11. Túl hosszú éjszaka

 

Életem legnehezebb feladatának tűnt kiigazodni Haleyn. Órákon keresztül simult odaadóan a karjaimba, a szíve vadul vert minden érintésemre, mégis amikor megcsókoltam, mindannyiszor hiányzott valami. Néha vissza sem csókolt, néha meg úgy tűnt, teljesen felizgattam, őrjítő dolgokat művelt a nyelvemmel, aztán megint bezárkózott. Bár nem akartam leitatni, hagytam, hogy annyi enyhén felturbózott puncsot igyon, amennyit csak kíván, és ivott is rendesen, így én különösen ügyeltem rá, hogy csak vizet vegyek magamhoz.

Épp egy újabb pohár punccsal siettem vissza táncparkettre, amikor megláttam őket. Ledermedve figyeltem, ahogy Jeff úgy húzza magához Haleyt, mintha bele akarna mászni, és ő ahelyett, hogy ellenkezett volna, hagyta neki. Az a gennyláda a fülébe sugdosott, Haley pedig válaszolgatott neki. Úgy tűnt, remekül elvannak, én pedig kis híján összeroppantottam a kezemben tartott műanyag poharat. Azzal az elhatározással mentem oda, hogy itt vér fog folyni, de Jeff lelépett mielőtt odaérhettem volna.

Haley utána bámult, csak az utolsó pillanatban fordult vissza felém.

- Mit akart tőled? – kérdeztem mogorván.

- Csak táncoltunk – mondta, mintha semmi szégyellnivaló nem lenne abban, hogy engedte a testéhez simulni azt a mocskos férget.

- Mit mondott neked? – figyeltem fel Haley elgondolkozó arcára.

- Semmi fontosat – hazudta.

- Akkor miért vágsz ilyen képet? Mit mondott? – követeltem a válaszomat.

- Semmi közöd hozzá! – sziszegett rám. – Nem kell mindenről beszámolnom neked!

Ez övön aluli ütés volt! Velem jött ide, az én partneremként, erre hagyja, hogy más fogdossa, és komolyan úgy gondolja, semmi közöm hozzá?

- Milyen igaz! Hiszen azt is én tudtam meg utoljára, hogy lefeküdtünk egymással! – jutott eszembe. – A nagy smárolásodról Johannal nem is beszéljünk!

Felcsillant a pillantása.

- Féltékeny vagy? – Reménykedőnek tűnt a hangja, én pedig akkor se vallottam volna be, hogy az vagyok, ha az életem múlik rajta.

- Féltékeny? Mire? – Nem bírtam ki, durván magamhoz rántottam. – Mindezt én is ugyanúgy megkaphatom!

Ez igaz volt. Ezek szerint Haley ilyen lány. Bárkivel elcicázik, aki figyelemre méltatja, talán bárkinek hagyná, hogy ugyanúgy megcsókolja, ahogy én teszem. A francba is, még ez a gondolat sem tántorított el attól, hogy magamnak akarjam. Durván megcsókoltam, és meglepetésemre hozzám simult, szorosan átkarolta a nyakam, és megkaptam tőle a legvadabb, legigazibb csókot, ami rögtön elfeledtette velem a haragomat. Elgyengülve tartottam a karomban, amíg mindketten ki nem fogytunk a levegőből.

- Mondd, hogy szeretsz! – suttogtam. – Hazudj!

- Nem hazudok! – ellenkezett, mire újból a szájára tapadtam.

- Gyerünk, mondd!

- Szeretlek, Dean! Nagyon szeretlek! – A hangja édes és ártatlan volt megint. – Nem volt semmi Johannal, Sylbe szerelmes. Csak csókolóztunk, de nem jelentett semmit.

Majdnem bólintottam, aztán szétoszlott a sűrű köd a fejemben.

- Nagyon jól csinálod – adóztam gúnyos elismeréssel. – Végig elhittem mindent, amit mondtál. Ügyesen hazudsz!

Nem akartam, hogy lássa az arcomat, a nyakához hajoltam, hogy megnézzem, hogyan reagál, ha ott csókolom, de nem volt képes leakadni a témáról.

- Nem hazudok, Dean! Igazat mondok.

- Nem tudok hinni neked.

