3. Barátzóna

Fura, de a tény, hogy sem az Emily-Matt, sem pedig a Haley-Johann projekt nem halad, idegesítőbb volt, mint gondoltam. Emily, ez a hihetetlenül érdekes lelkivilágú lány olyan pillantásokat vetett rám, mintha elloptam volna a plüssmedvéjét, nekem meg fogalmam sem volt, mi baja velem.

Ahogy én tudtam, jóban voltunk, de akárhányszor próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, lesütötte a szemét, és másfelé nézett, így nem volt más választásom, mint szembesíteni.

- Ki vele, mi a frász bajod van velem? – kérdeztem rá.

- Semmi – vágta rá, majd elfordult volna, de megragadtam a vállát, és szembefordítottam magammal. A világért sem nézett volna rám, ezért az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét.

- Ez nem igaz, kislány. Mondd el az igazat! – Valami olyan igazság volt ez, amiről úgy gondolta, túl fájdalmas lehet, de tudomásom szerint semmi különös nem történt. – Megbántottalak valamivel? Ne hidd, hogy nem vettem észre a viselkedésed!

- Jó – döntött úgy, hogy mégis beavat, és csak nézett rám azokkal a szomorú szemekkel. – Matt elmondta az igazat.

Pislogtam. Erősen kételkedtem benne, hogy legjobb haverom egyik napról a másikra összeszedte magát, és elmondta, hogy minden, ami Emily körül történik, az azért van, hogy a lány észrevegye, ők ketten összetartoznak. Matt már tudta ezt, de Emily makacskodott. Hogy hogyan jött ebbe a szomorúság, fogalmam sem volt.

- Úgy érted, hogy…

- Matt elmondta, hogyan érzel – kezdett sajnálkozó szövegbe. – Hidd el, nem akarlak megbántani, de én csak barátként kedvellek. Soha nem akartam mást sugallni, vagy átverni téged. – Matt azt mondta neki, hogy belé zúgtam? Az a barom! – Nagyon sajnálom! Dean, én…. Sajnálom!

Elcsuklott a hangja, és úgy tűnt, a könnyeit igyekszik visszatartani. Emily pillantása nemcsak azért volt tőr a szívembe, mert különösen kedveltem őt, még önző módon bántott is, hogy inkább depresszióba löki saját magát az irántam érzett bűntudata miatt, mint hogy esetleg esélyt adjon nekem. Felrémlett, ahogy egy héttel korábban Haleynél a fal mellett osonva próbáltam láthatatlanná válni, nehogy Johann megsejtse, hogy egy másik srác oktatta csábításra, de Haley, amikor meglátta mit csinálok, teljesen hülyének nézett, mintha el sem tudná képzelni, hogy bárki a pasijának hinne engem. Komolyan úgy nézett ki, a vonzerőm kezd megkopni. Na, nem mintha akár Emilyt, akár Haleyt fel akartam volna szedni.

- Jól van, ne sírj! – próbáltam vigasztalni Emilyt, miközben arra gondoltam, hogy Mattre is ráférne egy seggberúgás. Mivel tömte ennek a lánynak a fejét, amikor meghódítania kellene? – Nincs semmi baj.

- De igen! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad. – Elfintorodtam. Ennyire szánalmas lennék? – Olyan hülye vagyok, hogy minden elrontok.

- Te nem rontottál el semmit – mondtam gyorsan, nehogy magát kezdje hibáztatni. Olyan szokása volt ez, amitől az egyik legérdekesebb emberré vált a környezetemben. Rögtön ott volt Matt és Haley mögött, és a francba, nem akartam, hogy sírjon, és nekem kelljen vigasztalni. Még Haleyhez is be akartam ugrani, hogy lecsekkoljam, hogyan áll Johannal. Emilyvel Mattnek kellett törődni. – De megölöm azt a barmot! – morogtam, és elindultam, hogy beváltsam a fenyegetésemet.

Matt idiótaságai miatt kissé ingerülten értem oda Haleyékhez. Haley nagy szemeket meresztett rám, amikor bekopogtattam, de rögtön mesélni kezdett.

- Mintha úgy érezné, valami baj van, teljesen leblokkolt – magyarázta a srác előző heti viselkedését, és piros volt az arca, miközben átnyújtott nekem egy pohár narancslevet. Leültünk a nappaliban. – Hozzáért a mellem is, szerinted ez lehetett a baj? – tekintett le az említett halmokra.

Követtem a pillantását. Kivételesen egy olyan felsőt viselt, amiben látszottak a méretei. Nem voltak nagyok, talán csak akkorák, hogy egy-egy tenyerem tökéletesen betakarja őket, mégis a gondolat jobban felizgatott, mint hittem volna.

- Világos, hogy odavan érted – nyögtem ki, és kényszerítettem a szemeimet, hogy az arcát nézzék.

- Ezt meg miből szűrted le? – hitetlenkedett, mintha komolyan azt gondolná, hogy egy srácra nincs hatással az, ha ciciket dörzsölnek hozzá. Habár korábban is elég ártatlannak tűnt, majdnem elhittem, amikor azt állította az a Johann nevű tag soha nem gondol a szexre. Persze csak majdnem.

Azért enyhén aggasztó volt a Haleyben élő idealizált kép róla.

- Hatással voltál rá. Figyelj, szerintem még egy kicsi nyomás, és meg fog hívni valahová. Vagy mi lenne, ha te hívnád meg? Mondjuk ma? – Csak kezdjetek már járni, hogy megszabaduljak tőled!

- Nem – vágta rá meglepően kevesen. – Épp elég volt a múltkori. Nem lesz semmi „nyomás”.

Kis híján elvigyorodtam, ahogy az idézőjeleket mutatta a levegőbe.

- Csak most az egyszer – kértem, és megpróbálkoztam a sármommal hatni rá. – Hívd el moziba. Megy most az az új romantikus vígjáték Adam Sandlerrel. – Egyszerűen kinevetett, szóval ennyit a sármomról. – Egy zombis filmet is játszanak. Mi olyan vicces?

- Semmi – pillantott rám úgy, mintha egy gigantikus poén lennék. – Csak te. Lecsekkoltad a moziműsort?

- Gondoltam, jól fog jönni! Lehetnél hálásabb is – háborodtam fel.

Nem az én napomnak nézett ki, még arra sem éreztem elég elhatározást, hogy az önbecsülésemen esett csorbát kiegyenlítsem. A fejéhez vágtam, hogy olyan, mint Emily, de ahelyett, hogy megsértődött volna ezen, megkért, hogy meséljem el, mi van az Emily-Matt projekttel. Meglepően jól esett hangosan kimondani a gondolataimat neki, bár az elméleteit már nem élveztem.

- Nem lehet, hogy szerelmes vagy belé? – kezdett faggatózni átvéve a szerepemet.

- Nem vagyok – feleltem, de Haley máris érvelésbe kezdett.    

- Megcsókoltad korábban. Már akkor is furcsának tűnt, hogy látszólag a barátod érdekében tetted. Szerintem tetszik neked, csak nem mersz rá úgy gondolni, éppen Matt miatt. És tudod, mit? Anyukád mesélte, hogy csak úgy szakítottál azzal a Samantha nevű lánnyal, szerinte biztos azért, mert más tetszik. – Ezt komolyan nem hittem el, csak bámulni tudtam rá. – De mivel nem randiztál senkivel azóta kikövetkeztethető, hogy egy olyan lányt kedvelsz, akit még nem volt bátorságod elhívni. Mivel ez a bátortalanság nem jellemző rád, csakis olyasvalaki lehet, aki konkrét értelemben nem tekinthető szinglinek, mint mondjuk, Emily. Tudom, hogy tetszik neked. Másmilyen hangon beszélsz róla.

- Nem beszélek róla másmilyen hangon! – közöltem vele. Annyira tudtam, hogy ő és anyám konspirálnak a hátam mögött! Előhozták még Samanthát is, akivel pedig békésen váltunk el. Mi a frász? – Nem gondolok Emilyre úgy, különben meg a nyelvem sem volt a szájában, mikor megcsókoltam. A barátnőimhöz pedig semmi közöd sincs.

Ekkor határoztam el, hogy akkor sem lesz köze hozzájuk, ha ő marad az utolsó lány a földön. Egy idegesítő, minden lében kanál, pimasz kis tökmag volt, semmi más!

- Értem! Akkor miért képzeled, hogy neked közöd van Johannhoz? – Úgy ejtette a szerelme nevét, mintha szent és sérthetetlen lenne. – Menj el, és osztogasd a hülye tanácsaidat olyanoknak, akik kíváncsiak rá! És ajánlom, hogy gondolj bele a saját dolgaidba, mielőtt másoknak osztod az észt!

Mivel így ki lettem penderítve, felálltam, és elindultam kifelé. Nehogy már én legyek a hibás! Haley egy álszent kis elviselhetetlenség volt, legszívesebben a fejéhez vágtam volna pár keresetlen dolgot, úgyhogy erősen összeszorítottam a fogaimat, nehogy megtegyem.

- Várj, sajnálom! – szólt utánam, de nem álltam meg, sőt még az ajtót is becsaptam magam után.

Egyenesen anyámhoz mentem, hogy jól beolvassak neki, de pechemre nem volt otthon, így csak magamban dühönghettem. Megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Zach-hez és Matthez bámulni a Pilatest, viszont úgy éreztem, mára elég volt a „hülye” tanácsaim osztogatásából. Egy idő után rájöttem, hogy annyira nem is vagyok pipás, aminek köze lehetett Haley kétségbeesett hangjához. A fülembe csengett a sajnálomja. Bocsánatot kért volna, ha hagyom, de én nem adtam lehetőséget.

Jóvátételként kocsiba pattantam, és elhajtottam a legközelebbi moziig, ahol vettem két jegyet. A terv készen állt, már csak be kellett adagolni. Már Haley bosszankodó, hitetlen arckifejezéséért megérte, amikor ajtót nyitott, és ott talált engem.

