2. Az a szőke srác

 

- Láttad azt a szőke srácot, aki a szomszédba ment be az imént? – kérdezte nővérem azon a hangján, ami arra utalt, hogy bejön neki a látvány. – Olyan cuki! Sokkal cukibb nálad!

Lassan odasétáltam az ablakhoz, és kinézve láttam egy idegen kocsit a szomszéd feljárón.

- Haley barátja – mondta anyám rám pillantva. – Kedves fiúnak tűnik, bár nem mondanám, hogy összeillenek.

- Az ellentétek vonzzák egymást – bölcselkedett Lissa. – Pech, Dean, ezt elszalasztottad!

- Egyáltalán találkoztál már Haleyvel? – kérdeztem tőle.

- Még nem – felelte. – De tervezem, hogy átmegyek valamikor.

- De ha nem találkoztál vele, miért csesztetsz folyton?

- Mert már most tudom, hogy anyának igaza van, öcsikém! Szakítani fogsz Pattyvel, aztán majd sírsz Haley után, és majd azt mondod nekem: sajnálom, drága nővérkém, hogy nem ragadtam meg akkor a lehetőséget, amikor még volt esélyem életem szerelménél.

- Aha – hagytam rá.

Nem mintha Lissa szavai utat találtak volna a fejembe, de rágni kezdett a bűntudat. Haleynek barátja lenne? Ezt anyám egyszer sem említette, viszont később én magam láttam a tagbaszakadt szőke srácot, amint kinyitja előtte a kocsiajtót. Nyilván randizni mentek.

De ha Haleynek van pasija, akkor miért flörtölt velem? És még kézenfekvőbb kérdés, miért csináltam úgy az elmúlt napokban, mintha láthatatlan lenne? Ez több mint rohadékság volt a részemről, hiszen akárhányszor láttam, mosolygott rám, és integetett, én meg igyekeztem olyan gyorsan elhúzni a belem a közeléből, ahogy csak tudtam. Közben meg pasija van.

Felmerül a kérdés, hogy a kis flörtölése a múltkor, csak az volt, ami? Egyszerű flörtölés hátsó szándékok nélkül, élvezetből? Rájöttem, hogy egy óriási barom vagyok, aki ráadásul még bunkó is.

Eldöntöttem, hogy megint beszélek majd vele, és most próbáltam annak venni a flörtölését, ami. Egyszerű játéknak, ami nem is volt olyan rossz ötlet. Bár kissé kényelmetlen helyzetbe kerültem, amikor bűnbánóan bevallottam, hogy azért tartottam távol magam, mert azt hittem fel akar szedni – azt hitte a fogaimra tett megjegyzés miatt, pedig az csak kicsit zavart, alig egy óra a tükör előtt, és meggyőztem magam, hogy nem vészesek –, azért meghívattam magam a házba, ahol, mint kiderült, tényleg voltak rajzok.

Pár dolog ki is derült aznap Haleynél. Az első, hogy a játékos, flörtölős énje lecsitul egy hosszabb beszélgetés közben. Egy kedves, okos, vonzó lánnyal beszélgettem el az időt annyira, hogy Pattynek kellett elrángatnia onnan. A második, hogy az anyja tehetsége akkora nyomást helyez rá, hogy lekicsinyli a saját képességeit, az a rajz, amiről beszélt még az én szememmel is tökéletes volt. A harmadik, hogy Patty jelenetére olyasfajta véleménye kezdett lenni a barátnőmről, amit én sem tagadhattam száz százalékosan, de azért elég dühítő volt Haley pillantása, mintha azt kérdezte volna, mit csinálok egy olyan lánnyal, mint Patty.

Hirtelen én sem értettem, de éjjel meg is kaptam a büntetésem ezért, megzúzódott nyakkal, masszív rosszkedvvel, és azzal a gondolattal ébredtem, hogy tényleg meg kell szabadulnom ettől a féltékeny hisztérikától. Épp a kocsimhoz tartottam egyik legjobb haverom, Zach válogatás lemezéért, amit ő filccel meg is jelölt Szex-zenének (és még működött is, ha az ment a kocsiban, mindig volt szex), amikor valami lányhangot hallottam.

- Csak tedd meg értem! Menj már!