- Legalább próbáld meg!

Megpróbáltam, és Johannt láttam magam előtt Haley szájára tapadva. Nyilván nem úgy történt, de a képzeletemben mindketten elégedetten vigyorogtak, amiért így kicsesztek velem. A kép feldühített.

- Jobban csókolt, mint én? Mivel érte el, hogy visszacsókold? – Azzal, hogy őt szereti, bármi is történt közöttünk. – Pattogtak a szikrák, Haley, mindenki ezt állítja!

- Ez fáj! – nyögött fel, én pedig gyorsan elkaptam a kezem, amivel állat módjára megszorítottam a törékeny vállát. Kikészített az eszeveszett féltékenység. Haleynek az enyémnek kellett volna lennie, de ő nem érezte magát annak, ebbe majd beleőrültem. Láthatott valamit rajtam, mert lágy hangon magyarázni kezdett.– Nem voltak szikrák, Dean! Nem is úgy csókolt meg, ahogy te. Ha láttad volna…

- Láttam, Haley! – húztam fel magam a hangján is. Rajtam ne szánakozzon! – Ott álltam az ablakban, és láttam, ahogy a kocsiban csókolóztok! – vádaskodtam.

- Akkor látnod kellett, hogy nem jelentett semmit! – tartott ki az igaza mellett. – Még Johann sem gondolta komolyan.

- A csók az csók, ne próbáld beadni nekem, hogy…

- És amikor te megcsókoltad Emilyt? – vágott közbe az okoskodó hangján.

- Hogy a francba jön ez ide?

- Te mondtad, hogy nem volt olyan igazi csók! – mondta diadalmasan, mintha ezzel most megnyerné a vitát. Ha nem jön be a rajzolás, ügyvédnek kellene mennie, annyi biztos! – Johann és köztem sem volt az, még csak nem is akartam!

Ez volt a bizonyíték arra, amit nem mertem még ennyi jel után sem elhinni. Ugyanezt mondta nekem is, lefeküdtünk, de ő nem is akarta. Csókolóztak Johannal, de ő nem is akarta.

- Ennek ellenére nagyon készségesnek tűntél! – Vagyis egy álszent csábítónak, aki a farkuknál fogva vezeti a pasikat. Engem, Johannt, de még Zach-kel is bepróbálkozott, és az előbb könnyedén Jeff karjaiba omlott. Ez a lány egy…

- Akkor talán fel kellene keresned apát, majd ír fel neked szemüveget! – sziszegett rám dühösen.

Ez megtette végszónak, faképnél hagytam Haleyt, és elindultam, hogy megkeressem Zach-et. Ki kellett derítenem, pontosan mi igazi Haleyből, mert már fogalmam sem volt.

Zach-re és Gemmára nem messze találtam rá az italok között.

- Segítenetek kell! – mondtam, mire Zach kelletlen arcot vágott, Gemma meg rám fintorgott.

- Komolyan, mi van veled? Nem csodálom, hogy az a szegény lány menekül előled!

- Ezt te nem értheted – legyintettem le. – Táncolsz velem? Azt akarom, hogy Haley lássa, és…

- Nem veszek részt a hülye játékaidban! – vágott közbe. – Egy tuskó vagy vele! Megérdemled, ha elhagy! Már Pattyvel is egy barom voltál…

- Őt most ne keverjük ide! – kértem, arra gondolva, ki a francot érdekel az a tyúk. Haleyhez képest az összes korábbi csaj felejthető volt, még az arcuk is egybefolyt, amit a felhúzott kedélyemnek tudtam be. Csak Haleyt láttam magam előtt különböző pasasokkal, hogy lettem volna képes más csajra gondolni? – Kérlek, Gemma! Csak egy tánc! Szeretném látni, hogyan reagál! – kérleltem, mire megenyhült, és bólintott.

- Csak egy! – Azzal elindult a táncparkett felé.

Zach kerülte a tekintetem, de megragadtam a vállát, hogy figyeljen rám.

- Te megpróbálod elcsábítani! Vess be mindent, de nehogy megcsókold! És ne…

- Nem fogok hozzányúlni, minek nézel engem?! – Hogy minek néztem, azt épp nem kellett kitárgyalnunk, talán csak költői kérdés volt. – Meddig?

