10. Rosszfiú a gyakorlatban

 

Haley apja úgy bámult rám, mintha pontosan tudná, hogy mit műveltem a lányával, és rohadtul nem tetszene neki a képem. Ezt valamilyen szinten megértettem, hiszen nyilván sosem feltételezné az imádott lányáról, micsoda ajánlattal élt alig pár perce.

Haley hátulról belém ütközött, amikor megtorpantam, apró kezét bizalmasan érintette a hátamhoz, és röpkén végigsimított rajta, ahogy mellém lépett.

- Anya, apa! – kezdte édes, elbájoló hangon – Hazaértetek?

Mintha maga lett volna a két lábon járó ártatlanság, és a francba is, igazán nem csodáltam, hogy az apja még mindig meg akart ölni a tekintetével.

- Jó napot – próbáltam elővenni valami ártatlan képet. – Elviszem Haleyt a szalagavatómra, ha nem bánják. – Ez az, csak lazán, mintha nem is az ágyba igyekeztünk volna.

A pasas pupillája összeszűkült, mint Mattnek, mielőtt elönti az agyát az ideg.

- Haley, kicsim, gyönyörű vagy! Honnan vetted ezt a ruhát? – Karen látható örömmel az arcán lépett a férje elé, és megcsodálta Haleyt.

- Dean hozta – mormolta ő. Mindkét szülő rám nézett, az anyja csodálkozó, az apja gyanakodó pillantással.

- Lissától kértem kölcsön – hazudtam végig sem gondolva. Utáltam hazudni, meg eleve rühelltem a hazug embereket, így hirtelen Haleyre is neheztelni kezdtem, amiért miatta kell ezt tennem. Játssza itt a legártatlanabb kislányt a világon, közben meg úgy csavar az ujjai köré, ahogy csak akar! Miért hiszi, hogy megteheti velem?

Persze ezt tudtam, azért mert hagyom, hogy az ágyékom irányítson, nem pedig a józan eszem.

- Még haza kell ugranom valamiért, aztán visszajövök érted – mentettem ki magam végül, és lesütött szemekkel, hátamban Haley apjának gyilkos pillantásával sietve elhagytam a házat.

A francba, akkor is megkeményítem magam, ha beledöglöm! És természetesen nem testi értelemben értem, gyakorlatban leszek kemény, megmutatva Haleynek, hogy nem uralkodhat rajtam, nem parancsolhat a lábai elé, mint egy kutyát. Oké, lehet, hogy kicsit túlgondoltam, de kellett ez, az kellett, hogy dühös legyek megint, és ne hagyjam magam.

Odakint felhívtam Zach-et.

- Minden készen áll? – kérdeztem.

- Haver, tudod milyen nehéz hotelszobát szerezni az utolsó pillanatban? Komolyan mondom pazarlás lesz nem használni, amikor mindenki más kufircolni fog!

- Akkor használd! – horkantam fel. – A lényeg, hogy szereztél kulcsot, nem?

- Igen.

- Akkor ott találkozunk…

- Várj! Van még valami… – hallgatott el.

- Mi? – kérdeztem megfeszülve.

- A pletyka – jelentette ki drámaian. – Mutálódott!

- Beszélj értelmesen! – förmedtem rá.

- Jeff is terjeszti – kezdte. Jeff? Rühelltem a srácot. Mindketten utáltuk. – Az a legújabb, hogy beleszerettél Haleybe, és valami szánalmas kutyaként vonyítasz utána, miközben ő le sem szarja a fejedet, csak néha odavet egy csontot. Tudja, hogy lefeküdtetek, aztán ő eltűnt. Olyasmit is mondott, hogy biztosan, mert béna vagy az ágyban! – hördült fel, mintha ez bántaná leginkább.

- A szokásos rohadékságai – mormoltam nyugodtnak tűnő hangon, de valójában tomboltam.

Ha Jeff tudja, akkor mindenki tudni fogja, aki csak meglátja Haleyt az oldalamon. Konkrét bizonyítéka lesz a lúzerségemnek, annak, hogy ha szerelmes nem vagyok, valami mániámmá vált ez a lány, akinek még csak nem is kellek úgy igazán. Fel lehetett izgatni persze, de ez nem az, amit akartam.

Eltettem a mobilomat, és bementem a házunkba. Odabent anyám hatalmas mosollyal várt.

- Felhívtam apád, hogy ugorjon be egy kis apróságért hazafelé, mindjárt itt lesz!

