2021. január 28., csütörtök

3. Barátzóna

Fura, de a tény, hogy sem az Emily-Matt, sem pedig a Haley-Johann projekt nem halad, idegesítőbb volt, mint gondoltam. Emily, ez a hihetetlenül érdekes lelkivilágú lány olyan pillantásokat vetett rám, mintha elloptam volna a plüssmedvéjét, nekem meg fogalmam sem volt, mi baja velem.

Ahogy én tudtam, jóban voltunk, de akárhányszor próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, lesütötte a szemét, és másfelé nézett, így nem volt más választásom, mint szembesíteni.

- Ki vele, mi a frász bajod van velem? – kérdeztem rá.

- Semmi – vágta rá, majd elfordult volna, de megragadtam a vállát, és szembefordítottam magammal. A világért sem nézett volna rám, ezért az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét.

- Ez nem igaz, kislány. Mondd el az igazat! – Valami olyan igazság volt ez, amiről úgy gondolta, túl fájdalmas lehet, de tudomásom szerint semmi különös nem történt. – Megbántottalak valamivel? Ne hidd, hogy nem vettem észre a viselkedésed!

- Jó – döntött úgy, hogy mégis beavat, és csak nézett rám azokkal a szomorú szemekkel. – Matt elmondta az igazat.

Pislogtam. Erősen kételkedtem benne, hogy legjobb haverom egyik napról a másikra összeszedte magát, és elmondta, hogy minden, ami Emily körül történik, az azért van, hogy a lány észrevegye, ők ketten összetartoznak. Matt már tudta ezt, de Emily makacskodott. Hogy hogyan jött ebbe a szomorúság, fogalmam sem volt.

- Úgy érted, hogy…

- Matt elmondta, hogyan érzel – kezdett sajnálkozó szövegbe. – Hidd el, nem akarlak megbántani, de én csak barátként kedvellek. Soha nem akartam mást sugallni, vagy átverni téged. – Matt azt mondta neki, hogy belé zúgtam? Az a barom! – Nagyon sajnálom! Dean, én…. Sajnálom!

Elcsuklott a hangja, és úgy tűnt, a könnyeit igyekszik visszatartani. Emily pillantása nemcsak azért volt tőr a szívembe, mert különösen kedveltem őt, még önző módon bántott is, hogy inkább depresszióba löki saját magát az irántam érzett bűntudata miatt, mint hogy esetleg esélyt adjon nekem. Felrémlett, ahogy egy héttel korábban Haleynél a fal mellett osonva próbáltam láthatatlanná válni, nehogy Johann megsejtse, hogy egy másik srác oktatta csábításra, de Haley, amikor meglátta mit csinálok, teljesen hülyének nézett, mintha el sem tudná képzelni, hogy bárki a pasijának hinne engem. Komolyan úgy nézett ki, a vonzerőm kezd megkopni. Na, nem mintha akár Emilyt, akár Haleyt fel akartam volna szedni.

- Jól van, ne sírj! – próbáltam vigasztalni Emilyt, miközben arra gondoltam, hogy Mattre is ráférne egy seggberúgás. Mivel tömte ennek a lánynak a fejét, amikor meghódítania kellene? – Nincs semmi baj.

- De igen! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad. – Elfintorodtam. Ennyire szánalmas lennék? – Olyan hülye vagyok, hogy minden elrontok.

- Te nem rontottál el semmit – mondtam gyorsan, nehogy magát kezdje hibáztatni. Olyan szokása volt ez, amitől az egyik legérdekesebb emberré vált a környezetemben. Rögtön ott volt Matt és Haley mögött, és a francba, nem akartam, hogy sírjon, és nekem kelljen vigasztalni. Még Haleyhez is be akartam ugrani, hogy lecsekkoljam, hogyan áll Johannal. Emilyvel Mattnek kellett törődni. – De megölöm azt a barmot! – morogtam, és elindultam, hogy beváltsam a fenyegetésemet.

Matt idiótaságai miatt kissé ingerülten értem oda Haleyékhez. Haley nagy szemeket meresztett rám, amikor bekopogtattam, de rögtön mesélni kezdett.