- Ameddig rá nem bólint, hogy elmegy veled – kezdtem a legrosszabbal. – Vagy meg akar pofozni a szemtelenségedért, ez a valószínűbb.

Legalábbis reménykedtem benne, hogy az a valószínűbb. Nem mertem már semmit elhinni, így némán követtem Gemmát a parkettre. Egy jó helyet választottam, ahonnét Haley ránk láthat, és alaposan átnyaláboltam Gemmát.

- Mi a francot művelsz? – kérdezte megdermedve.

- Féltékennyé akarom tenni – mondtam az igazat. – Csak pár percig hagyd magad, nem kell csinálnod semmit.

- Hülye ötlet – közölte velem. – De megértem, aranyos lány.

- Mi? – értetlenkedtem.

- Aranyos és kedves – mondta. – Te meg belezúgtál.

- Nem zúgtam bele! – förmedtem rá, mire kinevetett.

- Nagyobb hülye vagy, mint gondoltam!

Időközben Zach odaért Haleyhez, és kézen fogva húzta táncolni. Természetesen nem kérette magát, csak ment, és hagyta, hogy Zach magához ölelje.

- Mit csinálnak? – kérdezte Gemma vidám hangon, mint aki legszívesebben vihogna a nyomoromon. Ezt nem róhattam fel neki, főleg miután elég nagy részem volt benne, hogy Matt szakítson vele.

- Táncolnak – mondtam nyomorultul érezve magam.

Zach keze lecsúszott Haley dereka alá, ahogy korábban az enyém, és a lány nem csinált semmit, egyszerűen hagyta. Úgy éreztem, a csalódás lyukat rág belém, amin át elszivárog minden izgalmas érzés, ami eddig fűtött. Ez lenne Haley?

- Akkor csinálj úgy, mintha rám indultál volna – adta utasításba Gemma. – Játssz a hajammal, csókold meg a nyakam, szerintem figyel téged.

Csak fél szemmel, de észrevettem, hogy Gemma hajában a göndörség már-már természetellenesen tökéletes, semmi lázadó összekapaszkodás, semmi rendetlenség, aztán épphogy végighúztam a számat a nyakán is. Az erős parfümjétől csaknem köhögni kezdtem. Haley bőrének illatát akartam.

- Figyel – suttogta Gemma dallamos hangon.

- Megcsókollak – döntöttem el, és az álla alá nyúltam, hogy rányomjam a szájfénytől csillogó szájára az enyémet.

Nem akartam igazán megcsókolni, és Gemma meg főleg nem akarta fogadni, mozdulatlanul állt, amíg vége lett, és rá nem néztem Haleyékre. Kézen fogva siettek kifelé a teremből. Zach hátranézett rám, és kicsit megrántotta a vállát, mintegy bocsánatkérésként a sikeréért. Zach tehát megtette az ajánlatát, és Haley igent mondott neki. Úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb barma, és persze az is voltam. Mi a fenét gondoltam? Hogy Haley különleges? Hogy különleges vagyok számára, azért feküdt le velem? Nevetséges!

Gemma mondott valami olyasmit, hogy ezt igazán megérdemeltem, de nem figyeltem rá. Azon tűnődtem, hoppon marad-e Haley, ha Zach megmondja neki, hogy csak egy teszt volt. Esetleg Zach elcsábul, és… Nem, nem tenne ilyet. Remélhetőleg.

Már épp arra készültem, hogy ugyan megnézem magamnak, hová a fenébe mentek – remélve, hogy még véletlenül se osontak fel a hotelszobába –, amikor Zach lélekszakadva rohant be az ajtón.

- Dean! – ordította már messziről. – Dean!

- Mi van? – kérdeztem én is, észlelve, hogy mindenki a közelünkben minket figyel. – Hol van Haley?

- Elment – lihegte Zach. – Kiakadt, sírt, megütött a táskájával… – megkönnyebbülésemben kis híján felnevettem, de aztán meghallottam a mondata végét. – Jeffel ment el. Az a szemétláda beültette a kocsijába, és elhajtottak.

- Mi van?! – csattantam fel. – Miért hagytad?