Fél szemmel láttam Haleyt, de nem fordultam oda, kíváncsi voltam, hogy mit és kinek a kérésére kell megtennie. Hozzám volt köze, mert Haley rögtön odajött. Felé fordultam, ráköszöntem, és megkérdeztem, mi járatban, mintha nem hallottam volna annak a valakinek a hangját.

Valamiért elégedettséggel töltött el, hogy tetőtől talpig lecsekkolt.

- Én csak… Úristen, mi történt a nyakaddal?! – Felém lépett, hogy megérintsen, én meg gyorsan elhátráltam. A számra olyan szavak jöttek, amik miatt anyám nagyon kiakadt volna, de a francba is, hogy nézhetek ki? – Mi történt? Verekedtél valakivel?

Rámordultam valamit, de olyan állat módjára, hogy valósággal megijedt tőlem.

- Bocs, semmi közöm hozzá. – Furamód nem sértődött meg, nem vágta a fejemhez, hogy egy idegbeteg barom vagyok, helyette fájdalmat láttam a tekintetében, mielőtt elsietett.

- Várj! Mit akartál?

- Semmit – mondta vissza sem pillantva. Utána fordultam, és megfogtam a karját, mire megint rám nézett. A fájdalmas pillantás valami elveszettséggel is kiegészült, mintha még soha, senki nem viselkedett volna így vele, ezért nem tudná, mit reagáljon. – Mi van? Tényleg nem fontos!

Nem nézett a szemembe, én pedig egy mocsoknak éreztem magam. Bocsánatot kértem, és végre kiszedtem belőle, mit akar. Tojásokat. Ezt valahogy nem hittem el, de beirányítottam anyámhoz. Pechemre Lissa egyből letámadta, és még reggelizni is meghívták. Nem maradtam velük, de mivel nem akartam visszamenni Pattyhez sem, átvettem a pólóm egy olyan, a szennyeskosárban talált ingre, ami eltakarta a nyakam. Utána a fenti folyosón ácsorogtam, amíg meg nem láttam Lissát a szobájába rohanni. Visszafelé diadalmas vigyort villantott rám, és felmutatta a gekkóját. Aha, a teszt.

Amikor Patty először látta azt az ártalmatlan kis gyíkot – jobban mondva Lissa az orra alá dugta – barátnőm sikított, és elviharzott a házunkból. Kicsit közelebb óvakodtam a lépcsőhöz, hogy halljam Haley reakcióját, de ő nem sikított. Amikor végül lesétáltam a nappaliban, ott találtam a vállán a Dexter nevű gekkóval, amint kedves mosollyal az arcán hallgatta a nővérem meséjét a kedvencéről. Így ment át Lissa tesztjén is, és nyerte el magának minden családtagom szimpátiáját.

Ideges voltam, amiért Pattyt mindenki ennyire ellenszenvesnek találta, mire itt van ez a szomszéd lány, akit még én is kedvelek. Inkább rá se néztem, az ablakhoz lépve gondolkodtam azon, hogyan kellene szakítanom Pattyvel. Na, nem azért, hogy összejöjjek Haleyvel, hanem, hogy megszabaduljak a barátnőmtől. Volt néhány egész jó, és pár igazán aljas ötletem is.

Hirtelen észrevettem, hogy valaki odaát csápol Haleyék ablakában, és eszembe jutott a dolog is, amit Haleynek meg kellett volna tennie. Kíváncsi voltam, mi lehet az, de helyette csak a csaj kilétére derült fény, Zach egyik volt nője, aki történetesen Haley barátnője is. Haley úgy nézett rám Zach említésére, mintha többet nem is várt volna tőlem, és ez nem volt meglepő, lévén anyámék elmesélték neki, mennyire utálják, hogy olyan lánnyal randizom, aki nem tartja tiszteletben a családi hagyományainkat.

- Anyám előadta a rossz gyerek vagyok szöveget? – kérdeztem meg tőle, mire olyan pillantást vetett rám, hogy attól valóban rossz gyereknek éreztem magam, holott teljesen normális voltam. Annyi volt a bűnöm, hogy nem hagytam a családomnak Haleyt kiválasztani a számomra. – Nem kellene mindent elhinned neki.

Haley egy bögre kakaó fölött nézett rám kiismerhetetlen arccal, majd egy hajtásra ledöntötte, mintha rövid lenne, és a bal oldalon egy apró kakaóbajusszal a szája fölött lépett hozzám.