- Sziasztok! – köszöntem a párosnak. Haley idegesen pillantott rám, majd a pasasra, akiről akkor is lerítt volna, hogy egy izomagyú sportoló, ha nem tudom. Barátságosnak is nevezhető arckifejezéssel mért fel, én pedig álltam a tekintetét. Csak egy másodpercig éreztem konkurenciának, aztán helyre tettem magamban a dolgokat, és Haley felé nyújtottam a jegyeket. – Úgy sajnálom, Haley! Sajnos közbejött valami, így nem tudok elmenni veled a filmre. Matt hívott, hogy vészhelyzet van, pedig már megvettem a jegyeket. Túl késő lenne meghívnod valaki mást? – Nemcsak Haley meredt rám kukán, a srácának se lehettek túl magasan az észbeli képességei, mindketten csak bámultak. – Vagy elmehetnétek ti ketten! – adtam egy lökést az ötletnek.

Johann nem válaszolt, úgy nézett a jegyekre, mintha még soha nem járt volna moziban.

- Johann nem ér rá, Dean! – csattant rám Haley olyan hangon, ahogy még sosem hallottam beszélni. – Sietnie kell, majd máskor bepótoljuk a mozit!

Úgy nézett rám, mintha meg akarna ütni, ami elég vicces volt, tekintve, hogy egy akkora csaj, mint ő képtelen lenne fájdalmat okozni nekem. De azért röhej volt elképzelni, amint megpróbálja.

Néma Bobhoz fordultam.

- Haver, leköteleznél, ha elvinnéd Haleyt.

A srác lassított felvételként kapcsolt.

- Azt hiszem, át tudom szervezni a programom.

Ekkor könyveltem el abszolút töketlennek. Hát nem látta azt a szexi, dühös kifejezést Haley arcán? Még engem is arra késztetett, hogy ha ez a barom nemet mond, akkor vigyem már el arra a mozira. El tudtam képzelni, miket vágna a fejemhez, amíg odaérnénk. Csak vigyorogni tudtam ezen.

- Nagyszerű – nyomtam Bob kezébe a jegyeket. – De sietnetek kell, fél óra múlva kezdődik.

- Oké – mondta lassan, és tétován rápillantott Haleyre.

Haley észre sem vette, engem nézett villámló szemekkel.

- Jobb, ha indultok is – ragadtam karon, ahogy egy barát tenné, Bobnak meg odavetettem. – Tényleg, kösz!

Még a kocsihoz is elkísértem őket, de csak akkor hagytam abba az erőltetett vigyorgást, amikor végre elhúztak arra az idióta filmre. Nem tudtam volna pontosan megmondani, mikor vált erőltetetté. Talán amikor Bob anélkül ült be az autójába, hogy Haleyre nézett volna, vagy épp akkor, amikor Haley felhagyott a dühöngéssel, és rólam rá fordította a tekintetét, ami tele volt gyengédséggel azért a srác iránt. Úgy nézett ki, szarabb napom nem is lehetne. Aznap kezdtek el járni.

 

*

 

Matt szokás szerint mindent elcseszett. Csak a fejemet fogtam a dolgokra, amiket Emilyvel művelt, a veszekedéseik kívülálló szemmel idiótaságoknak tűntek, és bármennyire is bírtam Mattet, Emily oldalán álltam. Még mindig előttem volt, ahogy lángoló szemekkel, dacos arckifejezéssel az arcán közli velem, szereti Mattet, de ha előbb mondom el neki, mint ő, akkor nagyon megbánom. Soha nem hallottam még lányt olyan véglegesen és megingathatatlanul kimondani azt a szót, egyszerűen hagynom kellett, hogy ő mondja el Mattnek. Tudtam, ha tőle hallja ugyanúgy, akkor talán már képes lesz bízni abban, hogy Emily és ő, ha nem is örökre – bár Mattet ismerve sosem lehet tudni –, de összetartoznak. Úgy sejtettem, már igazán nem kell sok, hogy Emily-Matt projektet sikeresnek nyilvánítsam.

A Haley-Johann dolog más tészta volt, egyszerűen képtelen voltam kiverni azt a lányt a fejemből, de ez nem az én hibám volt.

- Ízlik? – kérdezte anyám, amikor egy szelet süteménnyel leültem a konyhaasztalhoz kései reggeli gyanánt. – Haley segített megcsinálni.

- Finom – mormoltam, mire anyám elégedett képet vágott.

- Dean, mit csinálsz ma délután? – ugrott elém Lissa vidáman egy másik alkalommal. – Nincs kedved egy Scrabble partihoz? Képzeld, Haley átjött, és majdnem megverte apát! El tudod ezt hinni? Engem és anyát simán megvert, de apát senki nem győzi le! Áthívom ma is, nincs kedved jönni?

- Nem érek rá – hűtöttem le.

Legközelebb apám kapott el.

- Azon gondolkodom, hogy túl nagyok vagytok-e kempingezni – csapkodta meg a vállam. – Emlékszel, milyen jókat horgásztunk régen?

- Aztán Lissa odaosont, és visszaengedte a halakat, mondván mekkora állatkínzók vagyunk – vigyorodtam el.

- Haley említett egy csodás helyet, ahol tudna intézni nekünk kedvezményes foglalást, mit szólsz?

Azt szóltam, hogy a családom áruló, és lassan jobban bírják Haleyt, mint engem. Hihetetlenül frusztráló volt.

Egyik nap épphogy hazaértem a suliból, a kezét tördelve találtam rá anyámra.

- De jó, hogy jössz! Baj van Haleyvel!

- Milyen baj? – vontam fel a szemöldököm gyanakodva.

- Átmentem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedve segíteni összeütni pár kekszet, de elutasított! – Ezt úgy mondta, mintha ez furcsa lenne. Normális korombeliek nem töltenek ennyi időt mások őseivel. Persze Haley nem volt normális, így tőle talán furcsa.

- Biztos más dolga volt – vontam vállat.

- Dean, látnod kellett volna! Az arca nem is sápadt volt, egyenesen szürke, és mindkét szemét kisírta… Valami nagy baj lehet!

- És most én mit csináljak? – hitetlenkedtem.

Persze nem kellett volna kérdeznem, öt perc múlva kelletlenül kopogtattam Haley ajtaján. Elég volt egyetlen pillantást vetnem rá, amikor ajtót nyitott, és máris görcsbe rándult a gyomrom. Tényleg sírhatott, csupa nedvesség volt az a sápadt arca, és a szokásos csillogásnak nyomát sem láttam a szemeiben.

- Haley, mi történt? – kérdeztem, de ő elfordította az arcát.

- Semmi. Hogy vagy?

- Ugyan már, Haley! – léptem közelebb. – Barátok vagyunk, nekem elmondhatod.

Úgy nézett rám, mintha nem számított volna rá, hogy ezt mondom, és tulajdonképpen nem is volt szándékomban. A szemei megteltek könnyekkel, a szája megremegett, majd lehajtott fejjel nekem nyomult, és szorosan átölelt. Önkéntelenül is átfogtam az apró vállait, ahogy zokogni kezdett. Tökéletesen illett a karjaimba a törékeny teste, és bár egy szimpla ölelés volt, mégis valami furcsa gyengédség vett erőt rajtam, ahogy végigsimítottam a hátán.

- Minden rendben lesz. Mi a baj? Johann? – kérdezgettem, de csak megrázta a fejét a mellkasomba dörzsölve az arcát.

- Miranda kisasszony – szipogta fuldokolva. – Lerontotta a jegyem, mert pikkel rám! Pedig úgy igyekeztem, de azt mondta, tehetségtelen vagyok, és… – Itt volt valami, amit nem értettem, mert a pólóm felfogta a hangját. – Forró kávéval öntött le! Megéghettem volna, tudod? Annyira megalázó volt! Csak Johann állt mellettem, kényszeríttette Nate-et, hogy kérjen bocsánatot tőlem. Úgy meglökött, Dean! Mindenki utál abban a hülye suliban Tamy meg Esther miatt, de nem is ezek zavarnak, tudod? – Felemelte a fejét, és könnyes szemmel felnézett az arcomba. – Miranda kisasszony egy lotyó! Apa barátnője volt még anya előtt, és ezért utál! Megmondtam neki, hogy apa akkor sem fogja szeretni, ha engem megbuktat! De el tudod ezt hinni? Felfüggesztettek két hétre! Még csak nem is azért, mert ráborítottam Esther fejére azt a salátát, hanem az igazság miatt! És elmondják a szüleimnek, meg fogják tudni! – zokogott tovább kifogyva a szuszból.

Hirtelen észbe kapott, és úgy engedett el, mintha égetném. Nyilván Johann jutott eszébe, és hogy miért pont nálam vigasztalódik. Hülyeség, de akkor épp semmi bajom nem volt az ölelésével, nem is értettem, miért ódzkodtam annyira. Ennek kivételesen nem volt nyugtalanító szexuális felhangja, csupa barátias dolgot éreztem. Végre.

Némán figyeltem, ahogy megtörli az arcát, és a hallottakat emésztettem.

- Ez igaz? – hitetlenkedtem. Komolyan, milyen iskola, ahol forró kávéval öntik le a diákokat, és a tanárok szülők után futkosnak? Eszembe jutott, amikor Matt bezárta Emilyt abba a bizonyos tárolóhelyiségbe, és rájöttem, hogy teljesen átlagos.

- Melyik része? – pillantott rám lesújtottan.

- Az a nő meg az apád tényleg együtt voltak?

- Apa mesélte múlt nyáron. De az már vagy húsz éve volt, apának is csak akkor jutott eszébe, mikor összefutottunk azon az üvegszem kiállításon, aminek a szórólapján apa neve is szerepelt, azért is jött el Miranda kisasszony. Legalábbis gondolom, mivel még csak nem is szemüveges, nem tudom, miért érdekelnék különben az üvegszemek.

Kirobbant belőlem a röhögés Haley szavai nyomán. Dráma az üvegszemek között? A fejemben lévő kép a legröhejesebb dolog volt, amit valaha elképzeltem.

- Most meg min nevetsz? – kérdezte tőlem dühösen.