- Milyen apróságért? – kérdeztem rosszat sejtve.

Virágok voltak, apám derűs arccal lökte oda nekem a két dobozt. Az egyik nagyobb volt, azt szánták Haleynek, a kisebbet meg nekem, a szmoking mellzsebére. Hihetetlenül giccses volt, de anyám olyan arcot vágott, mintha soha szebbet nem látott volna. Kis híján a szeme is könnybe lábadt, miközben rám tűzte, és már attól féltem, sírógörcsöt kap, mint amikor Lissa ment a saját báljára.

- Hadd csináljak néhány képet rólatok, mielőtt elmentek! – jutott eszébe, de gyorsan leállítottam.

Engem ugyan senki nem fog fényképezgetni! Visszamentem Haleyért, remélve, hogy lerendezte a szüleit, erre meg nem az apja nyitott ajtót?

Lefagyva meredtem a hideg szemekbe, egy pillanatra elfelejtve udvariasan félrenézni. Alapszabály, hogy ahogy az acsarkodó kutyák szemébe sem nézünk, úgy hanyagoljuk a szemkontaktot a szigorú apákkal is.

- Miért csak most hívtad meg a lányomat? – kérdezte fenyegetően halk, nyugodt hangon. – Szólhattál volna neki előbb is!

Haley a háttérből meredt rám, az arcán szégyen tükröződött. Miattam? Maga miatt? Bárhogy is, kénytelen voltam hazudni. Megint.

- Sajnálom. A partnerem az utolsó előtti pillanatban mondta le. – Ez elég hihetőnek tűnt. – Nagyon hálás vagyok Haleynek, amiért eljön velem.

A pasas tekintete nem enyhült meg, és én nem tudtam többet tenni, elmentem mellette, és odasétáltam a komor arcot vágó Haley mellé. Míg odavoltam még több smink került rá. A száján csak úgy villódzott a fény, és a dekoltázsa is csillogott durván odavonzva az ember tekintetét. Nem tetszett ez a túl kihívó változás, ha odaérünk a bálra, mindenki őt fogja bámulni!

- Ezt neked hoztam – mutattam végül meg a dobozt, hátha tetszik neki.

- Köszönöm. – Nem tűnt lenyűgözöttnek, ha nincs ott az apja, talán el is hajítom a francos virágokat, de nem volt mit tenni.

- A csuklódra tegyük, vagy a melled… mellkasodra? – botlott meg a szám.

Haley belenézett a szemembe, és felcsillant a tekintete, mint akinek tetszik, hogy megint bénázom. Ezt élvezte a kis léhaság!

- Nekem mindegy.

- Megvan a fényképezőgép! – kiáltott ránk Karen.

Ennyit arról, hogy engem senki nem fog fényképezgetni. Karen láthatóan meg volt győződve arról, hogy én annyira odavagyok Haleyért, hogy a képek miatt ölelgessem, vagy épp hozzásimuljak, miközben Haley úgy tesz, mintha ez természetes lenne közöttünk. És még a fogamat sem csikorgathattam, udvarias mosollyal a képemen tűrtem, hogy vége legyen ennek a színjátéknak. Nem mi voltunk a tökéletes pár, a fenébe is! Haley csak kényszerből, sajnálatból jött el velem!

- Most menjetek, el ne késsetek! – vetett véget a szenvedésnek Karen. – Vigyázz magadra, Haley! És nem kell sietned haza, maradj csak, amíg tetszik.

Levettem a hangjából, hogy korábban már beszéltek kettőnkről, és ő is valami olyasmiben reménykedik, mint anyám.

- Még hajnal előtt itthon legyél! – förmedt rám Haley apja.

- Úgy lesz – vágtam rá, majd gyorsan megragadtam Haley karját, és kivonszoltam a házból.

Dühös voltam, és inkább nem is néztem rá, mert nem akartam, hogy akármilyen hatással legyen rám a látványa. Karen még utánunk rohant.

- Kicsim, itt ne hagyd a kardigánod, hideg lehet az éjjel!

- Köszönöm, anya! – rebegte az édes hangján, aztán mikor az anyja eltűnt, könnyedebben, vidáman fordult hozzám. – Sajnálom. Ez kínos volt, nem tudtam, hogy így fognak viselkedni.

Rápillantottam. Nem szégyellte hitetlenkedő kis mosolyra húzni a száját.