- Mintha úgy érezné, valami baj van, teljesen leblokkolt – magyarázta a srác előző heti viselkedését, és piros volt az arca, miközben átnyújtott nekem egy pohár narancslevet. Leültünk a nappaliban. – Hozzáért a mellem is, szerinted ez lehetett a baj? – tekintett le az említett halmokra.

Követtem a pillantását. Kivételesen egy olyan felsőt viselt, amiben látszottak a méretei. Nem voltak nagyok, talán csak akkorák, hogy egy-egy tenyerem tökéletesen betakarja őket, mégis a gondolat jobban felizgatott, mint hittem volna.

- Világos, hogy odavan érted – nyögtem ki, és kényszerítettem a szemeimet, hogy az arcát nézzék.

- Ezt meg miből szűrted le? – hitetlenkedett, mintha komolyan azt gondolná, hogy egy srácra nincs hatással az, ha ciciket dörzsölnek hozzá. Habár korábban is elég ártatlannak tűnt, majdnem elhittem, amikor azt állította az a Johann nevű tag soha nem gondol a szexre. Persze csak majdnem.

Azért enyhén aggasztó volt a Haleyben élő idealizált kép róla.

- Hatással voltál rá. Figyelj, szerintem még egy kicsi nyomás, és meg fog hívni valahová. Vagy mi lenne, ha te hívnád meg? Mondjuk ma? – Csak kezdjetek már járni, hogy megszabaduljak tőled!

- Nem – vágta rá meglepően kevesen. – Épp elég volt a múltkori. Nem lesz semmi „nyomás”.

Kis híján elvigyorodtam, ahogy az idézőjeleket mutatta a levegőbe.

- Csak most az egyszer – kértem, és megpróbálkoztam a sármommal hatni rá. – Hívd el moziba. Megy most az az új romantikus vígjáték Adam Sandlerrel. – Egyszerűen kinevetett, szóval ennyit a sármomról. – Egy zombis filmet is játszanak. Mi olyan vicces?

- Semmi – pillantott rám úgy, mintha egy gigantikus poén lennék. – Csak te. Lecsekkoltad a moziműsort?

- Gondoltam, jól fog jönni! Lehetnél hálásabb is – háborodtam fel.

Nem az én napomnak nézett ki, még arra sem éreztem elég elhatározást, hogy az önbecsülésemen esett csorbát kiegyenlítsem. A fejéhez vágtam, hogy olyan, mint Emily, de ahelyett, hogy megsértődött volna ezen, megkért, hogy meséljem el, mi van az Emily-Matt projekttel. Meglepően jól esett hangosan kimondani a gondolataimat neki, bár az elméleteit már nem élveztem.

- Nem lehet, hogy szerelmes vagy belé? – kezdett faggatózni átvéve a szerepemet.

- Nem vagyok – feleltem, de Haley máris érvelésbe kezdett.    

- Megcsókoltad korábban. Már akkor is furcsának tűnt, hogy látszólag a barátod érdekében tetted. Szerintem tetszik neked, csak nem mersz rá úgy gondolni, éppen Matt miatt. És tudod, mit? Anyukád mesélte, hogy csak úgy szakítottál azzal a Samantha nevű lánnyal, szerinte biztos azért, mert más tetszik. – Ezt komolyan nem hittem el, csak bámulni tudtam rá. – De mivel nem randiztál senkivel azóta kikövetkeztethető, hogy egy olyan lányt kedvelsz, akit még nem volt bátorságod elhívni. Mivel ez a bátortalanság nem jellemző rád, csakis olyasvalaki lehet, aki konkrét értelemben nem tekinthető szinglinek, mint mondjuk, Emily. Tudom, hogy tetszik neked. Másmilyen hangon beszélsz róla.

- Nem beszélek róla másmilyen hangon! – közöltem vele. Annyira tudtam, hogy ő és anyám konspirálnak a hátam mögött! Előhozták még Samanthát is, akivel pedig békésen váltunk el. Mi a frász? – Nem gondolok Emilyre úgy, különben meg a nyelvem sem volt a szájában, mikor megcsókoltam. A barátnőimhöz pedig semmi közöd sincs.