- Nem mondott semmi rosszat, de úgy látszik, neked, ennek ellenére van bűntudatod.

- Nincs bűntudatom – vágtam rá megrázva a fejem a hatása alól. Az a rohadt kakaófolt őrjítő volt, pedig csak két másodpercig képzeltem el, milyen íze lenne, ha lenyalnám onnét.

- Nekem lenne a helyedben! – közölte még velem elégedetten, majd elfordultában nyalintott egyet a száján helyettem is.

Eltartott egy ideig, amíg elhatároztam magam, és követtem az udvarra.

- Haley, várj! – Tudni akartam, mi az, amit meg kellett tennie annak a lánynak a kérésére. Talán valami üzenetet kellett volna átadnom Zach-nek? – Nem tojásokért jöttél, ugye? Tőlem akartál valamit.

Olyan pillantást vetett rám, amitől egy kicsit erősebb lett a bűntudatom, ami elvileg nem létezett. A francba is, tényleg úgy gondolta, szégyellnem kellene magam, és abban a pillanatban hülye fejjel szégyelltem is.

- Nem akarok tőled semmit! – mondta kiengesztelhetetlenül, majd mégiscsak rám nézett, mint aki ilyen hamar már megbocsátott. – Na, jó, Esther el akar menni arra a bulira, ami ma lesz Zach-nél. De én nem akartalak megkérni, hogy hívd el. Gondoltam, csak úgy csinálok, mintha megkérnélek.

- Eljöhettek, ha akartok – nagylelkűsködtem, arra gondolva, Zach ki fog-e nyírni, ha odacsődítem az egyik kidobott csaját. Nem érdekelt, megérte volna, ha Haley tényleg eljön a bulira.

- Nem fogunk – felelte őt, mire megértően bólintottam. Már ahogy előadta, úgy tűnt, nem az a bulizós fajta. – Majd azt mondom, hogy maximum létszámos a buli. Ez hihető?

Megint bólintottam, és azon tűnődtem, csalódott vagyok-e. Én barom az voltam. Ahogy elfordult, nem gondolkodtam, egyszerűen marasztalni akartam még egy kicsit, amíg megfejtem, ki is ő valójában.

- Harapások – mondtam végül. – Az történt a nyakammal.

Szinte ijedt arckifejezéssel fordult hátra.

- Dexter csinálta?

Az ártatlanság az arcán és az az ijedt kifejezés együtt, amiből rájöttem, hogy nem viccelt, felszakított bennem valami mélyről jövő vidámságot, úgy kezdtem el röhögni, mintha soha az életben nem hagynám már abba. Megvolt rá az esély. Türelmes mosollyal várta, amíg befejezem, és már látszott rajta, hogy rájött, milyen butaságot mondott, mégsem sértődött meg, amiért kinevetem, ahogy akkor sem sértődött meg, amikor a kukába tettem vagy épp vadállat módjára bántam vele.

Ekkor jöttem rá, hogy lehetünk akár barátok is. Ott volt neki az a szőke pasi, úgy nézett ki, már nem akar flörtölni velem, arra gondoltam, miért ne. Végül csak Pattyre és a harapásaira terelődött a szó, ő pedig félrehajtott fejjel mondta:

- Hát… biztos jó vagy az ágyban. – Ezt nem évődve közölte, hanem úgy, mint akinek rengeteg tapasztalata van a szex közben szerzett sebekkel. – Különben őrült lenne, ha ilyeneket csinálna.

Ez annyira pontos megfogalmazása volt annak, miért kell szakítanom Pattyvel, hogy csak nevettem rajta.    

- Különben őrült lenne – helyeseltem, majd elköszöntem Haleytől, de azért még utoljára meghívtam a bulira. Mint egy barátot természetesen, de nem jött el.

Legközelebb csak a következő hét közepén láttam, egy álomkocsiból szállt ki éppen, amit már többször láttam a környéken, de még nem realizálódott bennem, hogy az Haley autója. Egy fényes, mélyvörös Impala, aminek a látványától kedvem lett volna szemen szúrni magam, hogy az legyen az utolsó szépség az életben, amit láttam.

- Ez tényleg a tiéd? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Az enyém – csillant fel újra a tekintete. – De azt hittem, már láttad – döntötte oldalra a fejét, és megjelent az a kis mosoly az arcán.