- Mit hazudtál nekik arról, hogy mi történt közöttünk? – kérdeztem. A mosoly rögtön eltűnt, és dacossá vált a tekintete.

- Elmondtam, mi történt, kivéve azt az éjszakát. Nem hazudtam semmit.

Akkor mi volt, amit elmondott? Hogy az első naptól kezdve odavoltam érte? Hogy hagyott abban a hitben, hogy pasija van, így különösen nagy hülyét csinálhatott belőlem? Aztán pedig, mégis lett pasija…

Miközben beszálltunk a kocsiba, Haley végig némán meredt rám. Nem néztem vissza, még mindig tartottam magam a ne nézd, ne gyengülj el tervhez, és eddig bevált.

- Hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezte végül könnyedén.

- Mégis mit gondolsz? – förmedtem rá. – Nem voltam jó passzban! – Még az is lehet, hogy túl durván elcsesztem őket. Idegesített, hogy magasról tettem a vizsgákra.

- Ne haragudj – válaszolta automatikusan, halk hangon.

- Ne hajtogasd folyton ezt! Majd meglátjuk, hogy jóvá tudod-e tenni. – Egyáltalán jóvá akarja tenni? Nem voltam biztos benne, bár az, hogy eljön velem, már annak a kezdete lehetett. – Előttünk az egész éjszaka.

Óvatosan, alig fél szemmel figyeltem, ahogy látványosan elakad a lélegzete.

- Ezt hogy érted?

- Mit? – hökkentem meg.

- Ahogy mondtad. Az éjszaka. Ez mit takar?

Haboztam egy pillanatig, mi lenne a megfelelő válasz erre. A bálra gondoltam, amire most már muszáj lesz elmennünk, de ő a szexre gondolt, és olyan arcot vágott, mint egy szende szűzlány. Csakhogy pontosan tudtam, hogy minden csak nem szende!

- Azt mondtad, le akarsz velem feküdni. Természetesen ez is benne van az éjszakában. – Elővettem a rosszfiús hangot. – Fogd fel extra szolgáltatásként.

- Szolgáltatás? Én azt hittem… azt hittem…

- Mit hittél? – kérdeztem, és megint ránéztem, hátha leolvasok róla valamit. Az ajkába harapva bámult kifelé az ablakon.

- Semmit – mondta végül. – De miattam nem kell benne lennie a szolgáltatásban. Azt hittem, nekem kell szívességet tennem neked.

Tehát képes azt mondani, hogy igazából nem is akarja a szexet? Csak szívességből, ha én is akarom, de ha nem, akkor őt nem érdekli? Hihetetlennek tartottam, hogy így fel tud dühíteni. Hát ki a fene volt felül? Ki ajánlgatta a szobáját?!

Végül csak higgadtságot tettetve megkérdeztem.

- Akkor visszavonod a szavad? Mégsem fekszel le velem?

- Mégis mi bajod van? – nézett rám, és végre dühös volt. – Miért viselkedsz így velem? Ennyire haragszol rám? – Végre hatott a rosszfiú terv, elégedettebb nem is lehettem volna.

- Talán azért látod szokatlannak a viselkedésem, mert nem ismersz eléggé. Itt egyedül neked van bajod. Nem én játszom meg magam. Nagyon is lelkesnek tűntél korábban, most meg úgy csinálsz, mint egy szende szűzlány, holott nem vagy az – közöltem vele.

Élesen beszívta a levegőt, de nem mondott semmit, legalábbis nem rögtön. Nem tagadta, tehát igazam volt. Mindenesetre bánthatta az igazság, nem tetszett neki, hogy a szemébe mondtam.

- Miattad nem vagyok az – mondta végül megsemmisítő mondatként. Hatott, legalább egy teljes pillanatig szemétládának éreztem magam.

- Mintha azt is mondtad volna, nem volt egyoldalú a dolog – emlékeztettem, mire sóhajtott.

- Nem.

Ez olyan szomorúan hangzott, hogy csak rásandítottam, és legnagyobb rémületemre könnyeket láttam a szemében. Összeszorította az ajkait, de úgy tűnt, mindjárt elbőgi magát, én pedig szerettem volna megvigasztalni. Valami olyan élesen fájdult meg a mellkasomban, hogy az már csaknem ijesztőbb volt, mint a könnyei. Dacos pislogással meredt kifelé az ablakon, mélyeket lélegzett.

- Remélem, nem fogsz sírni. Utálom a drámázást!

A szavaimra éles pillantást vetett rám.

- Nem fogok.

És tényleg nem sírt, viszont nekem bűntudatom volt. Rosszfiúnak lenni gáz, fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha tényleg sírni kezd. Valószínűleg elmondom az igazat, hogy megvigasztaljam, ami megint nem lett volna jó, ugyanolyan szánalmasnak látott volna, mint eddig. Hosszú ideig egyetlen további szót sem szóltunk egymáshoz.

Alig találtam parkolóhelyet, így kicsit többet kellett gyalogolnunk, de végül ráleltünk a bálteremre. A felügyelőtanárok mosolyogva köszöntöttek, és érdeklődve nézték a számukra ismeretlen lányt az oldalamon, aki amióta legutóbb ránéztem eltökélt arckifejezést és kedves mosolyt illesztett magára. Belekaroltam, mielőtt odaértünk volna a többiekhez, és ő hagyta. Majdnem úgy nézhettünk ki, mint egy igazi pár.

Zach már messziről ordított, nehogy figyelmen kívül hagyjuk a jelenlétét, így arrafelé indultam el, húzva magammal Haleyt. Láttam, hogy az asztaltársaság figyelme rá irányul. Zach a legevidensebb párost Mitch-et és Violetet választotta asztaltársunkul, akik hírhedtek voltak arról, hogy amióta összejöttek, a suli legkülönbözőbb helyein gabalyodtak egymásba. Ezek az összegabalyodások sokszor nyilvános szexbe torkolltak, ami miatt a legtöbb lány kiutálta Violetet a társaságából, de ő magasról tett rá, ahogy tulajdonképpen Mitch is. Ebből levettem, hogy bármi is fog történni, bármit hallanak Haleyről és rólam, nem fognak pletykálni, vagy kiakadni. Csodálkozva jöttem rá, hogy Zach mindenre gondolt.

- Sziasztok – köszönt Haley a lehető legflörtölősebb hangján. Nemcsak a mi asztalunktól, de a környékről is mindenki minket nézett.

Kihúztam neki egy széket, amire letelepedett, és attól fogva olyan figyelemmel kísérte végig a beszélgetést, mintha mindig közénk tartozott volna. Nem szólt egy szót sem, csak szexis elegánssággal fogyasztotta az előételt, és amikor elkapta Zach tekintetét, kihívóan rámosolygott.

- Megnémultál, vagy mi? – kérdeztem hirtelen. – Még meg sem szólaltál, amióta itt vagyunk.

A hangsúlyom nemcsak rosszfiús volt, egyenesen bunkón viselkedtem, amin Zach-en kívül mindenki megilletődött. Na, igen nem ilyennek ismertek engem.  

- Dehogy – forgatta meg a szemét Haley, a hangja édesen évődő volt. – Csak vártam egy alkalmas pillanatot, hogy bemutatkozzam, de úgy tűnik túl sokat vártam. – Nekem kellett volna bemutatnom. Akkora barom voltam, még csak észre sem vettem, hogy nem tettem meg. Annyira biztos voltam abban, hogy mindenki tudja, kicsoda Haley, feleslegesnek tűnt. De persze ő honnan a francból ismerte volna a többieket? – Sajnálom, Haley vagyok – nyújtotta a kezét Mitch felé.

A született kis csábító egy csapásra csevegni meg flörtölni kezdett bekerülve a középpontba. Azt hittem, Gemma, aki kivételesen a háttérbe húzódó szótlanságot választotta egész este olyan arcot fog vágni, mint akitől elvették a kedvenc játék sminkkészletét, de Haleyre nézve egyenesen érdeklődőnek tűnt. Beszélgettek, nevettek és még az az áruló Zach is úgy tűnt, mintha tök jól szórakozna.

- Zach, beszélhetnénk egy kicsit? – álltam fel, mire bólintott, úgyhogy arrébb mentünk egy kicsit.

Láttam, hogy amikor elég távol értünk, Haley összesúg a többiekkel, mint valami kis összeesküvő. Nem csodáltam volna, hogy ha mire visszaérek, engem kiáltanak ki főgonosznak.

- Minden oké? – kérdeztem meg Zach-et, aki boldogtalan képet vágott.

- Mi lenne, ha csak jól éreznénk magunkat? – vetette fel, de aztán odaadta a hotelszoba kulcskártyáját.

- Láttad, hogyan viselkedik Mitch-csel és veled, nem? – húztam fel magam. – Mit tennél, ha a csajod ennyire másfelé kacsingatna?

- Gondoskodnék róla, hogy csak engem lásson! – vont vállat. – De soha nem úgy, ahogy te csinálod! Én máshogy… A kurva életbe, az ott Jeff?!

Visszafordultam, hogy lássam, ahogy az a mocsok a helyemre ül, és beszélni kezd Haleyhez. Egy kis háttérsztori Jeffről, a gennyládáról: Zach-nek volt hozzá először szerencséje, amikor az első barátnőjét – Maddyt, az egyetlen lányt, akibe Zach valaha szerelmes volt, és aki miatt az lett belőle, aki ma – nemcsak lecsapta a haverom kezéről, de meg is fektette, aztán kidobta az összetört szívű szerencsétlent, így Zach megpróbálta kinyírni, amit Matt és én akadályoztunk meg. Rosszul tettük, mert a tetű hónapokig cseszegette Zach-et a részletekkel, amíg ő meg nem elégelte, és vissza nem vágott Jeff drágalátos húgával. A pletyka úgy szólt, hogy a lány Zach-be zúgott, és nekiadta a szüzességét, de az igazság az volt, hogy Jeff húga régóta nem volt szűz már, és Zach direkt hagyta, hogy Jeff rajtakapja őket. Eddigre mi hárman már legjobb haverok voltunk, ezért Jeff úgy döntött visszavágásként elcsábítja az aktuális randimat, és miután meghúzta, rástartolt Gemmára, amit meg Matt vett zokon, így alakult ki az a szóbeszéd Jeff tünetmentesnek tűnő, de igenis súlyos chlamydiájáról, ami miatt hónapokig kerülték a csajok, főleg hogy Zach előszeretettel beszélt mindenféle ocsmány váladékokról… A régi szép idők!

A lényeg, hogy bőven volt oka kicseszni velem, és ezt Haleyn keresztül igyekezett tenni. Amikor visszaértem az asztalhoz, Jeff épp Haley fülébe sugdosott, a lány pedig elvörösödve harapott az ajkába. 

- Ez az én helyem! – mondtam figyelmeztetően, mire a szemét felállt, és mint aki jól végezte dolgát, rám vigyorgott.

- Csak idejöttem köszönni. Viszlát, Haley!

Ez nem csak nekem nem tetszett, Zach szintén gyanakodva nézett utána.

- Mit akart ez itt?

- Pletykákról kérdezgetett engem – motyogta Haley, és döbbentnek tűnt, mint aki nem tud mit szólni a történtekhez.

- Te tényleg haragszol ezért? – kérdezte tőlem Mitch, mire megfeszültem.

- Miért? – Miről lehetett szó, míg nem voltam itt? Mit mesélt ezeknek ez a kis hazudós?

- Azért, hogy Haley lerajzolt téged. Nem lehet borzalmas, ha kiemelt helyre tették. Én személy szerint örülnék, ha Violet lerajzolna engem.

Tehát csak ennyi. A rajz. Hazudnék, ha azt mondanám, nem zavart az a rajz. Az az angyalkép, amit még csak nem is láttam, még mindig dühített. Elhatároztam, hogy egyszer majd megnézem, de előbb fontosabb dolgom akadt. Ki akartam szedni Haleyből, hogy miről beszélgetett Jeffel. Az a pirulás mit jelenthetett? A tetű bókolt volna neki? Mivel hitegethette? És Haleynek vajon ez tetszett? Jeff pontosan az a fajta rosszfiú volt, akihez semmilyen körülmények között nem engedtem volna oda.

Majd beleőrültem, hogy nem tudtam, mit beszéltek ezek ketten, így amikor Mitch és Violet leléptek táncolni, megkérdeztem.

- Mit súgott neked?

- Semmi fontosat – hazudott a szemembe rezzenéstelenül.

- Csak tudnám, akkor miért volt olyan piros az arcod, mint egy paradicsom – morogtam, és bámultam ezt az érthetetlen lányt. Mit akar igazából? Mi lehet, amire vágyik? És ha ott van neki Johann, ugyan mit keres mellettem?

- Nagyon haragszol a rajz miatt? – hajolt végül hozzám. Az elfogyasztott desszerttől édes, forró lehelete az arcomat simogatta, amitől a vérem elindult lefelé, megnehezítve olyan egyszerű mondatok megértését, amik elhagyták Haley száját. – Még nem ismertük egymást, amikor csináltam, és elmondtam volna, ha eszembe jut, de teljesen kiment a fejemből.