Ekkor határoztam el, hogy akkor sem lesz köze hozzájuk, ha ő marad az utolsó lány a földön. Egy idegesítő, minden lében kanál, pimasz kis tökmag volt, semmi más!

- Értem! Akkor miért képzeled, hogy neked közöd van Johannhoz? – Úgy ejtette a szerelme nevét, mintha szent és sérthetetlen lenne. – Menj el, és osztogasd a hülye tanácsaidat olyanoknak, akik kíváncsiak rá! És ajánlom, hogy gondolj bele a saját dolgaidba, mielőtt másoknak osztod az észt!

Mivel így ki lettem penderítve, felálltam, és elindultam kifelé. Nehogy már én legyek a hibás! Haley egy álszent kis elviselhetetlenség volt, legszívesebben a fejéhez vágtam volna pár keresetlen dolgot, úgyhogy erősen összeszorítottam a fogaimat, nehogy megtegyem.

- Várj, sajnálom! – szólt utánam, de nem álltam meg, sőt még az ajtót is becsaptam magam után.

Egyenesen anyámhoz mentem, hogy jól beolvassak neki, de pechemre nem volt otthon, így csak magamban dühönghettem. Megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Zach-hez és Matthez bámulni a Pilatest, viszont úgy éreztem, mára elég volt a „hülye” tanácsaim osztogatásából. Egy idő után rájöttem, hogy annyira nem is vagyok pipás, aminek köze lehetett Haley kétségbeesett hangjához. A fülembe csengett a sajnálomja. Bocsánatot kért volna, ha hagyom, de én nem adtam lehetőséget.

Jóvátételként kocsiba pattantam, és elhajtottam a legközelebbi moziig, ahol vettem két jegyet. A terv készen állt, már csak be kellett adagolni. Már Haley bosszankodó, hitetlen arckifejezéséért megérte, amikor ajtót nyitott, és ott talált engem.

- Sziasztok! – köszöntem a párosnak. Haley idegesen pillantott rám, majd a pasasra, akiről akkor is lerítt volna, hogy egy izomagyú sportoló, ha nem tudom. Barátságosnak is nevezhető arckifejezéssel mért fel, én pedig álltam a tekintetét. Csak egy másodpercig éreztem konkurenciának, aztán helyre tettem magamban a dolgokat, és Haley felé nyújtottam a jegyeket. – Úgy sajnálom, Haley! Sajnos közbejött valami, így nem tudok elmenni veled a filmre. Matt hívott, hogy vészhelyzet van, pedig már megvettem a jegyeket. Túl késő lenne meghívnod valaki mást? – Nemcsak Haley meredt rám kukán, a srácának se lehettek túl magasan az észbeli képességei, mindketten csak bámultak. – Vagy elmehetnétek ti ketten! – adtam egy lökést az ötletnek.

Johann nem válaszolt, úgy nézett a jegyekre, mintha még soha nem járt volna moziban.

- Johann nem ér rá, Dean! – csattant rám Haley olyan hangon, ahogy még sosem hallottam beszélni. – Sietnie kell, majd máskor bepótoljuk a mozit!

Úgy nézett rám, mintha meg akarna ütni, ami elég vicces volt, tekintve, hogy egy akkora csaj, mint ő képtelen lenne fájdalmat okozni nekem. De azért röhej volt elképzelni, amint megpróbálja.

Néma Bobhoz fordultam.

- Haver, leköteleznél, ha elvinnéd Haleyt.

A srác lassított felvételként kapcsolt.

- Azt hiszem, át tudom szervezni a programom.

Ekkor könyveltem el abszolút töketlennek. Hát nem látta azt a szexi, dühös kifejezést Haley arcán? Még engem is arra késztetett, hogy ha ez a barom nemet mond, akkor vigyem már el arra a mozira. El tudtam képzelni, miket vágna a fejemhez, amíg odaérnénk. Csak vigyorogni tudtam ezen.

- Nagyszerű – nyomtam Bob kezébe a jegyeket. – De sietnetek kell, fél óra múlva kezdődik.

- Oké – mondta lassan, és tétován rápillantott Haleyre.

Haley észre sem vette, engem nézett villámló szemekkel.