Nagy nehezen kinyögtem, mire megenyhült a tekintete és az üvegszem kiállításról kezdett mesélni. Ezt komolyan látnom kellett, úgyhogy megígértettem vele, hogy egyszer elvisz. Már megnyugodott kissé, míg a nevetőgörcsöm tartott, és félrehajtott fejjel nézett rám a kis flörtölős mosolyával. Meg mertem volna esküdni, hogy tetszik neki, amit lát belőlem, és akkor épp volt bennünk valami közös. Nekem is nagyon tetszett, amit láttam.

- Szóval nem mondod el a szüleidnek? Szerintem nem haragudnának.

El akartam terelni a témát a figyelmemmel együtt, mire kifakult csillogás a szeméből, ahogy felsóhajtott.

- Nem is az a gond, hogy haragudnának. Nem lennének mérgesek, mert szeretnek engem, viszont csalódnának. Nem mondanák a szemembe, de tudom, hogy így lenne, és azt nem tudnám elviselni. Többször nem csalódhatnak bennem! – A szemei tágra nyíltak a gondolatra, mintha ez lenne a legrosszabb rémálma.

- Többször? – kérdeztem. – Mikor csalódtak benned először.

- Nem fontos – rázta meg a fejét.

- Érdekel – mondtam kissé kérlelően.

- Miért érdekelnek téged folyton más bajai? Irigylem a gondtalan életed.

Tulajdonképpen nem volt gúny a hangjában, mégis felhúztam magam.

- Nem gondtalan az életem. Nekem is vannak problémáim.

- Akkor miért nem azokkal törődsz? Mit kérsz inni?

Tényleg, miért is nem a saját problémáimmal törődöm? Miért akarom mindenáron, hogy Haley megvigasztalódjon? Ugyan ki vagyok én neki? Egy barom, az vagyok!

- Mennem kell – döntöttem el, és elindultam kifelé. Nem bírtam megállni, hogy vissza ne szóljak. –Törődnöm kell a problémáimmal!

- Nem akartalak megbántani! – szólt utánam Haley értetlen hangon.

- Tudom – morogtam. – Majd beszélünk!

Anyám az ajtóban várt odaát.

- Mi történt? Jól van?

- Semmi baja – legyintettem. – Nem kell neki vigasztalás, és semmi más sem. Miért nem hagyod már békén? Nem fogunk összejönni, akármennyire akarod!

- Dean! – háborodott fel. – Vigyázz, hogy beszélsz velem! Nem tagadom, hogy mondtam neked párszor, mennyire összeilletek, de nem azért kértem, hogy beszélj vele, mert reménykedtem valamiben! Hát nem látod, milyen magányos az a lány? Azt hittem, ennél jobb emberismerő vagy! – Azzal csalódott képpel ott hagyott.

Magányos? Különös módon zavart a dolog. El nem tudtam képzelni, hogy egy olyan vonzó és vidám lány, mint ő, hogyan köt ki viccek célpontjaként, még annak ellenére sem, hogy ismertem a lefolyását ezeknek az iskolai zaklatásoknak. De ha Haley ezek igazi célpontja nem kellene félénkebbnek lennie, vagy sokkal sebezhetőbbnek látszania? Rájöttem, hogy talán ez lehetett az oka annak, hogy nehezen tette meg a lépést Johann felé. Milyen lehet most a kapcsolatuk? És az a balfék miért nem tett valamit Haley kiutálása ellen?

Végül úgy döntöttem, még aznap beszélek vele, épp akkor indultam, amikor Karen hazajött. Már abból a béna módból, ahogy Haley anyja leparkolt, tudtam, hogy tud a történtekről. Kíváncsi voltam, igazak-e a lány félelmei, vajon tényleg csalódott-e Karen.

- Karen, szia! – szólítottam meg, ahogy kiszállt a kocsiból. Határozottan ideges volt, és rögtön az ajtajuk felé kapta a pillantását, amikor az kinyílt.

- Haley, felfüggesztettek? Miért nem szóltál, hogy gondjaid vannak az iskolában? – Nem volt dühös, de még csalódott sem, úgy beszélt Haleyvel, mintha attól félne, a lánya menten összeroppan. Csodálkoztam, hogy ennyire nem ismerte a saját gyerekét. Igaz, kisírta magát, de most már jobban volt, ez rögtön látszott rajta. Túl erős volt ahhoz, hogy sokáig sajnáltassa magát, úgy sejtettem, máris tervei vannak. – Azonnal felhívom apád, és mindent megbeszélünk!

Karen bement, Haley kint maradt, és hitetlenkedve nézett rám.

- Miért árultad el neki? Miért kell neked mindenbe beleavatkoznod?

- Egy szót sem szóltam, Haley! – Fogalmam sem volt, egyáltalán miért akartam segíteni, de akkor eldöntöttem, hogy nem teszem többet. Sokadszorra. – Bocs, de másik bűnbakot kell találnod!

Nem állított meg, amikor otthagytam.

Így, hogy kiesett az egyik projektem, minden lehetőséget megragadtam, hogy egyenesbe állítsam Matt és Emily sorsát. Katasztrófa volt, főleg Matt miatt, aki mindent megpróbált, hogy irányítsa Emilyt, aki a maga makacsságával ezt egyáltalán nem tolerálta. És még csak két napja jártak. Kicsit elegem lett belőlük, úgyhogy amikor Zach átjött, hogy csináljunk valamit, rábólintottam.

- Oké – öklözött a levegőbe vidáman. – Hová menjünk csajozni? El sem hiszem, hogy végre igent mondtál! Azt hittem, már soha nem sikerül magammal vinnem téged, te szent ember!

- Szent ember? – fintorogtam. Azért a szenttől messze álltam. Kivéve persze, ha összehasonlítottam magam Zach-kel. Ha az én mércém a szent, akkor ő maga az ördög.

- Az, hát! – vigyorgott, majd jó alaposan hátba vert. – Ha nem tudnám jobban, azt hinném, van valaki, aki „tetszik” neked. – A levegőbe rajzolt idézőjele furamód emlékeztetett Haleyére.

- Nincs senki.

- Akkor ez a gond – ötletelt Zach bólogatva. – Nem mondom, büszke voltam, amikor összeszedted azt a numerát két hete, és utána még csak fel sem hívtad, de ez nem a te stílusod, haver. Ehhez túl jó vagy, de nem probléma, ha akarod, ma én se viszek haza senkit, kitartok melletted, ahogy becsületes harcostárshoz illik. Tudok is egy jó… A francba, ez meg mit keres itt?

Ez jelen esetben Mattet jelentette, aki feldúltan érkezett hozzánk belezavarva Zach álomprogramjába. Emily és Matt összevesztek, ezúttal súlyosan. Szerencsére volt otthon néhány sör, úgyhogy mire lenyomott kettőt, kissé megnyugodva el tudta mondani, mi a frász van. A helyzet komolynak tűnt, és Matt összefüggéstelenül vádaskodott mindenféle ostoba körülményre hárítva a saját hibáját. Mivel jó barátnak tartottam magam, csak burkoltan igyekeztem elismertetni vele, hogy az ő hibája.

Ez nagyon sok alkoholba került, a végén már én is úgy éreztem, túl sokat ittam, ami nem szokásom, de a témához kellett. Az legalább biztosnak tűnt, hogy sikerrel jártam, később úgy tettem ki Mattet a házuknál, hogy elhatározta, mindent őszintén megbeszél Emilyvel.

Anyám persze nem örült, amikor hazaérve, nemcsak azt látta rajtam, hogy ittam, de még azt is, hogy hazavezettem Matt kocsijával. Hiába magyaráztam, hogy ő sokkal részegebb volt nálam – tényleg alig volt bennem valami –, apám a szobámba küldött, mint egy gyereket.

Másnap, amikor felébredtem, ezredszerre is elhatároztam, hogy soha többet nem iszom. A szobám forgott körülöttem, és a fejem szét akart robbanni. Az egyetlen embert hívtam, aki segíthetett.

- Anya! – Már a hangom sem volt az igazi. Szívesen mondanám, hogy meg akartam halni, de akkor még nem. Nemsokára nyílt az ajtóm. – Ne húzd el a függönyt, anya! – könyörögtem.

- Csak kinyitom az ablakot, mert nagyon büdös van. Ne aggódj, nincs hideg kint, de kell egy kis friss levegő.

- Haley?! – kaptam fel a fejem.

Na, ekkora akartam meghalni.

2. Az a szőke srác

 

- Láttad azt a szőke srácot, aki a szomszédba ment be az imént? – kérdezte nővérem azon a hangján, ami arra utalt, hogy bejön neki a látvány. – Olyan cuki! Sokkal cukibb nálad!

Lassan odasétáltam az ablakhoz, és kinézve láttam egy idegen kocsit a szomszéd feljárón.

- Haley barátja – mondta anyám rám pillantva. – Kedves fiúnak tűnik, bár nem mondanám, hogy összeillenek.

- Az ellentétek vonzzák egymást – bölcselkedett Lissa. – Pech, Dean, ezt elszalasztottad!

- Egyáltalán találkoztál már Haleyvel? – kérdeztem tőle.

- Még nem – felelte. – De tervezem, hogy átmegyek valamikor.

- De ha nem találkoztál vele, miért csesztetsz folyton?

- Mert már most tudom, hogy anyának igaza van, öcsikém! Szakítani fogsz Pattyvel, aztán majd sírsz Haley után, és majd azt mondod nekem: sajnálom, drága nővérkém, hogy nem ragadtam meg akkor a lehetőséget, amikor még volt esélyem életem szerelménél.

- Aha – hagytam rá.

Nem mintha Lissa szavai utat találtak volna a fejembe, de rágni kezdett a bűntudat. Haleynek barátja lenne? Ezt anyám egyszer sem említette, viszont később én magam láttam a tagbaszakadt szőke srácot, amint kinyitja előtte a kocsiajtót. Nyilván randizni mentek.

De ha Haleynek van pasija, akkor miért flörtölt velem? És még kézenfekvőbb kérdés, miért csináltam úgy az elmúlt napokban, mintha láthatatlan lenne? Ez több mint rohadékság volt a részemről, hiszen akárhányszor láttam, mosolygott rám, és integetett, én meg igyekeztem olyan gyorsan elhúzni a belem a közeléből, ahogy csak tudtam. Közben meg pasija van.