- Nem én vagyok a hibás! – vágott vissza. – Mondtam, hogy ne csináljuk! Nagyon sírt, Dean! Mintha összetört volna a szíve, amiért átengedted nekem…

- Mi van?! – hördültem fel harmadjára is. – Mi az, hogy… Te azt mondtad neki, hogy átengedtem neked?! Mint valami szabad prédát?!

- Nem azt mondtad, hogy csábítsam el? – kérdezte védekezve. – Nem akartam, hogy azt higgye, csak úgy lecsapnék a legjobb barátom csajára…

Hangosan káromkodva rohantam ki a parkolóba. Haley elhitte volna, hogy átengedtem Zach-nek? Úgy sírt, mintha összetört volna a szíve? A francba, és Jeff magával vitte! Zach bevágódott mellém a kocsiba, és elindultunk. Nem volt túl sok tervem azon kívül, hogy beverem Jeff képét, és tisztázom a helyzetet Haleyvel, de minél több részletet árult el Zach, annál nagyobb szemétládának éreztem magam.

- Azt hittem, benne van a mókában, hagyta, hogy kicsit letapogassam – mormolta döbbenten, mint aki szintén nem hiszi el, hogy létezik olyan kibogozhatatlan lány, mint Haley. – Mondtam neki, hogy lépjünk le, mire igent mondott, de azt hiszem, úgy gondolta, hogy csak hazaviszem vagy valami. Azt mondta, majd jól bevered a képemet, ha meghallod, hogy ajánlatot tettem, és akkor megmondtam, amit mondtam… Látnod kellett volna! Vagyis elég, ha én láttam! Mi a francért vettél rá erre?!

Nem válaszoltam, helyette örültem, hogy tudom, hol lakik az a rohadék, csakhogy, amikor odaértünk, nem állt a felhajtón a kocsija. A garázs is nyitva állt, üresen.

- Talán hazavitte – mormolta Zach, de rögtön megrázta a fejét. Nem, ezt én sem hittem, de reménykedni lehetett.

- Menj oda, és nézd meg! – mondtam átadva neki a kulcsomat. – Itt megvárom, hátha csak megálltak valahol út közben vagy ilyesmi.

Ebben maradtunk, én idegesen járkáltam a ház előtt minden közeledő kocsi hangjára megugorva Zach pedig hazament hozzánk, hogy körbenézzen. Nem voltak ott. Amikor felhívott azt mondta sem a kocsit nem látta a környéken, sem Haley ablakában nem ég a lámpa, ellenben a nappaliban még igen, a szülők vannak ott. De akkor hol lehetnek? Mit csinál Haley Jeffel?

Már nem voltam akkora barom, hogy egy pillanatra is azt higgyem, lefekszenek egymással, mégis mindenféle rémképek kísértettek. Jeffnek talán beleegyezés sem szükséges, kényszerítheti, bánthatja Haleyt. De még a jobbik eset, hogy csak az álcázott kedvességével próbálja vigasztalni is borzalmas volt. Elmúlott hajnali három, amikor az a szemétláda megérkezett. Gyáva módon ki sem mert szállni a kocsijából, csak lefékezett mellettem, és félig leengedte az anyósülés ablakát.

- Mi járatban ezen a késői órán, haver?

- Hol van? – kérdeztem hidegen, figyelmen kívül hagyva a gúnyos vigyorát. Úgy tűnt nincs a kocsiban, de azért ránéztem a hátsó ülésre is.

- Nyugi, már ágyba dugtam. Most már biztos elégedetten alszik, még meg is vigasztaltam helyetted, tudod, hogy ahhoz nagyon értek. Szegény kis Patty is…

- Hol van Haley?! – próbáltam felfeszíteni a kocsiajtót, hogy kirángassam a mocskot, de rátaposott a gázra.

- Valami nagyon szép helyen hagytam neked – szólt vissza jó hangosan. – Aranyos a kicsike, bár az én ízlésemnek túl ártatlan. Azt szeretem, ha a nőim tudják, mit milyen sorrendben és hová kell betenni.

Csupa mocsokságot üvöltöttem utána felkeltve a fél utcát, úgyhogy ideje volt menni. De hová a francba? Alig értem ki az utcából Zach visszaért értem, és meghallgatta a gyalázkodó előadásomat a féreg Jeffről.

- Hol lehet? – kérdeztem végül.

- Talán béreltek valami motelszobát, és otthagyta – vetette fel Zach. – Kezdjük el átnézni a környék…

- Nem – jutott eszembe. – Talán használta a kulcskártyát, nem? Mi van, ha fent van a hotelszobában?

Nem akartam, hogy ott legyen, mégis csalódottan felnyögtem, amikor visszaértem a szalagavató helyszínére, és a fenti szobában sem találtam. Majdnem pirkadt, amikor hazaértem, és felvánszorogtam a szobámba. A legutolsó csapás az volt, amikor rájöttem, hogy nincs meg nekem Haley mobilszáma. Kétszer is átpörgettem a mobilom névjegyzékét, és nem találtam benne, ami ráébresztett, mekkora rohadék vagyok. Még a számát sem voltam képes soha elkérni, hogy vészhelyzet esetére felhívhassam? Akármi is történt, ha tényleg hagyta, hogy Jeff hozzáérjen, az csakis az én hibám.

 

*

 

Ameddig bírtam, lestem a szomszéd házat, és Haley ablakát, de bealudhattam, mert arra ébredtem, hogy kinyílik az ajtóm, én meg felkapom a fejem az ablakpárkányról.

- Fiam – kezdte apám. – Téged keresnek, gyere le! – Azzal a válaszom sem várva kiment.

Abban a hiszemben, hogy Haley az, nagyon gyorsan összekaptam magam, és rohantam utána, csakhogy meg is torpantam, ugyanis a nappalinkban az apja ácsorgott. A francba, ha ezt tudom, talán kimenekülök az ablakon!

Anyám és apám is ott voltak, mindketten várakozva néztek rám, ahogy beléptem a szarrá gyűrődött ingben. A nyakkendőt és a zakót már rég elhagytam valahol, fésületlen és borostás is voltam, kétség kívül nem a legjobb látvány.

- Mr. Morgan, jó reggelt! – köszöntem alázatosan. – Haley…

- Csak egyszer fogom elmondani, és örülök, hogy a szüleid is itt vannak. – Úgy nézett rám, mintha egy kupac trágya lennék. – Nem tudom pontosan, mi történt a lányom és közted, talán nem is akarom tudni! Remélem, hogy nem veszitek zokon – fordult az őseimhez – ha elmondom, nem örülök. Deanre bíztam Haleyt tegnap, Jack neked van lányod, tudod, milyen nehezen engedjük el őket ebben a korban egy fiúval főleg az éjszakai órákban…

Apám biccentett, anyám meg engem nézett kérdő tekintettel. Lesütöttem a szemem.

- Rád bíztam a lányomat, Dean! – folytatta Haley apja rám meredve. – És te megígérted, hogy hajnal előtt hazahozod, ehelyett magára hagytad kísérő és fuvar nélkül az éjszaka közepén egy idegen helyen! Még pénz vagy a telefonja sem volt nála, hogy taxit vagy segítséget tudjon hívni, de gondolom ez nem fordult meg a fejedben! Azt kívánom, soha ne kelljen olyan aggódást átélned, mint nekem, amikor az egyetlen lányom sírva hívott fel az éjszaka közepén, mert te, akinek vigyázni kellett volna rá, eltűntél!

- Sajnálom! – mondtam ki az egyetlen szót, ami jelen helyzetben odaillőnek tűnt.

- Jegyezd meg, hogy mostantól nem vagy szívesen látott vendég a házamban, sem sehol Haley körül. Ebben a kérdésben nem lesz második esélyed! Csak ennyit akartam mondani.

Azzal elment.

- Dean, tényleg magára hagytad Haleyt az éjszaka közepén? – hűlt el anyám. Méghogy én! Hiszen ő tűnt el Jeffel! Legszívesebben nemcsak anyám, de Haley apjának fejéhez is vágtam volna, hogy az egyetlen kislánya talán feleolyan ártatlan sincs, mint hiszi. Nem tehettem, amíg nem beszélek Haleyvel.