- Jobb, ha indultok is – ragadtam karon, ahogy egy barát tenné, Bobnak meg odavetettem. – Tényleg, kösz!

Még a kocsihoz is elkísértem őket, de csak akkor hagytam abba az erőltetett vigyorgást, amikor végre elhúztak arra az idióta filmre. Nem tudtam volna pontosan megmondani, mikor vált erőltetetté. Talán amikor Bob anélkül ült be az autójába, hogy Haleyre nézett volna, vagy épp akkor, amikor Haley felhagyott a dühöngéssel, és rólam rá fordította a tekintetét, ami tele volt gyengédséggel azért a srác iránt. Úgy nézett ki, szarabb napom nem is lehetne. Aznap kezdtek el járni.

 

*

 

Matt szokás szerint mindent elcseszett. Csak a fejemet fogtam a dolgokra, amiket Emilyvel művelt, a veszekedéseik kívülálló szemmel idiótaságoknak tűntek, és bármennyire is bírtam Mattet, Emily oldalán álltam. Még mindig előttem volt, ahogy lángoló szemekkel, dacos arckifejezéssel az arcán közli velem, szereti Mattet, de ha előbb mondom el neki, mint ő, akkor nagyon megbánom. Soha nem hallottam még lányt olyan véglegesen és megingathatatlanul kimondani azt a szót, egyszerűen hagynom kellett, hogy ő mondja el Mattnek. Tudtam, ha tőle hallja ugyanúgy, akkor talán már képes lesz bízni abban, hogy Emily és ő, ha nem is örökre – bár Mattet ismerve sosem lehet tudni –, de összetartoznak. Úgy sejtettem, már igazán nem kell sok, hogy Emily-Matt projektet sikeresnek nyilvánítsam.

A Haley-Johann dolog más tészta volt, egyszerűen képtelen voltam kiverni azt a lányt a fejemből, de ez nem az én hibám volt.

- Ízlik? – kérdezte anyám, amikor egy szelet süteménnyel leültem a konyhaasztalhoz kései reggeli gyanánt. – Haley segített megcsinálni.

- Finom – mormoltam, mire anyám elégedett képet vágott.

- Dean, mit csinálsz ma délután? – ugrott elém Lissa vidáman egy másik alkalommal. – Nincs kedved egy Scrabble partihoz? Képzeld, Haley átjött, és majdnem megverte apát! El tudod ezt hinni? Engem és anyát simán megvert, de apát senki nem győzi le! Áthívom ma is, nincs kedved jönni?

- Nem érek rá – hűtöttem le.

Legközelebb apám kapott el.

- Azon gondolkodom, hogy túl nagyok vagytok-e kempingezni – csapkodta meg a vállam. – Emlékszel, milyen jókat horgásztunk régen?

- Aztán Lissa odaosont, és visszaengedte a halakat, mondván mekkora állatkínzók vagyunk – vigyorodtam el.

- Haley említett egy csodás helyet, ahol tudna intézni nekünk kedvezményes foglalást, mit szólsz?

Azt szóltam, hogy a családom áruló, és lassan jobban bírják Haleyt, mint engem. Hihetetlenül frusztráló volt.

Egyik nap épphogy hazaértem a suliból, a kezét tördelve találtam rá anyámra.

- De jó, hogy jössz! Baj van Haleyvel!

- Milyen baj? – vontam fel a szemöldököm gyanakodva.

- Átmentem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedve segíteni összeütni pár kekszet, de elutasított! – Ezt úgy mondta, mintha ez furcsa lenne. Normális korombeliek nem töltenek ennyi időt mások őseivel. Persze Haley nem volt normális, így tőle talán furcsa.

- Biztos más dolga volt – vontam vállat.

- Dean, látnod kellett volna! Az arca nem is sápadt volt, egyenesen szürke, és mindkét szemét kisírta… Valami nagy baj lehet!

- És most én mit csináljak? – hitetlenkedtem.

Persze nem kellett volna kérdeznem, öt perc múlva kelletlenül kopogtattam Haley ajtaján. Elég volt egyetlen pillantást vetnem rá, amikor ajtót nyitott, és máris görcsbe rándult a gyomrom. Tényleg sírhatott, csupa nedvesség volt az a sápadt arca, és a szokásos csillogásnak nyomát sem láttam a szemeiben.