Igyekeztem nem figyelni rá, de a kocsi és Haley hatása együtt sebezhetőbbé tett a szokásosnál. Azon kaptam magam, hogy vigyorgok, és csak bólogatok mindenre, amit olyan lelkesen ajánlgat. Már a kocsikulcs is a kezemben volt, a motor meg édes hangon morgott, ezek túlságosan elbűvöltek.

- Elmehetnénk kocsikázni, ha van kedved – hallottam magamat. – Úgysincs programom ma délutánra.

Haley egy olyan mosolyt villantott rám, amitől még csak meg sem bántam a szavaimat. Ugyan még mindig nem szabadultam meg Pattytől, de abban a pillanatban eszembe sem jutott ő. Haley kicsit kérette magát, de aztán igent mondott, és berohant átöltözni.

Ahogy eltűnt, kicsit magamhoz tértem, és rájöttem, ez még mindig rossz ötlet. Ha kikezdek a szomszéd lánnyal, az életben nem szabadulok tőle, hiszen itt lakik egy köpésre. Ezernyi dolog elsülhetett rosszul, így amikor Patty hívott, és lecseszett, hogy valami randinkat vagy mit elfelejtettem, megmondtam Haleynek, hogy nem fog menni a kocsikázás. Már megint egy rohadék voltam vele, hiszen a csalódottság lerítt az arcáról, de tényleg távol kellett tartanom magamat tőle. Majdnem sikerült is.

 

*

 

Amikor Emily belépett a legjobb haverom, Matt életébe – jobban mondva inkább visszatért bele – még nem is sejtettem, milyen briliáns módszerrel fogom ráébreszteni Mattet a lány iránt érzett dolgaira. Megszerezni a csajt, akit már évek óta kinéztem magamnak és egyben lepattintani Pattyt, ennek a szövődménye volt. Büszke voltam magamra, amikor Matt végre beismerte, szereti Emilyt, én pedig randira hívtam a dögös és jófej Samanthát, akivel már jóideje kerülgettük egymást.

Valaki újjal találkozgatni, és közben egyengetni mások bonyolult szerelmi életét izgalmas volt annyira, hogy csaknem megfeledkezzek Haleyről. Anyám és Lissa megleptek azzal, hogy nem utálták az új barátnőmet, aki még apámmal is megtalálta a közös hangot, így örülhettem, hogy nem cseszegetnek a bizonyos szomszéd lánnyal, hiszen stabilnak tűnő és tartalmas kapcsolatunk volt Samanthával. Nagyjából két hétig, amíg el nem kezdett lecsengeni az újdonság varázsa, és rájöttem, ő nem is annyira különleges, mint hittem. Régebben azt gondoltam, az ilyesmiből lesz a szerelem, de az ágyon kívül nem találtuk meg a közös hangot, az égvilágon semmiről nem tudtunk beszélgetni, így lassan kerülni kezdtem.

Egyik nap épp hazaérkeztem Zach házából, ahol a szokásos Pilates bámulásnak álcázott megbeszélésen vettem részt két legjobb haverommal, amikor megláttam Haley anyját hazaérkezni. Bevásárolhatott, mert dugig tömött zacskók voltak nála, és mivel úgy tűnt, senki nem siet a segítségére, odamentem hozzá.

- Mrs. Morgan, ugye? – szólítottam meg, majd bemutatkoztam, és felajánlottam a segítségemet.

- Dean, jaj, de kedves vagy! – Valóban megkönnyebbültnek látszott, és miután megkért, hogy szólítsam csak Karennek, a kezembe nyomott egy csomagot. Le mertem volna fogadni, hogy nem az a típus, akinek sokszor kell egyedül cipekednie. Vonzó nő volt, és megállapítottam, hogy a lányánál határozottan többet ad az öltözködésére.

- Semmiség – mondtam kötelességtudóan, és vártam, hogy összeszedje a saját zacskója tartalmát, ami beleborult a kocsija csomagtartójába.

- Haley már sokat mesélt rólad – mosolygott közben újra meg újra rám pillantva. – Örülök, hogy van valaki, akit ismer a környéken.

Udvariasan mosolyogva helyeseltem, amíg fel nem csillant a tekintete.