Felmerül a kérdés, hogy a kis flörtölése a múltkor, csak az volt, ami? Egyszerű flörtölés hátsó szándékok nélkül, élvezetből? Rájöttem, hogy egy óriási barom vagyok, aki ráadásul még bunkó is.

Eldöntöttem, hogy megint beszélek majd vele, és most próbáltam annak venni a flörtölését, ami. Egyszerű játéknak, ami nem is volt olyan rossz ötlet. Bár kissé kényelmetlen helyzetbe kerültem, amikor bűnbánóan bevallottam, hogy azért tartottam távol magam, mert azt hittem fel akar szedni – azt hitte a fogaimra tett megjegyzés miatt, pedig az csak kicsit zavart, alig egy óra a tükör előtt, és meggyőztem magam, hogy nem vészesek –, azért meghívattam magam a házba, ahol, mint kiderült, tényleg voltak rajzok.

Pár dolog ki is derült aznap Haleynél. Az első, hogy a játékos, flörtölős énje lecsitul egy hosszabb beszélgetés közben. Egy kedves, okos, vonzó lánnyal beszélgettem el az időt annyira, hogy Pattynek kellett elrángatnia onnan. A második, hogy az anyja tehetsége akkora nyomást helyez rá, hogy lekicsinyli a saját képességeit, az a rajz, amiről beszélt még az én szememmel is tökéletes volt. A harmadik, hogy Patty jelenetére olyasfajta véleménye kezdett lenni a barátnőmről, amit én sem tagadhattam száz százalékosan, de azért elég dühítő volt Haley pillantása, mintha azt kérdezte volna, mit csinálok egy olyan lánnyal, mint Patty.

Hirtelen én sem értettem, de éjjel meg is kaptam a büntetésem ezért, megzúzódott nyakkal, masszív rosszkedvvel, és azzal a gondolattal ébredtem, hogy tényleg meg kell szabadulnom ettől a féltékeny hisztérikától. Épp a kocsimhoz tartottam egyik legjobb haverom, Zach válogatás lemezéért, amit ő filccel meg is jelölt Szex-zenének (és még működött is, ha az ment a kocsiban, mindig volt szex), amikor valami lányhangot hallottam.

- Csak tedd meg értem! Menj már!

Fél szemmel láttam Haleyt, de nem fordultam oda, kíváncsi voltam, hogy mit és kinek a kérésére kell megtennie. Hozzám volt köze, mert Haley rögtön odajött. Felé fordultam, ráköszöntem, és megkérdeztem, mi járatban, mintha nem hallottam volna annak a valakinek a hangját.

Valamiért elégedettséggel töltött el, hogy tetőtől talpig lecsekkolt.

- Én csak… Úristen, mi történt a nyakaddal?! – Felém lépett, hogy megérintsen, én meg gyorsan elhátráltam. A számra olyan szavak jöttek, amik miatt anyám nagyon kiakadt volna, de a francba is, hogy nézhetek ki? – Mi történt? Verekedtél valakivel?

Rámordultam valamit, de olyan állat módjára, hogy valósággal megijedt tőlem.

- Bocs, semmi közöm hozzá. – Furamód nem sértődött meg, nem vágta a fejemhez, hogy egy idegbeteg barom vagyok, helyette fájdalmat láttam a tekintetében, mielőtt elsietett.

- Várj! Mit akartál?

- Semmit – mondta vissza sem pillantva. Utána fordultam, és megfogtam a karját, mire megint rám nézett. A fájdalmas pillantás valami elveszettséggel is kiegészült, mintha még soha, senki nem viselkedett volna így vele, ezért nem tudná, mit reagáljon. – Mi van? Tényleg nem fontos!

Nem nézett a szemembe, én pedig egy mocsoknak éreztem magam. Bocsánatot kértem, és végre kiszedtem belőle, mit akar. Tojásokat. Ezt valahogy nem hittem el, de beirányítottam anyámhoz. Pechemre Lissa egyből letámadta, és még reggelizni is meghívták. Nem maradtam velük, de mivel nem akartam visszamenni Pattyhez sem, átvettem a pólóm egy olyan, a szennyeskosárban talált ingre, ami eltakarta a nyakam. Utána a fenti folyosón ácsorogtam, amíg meg nem láttam Lissát a szobájába rohanni. Visszafelé diadalmas vigyort villantott rám, és felmutatta a gekkóját. Aha, a teszt.

Amikor Patty először látta azt az ártalmatlan kis gyíkot – jobban mondva Lissa az orra alá dugta – barátnőm sikított, és elviharzott a házunkból. Kicsit közelebb óvakodtam a lépcsőhöz, hogy halljam Haley reakcióját, de ő nem sikított. Amikor végül lesétáltam a nappaliban, ott találtam a vállán a Dexter nevű gekkóval, amint kedves mosollyal az arcán hallgatta a nővérem meséjét a kedvencéről. Így ment át Lissa tesztjén is, és nyerte el magának minden családtagom szimpátiáját.

Ideges voltam, amiért Pattyt mindenki ennyire ellenszenvesnek találta, mire itt van ez a szomszéd lány, akit még én is kedvelek. Inkább rá se néztem, az ablakhoz lépve gondolkodtam azon, hogyan kellene szakítanom Pattyvel. Na, nem azért, hogy összejöjjek Haleyvel, hanem, hogy megszabaduljak a barátnőmtől. Volt néhány egész jó, és pár igazán aljas ötletem is.

Hirtelen észrevettem, hogy valaki odaát csápol Haleyék ablakában, és eszembe jutott a dolog is, amit Haleynek meg kellett volna tennie. Kíváncsi voltam, mi lehet az, de helyette csak a csaj kilétére derült fény, Zach egyik volt nője, aki történetesen Haley barátnője is. Haley úgy nézett rám Zach említésére, mintha többet nem is várt volna tőlem, és ez nem volt meglepő, lévén anyámék elmesélték neki, mennyire utálják, hogy olyan lánnyal randizom, aki nem tartja tiszteletben a családi hagyományainkat.

- Anyám előadta a rossz gyerek vagyok szöveget? – kérdeztem meg tőle, mire olyan pillantást vetett rám, hogy attól valóban rossz gyereknek éreztem magam, holott teljesen normális voltam. Annyi volt a bűnöm, hogy nem hagytam a családomnak Haleyt kiválasztani a számomra. – Nem kellene mindent elhinned neki.

Haley egy bögre kakaó fölött nézett rám kiismerhetetlen arccal, majd egy hajtásra ledöntötte, mintha rövid lenne, és a bal oldalon egy apró kakaóbajusszal a szája fölött lépett hozzám.

- Nem mondott semmi rosszat, de úgy látszik, neked, ennek ellenére van bűntudatod.

- Nincs bűntudatom – vágtam rá megrázva a fejem a hatása alól. Az a rohadt kakaófolt őrjítő volt, pedig csak két másodpercig képzeltem el, milyen íze lenne, ha lenyalnám onnét.

- Nekem lenne a helyedben! – közölte még velem elégedetten, majd elfordultában nyalintott egyet a száján helyettem is.

Eltartott egy ideig, amíg elhatároztam magam, és követtem az udvarra.

- Haley, várj! – Tudni akartam, mi az, amit meg kellett tennie annak a lánynak a kérésére. Talán valami üzenetet kellett volna átadnom Zach-nek? – Nem tojásokért jöttél, ugye? Tőlem akartál valamit.

Olyan pillantást vetett rám, amitől egy kicsit erősebb lett a bűntudatom, ami elvileg nem létezett. A francba is, tényleg úgy gondolta, szégyellnem kellene magam, és abban a pillanatban hülye fejjel szégyelltem is.

- Nem akarok tőled semmit! – mondta kiengesztelhetetlenül, majd mégiscsak rám nézett, mint aki ilyen hamar már megbocsátott. – Na, jó, Esther el akar menni arra a bulira, ami ma lesz Zach-nél. De én nem akartalak megkérni, hogy hívd el. Gondoltam, csak úgy csinálok, mintha megkérnélek.

- Eljöhettek, ha akartok – nagylelkűsködtem, arra gondolva, Zach ki fog-e nyírni, ha odacsődítem az egyik kidobott csaját. Nem érdekelt, megérte volna, ha Haley tényleg eljön a bulira.

- Nem fogunk – felelte őt, mire megértően bólintottam. Már ahogy előadta, úgy tűnt, nem az a bulizós fajta. – Majd azt mondom, hogy maximum létszámos a buli. Ez hihető?

Megint bólintottam, és azon tűnődtem, csalódott vagyok-e. Én barom az voltam. Ahogy elfordult, nem gondolkodtam, egyszerűen marasztalni akartam még egy kicsit, amíg megfejtem, ki is ő valójában.

- Harapások – mondtam végül. – Az történt a nyakammal.

Szinte ijedt arckifejezéssel fordult hátra.

- Dexter csinálta?

Az ártatlanság az arcán és az az ijedt kifejezés együtt, amiből rájöttem, hogy nem viccelt, felszakított bennem valami mélyről jövő vidámságot, úgy kezdtem el röhögni, mintha soha az életben nem hagynám már abba. Megvolt rá az esély. Türelmes mosollyal várta, amíg befejezem, és már látszott rajta, hogy rájött, milyen butaságot mondott, mégsem sértődött meg, amiért kinevetem, ahogy akkor sem sértődött meg, amikor a kukába tettem vagy épp vadállat módjára bántam vele.

Ekkor jöttem rá, hogy lehetünk akár barátok is. Ott volt neki az a szőke pasi, úgy nézett ki, már nem akar flörtölni velem, arra gondoltam, miért ne. Végül csak Pattyre és a harapásaira terelődött a szó, ő pedig félrehajtott fejjel mondta:

- Hát… biztos jó vagy az ágyban. – Ezt nem évődve közölte, hanem úgy, mint akinek rengeteg tapasztalata van a szex közben szerzett sebekkel. – Különben őrült lenne, ha ilyeneket csinálna.