- Haley, mi történt? – kérdeztem, de ő elfordította az arcát.

- Semmi. Hogy vagy?

- Ugyan már, Haley! – léptem közelebb. – Barátok vagyunk, nekem elmondhatod.

Úgy nézett rám, mintha nem számított volna rá, hogy ezt mondom, és tulajdonképpen nem is volt szándékomban. A szemei megteltek könnyekkel, a szája megremegett, majd lehajtott fejjel nekem nyomult, és szorosan átölelt. Önkéntelenül is átfogtam az apró vállait, ahogy zokogni kezdett. Tökéletesen illett a karjaimba a törékeny teste, és bár egy szimpla ölelés volt, mégis valami furcsa gyengédség vett erőt rajtam, ahogy végigsimítottam a hátán.

- Minden rendben lesz. Mi a baj? Johann? – kérdezgettem, de csak megrázta a fejét a mellkasomba dörzsölve az arcát.

- Miranda kisasszony – szipogta fuldokolva. – Lerontotta a jegyem, mert pikkel rám! Pedig úgy igyekeztem, de azt mondta, tehetségtelen vagyok, és… – Itt volt valami, amit nem értettem, mert a pólóm felfogta a hangját. – Forró kávéval öntött le! Megéghettem volna, tudod? Annyira megalázó volt! Csak Johann állt mellettem, kényszeríttette Nate-et, hogy kérjen bocsánatot tőlem. Úgy meglökött, Dean! Mindenki utál abban a hülye suliban Tamy meg Esther miatt, de nem is ezek zavarnak, tudod? – Felemelte a fejét, és könnyes szemmel felnézett az arcomba. – Miranda kisasszony egy lotyó! Apa barátnője volt még anya előtt, és ezért utál! Megmondtam neki, hogy apa akkor sem fogja szeretni, ha engem megbuktat! De el tudod ezt hinni? Felfüggesztettek két hétre! Még csak nem is azért, mert ráborítottam Esther fejére azt a salátát, hanem az igazság miatt! És elmondják a szüleimnek, meg fogják tudni! – zokogott tovább kifogyva a szuszból.

Hirtelen észbe kapott, és úgy engedett el, mintha égetném. Nyilván Johann jutott eszébe, és hogy miért pont nálam vigasztalódik. Hülyeség, de akkor épp semmi bajom nem volt az ölelésével, nem is értettem, miért ódzkodtam annyira. Ennek kivételesen nem volt nyugtalanító szexuális felhangja, csupa barátias dolgot éreztem. Végre.

Némán figyeltem, ahogy megtörli az arcát, és a hallottakat emésztettem.

- Ez igaz? – hitetlenkedtem. Komolyan, milyen iskola, ahol forró kávéval öntik le a diákokat, és a tanárok szülők után futkosnak? Eszembe jutott, amikor Matt bezárta Emilyt abba a bizonyos tárolóhelyiségbe, és rájöttem, hogy teljesen átlagos.

- Melyik része? – pillantott rám lesújtottan.

- Az a nő meg az apád tényleg együtt voltak?

- Apa mesélte múlt nyáron. De az már vagy húsz éve volt, apának is csak akkor jutott eszébe, mikor összefutottunk azon az üvegszem kiállításon, aminek a szórólapján apa neve is szerepelt, azért is jött el Miranda kisasszony. Legalábbis gondolom, mivel még csak nem is szemüveges, nem tudom, miért érdekelnék különben az üvegszemek.

Kirobbant belőlem a röhögés Haley szavai nyomán. Dráma az üvegszemek között? A fejemben lévő kép a legröhejesebb dolog volt, amit valaha elképzeltem.

- Most meg min nevetsz? – kérdezte tőlem dühösen.