- Mondd csak, van valami dolgod ma délután? – kérdezte hirtelen. – Tudom, hogy talán furcsa kérés, de nem vinnéd el valahová Haleyt? – Hitetlenkedve bámultam rá. Már ő is kezdi a kerítést? Összebeszélt anyámmal, vagy mi? Észrevéve a pillantásom, visszakozni kezdett. – Mindegy, felejtsd el, csak tudod, aggódom érte. Mostanában egész nap otthon gubbaszt, és csak fest folyamatosan. Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni, azt hittem, jobb barátságban vagytok.

- Jóban vagyunk – mondtam tétován, majd határozottabban hozzátettem. – Megteszem, amit tudok. Nincs semmi dolgom.

Nem volt ínyemre, de nem lehettem akkora bunkó, hogy nemet mondok. Meg aztán kíváncsi voltam, tényleg van-e valami Haleyvel, ami aggódásra érdemes.

- Az csodálatos lenne – villantott rám egy mosolyt Karen.

Haleyt a házban találtuk, valóban festett, méghozzá mindenféle csendéletet. Körülötte szerteszét befejezett és félig késznek tűnő vásznak hevertek, ő maga pedig elmélyülten harapott az ajkába, miközben egy ecsetet lóbált. A kezén és az arcán festékpöttyök voltak, de jutott belőlük a zsákszerű pulóverére is. A haja zilált volt, mint aki azóta nem fésülködött, hogy utoljára találkoztunk. Amikor észrevett, nagy mosollyal köszöntött, de ez a szemeit nem érte el. Tényleg volt valami baja, én meg tudni akartam, mi az.

Hamar kiderítettem, hogy teljesen ki van készülve valami iskolai dolog miatt, bár arra gondoltam azzal a szőke sráccal is gondok lehetnek. Némi könyörgés árán kiimádkoztam a házból, ahol a kuka mellett elsírta magát. Egy két lábon járó idegösszeomlás volt, de amikor megpróbáltam vigasztalni, elhúzódott tőlem.

- Ne érj hozzám! – kérte olyan hangon, hogy eszemben sem volt.

A hátát figyeltem, ahogy megremegett egyszer-kétszer, majd szipogott párat. Arra gondoltam, talán nem sír annyit, hogy tudja, hogyan kell fogadni a vigasztalást, aztán meg arra, hogy nem is kéne annak lennem, aki ezt megtanítja neki. Megálltam, hogy ne mondjak semmit, amíg a borzalmas, barna pulóverének kinyújtott ujjába törölgette a szemüvegét. Ez nem az előbbi pulcsi volt, ezt az helyett viselte, mintha azt akarta volna bizonyítani, vannak rondább darabjai is. Sikerült neki.

- Kettő-egy neked? – kérdezte végül, amikor visszafordult felém. A nedves szempillái kihangsúlyozták a már szokásosnak mondható csillogást a szemeiben. Újra a játékos önmaga volt, a játékra emlékeztetett, amit csak úgy elkezdtünk játszani. Jobban mondva én kezdtem számolni, hányszor kerülünk kínos helyzetbe a másik előtt.

- Rendben, de én vezetek – mondtam.

A kocsikázás nem volt a legjobb ötlet, mert amint beült mellém, elárasztotta az egész autót az illata. Friss öblítő és szappan, előbbi nyilván a túlméretezett pulcsiból, utóbbi a lesuvickolt bőréről áradt. Olyan illata volt, mint a frissen vetett ágyamnak, meglepően csábító és tulajdonképpen eléggé szexi. Egy ágy illatú lány a szó legjobb értelmében.

Kérdezgetésemre végül bevallotta, hogy az a szőke srác, nem is a barátja. Még. Talán megijedhettem volna, de a távoltartó ösztöneim nem kapcsoltak be ugyanis végre – és egy apró részem azt is gondolta, sajnos – átkerültem a barát zónájába.

- Szerettem volna, ha barátok vagyunk – mondta magyarázatként arra, miért hagyott abban a hitben, hogy ő és az a szőke srác, Johann járnak. – Kedvellek.