Ez annyira pontos megfogalmazása volt annak, miért kell szakítanom Pattyvel, hogy csak nevettem rajta.    

- Különben őrült lenne – helyeseltem, majd elköszöntem Haleytől, de azért még utoljára meghívtam a bulira. Mint egy barátot természetesen, de nem jött el.

Legközelebb csak a következő hét közepén láttam, egy álomkocsiból szállt ki éppen, amit már többször láttam a környéken, de még nem realizálódott bennem, hogy az Haley autója. Egy fényes, mélyvörös Impala, aminek a látványától kedvem lett volna szemen szúrni magam, hogy az legyen az utolsó szépség az életben, amit láttam.

- Ez tényleg a tiéd? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Az enyém – csillant fel újra a tekintete. – De azt hittem, már láttad – döntötte oldalra a fejét, és megjelent az a kis mosoly az arcán.

Igyekeztem nem figyelni rá, de a kocsi és Haley hatása együtt sebezhetőbbé tett a szokásosnál. Azon kaptam magam, hogy vigyorgok, és csak bólogatok mindenre, amit olyan lelkesen ajánlgat. Már a kocsikulcs is a kezemben volt, a motor meg édes hangon morgott, ezek túlságosan elbűvöltek.

- Elmehetnénk kocsikázni, ha van kedved – hallottam magamat. – Úgysincs programom ma délutánra.

Haley egy olyan mosolyt villantott rám, amitől még csak meg sem bántam a szavaimat. Ugyan még mindig nem szabadultam meg Pattytől, de abban a pillanatban eszembe sem jutott ő. Haley kicsit kérette magát, de aztán igent mondott, és berohant átöltözni.

Ahogy eltűnt, kicsit magamhoz tértem, és rájöttem, ez még mindig rossz ötlet. Ha kikezdek a szomszéd lánnyal, az életben nem szabadulok tőle, hiszen itt lakik egy köpésre. Ezernyi dolog elsülhetett rosszul, így amikor Patty hívott, és lecseszett, hogy valami randinkat vagy mit elfelejtettem, megmondtam Haleynek, hogy nem fog menni a kocsikázás. Már megint egy rohadék voltam vele, hiszen a csalódottság lerítt az arcáról, de tényleg távol kellett tartanom magamat tőle. Majdnem sikerült is.

 

*

 

Amikor Emily belépett a legjobb haverom, Matt életébe – jobban mondva inkább visszatért bele – még nem is sejtettem, milyen briliáns módszerrel fogom ráébreszteni Mattet a lány iránt érzett dolgaira. Megszerezni a csajt, akit már évek óta kinéztem magamnak és egyben lepattintani Pattyt, ennek a szövődménye volt. Büszke voltam magamra, amikor Matt végre beismerte, szereti Emilyt, én pedig randira hívtam a dögös és jófej Samanthát, akivel már jóideje kerülgettük egymást.

Valaki újjal találkozgatni, és közben egyengetni mások bonyolult szerelmi életét izgalmas volt annyira, hogy csaknem megfeledkezzek Haleyről. Anyám és Lissa megleptek azzal, hogy nem utálták az új barátnőmet, aki még apámmal is megtalálta a közös hangot, így örülhettem, hogy nem cseszegetnek a bizonyos szomszéd lánnyal, hiszen stabilnak tűnő és tartalmas kapcsolatunk volt Samanthával. Nagyjából két hétig, amíg el nem kezdett lecsengeni az újdonság varázsa, és rájöttem, ő nem is annyira különleges, mint hittem. Régebben azt gondoltam, az ilyesmiből lesz a szerelem, de az ágyon kívül nem találtuk meg a közös hangot, az égvilágon semmiről nem tudtunk beszélgetni, így lassan kerülni kezdtem.

Egyik nap épp hazaérkeztem Zach házából, ahol a szokásos Pilates bámulásnak álcázott megbeszélésen vettem részt két legjobb haverommal, amikor megláttam Haley anyját hazaérkezni. Bevásárolhatott, mert dugig tömött zacskók voltak nála, és mivel úgy tűnt, senki nem siet a segítségére, odamentem hozzá.

- Mrs. Morgan, ugye? – szólítottam meg, majd bemutatkoztam, és felajánlottam a segítségemet.

- Dean, jaj, de kedves vagy! – Valóban megkönnyebbültnek látszott, és miután megkért, hogy szólítsam csak Karennek, a kezembe nyomott egy csomagot. Le mertem volna fogadni, hogy nem az a típus, akinek sokszor kell egyedül cipekednie. Vonzó nő volt, és megállapítottam, hogy a lányánál határozottan többet ad az öltözködésére.

- Semmiség – mondtam kötelességtudóan, és vártam, hogy összeszedje a saját zacskója tartalmát, ami beleborult a kocsija csomagtartójába.

- Haley már sokat mesélt rólad – mosolygott közben újra meg újra rám pillantva. – Örülök, hogy van valaki, akit ismer a környéken.

Udvariasan mosolyogva helyeseltem, amíg fel nem csillant a tekintete.

- Mondd csak, van valami dolgod ma délután? – kérdezte hirtelen. – Tudom, hogy talán furcsa kérés, de nem vinnéd el valahová Haleyt? – Hitetlenkedve bámultam rá. Már ő is kezdi a kerítést? Összebeszélt anyámmal, vagy mi? Észrevéve a pillantásom, visszakozni kezdett. – Mindegy, felejtsd el, csak tudod, aggódom érte. Mostanában egész nap otthon gubbaszt, és csak fest folyamatosan. Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni, azt hittem, jobb barátságban vagytok.

- Jóban vagyunk – mondtam tétován, majd határozottabban hozzátettem. – Megteszem, amit tudok. Nincs semmi dolgom.

Nem volt ínyemre, de nem lehettem akkora bunkó, hogy nemet mondok. Meg aztán kíváncsi voltam, tényleg van-e valami Haleyvel, ami aggódásra érdemes.

- Az csodálatos lenne – villantott rám egy mosolyt Karen.

Haleyt a házban találtuk, valóban festett, méghozzá mindenféle csendéletet. Körülötte szerteszét befejezett és félig késznek tűnő vásznak hevertek, ő maga pedig elmélyülten harapott az ajkába, miközben egy ecsetet lóbált. A kezén és az arcán festékpöttyök voltak, de jutott belőlük a zsákszerű pulóverére is. A haja zilált volt, mint aki azóta nem fésülködött, hogy utoljára találkoztunk. Amikor észrevett, nagy mosollyal köszöntött, de ez a szemeit nem érte el. Tényleg volt valami baja, én meg tudni akartam, mi az.

Hamar kiderítettem, hogy teljesen ki van készülve valami iskolai dolog miatt, bár arra gondoltam azzal a szőke sráccal is gondok lehetnek. Némi könyörgés árán kiimádkoztam a házból, ahol a kuka mellett elsírta magát. Egy két lábon járó idegösszeomlás volt, de amikor megpróbáltam vigasztalni, elhúzódott tőlem.

- Ne érj hozzám! – kérte olyan hangon, hogy eszemben sem volt.

A hátát figyeltem, ahogy megremegett egyszer-kétszer, majd szipogott párat. Arra gondoltam, talán nem sír annyit, hogy tudja, hogyan kell fogadni a vigasztalást, aztán meg arra, hogy nem is kéne annak lennem, aki ezt megtanítja neki. Megálltam, hogy ne mondjak semmit, amíg a borzalmas, barna pulóverének kinyújtott ujjába törölgette a szemüvegét. Ez nem az előbbi pulcsi volt, ezt az helyett viselte, mintha azt akarta volna bizonyítani, vannak rondább darabjai is. Sikerült neki.

- Kettő-egy neked? – kérdezte végül, amikor visszafordult felém. A nedves szempillái kihangsúlyozták a már szokásosnak mondható csillogást a szemeiben. Újra a játékos önmaga volt, a játékra emlékeztetett, amit csak úgy elkezdtünk játszani. Jobban mondva én kezdtem számolni, hányszor kerülünk kínos helyzetbe a másik előtt.

- Rendben, de én vezetek – mondtam.

A kocsikázás nem volt a legjobb ötlet, mert amint beült mellém, elárasztotta az egész autót az illata. Friss öblítő és szappan, előbbi nyilván a túlméretezett pulcsiból, utóbbi a lesuvickolt bőréről áradt. Olyan illata volt, mint a frissen vetett ágyamnak, meglepően csábító és tulajdonképpen eléggé szexi. Egy ágy illatú lány a szó legjobb értelmében.

Kérdezgetésemre végül bevallotta, hogy az a szőke srác, nem is a barátja. Még. Talán megijedhettem volna, de a távoltartó ösztöneim nem kapcsoltak be ugyanis végre – és egy apró részem azt is gondolta, sajnos – átkerültem a barát zónájába.

- Szerettem volna, ha barátok vagyunk – mondta magyarázatként arra, miért hagyott abban a hitben, hogy ő és az a szőke srác, Johann járnak. – Kedvellek.

Kérdőn, minden flörtölés nélkül nézett rám, mit szólok ehhez, én pedig megkönnyebbülten kérdezgetni kezdtem a pasasról. A barát zóna általában nyitottabbá teszi a lányokat, így kezdett el Haley a saját félénkségéről beszélni. Az alapján, amilyen kihívóan velem viselkedett, el sem tudtam képzelni, hogy amellett a Johann mellett megkukul és szégyellőssé válik. Ezek szerint ez azt jelentette, hogy csak olyasvalakivel flörtöl, akivel nem gondolja komolyan? A tény, hogy ezek közé tartoztam, engem is nyíltabbá tett, és egyszerűen csak felhagytam annak találgatásával, mikor akar kikezdeni velem. Nem akart. Pont.

Mire észbe kaptam, már Emilyről, Mattről és a velük kapcsolatos terveimről beszéltem neki, befejezve azzal, hogyan próbáltam Matt szemét felnyitni arra, hogy Emily és ő egymásnak vannak teremtve. Ez a téma és a zsenialitásom letagadhatatlan volta még magát Mattet sem nyűgözte le, így csodálkozva pillantgattam Haley érdeklődő arcára.