Nagy nehezen kinyögtem, mire megenyhült a tekintete és az üvegszem kiállításról kezdett mesélni. Ezt komolyan látnom kellett, úgyhogy megígértettem vele, hogy egyszer elvisz. Már megnyugodott kissé, míg a nevetőgörcsöm tartott, és félrehajtott fejjel nézett rám a kis flörtölős mosolyával. Meg mertem volna esküdni, hogy tetszik neki, amit lát belőlem, és akkor épp volt bennünk valami közös. Nekem is nagyon tetszett, amit láttam.

- Szóval nem mondod el a szüleidnek? Szerintem nem haragudnának.

El akartam terelni a témát a figyelmemmel együtt, mire kifakult csillogás a szeméből, ahogy felsóhajtott.

- Nem is az a gond, hogy haragudnának. Nem lennének mérgesek, mert szeretnek engem, viszont csalódnának. Nem mondanák a szemembe, de tudom, hogy így lenne, és azt nem tudnám elviselni. Többször nem csalódhatnak bennem! – A szemei tágra nyíltak a gondolatra, mintha ez lenne a legrosszabb rémálma.

- Többször? – kérdeztem. – Mikor csalódtak benned először.

- Nem fontos – rázta meg a fejét.

- Érdekel – mondtam kissé kérlelően.

- Miért érdekelnek téged folyton más bajai? Irigylem a gondtalan életed.

Tulajdonképpen nem volt gúny a hangjában, mégis felhúztam magam.

- Nem gondtalan az életem. Nekem is vannak problémáim.

- Akkor miért nem azokkal törődsz? Mit kérsz inni?

Tényleg, miért is nem a saját problémáimmal törődöm? Miért akarom mindenáron, hogy Haley megvigasztalódjon? Ugyan ki vagyok én neki? Egy barom, az vagyok!

- Mennem kell – döntöttem el, és elindultam kifelé. Nem bírtam megállni, hogy vissza ne szóljak. –Törődnöm kell a problémáimmal!

- Nem akartalak megbántani! – szólt utánam Haley értetlen hangon.

- Tudom – morogtam. – Majd beszélünk!

Anyám az ajtóban várt odaát.

- Mi történt? Jól van?

- Semmi baja – legyintettem. – Nem kell neki vigasztalás, és semmi más sem. Miért nem hagyod már békén? Nem fogunk összejönni, akármennyire akarod!

- Dean! – háborodott fel. – Vigyázz, hogy beszélsz velem! Nem tagadom, hogy mondtam neked párszor, mennyire összeilletek, de nem azért kértem, hogy beszélj vele, mert reménykedtem valamiben! Hát nem látod, milyen magányos az a lány? Azt hittem, ennél jobb emberismerő vagy! – Azzal csalódott képpel ott hagyott.

Magányos? Különös módon zavart a dolog. El nem tudtam képzelni, hogy egy olyan vonzó és vidám lány, mint ő, hogyan köt ki viccek célpontjaként, még annak ellenére sem, hogy ismertem a lefolyását ezeknek az iskolai zaklatásoknak. De ha Haley ezek igazi célpontja nem kellene félénkebbnek lennie, vagy sokkal sebezhetőbbnek látszania? Rájöttem, hogy talán ez lehetett az oka annak, hogy nehezen tette meg a lépést Johann felé. Milyen lehet most a kapcsolatuk? És az a balfék miért nem tett valamit Haley kiutálása ellen?

Végül úgy döntöttem, még aznap beszélek vele, épp akkor indultam, amikor Karen hazajött. Már abból a béna módból, ahogy Haley anyja leparkolt, tudtam, hogy tud a történtekről. Kíváncsi voltam, igazak-e a lány félelmei, vajon tényleg csalódott-e Karen.

- Karen, szia! – szólítottam meg, ahogy kiszállt a kocsiból. Határozottan ideges volt, és rögtön az ajtajuk felé kapta a pillantását, amikor az kinyílt.

- Haley, felfüggesztettek? Miért nem szóltál, hogy gondjaid vannak az iskolában? – Nem volt dühös, de még csalódott sem, úgy beszélt Haleyvel, mintha attól félne, a lánya menten összeroppan. Csodálkoztam, hogy ennyire nem ismerte a saját gyerekét. Igaz, kisírta magát, de most már jobban volt, ez rögtön látszott rajta. Túl erős volt ahhoz, hogy sokáig sajnáltassa magát, úgy sejtettem, máris tervei vannak. – Azonnal felhívom apád, és mindent megbeszélünk!