Kérdőn, minden flörtölés nélkül nézett rám, mit szólok ehhez, én pedig megkönnyebbülten kérdezgetni kezdtem a pasasról. A barát zóna általában nyitottabbá teszi a lányokat, így kezdett el Haley a saját félénkségéről beszélni. Az alapján, amilyen kihívóan velem viselkedett, el sem tudtam képzelni, hogy amellett a Johann mellett megkukul és szégyellőssé válik. Ezek szerint ez azt jelentette, hogy csak olyasvalakivel flörtöl, akivel nem gondolja komolyan? A tény, hogy ezek közé tartoztam, engem is nyíltabbá tett, és egyszerűen csak felhagytam annak találgatásával, mikor akar kikezdeni velem. Nem akart. Pont.

Mire észbe kaptam, már Emilyről, Mattről és a velük kapcsolatos terveimről beszéltem neki, befejezve azzal, hogyan próbáltam Matt szemét felnyitni arra, hogy Emily és ő egymásnak vannak teremtve. Ez a téma és a zsenialitásom letagadhatatlan volta még magát Mattet sem nyűgözte le, így csodálkozva pillantgattam Haley érdeklődő arcára.

- De nem értem, miért csókoltad meg Emilyt korábban, ha azt állítod Matt lelki társa – mondta végül.

- Hogy Matt lássa, milyen lenne, ha valaki más lecsapna rá – vontam vállat. Nem, mintha az a csók jelentett volna valamit, de Haley úgy nézett rám, hogy abból tudtam, szerinte rossz dolgot csináltam. Ennyit a zsenialitásomról. – Ők összetartoznak – erősködtem, hogy értse meg.

- Belelökte a lányt egy víztározóba, Dean. Emily meg is halhatott volna!

- Nem olyan veszélyes az a hely – mormoltam.

- De ha így haladnak, egyikük holtan végzi a végére!

- Hagyjuk! – ráztam meg a fejem, bár volt egy leheletnyi igazság Haley félelmeiben. Matt nem éppen a szolidságáról volt híres, de mégis mint legjobb haverja, tudtam róla, milyen igazából. – A saját szemeddel kellene látnod őket, hogy megértsd.

- Biztos igazad van – hagyta rám, és mély csendbe merült.

Tisztán lerítt róla, hogy ez csak úgy mondta, nem akart vitatkozni velem. Nem értettem, hogyan tud úgy összezavarni, hogy tulajdonképpen nem is mondott semmit, de még mindig jó illata volt, ez pedig idegesített. Aztán ahogy kényelmesen elfészkelte magát az ülésben, és az apró kezeit lazán az ölébe kulcsolta, lehűtöttem magam és elhatároztam, hogy az Emily-Matt projekt mellé talán bevállalom a Haley-Johann projektet is.

Úgy sejtettem, könnyű dolgom lenne, mert ilyesmiben jó vagyok, de alig ejtettem neki pár szót a dologról, valahogy nem kapott rá. Bólogatott persze bármire, amit mondtam, de úgy tűnt, lélekben máshol jár.

Hamar rájöttem, hogy nagyon is figyel, csak épp ellentétben azokkal, akik mindig le akarnak koptatni, ha a magánéletükben vájkálok, ő cserébe visszavájkált az enyémbe. Először azt hittem, csak a saját elcseszett levesem kóstoltatná meg velem, de aztán rádöbbentem, valamit, valamiért stílusban játszik. Samantháról kérdezett, és mivel nem akartam válaszolni, hát ő is hallgatott. Nem szerettem, ha csendben van, mert olyankor lassabban forgott az agyam, és még mindig jó illata volt. Le kellett volna húznom az ablakot, hogy friss levegőt eresszek be, mégsem tettem, ez pedig dühössé tett. Az örök körforgás. 

- Most megsértődtél – vágtam a fejéhez. – Ez elég csajos húzás!

- Nem sértődtem meg, de ha nem vennéd észre, lány vagyok – fintorgott rám, mintha tényleg nem vettem volna észre. – Jogom van csajos húzásokat alkalmazni, bár nem szokásom.

Azt el kellett ismernem, hogy nem szokása, és igen, ízig-vérig csaj, mégpedig olyasvalaki, akire gerjednék, ha megengedhetném magamnak. A barát zónából is bármikor kiverekedhetném magam, ez a gondolat jól esett az egómnak. De akkor is össze kellett hoznom azzal a szőke sráccal, hogy ne jelentsen kockázatot számomra, ehhez pedig a saját őszinteségemen keresztül vezetett az út.

- Jó – mondtam végül lenyugodva, mert végül is miért ne beszélhetnék Samantháról.