- De nem értem, miért csókoltad meg Emilyt korábban, ha azt állítod Matt lelki társa – mondta végül.

- Hogy Matt lássa, milyen lenne, ha valaki más lecsapna rá – vontam vállat. Nem, mintha az a csók jelentett volna valamit, de Haley úgy nézett rám, hogy abból tudtam, szerinte rossz dolgot csináltam. Ennyit a zsenialitásomról. – Ők összetartoznak – erősködtem, hogy értse meg.

- Belelökte a lányt egy víztározóba, Dean. Emily meg is halhatott volna!

- Nem olyan veszélyes az a hely – mormoltam.

- De ha így haladnak, egyikük holtan végzi a végére!

- Hagyjuk! – ráztam meg a fejem, bár volt egy leheletnyi igazság Haley félelmeiben. Matt nem éppen a szolidságáról volt híres, de mégis mint legjobb haverja, tudtam róla, milyen igazából. – A saját szemeddel kellene látnod őket, hogy megértsd.

- Biztos igazad van – hagyta rám, és mély csendbe merült.

Tisztán lerítt róla, hogy ez csak úgy mondta, nem akart vitatkozni velem. Nem értettem, hogyan tud úgy összezavarni, hogy tulajdonképpen nem is mondott semmit, de még mindig jó illata volt, ez pedig idegesített. Aztán ahogy kényelmesen elfészkelte magát az ülésben, és az apró kezeit lazán az ölébe kulcsolta, lehűtöttem magam és elhatároztam, hogy az Emily-Matt projekt mellé talán bevállalom a Haley-Johann projektet is.

Úgy sejtettem, könnyű dolgom lenne, mert ilyesmiben jó vagyok, de alig ejtettem neki pár szót a dologról, valahogy nem kapott rá. Bólogatott persze bármire, amit mondtam, de úgy tűnt, lélekben máshol jár.

Hamar rájöttem, hogy nagyon is figyel, csak épp ellentétben azokkal, akik mindig le akarnak koptatni, ha a magánéletükben vájkálok, ő cserébe visszavájkált az enyémbe. Először azt hittem, csak a saját elcseszett levesem kóstoltatná meg velem, de aztán rádöbbentem, valamit, valamiért stílusban játszik. Samantháról kérdezett, és mivel nem akartam válaszolni, hát ő is hallgatott. Nem szerettem, ha csendben van, mert olyankor lassabban forgott az agyam, és még mindig jó illata volt. Le kellett volna húznom az ablakot, hogy friss levegőt eresszek be, mégsem tettem, ez pedig dühössé tett. Az örök körforgás. 

- Most megsértődtél – vágtam a fejéhez. – Ez elég csajos húzás!

- Nem sértődtem meg, de ha nem vennéd észre, lány vagyok – fintorgott rám, mintha tényleg nem vettem volna észre. – Jogom van csajos húzásokat alkalmazni, bár nem szokásom.

Azt el kellett ismernem, hogy nem szokása, és igen, ízig-vérig csaj, mégpedig olyasvalaki, akire gerjednék, ha megengedhetném magamnak. A barát zónából is bármikor kiverekedhetném magam, ez a gondolat jól esett az egómnak. De akkor is össze kellett hoznom azzal a szőke sráccal, hogy ne jelentsen kockázatot számomra, ehhez pedig a saját őszinteségemen keresztül vezetett az út.

- Jó – mondtam végül lenyugodva, mert végül is miért ne beszélhetnék Samantháról.

Elmondtam a bajaim vele, hogy nem őszinte, meg hogy a szex sem az igazi. Az olvasztott csokoládés felsülést emlegetnem sem kellett volna, de megragadt Haleyben, hogy Samantha azt állította, nem szereti.

- Csoki? Ez miért olyan fontos? Biztos nem akart megbántani.

Nem kezdtem el magyarázni, hogyan lett Zach hatására a csokoládé vágyálmaim legerotikusabbja.

- Szereted a csokit? – Nem kellett volna megkérdeznem, mert máris láttam magam előtt, ahogy fölém hajol.

- Igen – felelte ártatlanul.

- Mindenféle csokit? Ét, fehér, mogyorós, olvasztott? – zártam a sort a kedvenccel.

- Igen. – Kis híján felnyögtem az elképzelt képtől, kényszerítenem kellett magam, hogy ne gondoljak rá, milyen lenne, ha a nyelve végigsiklana a bőröm bármelyik részén. Túl nagy lett a forróság a kocsiban, de Haley képes volt lehűteni a következő mondatával. – Bár mostanában ha édességre vágyom, meggyes pitét szoktam venni abban a gyorsétteremben, ami ott van a…

- Igazán? – mordultam rá. Játszott velem. Természetesen anyámtól tudhatott a kedvenc pitémről, de nem hittem volna, hogy kijátssza ezt a kártyát. Ez nem volt fair, főleg nem a barát zónában.

- Ha nem érdekel az édességorientáltságom, akkor ne kérdezz róla! – utasított rendre, mire rájöttem, hogy igaza van. Rájött, miért kérdezgetem a csokiról, és pitével vágott vissza. Stílusos touché! – És ha Samantha hazudik, biztos oka van rá. Talán nem érzi úgy, hogy máris elmondhat magáról mindent neked. A bizalomhoz idő kell.

Én ne tudnám? Mégis rohadtul zavart, mint egy tüske az ember bőre alatt.

- Utálom, ha hazudnak nekem – szögeztem le. – Ez az egyetlen, amit nem tudok elviselni.

Rémülten pillantott rám.

- Sajnálom, hogy hazudtam Johannal kapcsolatban.

- Nem, az nem olyan. Lényegében nem hazudtál, csak hagytad, hogy mást higgyek, mint ami van – mondtam. Érdekes módon tényleg nem számított, sőt teret adott a kedvenc hobbimnak. – De Samantha például fontos dolgokban is hazudik. Olyasmiben, ami a kapcsolatunkat érinti.

- Például? – kérdezte, mint aki el sem tud képzelni ilyen hazugságot.

Ezen el kellett tűnődnöm. Samantha túl könnyedén vette a kapcsolatunkat, ami zavart engem, de Haley kérdéséig csak csupa hülyeséggel indokoltam volna, miért is idegesít ez. Most rájöttem, hogy azért, mert Samantha is ugyanúgy van a kapcsolatokkal, mint én. Patty túl ragaszkodó volt, vele mindig vigyázni kellett, ápolgatni a törékeny békénket, hogy minden olajozottan működjön, de Samanthával nem. Ha nem tudtunk találkozni, csak vállat vont, ha nem volt benne egy kis délutáni szexben, csak odavágott egy indokot, és ha úgy akart tenni, mintha igazán törődne velem, becsúszott egy-két hamis szeretlek is.

- Azt mondta, szeret – mormoltam.

Haley kis ideig nem válaszolt.

- Ez nem olyan nagy dolog – mondta végül legnagyobb hitetlenkedésemre. – Minden kapcsolatban elhangzik, még akkor is, ha nem igaz. Erre te vagy az élő példa.

- Én? – kérdeztem vissza rápillantva az arcára. Érdekelt volna, mikor ismert ki ennyire, de úgy tűnt, teljesen átlát rajtam.

- Hallottam, mikor a telefonba mondtad Pattynek – felelte, és elfordult, mintha annyira taszító lenne ez a tettem, hogy rám sem bírna nézni. – Pedig nem is szeretted.

Hallgattam ezután, mert mit tehettem volna? Nyilván nem kezdhettem el magyarázni neki, hogy Patty mondta előbb egy olyan hónapfordulón, ami elég romantikus volt ahhoz, hogy ne legyen gáz bevallania, és ami a meghittsége miatt arra késztetett, hogy én is mondjam. Azután pedig rendszeresen. De mondom, ez hónapforduló volt, még csak nem is az első, nem úgy, mint Samanthával, akivel alig két hete járok. Ilyenkor egy szeretlek más, komolytalanabb, mint más helyzetekben

Haley értékrendje szerint mégis én hibáztam? Dühített, hogy tulajdonképpen igaza van. Sokszor kimondtam már több barátnőnek is, de sosem gondoltam igazán komolyan. Mindről tudtam, hogy nem ők azok, akikkel örökre lenni akarok. Bár abban sem voltam biztos, hogy létezik olyan személy, akivel az örökre, örökre szól. Haleynek létezett, és ez Johann volt. Szerettem volna, ha ki tudom venni a fejéből és a szívéből ezt az érzést, hogy jobba megvizsgáljam, annyira érthetetlen volt, mégis hogy gondolja.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg végül.

- Persze.

- Milyen érzés?

- Micsoda? – lehelte.

- Szerelmesnek lenni. Mikor Johannra gondolsz, milyen érzés?    

- Nem is tudom – kezdte, de úgy, mint aki pontosan tisztában van minden aprócska részletével. – Amikor rá gondolok, valahogy… sokkal vidámabb leszek, és amikor látom, akkor olyan… mintha soha nem akarnék máshová nézni. Néha meg, mikor látok vagy hallok valami érdekeset, eszembe jut, hogy ő mit szólna hozzá. Jó érzés.

Annyira rábámultam a volán mögül, hogy az már majdnem veszélyeztette a testi épségünket. A hangja olyan szenvedélyes volt, hogy egy pillanatra féltékeny lettem, mert Haley úgy hangzott, mint aki bármit megtenne, azért, akit szeret. Baromira nem értettem azt a Johann gyereket.

- Voltál már szerelmes Johann előtt is? – kérdeztem. Nyilvánvalónak tűnt, hogy igen, pontosan úgy beszélt, mint aki már volt, rögtön rá is bólintott. – És milyen érzés a szex, amikor szerelmes vagy?

Meglepetten pillantott rám, majd halkan nevetni kezdett. Volt valami nagyon szexi abban, ahogy engem nézett közben, mintha birtokában lenne az összes piszkos kis ágytitoknak. Szívesen meghallgattam volna párat.