Karen bement, Haley kint maradt, és hitetlenkedve nézett rám.

- Miért árultad el neki? Miért kell neked mindenbe beleavatkoznod?

- Egy szót sem szóltam, Haley! – Fogalmam sem volt, egyáltalán miért akartam segíteni, de akkor eldöntöttem, hogy nem teszem többet. Sokadszorra. – Bocs, de másik bűnbakot kell találnod!

Nem állított meg, amikor otthagytam.

Így, hogy kiesett az egyik projektem, minden lehetőséget megragadtam, hogy egyenesbe állítsam Matt és Emily sorsát. Katasztrófa volt, főleg Matt miatt, aki mindent megpróbált, hogy irányítsa Emilyt, aki a maga makacsságával ezt egyáltalán nem tolerálta. És még csak két napja jártak. Kicsit elegem lett belőlük, úgyhogy amikor Zach átjött, hogy csináljunk valamit, rábólintottam.

- Oké – öklözött a levegőbe vidáman. – Hová menjünk csajozni? El sem hiszem, hogy végre igent mondtál! Azt hittem, már soha nem sikerül magammal vinnem téged, te szent ember!

- Szent ember? – fintorogtam. Azért a szenttől messze álltam. Kivéve persze, ha összehasonlítottam magam Zach-kel. Ha az én mércém a szent, akkor ő maga az ördög.

- Az, hát! – vigyorgott, majd jó alaposan hátba vert. – Ha nem tudnám jobban, azt hinném, van valaki, aki „tetszik” neked. – A levegőbe rajzolt idézőjele furamód emlékeztetett Haleyére.

- Nincs senki.

- Akkor ez a gond – ötletelt Zach bólogatva. – Nem mondom, büszke voltam, amikor összeszedted azt a numerát két hete, és utána még csak fel sem hívtad, de ez nem a te stílusod, haver. Ehhez túl jó vagy, de nem probléma, ha akarod, ma én se viszek haza senkit, kitartok melletted, ahogy becsületes harcostárshoz illik. Tudok is egy jó… A francba, ez meg mit keres itt?

Ez jelen esetben Mattet jelentette, aki feldúltan érkezett hozzánk belezavarva Zach álomprogramjába. Emily és Matt összevesztek, ezúttal súlyosan. Szerencsére volt otthon néhány sör, úgyhogy mire lenyomott kettőt, kissé megnyugodva el tudta mondani, mi a frász van. A helyzet komolynak tűnt, és Matt összefüggéstelenül vádaskodott mindenféle ostoba körülményre hárítva a saját hibáját. Mivel jó barátnak tartottam magam, csak burkoltan igyekeztem elismertetni vele, hogy az ő hibája.

Ez nagyon sok alkoholba került, a végén már én is úgy éreztem, túl sokat ittam, ami nem szokásom, de a témához kellett. Az legalább biztosnak tűnt, hogy sikerrel jártam, később úgy tettem ki Mattet a házuknál, hogy elhatározta, mindent őszintén megbeszél Emilyvel.

Anyám persze nem örült, amikor hazaérve, nemcsak azt látta rajtam, hogy ittam, de még azt is, hogy hazavezettem Matt kocsijával. Hiába magyaráztam, hogy ő sokkal részegebb volt nálam – tényleg alig volt bennem valami –, apám a szobámba küldött, mint egy gyereket.

Másnap, amikor felébredtem, ezredszerre is elhatároztam, hogy soha többet nem iszom. A szobám forgott körülöttem, és a fejem szét akart robbanni. Az egyetlen embert hívtam, aki segíthetett.

- Anya! – Már a hangom sem volt az igazi. Szívesen mondanám, hogy meg akartam halni, de akkor még nem. Nemsokára nyílt az ajtóm. – Ne húzd el a függönyt, anya! – könyörögtem.

- Csak kinyitom az ablakot, mert nagyon büdös van. Ne aggódj, nincs hideg kint, de kell egy kis friss levegő.

- Haley?! – kaptam fel a fejem.

Na, ekkora akartam meghalni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése