

– Hol van? – kérdeztem végül, mert nem találtam a tömegben.

– Hoz még szögeket – mondta, és a fejével egy szerszámoskamra felé bökött, ahonnét két csaj lépett ki, de nem kellett egyetlen pillantást sem vesztegetnem rájuk, hogy tudjam, egyikük se Haley. – A hiénák! Szegény Haley-bébi!

– Miért mondod ezt? – kérdeztem, figyelve, ahogy a csajok felénk veszik az irányt.

– Hiénák – ismételte Zach, mintha tudnom kellene, ez mit jelent. Oké, nagyjából tudtam is. – Sajnálom, hogy egy légtérben kellett tartózkodnia velük. Ezek pont azok a fajták, akik kiszívják az életerőt az emberből. De nem a jó módon, érted?

A két hangya odajött hozzánk, és élből megkérdezték, nem innánk-e velük valamit.

– Bocs, de a barátnőmet várom – mondtam, cseppet sem sajnálva, hogy kihagyom a „nagy lehetőséget”.

– Én is az ő barátnőjét várom – felelte Zach is, és bár ő sajnálkozónak tűnt, csak tettette az egészet.

– Hú – sipította végül az egyik – nagyon különleges lány lehet, ha kettő ilyen srác is vár rá.

– Az – mondtuk Zach-kel tök egyszerre, ami nekem nem tetszett annyira, de ők hárman vihogni kezdtek rajta.

– Pedig van ott egy pápaszemes csaj, és képzeld, azt mondta, veled jár!

Zach rögtön abbahagyta a vihogást, de én csak mosolyogni tudtam. Ennyi, amit mások látnak belőle? A szemüvegét? Ez nevetségesebb volt, mint bármi, amit hallottam mostanában. Vagy egyszerűen csak túl jó kedvem volt ahhoz, hogy ezek az agyhalottak felhúzzanak.

Amikor Haley felbukkant végre, próbáltam annak látni, aminek tűnik. Egy alacsony lánynak kinyúlt pólóban, aki magasról tesz rá, milyennek kellene lennie a külsejének a mai divat szerint. A szívem csinálta a szokásos majd szétveri a bordáim dolgot, alig bírtam levenni róla a szemem. Tudtam, minek tűnik, és tudtam, mi valójában. Láttam, hogyan hökken meg, amikor látja velünk azt a két csajt, láttam a fintorát és a bizonytalanságát is, amikor az egyik odasúgta nekem, hogy az az a pápaszemes.

– Ő az a lány a kamrából, aki a barátnőmnek adja ki magát? – Láttam Haley arcán a meglepetést, de tudtam, hogy bízik bennem, ahogy én benne. Ez volt egy másik szabályom: soha nem rendíteni meg ezt a bizalmat. – És szerinted mit kellene tennem vele? – kérdeztem a csajt, aki volt olyan korlátolt, hogy rögtön válaszoljon.

– Mondd meg neki, hogy ne csinálja!

Haley úgy festett, mint aki citromba harapott. Imádtam volna lecsókolni a kifejezést az arcáról, aztán rájöttem, hogy ez egy kivitelezhető terv.

– Jó ötlet – mondtam, és odamentem Haleyhez, aki várakozva nézett rám. – Nem kellene a kamrában bujkálva terjesztened, hogy a barátnőm vagy. Gyere, tudassuk mindenkivel!

Megcsókoltam, és ő úgy simult nekem, mintha nem alig pár órája találkoztunk volna utoljára. És igaza volt, szinte heteknek tűnt, úgyhogy csak ízlelgettem az ajkait és a nyelvét alaposan elraktározva minden csepp figyelmet, amit csak adni akart. Azt akartam, hogy érezze, nekem ő már a minden, nem mellesleg a leggyönyörűbb lány a környéken.

Zihálva, vörös arccal húzódott el tőlem.

– Mindenki néz – mondta úgy, hogy nem is pillantott körbe. Mosolyogva nézett a szemembe, és az ujjaival a nyakamat simogatta.

– Szia – feleltem neki idiótán. Oké, elég nehéz volt értelmes dolgot kigondolni, különben sem érdekelt, ki néz.

– Szia – válaszolta, és mintha az előbbi csók nem is üdvözlés lett volna, gyorsan lábujjhegyre állt, és puszit nyomott a számra. – Csak lerakom ezeket a szögeket, és mehetünk. Biztos már éhes vagy.

– Ja – hagytam rá, és ahogy visszaereszkedett a talpára, követtem a számmal egy újabb csókra. – Csak nem a pitére.

– Ó – mondta még jobban elpirulva, és most körbepillantott. Nem tudom, mit látott pontosan, mert én nem vettem le róla a tekintetem, de amikor visszanézett rám, kacéran csillogott a tekintete. – Jó ötlet. Mehetünk haza is.

– Ne! – jutott eszembe nemcsak az, hogy valószínű otthon lesz az apja, hanem a másik dolog is, amit a szabályrendszerbe vettem. – El akarlak vinni egy jó randira. Jól sejtem, hogy ez lesz az első randid is?

– Ha az autóvezetés, a vacsoránk, a buli és az éjszakáink nem voltak randik – mondta évődő hangon. – Akkor igen, ez lesz az első! De van jobb ötletem! Menjünk haza, szeretkezzünk, és utána elmegyünk az első randinkra!

Felnevettem. Imádtam a tervet.

– Nem lehet – ráztam meg a fejem, és nyomtam még egy csókot a kissé lebiggyedő ajkára. Aztán még egyet a biztonság kedvéért. – Otthon van az apád. Meg az én szüleim. És nem is akarok gyorsan túllenni rajta. Ha ágyba kerülünk, szeretni akarlak hosszú órákon keresztül. Lehet, hogy napokig!

– Az jó sok szeretkezés lesz – hagyta rám. – Jó, akkor menjünk pitét enni. Nem baj, ha meghívom Zach-et? Vagy akkor elrontom az első randinkat?

Bizonytalan pillantást vetett rám, és bár nem örültem neki, hogy Zach-re is szüksége van, megmondtam, hogy hívja csak, ha akarja. Végül velünk jött Johann is, aki szerencséjére már Syllel járt. Nem gondoltam volna, de mégiscsak jobb volt a tömeg, ugyanis alig ültünk le egy boxba és rendeltük meg a pitéket, Haley apja telefonált a lányának, hogy hol a fenében van.

Nyilván azt hitte, hogy megint bűnbe vittem a lányát.

– Csak itt a barátaimmal, a piténkre várunk – mondta Haley az ártatlan hangján, és boldogan mosolygott Zach-re, amikor az beleüvöltött a telefonjába, hogy üdvözölje Haley apját.

A keresztnevén!

 

*

 

Az éjszaka közepe volt már, amikor elterültem Haley mellett, és zihálva hallgattam a pihegését.

– Szeretlek, Haley! – mondtam, mire meglepetten nézett rám.

– Tényleg?

– Tényleg. És te…

– Szeretlek, Dean! Csak jó volt hallani, hogy te is. Egy kicsit ijesztő érzés, de nagyon jó.

Erőt véve magamon arrébb gurultam, hogy hozzásimuljak, és átkaroltam a törékeny testét majd a nyakába fúrtam az arcom.

– Nem hazudtam az első éjjel sem. Csak nem féltem kimondani, hogy szerettelek már akkor is.

– De fel sem ismertél!

– A szívem felismert, Szépségem! Csak hülye voltam, és másnap, amikor odajöttél, én csak arra tudtam gondolni, mi lesz a véleményed rólam, amiért elvettem egy szegény lány szüzességét, akiről azt sem tudom, kicsoda. Meg akartam találni az a lányt, de közben annyira koncentráltam, hogy ne veszítselek el téged! Nem is tudtam volna választani közületek!

– Tényleg tetszettem már neked akkor? Amikor olyan szerencsétlen voltam?

– Mindig tetszettél nekem! Még akkor is, amikor én nem tetszettem neked.

– Mindig tetszettél nekem! – háborodott fel. – Gyönyörű vagy! Amikor ideköltöztünk, meglestelek a kerítésen keresztül.

– Tényleg? – vigyorogtam a nyakába.

– Tényleg! – simított végig jólesően a hajamon. – Hazajöttél, és vetkőzni kezdtél a medence mellett. Azt hittem, infarktust kapok, Dean! Az egyik legszexisebb dolog volt, amit valaha láttam! Olyan voltál, mint egy… hát, mint egy angyal. Akkor csináltam a rajzot, ami kint van a suliban. A te félmeztelen képed volt, amiért Miranda kisasszony életében először megdicsért, és még csak nem is az én érdemem, mert csak azt rajzoltam le, amit láttam! Hogy hiheted ezek után, hogy volt, amikor nem tetszettél?

– Veled szemben nem vagyok olyan nagyképű, gondolom – csókoltam meg a bőrét.

– Velem maradsz egész éjjel? – kérdezte végül kissé szorongó hangon.

– Veled maradok, amíg csak akarod!

– És ha azt akarom, hogy mindig maradj velem?

– Akkor mindig itt leszek.

– De elmész az egyetemre!

– Hétvégén mindig visszajövök.

– De lesznek ott más lányok. Tudom, milyenek az egyetemi bulik…

A beszélgetés kezdett olyasmi lenni, mint amit az apjával folytattam le aznap reggel.

– Volt, amikor ettem másfajta pitéket is, mint meggyeset – mondtam hülye módon előszedve Matt hasonlatát. – De aztán meg nem kaptam belőle, és azóta mindig csak azt kérek, tudod, miért?

– Mert én olyan vagyok, mint a meggyes pite? Lehet, hogy meg fogsz kívánni másmilyet is, de én maradok a kedvenced? – Ellenkezni akartam, de továbbgondolta. – Vagy már megkóstoltad az összest, rájöttél, hogy a meggyes a legjobb, és azt is tudod, hogy milyen, amikor nem ehetsz a legjobb pitéből, ezért soha többet nem fog előfordulni, hogy ne a legjobb pitét válaszd, vagyis engem?

– Pontosan – vigyorodtam el megint. – Te vagy a kedvenc pitém!

– Oké, ezt elhiszem. Nem kockáztatnád meg, hogy soha többet nem eszel meggyes pitét, mert a meggyes igenis megsértődne, ha más pitéket részesítenél előnyben.

– Nem fogok.

Hallgattunk egy darabig, majd felkuncogott.

– Most miattad éhes lettem! Hozok fel pitét, jó?

Adtam neki egy csókot, majd hagytam, hogy lemenjen és felhozza a sütiket. Imádtam, hogy mindig van nála pite. Ez az élet, az eszesebb elrakatja a pitét, mondta egyszer és pár perc múlva meggyőződhettem róla, mennyire igaza van. Szeretkezés, meggyes pite és még több szeretkezés. Bolond lettem volna nem szeretni érte.