- Tényleg elmondtad volna? – nyeltem egyet hitetlenkedve, amiért épp a rajz miatt kér bocsánatot, mintha tudta volna, hogy kikészített.

- Esküszöm! – lehelte komolyan. – Mindenképpen bevallottam volna. Haragszol?

- Nem – adtam meg magam, mert arra a tekintetre épp nem lehetett. – Nem haragszom a rajzért.

- Jó, örülök – fújt egyet az arcomba, majd a tekintete elárulta, hogy valami olyan téma jön, ami foglalkoztatja. – Ki volt az a lány, akit meghívtál, de lemondta?

Egy pillanatig nem értettem, miről beszél, aztán beugrott a hazugság, amit az apjának adtam be. Haley elhitte volna? Az ajkaiba harapva, aggódó pillantással várta a válaszom. Azt nem vettem be, hogy féltékeny lenne, bár csábító volt a gondolat. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha amiatt aggódna, hogy valaki más után ácsingózom, és nem rá nyáladzok egyfolytában. Eszembe jutott, hogy ez valamilyen szinten féltékenység, ki lehetne használni.

- Nem ismered – mondtam. – De itt van, eljött másvalakivel.

- Tényleg? – suttogta elsápadva, és körbenézett, mintha rögtön meg akarná keresni, ki az.

- Mostanában nincs szerencsém a nőkkel – feleltem. Rossz mondat volt, mert azonnal eltűnt az a kifejezés az arcáról.

- Sajnálom.

Rájöttem, hogy már megint lúzer színben tüntettem fel magam. Egy csaj, aki helyettem másvalakit választott? Megint? Na, igen, nem csoda, hogy Haley sajnálja. Ideje volt visszatérni a szerephez.

- Ezt tedd el! – adtam oda neki a kulcskártyát. – Ki van fizetve egész éjszakára. Tegnap sikerült lecsapnom az egyik utolsó szobára.

Egy pillanatra úgy tűnt, rögtön pofon vág, de aztán lesütötte a tekintetét megint, teljesen megnehezítve a dolgomat. Nem tudtam, mit gondoljak felőle. Ilyen simán beleegyezne az éjszakába? Ha most felrángatnám a szobába, hagyná, hogy azt tegyek vele, amit akarok? Hát a francokat! Nem, mintha nem akartam volna, megőrültem már attól, ahogy elképzeltem, de úgy kellett lennie, mint korábban, amikor ő hívott az ágyába. Kívánnia kellett, és neki kimondani, hogy le akar velem feküdni, hogy utána ne tűnhessen el, ne mondhassa, hogy nem is akarta. De mégis hogy a francba érjem el, hogy kívánjon? Felrémlett az évekkel ezelőttinek tűnő jelenet, amikor magazinnal a kezében magyarázott nekem. A másik pasi, a bőrdzsekis autószerelő egy éjfekete Harleyval, derékon ragadja a nőt, felülteti a motorra, elviszi egy füstös kocsmába, egész éjjel összefonódva táncolnak a zenegép ősrégi számaira, aztán jó eséllyel az ágyban végzik…

Tánc, ez nem volt rossz ötlet, még nyálas zene is volt hozzá, úgyhogy felálltam, és a kezénél fogva húztam magammal Haleyt.

- Gyere, táncolni fogunk!

Összefonódva, ezt könnyebb volt elérni, mint gondoltam volna, csak magamhoz húztam olyan közel, amennyire csak tudtam, és ő automatikusan tette rá a vállamra a kezét, hagyva, hogy tegyek csak vele, amit akarok. Nem számítottam a nekem nyomódó alteste csábító, lágy ringására, de arra sem, hogy csak bámulja az ingemet mereven, mintha kényszer lenne számára az egész. Lerítt róla, hogy tudott táncolni, akár még izgatóbban is, ha akart, csakhogy én nem kaphattam a kegyeiből. Elképzeltem, hány srácnak húzhatta az agyát ezzel lassú, mégis szemérmetlen mozgással, és egészen megkönnyebbültem, hogy nem néz az arcomra, ugyanis leolvashatta volna róla, hogy megőrülök tőle.

- Hol szoktál te táncolni? – bukott ki belőlem. Eddig otthonülőnek néztem, de most kételkedni kezdtem, milyen jól ismerem.

- Sokszor járok esküvőkre a szüleimmel – felelte közömbösen. A fenébe is, akartam ismerni ezt a lányt, mindent tudni akartam róla, de így nem fog menni, ha rám sem néz!

- Félsz rám nézni? – kérdeztem meg végül, mire azonnal felnézett rám.

Az ártatlan tekintetétől, a homlokába hulló kis kunkorig minden azonnal arra késztetett, hogy csókoljam meg, de igyekeztem türtőztetni magam.

- Nem félek tőled – mondta nyíltan, és bármilyen kihívás is volt a hangjában, azonnal felemésztette az önuralmamat.

- Lehet, hogy kellene.

Megcsókoltam, és ő megdermedt a karjaim között, rögtön igyekezett eltolni, vagy ellépni tőlem, de én mocsok egyiket sem hagytam.

- Táncolj – kértem halkan, engedve, hogy elfordítsa tőlem az arcát.

Képtelen voltam elengedni, így csak szorítottam magamhoz, amíg az arca rá nem simult a mellkasomra. Egész testében merev volt még mindig, én pedig úgy éreztem, beledöglök, hogy így bántom, mégsem mertem ellazítani a karjaim körülötte, mert biztosan otthagyott volna a francba.

Frusztráltan próbáltam kitalálni, mit tegyek, hogyan vegyem rá, hogy örömmel táncoljon velem.

- Sajnálom. Ne haragudj, Haley! – A bocsánatkérés segített, de még mindig nem nézett rám viszont ellenkezés nélkül bújt hozzám.

Csak a feje tetejét, az imádnivaló fürtjeit láttam, fogalmam sem volt, milyen kifejezés ülhet az arcán.

- Semmi baj – suttogta végül alig hallhatóan, és én megcsókoltam az egyik lázadó loknit.

Érezhetően ellazult a karjaim között, így folytattam a hadjáratot, a lehető legtöbb fürtöt végigpuszilva, amíg végre fel nem nézett rám. Nem láttam rajta dühöt, csillogott a szeme, így ráhajoltam a szájára, óvatosan végigsimítva, mintegy jóvátételként az előbbiért. Az ajkai megremegtek az enyémek alatt, de nem reagált.

- Könyörögnöm kell? – kérdeztem több kétségbeeséssel, mint amit megengedhettem volna magamnak. – Vagy azt szeretnéd, hogy máshol csókoljalak?

Megízleltem a puha sós bőrt a nyakán, és közben éreztem, ahogy a szíve apró galambszívként verdes a mellkasában. Egész testében megremegett, amitől engem is elöntött a vágy, és a fenekénél fogva vontam közelebb, ami túl sok volt neki. Egyik kezét a mellkasomra téve, dühösen lökte el magát tőlem, és miközben nyomorultul ott hagyott, indulatosan odavetette.

- Kimegyek a mosdóba!

Néztem, ahogy eltűnik a táncosok között. Kicsit még mindig bizonytalanul járt a magassarkúiban, de még a lehangoló érzéseim ellenére is jó volt nézni, ahogy ring a feneke. Ironikus, hogy úgy éreztem, ezer lány közül is bármikor felismerném. Miután eltűnt, nem maradhattam a tánctéren, lehúzódtam a szélére egy alkalmasnak tűnő helyre, ahonnét figyelhettem.

Nem volt jó ötlet, mert más ismerősök is ezt tették.

- Dean, haver! Fogadd gratulációmat a csajhoz! – lapogatott hátba valaki, majd mind a hiénák máris körbevettek, hogy burkolt, poénosnak szánt megjegyzések közepette közöljék velem, hogy tudnak a szégyenemről, ne is próbáljam tagadni.

- Kíváncsi lennék, mi volt az, ami úgy megijesztette – röhögött az egyik haver a képembe.

- Nem az volt, amit hallottatok – hazudtam már megint, már nem is bánva, mennyiszer teszem egyetlen nap alatt.

- Nem szökött meg előled, miután dugtatok, vagy egyáltalán meg sem farkaltad?

Vállat vontam.

- Egy úriember sosem beszéli ki a hódításait – feleltem, mire megkaptam a szokásos farkasfalka vonyításhoz hasonlatos húúúúzásokat. Legszívesebben közöltem volna velük, hogy ők pont azok a fickók, akiket még az osztálytalálkozón sem akarok majd viszontlátni. De rohadt jó, hogy vége a giminek!

Kész szenvedés volt kiállni a De most komolyan, mit tud a csaj? oldalba böködéseket, illetve pléhpofát vágni a Hehehe, tényleg otthagytak az ágyban? ugratásokra.

- Csak barátok vagyunk, a szomszédban lakik – mondtam végül visszatalálva némi igazsághoz. – Nem volt partnerem, és anyám erősködött, hogy hívjam el.

- De még mindig nem értem, miért szökött meg előled.

- Csak egyéjszakás kaland volt – hazudtam, mire feltűnt, hogy a srácok mind vigyorogva pislogtak mögém.

Haley állt a hátam mögött. Megint azt a fájdalmas rándulást éreztem a megbántott tekintete láttán. A sápadt bőrén lassan piros foltok gyúltak ki, ahogy csalódottan nézett vissza rám.

- Bocsánat, hogy sokáig elmaradtam. Megyek, leülök, amíg beszélgetsz.

Belül még jobban összefacsarodtam, ahogy elindult az asztal felé. Nem törődtem vele, hogy hülyét csinálok magamból, mindenki láthatta, ahogy utána rohanok.

- Haley! Várj meg! – Úgy tett, mintha nem hallana, így elkaptam a kezem, hogy megállítsam. – Állj már meg, bolond!

Mostanra simán kiérdemeltem volna egy pofont, de Haley nem ütött meg, hagyta, hogy magamhoz öleljem.

- Nem tudom, mit mondjak nekik, Haley! – ismertem el. – Azt hiszik, ez vicces és folyton ezt kérdezik. Ne haragudj érte!

Mereven nézte a mellkasomat, úgy felelt.

- Ha így érzel, akkor nem haragudhatok – mormolta fájdalmas hangon. – Te nem szereted a hazugságot, nem is kérem, hogy hazudj értem.

Ez igaz, tényleg nem kérte, mégis megtettem, aztán meg őt hibáztattam. Ideje volt az igazságnak.

- Egyéjszakás kaland volt? – Az ujjaim szinte észrevétlenül siklottak a loknik közé, egyszerűen imádtam a haját. Válaszul a mellkasomra döntötte az arcát.

- Nem akarom annak. – A szavaitól elárasztott a megkönnyebbülés. – Te nem szeretnél valami mást?

- Akarlak, Szépségem! – mondtam az igazat. – Legszívesebben rögtön felvinnélek abba a hotelszobába.

Felsóhajtott, én meg idegesen vártam a válaszát, hátha azt mondja, amit hallani akarok. Nem tette.

- És nem… nem érzel irántam semmit? – pedzegette várakozó hangon.

Rögtön megértettem, mit várt, hogy én is azt hazudjam, ami ő, hogy azzal a szóval őrjítsem meg, amit ő mondott nekem olyan felelőtlenül és hamis módon. Elhatároztam, hogy ezt a határvonalat márpedig nem lépem át.

- Sok mindent érzek irántad, de egyik sem az, amit hallani akarsz – mondtam az igazat. – Nem vagyok szerelmes beléd.

- Köszönöm, hogy elmondtad – súgta az ingembe.

Megint szomorúnak hangzott, de mindkét forró tenyerét a nyakamra tette. Táncoltunk, bár annyira a mondanivalónkra figyeltem, hogy észre sem vettem, mikor kezdtük el. Szerettem volna elmondani neki, attól még, hogy nem kötelezem el magam neki életem végéig, vagy hogyis szokás az ő értelmezésében, még nincs veszve minden, hiszen ezernyi lehetőségünk van.

- Szeretném jól érezni magam veled, rendben? – Megkönnyebbülésemre bólintott egyet. – Akkor táncoljunk, és majd szólj, ha menni szeretnél.

- Jó – mondta beletörődően.

Azon kezdtem tűnődni, mennyire lenne más, ha azt mondanám neki, hogy szeretem. Akkor rögtön dobná Johannt, és a karjaimba omlana? Odaadóbb lenne, és nem rejtené el a vágyakozásának jeleit? Majdnem jó ötletnek tűnt bevetni a szót, de nem voltam képes a szemébe hazudni, és bármennyire is csábító volt, tudtam, hogy soha az életben nem fogom azzal hitegetni, hogy szerelmes vagyok belé.

Ő megtette velem, és tudtam, milyen szar érzéssel jár együtt. Előbb döglöttem volna meg, mint hogy olyat okozzak neki.