- Nagyszerű – mondta, és felvonta a szemöldökét, mit szólok ehhez. Mosolyogva, érzéki hangon folytatta. – Több mint testi egyesülés, mert ha nem vagy szerelmes, akkor a lelked nem akar egy másik testben lenni. Ha szeretsz valakit, és szeretkezel vele, az olyan, mint… a lelked megtalálja a tökéletes partnert, és összefonódik vele. Ezerszer jobb, mint szerelem nélkül.

Szeretkezés. Eléggé olyan szónak tűnt, amit ritkán használok a szexre, enyhén túlmisztifikálta az egészet. És még ágytitkokat sem árult el.

- Ez romantikusan hangzik – feleltem, hogy mondjak valamit, és emlékeztettem rá magam, hogy semmi közöm az ágytitkaihoz.

- A szerelem romantikus, nem? – villantotta rám a flörtölős mosolyát, amire vidáman rábólintottam.

- De. – Most már tényleg nagyon akartam, hogy összejöjjön azzal a szőke sráccal, így visszatértem a témára. – Szóval akkor mit fogsz csinálni holnap, mikor Johann megérkezik?

Vállat vont, és hátradőlt az ülésben, onnan nézett rám, talán, hogy a vezetés miatt ne tudjak visszapillantani.

- Majd dobálom a hajam meg nyalogatom a számat, hátha neki is kedve támad megkóstolni. – Hallatszott a hangján, hogy igyekszik nem mosolyogni, de voltaképpen akkor is engem gúnyolt. Már épp mondtam volna valamit, amikor folytatta. – Dean, ő nem olyan hidd el. Nem dőlne be ezeknek.

- Majd meglátjuk! – ígértem meg, és tényleg nagyon be akartam bizonyítani, hogy igazam van.

Habár a srácot valamiért már akkor rühelltem. Mégis mi a frászt akar Haley egy akkora balféktől?! Még mindig egy óriási rejtély volt a lány.

1. Flörtölős fantomlány

 

Ha úgy vesszük, elég hosszú út vezetett el odáig, hogy a szomszéd lány az ágyamban kössön ki. Talán akkor kezdődött, amikor anyám hetekkel korábban megint megkörnyékezett.

– Át kellene menned bemutatkozni – közölte velem, miközben épp a reggelimet tüntettem el. – Megbocsáthatatlanul viselkedtél tegnap!

– De hát észre sem vettem! – horkantam fel teli szájjal már vagy ötödszörre. – Ha látom, köszönök neki!

Anyám sóhajtott, és apámra nézett, aki a kávéját kortyolta. Arról a lányról volt szó, aki a szomszédba költözött, és aki annyira kedves meg aranyos, ami ritka manapság, és aki ezek szerint annyira láthatatlan, hogy előző nap, amikor elindultam otthonról, állítólag rajta átnézve viharzottam el. Semmi nem rémlett az egészből.

– Kedves lány, és korban pont hozzád illik – mormolta apám, majd a képemre nézve helyesbítette magát. – De nem is biztos, hogy Deanhez való – vigyorgott anyámra. – Talán hagyjuk a kerítősködést máskorra.

– Ez nem kerítősködés – mondta neki anyám. – Egyszerű udvariasság és jó modor. Nem vadembernek neveltelek, Dean! Átnéztél azon a szerencsétlen lányon, a legkevesebb, hogy átmész, és jóváteszed. Ha közben pedig összebarátkoztok, annál jobb. Pontosan olyan lány, akivel kezdened kellene.

– Mi bajod Pattyvel? – kérdeztem felháborodást színlelve, de igazából már megszoktam anyám vélekedését.

Amúgy sem gondoltam, hogy Patty a nagy ő, aki miatt kenyértörésre kerülhetne a sor a családom és köztem, de ez nem jelentette, hogy hagyom magam irányítani. Elvégre a szerelmi életem csakis rám tartozott. 

Mindazonáltal a bűntudat egy apró szikráját sikerült elvetniük bennem, el is határoztam, tényleg bemutatkozom a titokzatos lánynak, ha legközelebb lehetőségem adódik rá. Rá kellett jönnöm azonban, hogy egy fantommal van dolgom, ugyanis nekem soha nem sikerült találkoznom vele. Hallgathattam, milyen kedvesen és udvariasan mutatta be a szüleit, mennyire látszik rajtuk, hogy rendes család, mennyire rendes és értékes maga a lány, aztán meg csinos is, igazán nézzek már rá.

A dolog akkor kezdett igazán nevetségessé válni, amikor Patty nálunk aludt, de nem akart ott reggelizni – mert nálunk szénhidrátban, nehezen emészthető zsírokban és cukorban gazdag minden étkezés, egyszerűbb volt hagyni Pattyt a kényes alakjával együtt – emiatt anyám és a nővérem, Lissa is megsértődött.

– Nem ismerem még azt a Haleyt, de lefogadom, hogy nem lenne olyan modortalan, mint ez a másik! – vágta a fejemhez Lissa, miközben anyám mogorván tüntette el a terítékeinket.

Amikor visszamentem a szobámba, Pattyt az ablakon félig kilógva találtam.

– A szomszédod egy trampli – közölte velem kárörvendő vigyorral. Odaléptem hozzá, hogy kinézzek, de nem láttam senkit. – Ha nem így lenne, talán féltékeny lennék!

– Adtam rá valaha is okot, hogy féltékeny legyél? – kérdeztem tőle komolyan nézve rá.

Bár nem voltam szerelmes Pattybe, eléggé kedveltem őt, és érdekesnek találtam a csábító felszín alatt rejtőző bizonytalan lányt, aki annyira nem bízik magában, hogy az szinte tankönyvi eset. Mindig igyekeztem nyíltan kifejezésre juttatni, mennyire elégedett vagyok vele, hátha ez segít neki, de általában csak még többet adott a testéből, soha nem a bizalmába fogadott be.

Ez nem volt hatalmas gond, mert tudtam, ha majd szakításra kerül a sor, túl fogja élni nélkülem is. Nem válaszolt a kérdésemre, csak felém fordult, és nekem nyomva magát csókolni kezdett. Az a fajta, forró, izgató csók volt, amitől vissza akartam bújni az ágyba, ha már úgysem reggeliztünk együtt, de alig dőltünk le, a nyakamhoz nyomta az arcát, és szívni kezdte a bőrömet.

Igyekeztem eltitkolni, mennyire nem tetszik ez nekem, mert nem akartam megbántani, de ami sok az sok. A csaj túl sok fájdalmat okozott, még mielőtt annyira felizgultam volna, hogy ne törődjek vele, ez pedig elvette a kedvem a folytatástól. Azzal érvelve, hogy éhes vagyok, otthagytam, és megint lementem a konyhába a családom fagyos hangulatú nőtagjai közé. Anyám persze tett félre nekem reggelit, de az evést már befejezték, Lissa tüntetően zörgött egy újsággal, anya pedig a szokásosnál kicsit hangosabban csörömpölt a tányérokkal mosogatás közben. Hízelegve nyomtam egy puszit az arcára, mire kicsit megenyhült.

Mielőtt leültem volna befalni a reggelim, felkaptam a dugig tömött szemeteszsákot, és kivittem a kukához. Ekkor láttam meg a lányt, aki tényleg létezett, és az út szélén küzdött egy majdnem akkora zsáknyi szeméttel, mint ő maga. Itt volt az idő, hogy bemutatkozzam neki, ezért elindultam felé.

Nem vett észre, a zsákot próbálta belegyömöszölni a már teli kukába. Meglepően kicsi, törékeny alkatú lány volt, akin első látásra semmi különlegeset nem venni észre. Erőlködve nyögdösött, ahogy két karjával tömöszkölte a szemetet, én meg vigyorogtam rajta.

– Az úgy nem fog menni – szólaltam meg, mire gyorsan hátrafordult, és felnézett rám. Ijedtség volt a tekintetében, aztán valami más, egy kis csillanás, ahogy nyilván rájött, ki vagyok. Kíváncsi lettem volna, anyámék mivel beszélték teli a fejét rólam. – Te vagy Haley – mondtam jelezve, hogy én is tudom, kicsoda.

– Igen – felelte, és kinyújtotta felém a kezét. – Haley vagyok. Haley Morgan.

Hát így játszunk? gondoltam, miközben mosolyogva megfogtam a kezét, és én is bemutatkoztam. Ismertem az ilyet, most úgy csinál, mintha fogalma se lenne róla, ki vagyok, mintha nem is hallott volna…

– Tudom – húzta el a rohadtul apró kezét az enyémből. Bár meglepett, hogy mégis beismeri, tudja a nevemet, nem tudtam nem csodálkozni, milyen pici a keze. Komolyan, mintha egy kislánnyal fogtam volna kezet.

A lány előttem nagyon is valóságos volt.

– Fantomlány – közöltem vele a magamban használt becenevét. – A szüleim sokat meséltek rólad, de sosem láttalak, már-már azt hittem, csak a képzeletük szüleménye vagy.

– Nem az én hibám – vágott vissza egy olyan pillantással, ami kicsit fejbe vágott. – Neked van olyan nagyon elfoglalt életed.

Határozottan flörtölt velem, én pedig meglepetten néztem rá. Alapból tényleg egy átlagos lánynak tűnt, még csak nem is a legjobb napján. Béna, kinyúlt ruhákat viselt, a haját pedig össze-vissza tűzte lazán a feje tetejére olyan hatást keltve, mintha egy nagy, bolyhos sapkát viselne. Egészen nevetséges látványt nyújtott, mégis volt benne valami megkapó, főleg azzal a szemüvege mögül megcsillanó tekintettel, és a kis, tartózkodó mosolyával.

– Anyám is ezt mondta nemrég. Valószínűleg igazatok van – mondtam tárgyilagosan, ragaszkodva ahhoz, hogy én ugyan nem leszek alanya az ilyen flörtölős kísérleteknek. Barátnő várt odabent. Ugyanakkor egy kis játékból mi baj lehet? – Csak egy dolgot tehetsz! – mutattam a szemétre, amit leejtett a kuka mellé, amikor megszólítottam.

– Vennem kell egy nagyobb kukát? – A pillantás és a kis mosoly még mindig ott volt.

– Akkor két dolgot – próbáltam meg utánozni a hangsúlyát.