Elmondtam a bajaim vele, hogy nem őszinte, meg hogy a szex sem az igazi. Az olvasztott csokoládés felsülést emlegetnem sem kellett volna, de megragadt Haleyben, hogy Samantha azt állította, nem szereti.

- Csoki? Ez miért olyan fontos? Biztos nem akart megbántani.

Nem kezdtem el magyarázni, hogyan lett Zach hatására a csokoládé vágyálmaim legerotikusabbja.

- Szereted a csokit? – Nem kellett volna megkérdeznem, mert máris láttam magam előtt, ahogy fölém hajol.

- Igen – felelte ártatlanul.

- Mindenféle csokit? Ét, fehér, mogyorós, olvasztott? – zártam a sort a kedvenccel.

- Igen. – Kis híján felnyögtem az elképzelt képtől, kényszerítenem kellett magam, hogy ne gondoljak rá, milyen lenne, ha a nyelve végigsiklana a bőröm bármelyik részén. Túl nagy lett a forróság a kocsiban, de Haley képes volt lehűteni a következő mondatával. – Bár mostanában ha édességre vágyom, meggyes pitét szoktam venni abban a gyorsétteremben, ami ott van a…

- Igazán? – mordultam rá. Játszott velem. Természetesen anyámtól tudhatott a kedvenc pitémről, de nem hittem volna, hogy kijátssza ezt a kártyát. Ez nem volt fair, főleg nem a barát zónában.

- Ha nem érdekel az édességorientáltságom, akkor ne kérdezz róla! – utasított rendre, mire rájöttem, hogy igaza van. Rájött, miért kérdezgetem a csokiról, és pitével vágott vissza. Stílusos touché! – És ha Samantha hazudik, biztos oka van rá. Talán nem érzi úgy, hogy máris elmondhat magáról mindent neked. A bizalomhoz idő kell.

Én ne tudnám? Mégis rohadtul zavart, mint egy tüske az ember bőre alatt.

- Utálom, ha hazudnak nekem – szögeztem le. – Ez az egyetlen, amit nem tudok elviselni.

Rémülten pillantott rám.

- Sajnálom, hogy hazudtam Johannal kapcsolatban.

- Nem, az nem olyan. Lényegében nem hazudtál, csak hagytad, hogy mást higgyek, mint ami van – mondtam. Érdekes módon tényleg nem számított, sőt teret adott a kedvenc hobbimnak. – De Samantha például fontos dolgokban is hazudik. Olyasmiben, ami a kapcsolatunkat érinti.

- Például? – kérdezte, mint aki el sem tud képzelni ilyen hazugságot.

Ezen el kellett tűnődnöm. Samantha túl könnyedén vette a kapcsolatunkat, ami zavart engem, de Haley kérdéséig csak csupa hülyeséggel indokoltam volna, miért is idegesít ez. Most rájöttem, hogy azért, mert Samantha is ugyanúgy van a kapcsolatokkal, mint én. Patty túl ragaszkodó volt, vele mindig vigyázni kellett, ápolgatni a törékeny békénket, hogy minden olajozottan működjön, de Samanthával nem. Ha nem tudtunk találkozni, csak vállat vont, ha nem volt benne egy kis délutáni szexben, csak odavágott egy indokot, és ha úgy akart tenni, mintha igazán törődne velem, becsúszott egy-két hamis szeretlek is.

- Azt mondta, szeret – mormoltam.

Haley kis ideig nem válaszolt.

- Ez nem olyan nagy dolog – mondta végül legnagyobb hitetlenkedésemre. – Minden kapcsolatban elhangzik, még akkor is, ha nem igaz. Erre te vagy az élő példa.

- Én? – kérdeztem vissza rápillantva az arcára. Érdekelt volna, mikor ismert ki ennyire, de úgy tűnt, teljesen átlát rajtam.

- Hallottam, mikor a telefonba mondtad Pattynek – felelte, és elfordult, mintha annyira taszító lenne ez a tettem, hogy rám sem bírna nézni. – Pedig nem is szeretted.

Hallgattam ezután, mert mit tehettem volna? Nyilván nem kezdhettem el magyarázni neki, hogy Patty mondta előbb egy olyan hónapfordulón, ami elég romantikus volt ahhoz, hogy ne legyen gáz bevallania, és ami a meghittsége miatt arra késztetett, hogy én is mondjam. Azután pedig rendszeresen. De mondom, ez hónapforduló volt, még csak nem is az első, nem úgy, mint Samanthával, akivel alig két hete járok. Ilyenkor egy szeretlek más, komolytalanabb, mint más helyzetekben

Haley értékrendje szerint mégis én hibáztam? Dühített, hogy tulajdonképpen igaza van. Sokszor kimondtam már több barátnőnek is, de sosem gondoltam igazán komolyan. Mindről tudtam, hogy nem ők azok, akikkel örökre lenni akarok. Bár abban sem voltam biztos, hogy létezik olyan személy, akivel az örökre, örökre szól. Haleynek létezett, és ez Johann volt. Szerettem volna, ha ki tudom venni a fejéből és a szívéből ezt az érzést, hogy jobba megvizsgáljam, annyira érthetetlen volt, mégis hogy gondolja.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg végül.

- Persze.

- Milyen érzés?

- Micsoda? – lehelte.

- Szerelmesnek lenni. Mikor Johannra gondolsz, milyen érzés?    

- Nem is tudom – kezdte, de úgy, mint aki pontosan tisztában van minden aprócska részletével. – Amikor rá gondolok, valahogy… sokkal vidámabb leszek, és amikor látom, akkor olyan… mintha soha nem akarnék máshová nézni. Néha meg, mikor látok vagy hallok valami érdekeset, eszembe jut, hogy ő mit szólna hozzá. Jó érzés.

Annyira rábámultam a volán mögül, hogy az már majdnem veszélyeztette a testi épségünket. A hangja olyan szenvedélyes volt, hogy egy pillanatra féltékeny lettem, mert Haley úgy hangzott, mint aki bármit megtenne, azért, akit szeret. Baromira nem értettem azt a Johann gyereket.

- Voltál már szerelmes Johann előtt is? – kérdeztem. Nyilvánvalónak tűnt, hogy igen, pontosan úgy beszélt, mint aki már volt, rögtön rá is bólintott. – És milyen érzés a szex, amikor szerelmes vagy?

Meglepetten pillantott rám, majd halkan nevetni kezdett. Volt valami nagyon szexi abban, ahogy engem nézett közben, mintha birtokában lenne az összes piszkos kis ágytitoknak. Szívesen meghallgattam volna párat.

- Nagyszerű – mondta, és felvonta a szemöldökét, mit szólok ehhez. Mosolyogva, érzéki hangon folytatta. – Több mint testi egyesülés, mert ha nem vagy szerelmes, akkor a lelked nem akar egy másik testben lenni. Ha szeretsz valakit, és szeretkezel vele, az olyan, mint… a lelked megtalálja a tökéletes partnert, és összefonódik vele. Ezerszer jobb, mint szerelem nélkül.

Szeretkezés. Eléggé olyan szónak tűnt, amit ritkán használok a szexre, enyhén túlmisztifikálta az egészet. És még ágytitkokat sem árult el.

- Ez romantikusan hangzik – feleltem, hogy mondjak valamit, és emlékeztettem rá magam, hogy semmi közöm az ágytitkaihoz.

- A szerelem romantikus, nem? – villantotta rám a flörtölős mosolyát, amire vidáman rábólintottam.

- De. – Most már tényleg nagyon akartam, hogy összejöjjön azzal a szőke sráccal, így visszatértem a témára. – Szóval akkor mit fogsz csinálni holnap, mikor Johann megérkezik?

Vállat vont, és hátradőlt az ülésben, onnan nézett rám, talán, hogy a vezetés miatt ne tudjak visszapillantani.

- Majd dobálom a hajam meg nyalogatom a számat, hátha neki is kedve támad megkóstolni. – Hallatszott a hangján, hogy igyekszik nem mosolyogni, de voltaképpen akkor is engem gúnyolt. Már épp mondtam volna valamit, amikor folytatta. – Dean, ő nem olyan hidd el. Nem dőlne be ezeknek.

- Majd meglátjuk! – ígértem meg, és tényleg nagyon be akartam bizonyítani, hogy igazam van.

Habár a srácot valamiért már akkor rühelltem. Mégis mi a frászt akar Haley egy akkora balféktől?! Még mindig egy óriási rejtély volt a lány.