– Csempésszem be az egyik szomszéd kukájába? – Egy kicsit kacagott, és felém hajolt. A hangsúlya most más volt, sokkal évődőbb.

– Rendben, akkor több dolgot is – adtam meg magam, kényszerítve a hülye fejemet, hogy nehogy bedőljön ilyen csajos trükköknek. Én akartam meglepni őt, hogy kizökkentsem ebből a szerepből. – De egyik sem lenne ekkora élvezet. Amikor a nővérem és én kicsit voltunk, gyakran alkalmaztuk ezt a módszert. Valamelyikünk felmászott a szeméthalom tetejére, és kicsit ugráltunk rajta. Akarod, hogy segítsek?

A tekintete tágra nyílt, ahogy lenézett a felé nyújtott kezemre. Végre!

– Mi?

– Mássz fel! Segítek! – nevettem elégedetten, de ő most már nem játszott, sőt eltűnt az arcáról az előbbi könnyed kifejezés.   

– Elég régen volt már, mikor valaki rá tudott venni arra, hogy belemásszak a szemétbe.

– Na, gyere! – használtam ki a bizonyára rossz emlék miatt megjelenő bizonytalanságát, és egy gyors mozdulattal ráemeltem a kuka tetejére. A dereka karcsú volt ő maga pedig meglepően könnyű. Nem volt nehéz elképzelni, milyen lenne az ágyban betakarni a törékeny alakját a sajátommal, az ilyesmitől meg tudtam őrülni. Nem, mintha terveztem volna valami Haleyvel, túl sok bonyodalom járt hozzá.

Nagy szemekkel meredt rám odafentről, mintha kételkedne az épelméjűségemben, pedig egyszerűen csak szerettem tesztelni az emberek reakcióját a furcsa helyzetekben. Ő meglepően higgadt hangon kérdezte.

– És most?

– Most lépj bele! – fokoztam a helyzet rendellenes voltát. Kíváncsi voltam, mikor törik meg. Még mindig bizalmatlanul nézett rám, főleg a kezemre, amivel az övét fogtam. – Ne aggódj, foglak! – Végre belelépett. Egy kicsit büszke voltam magamra, amiért ennyire könnyen rávettem egy jóformán ismeretlen lányt, hogy belemásszon egy kukába. Nem mintha azt akartam volna, hogy kellemetlen élmény legyen belőle, csak tudni akartam, hol vannak a határai. A zsákokat nézegette az aprócska lábai alatt. – Mi lesz? – sürgettem. – Ugrálj egy kicsit, Haley!

Még mindig vártam, hogy megmondja, ez már túl sok neki, ehelyett megszorította a kezem, és mély levegőt vetett. Hitetlenkedve néztem, ahogy néhány bizonytalan mozdulat után valóban ugrálni kezd. Az arcán komoly elhatározást láttam, ami lassan feloldódott a vidám kacagásában, ahogy egyszerűen csak élvezni kezdte a nem mindennapi helyzetet, amibe sodortam. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akiknek nem jelent gondot így elengedni magukat. Haley pontosan olyan lánynak tűnt, aki mindig képes rá, hogy jókedvű és gondtalan legyen, valószínűleg ez fogta meg benne a szüleimet. Kíváncsi voltam, vajon…

– Most már jó lesz – szólaltam meg, mire ugrott egy utolsót, és zihálva nézett rám, várva, hogy ha már feltettem, szedjem is le. A derekára csúsztattam a kezeim, ő pedig a vállamra a sajátjait, kis ugrással segítve a lendületén. Nekem simulva, az ugrálástól az arcomra, majd a mellkasomra lihegve ért földet.

Gyorsan elengedtem.

  – Egyszer Lissa csinált nekem egy papírkoronát, és kinevezett a szemétkuka királyának. Elég nagy hülyeség volt, de akkor még megtisztelő tisztségnek tűnt – kezdtem arra akarva kilyukadni, hogy most átadományozom neki a tisztséget, de a csillogó tekintete, és nevetése megállított. Mi a francot csinálok? Le kellett volna lépnem. – Ne haragudj. Nem tudom, miért mondtam el. Csak eszembe jutott – mormoltam hülyét csinálva magamból.

– Semmi baj. Szeretem az ilyen történeteket.

Őszintének hangzott, és mégsem tudtam hinni neki. Nyilván azon gondolkozott, közelebb kellene-e kerülnünk egymáshoz. Érdekelt volna az ő fejében milyen kép alakult ki rólam. Ahogy végignézett rajtam, volt valami kis számítás a tekintetében, amit nem értettem. Azt már megállapítottam magamban, hogy apám nem véletlenül ajánlgatta nekem ezt a lányt itt előttem, de attól még eszembe sem volt, hogy valóban legyen is valami.

Vigyorogtam, miközben nézett, de úgy, mintha olyasvalaki lennék, akiről konkrét elképzelései vannak, és most azt akarná tudni, megfelelnek-e ezek a valóságnak. A tekintete megakadt a fogaimon, és megint megjelent az a kis mosoly az arcán, mintha beigazolódtak volna a várakozásai.

Nem tehettem mást, rákérdeztem, mire megkaptam az első olyan reakciót, amit kétség kívül őszinte volt. Zavarba jött, amiért megkérdeztem, és dadogni kezdett. A fogaimról.

– Mi van a fogammal? – ismételtem, és ellenőriztem a nyelvemmel őket. Az arca a vörös különböző árnyalatait vette fel, én pedig kezdtem neheztelni.

Amikor tizenegy éves voltam, anyám és én súlyos vitát folytattunk le a fogszabályozásommal kapcsolatban. Ő úgy vélte jobb lenne, én kihisztiztem, hogy ne kelljen. Nem volt vészes a helyzet, de tudtam, hogy látható, ha valaki nagyon keresi a hibát a megjelenésemen. Nem mintha korábban bárki is megjegyezte volna, hogy nem teljesen szabályos a fogsorom, de ez a lány egyből kiszúrta, mintha az a bizonyos ajándékba felajánlott ló lennék. Ez idegesített.

– Semmi, tényleg! Nem akartalak megbántani, tényleg semmi baja a fogadnak. Szép fehér – hadovált már egyáltalán nem nézve a fogaimra, de késő volt, az igazat akartam hallani. Végül ki is bökte. – Na jó, az egyik fogad, egy picit…de tényleg csak picit… tudod… szabálytalan, de nem feltűnően. Csak elgondolkodtam rajta, hogy lehetne rosszabb is. Mármint… nem látszik, tudod. Észre sem venném, ha nem bámultam volna annyira.

A lány helyett a családomat is hibáztathattam volna, amiért nyilván telebeszélték a fejét arról, hogy jóképűnek mondott srác vagyok. Anyám szokott ilyeneket csinálni, ami néha legyezgeti az egómat, máskor meg – mint most – bizonyítja, hogy mindenkinek másképp lehet megfelelni. Látszólag nem feleltem meg a szomszéd lánynak, de hogy ez miért bosszantott ennyire, fogalmam sem volt.

Bosszút akartam állni.

– Tegyük fel, hogy nem haragszom – kezdtem arra a pillanatnyi bizonytalanságára számítva, amit korábban észrevettem. – De csak akkor, ha én is kérdezhetek valamit. És ugyanilyen őszintén válaszolsz.

– Jó – mondta halkan. Le mertem volna fogadni, hogy nem lesz őszinte.

– Ki volt az, aki rávett, hogy mássz a szemétbe? Azt mondtad, hogy rég volt már, és kíváncsi vagyok rá, hogy mi történt.

– Miért érdekel? Nem egy jó történet, nem lehet nevetni rajta, bár murisan hangzik.

Igazi fájdalom volt a hangjában, valami kis veszteség, ami sokkal súlyosabbnak tűnt, mint az én fogaimra tett megjegyzés, így a haragom elszállt.

– Azt hiszem, te is ezt válaszolnád, ha megkérdezném, miért bámultad meg a fogaimat – vontam vállat. – Egyszerűen csak. Érdekel.

Gyanakvó pillantást vetett rám.

– Egyszer a barátnőm véletlenül kidobta egy fontos rajzomat a kukába egy csomó szeméttel együtt. Mivel tényleg fontos volt, utána kellett másznom. De az nem ilyen kicsi szemetes volt, hanem egy óriási, büdös konténer – hadarta, nyilván várva valami reakcióra tőlem. – Ennyi.

– De megtaláltad a rajzot? – kérdeztem

– Igen, Esther ki sem dobta. – Annak a csajnak a neve volt a fájó pont, tisztán lerítt az arcáról. – Csak vicc volt, így szerencsére nem lett semmi baja.

– És ez a lány a barátnőd? Ez elég nagy…

– Szemétség volt – vágott közbe, és az arcáról eltűnt az a kifejezés, ami eddig megbabonázott, újra a visszavette azt a könnyed stílust. – Az volt, talán túl jól sikerült az a rajz.

– Mit ábrázolt?

Valami új fénnyel a szemében nézett rám. Már nem a flörtölős szomszéd lánnyal álltam szemben, hanem olyasvalakivel, aki úgy nézett rám, hogy attól teljesen kiment a fejemből, hogy egy csaj vár rám a házunkban, akit el kell vinnem valahová randi címén.  

– Akarod látni? – Rábámultam, ahogy a fejét enyhén oldalra döntötte, és szétnyitotta az ajkait, mintha alig várná a válaszomat. – Anya kirakta a nappaliban.

Volt egy olyan sejtésem, hogy nem rajzokról volt szó, egyszerűen rám akart nyomulni, én pedig igent mondtam volna, ha tovább erősködik. Ilyen egyszerűen.

Szerencsére volt elég erőm, hogy ne válaszoljak rögtön, így trükkösen visszavonva az ajánlatot, faképnél hagyott. Ha arra számított, hogy utána vetem magam, hát tévedett. Persze kijátszotta a vadászösztönömet, de legyőztem a kísértést, hogy kövessem, és amikor eltűnt a házban, én is gyorsan leléptem.

Elhatároztam, hogy távol tartom magam tőle, Haley veszélyesebb volt, mint gondoltam volna.