Lissa elkérte a kocsim, és természetesen gondjai akartak a vezetésével, amit nekem kellett mobilon keresztül megoldani, így kis híján lemaradtam róla, amikor Haley hazaérkezett. Láttam Karen kocsiját, de csak későn kaptam el a házba siető Haleyt. Épp csak a copfja végét láttam, illetve a nehézkes mozdulatait, ahogy sántikált. Mi történt vele? Megdöbbentően erős volt az ijedelmem, és kirohantam a házunkból. Haley már a bent volt, de Karent még sikerült elkapnom, viszont rögtön leállított a jéghideg pillantás, amit rám vetett.

- Ne, Dean! – mondta végül csalódott hangon, és úgy nézett rám, mint aki mindenről tud. – Haley most nem akar látni, menj haza!

Bement a házba, és nemcsak becsukta az ajtót, a zárat is elfordította, mintha attól tartana, rájuk török. Lenyeltem a keserű pirulát, és miközben visszakullogtam a házunkba, azon tűnődtem, mit mondhatott Haley a szüleinek a történtekről. A főgonosz nyilván én voltam benne, és ez jobban dühített, mint gondoltam volna. Figyelni kezdtem a házat, hogy amikor meglátom Haleyt, elkaphassam, és kiszedhessem belőle az igazat. Muszáj volt megbeszélnünk!

Némi tervezgetés után készen álltam, hogy átmenjek Haleyhez, és jól megrázzam azt a hazudós kis lényét, már csak egy bicikli tartott vissza. A bulin megismert lány, Syl látogatta meg. A szülei már rég elhúztak otthonról, de előtte Karen átjött, visszaadta a ruhát, és megmondta a szüleimnek – én gyáva módon le sem mentem, csak hallgatóztam – hogy legyek szíves, ne zaklassam Haleyt. Nagyjából azokat az indokokat hozta fel, mint Mr. Morgan, mintha nem tudna róla, hogy a férje is járt nálunk korábban.

- Azért ez nevetséges – mondta anyám tétován. – Dean hibázott, de csak nem olyan hatalmasat, hogy eltiltsák tőle Haleyt.

- Nem tudjuk, mi történt – felelte apám. – Hagyjuk, hogy ők ketten oldják meg. Dean jó srác, tudni fogja, mit kell tennie.

Végre! Jól esett hallani, hogy legalább apám már nem akar a magánéletbe folyni, ráadásul bízik is bennem. Tudtam is, mit kell tennem. Jó alaposan lehordani Haleyt!

Végül Syl kijött a házukból, és felült a biciklijére, Haley pedig az ajtóból figyelte, ahogy elmegy. Aztán a házunk felé pillantott, és én nem bírtam tovább, rohanni kezdtem kifelé. Döbbenten vettem észre, hogy a sietségem nem csak a harag fűti, tényleg meg akartam bizonyosodni róla, hogy Haley jól van, de pechemre a közelébe sem jutottam. Ijedten bement a házba, becsapta az ajtót, és még a zárat is elfordította.

- Haley, engedj be! – üvöltöttem el magam frusztráltan. Kattant a zár, de az ajtó nem nyílt ki, Haley duplán bezárkózott! – Nyisd ki, és beszéljük meg! Teljesen elment a maradék józan eszed is?! Rám uszítod a szüleidet, mintha megerőszakoltalak volna?! És mi az az őrültség, hogy ott hagytalak? Te léptél le valaki mással, nem én! Nézz a szemembe, ha mersz, és mondd meg az igazat!

Úgy felszisszent, hogy még a vastag ajtón keresztül is hallottam.

- Én csak az igazat mondtam! Nem kellettem neked, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, miről van szó! – Pedig nem tudtam. Nem kellett nekem?! Hát ennyire vak nem lehet! – Nem én csókoltam meg valaki mást! Nem én mondtam Zach-nek, hogy rendezzünk párcserét! Nem volt jogod odaadni neki, mint egy utolsó rongyot! Menj innen!

- Hogy lehetsz ennyire bolond? – kérdeztem lágyabb hangon, hitetlenkedve. – Zach csak játszott veled, nem akart szobára vinni!

- Persze, mert én csak akkor vagyok jó, ha részegen szükséged van valakire! Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rám! – Rájöttem, hogy sír, és úgy éreztem, menten ott döglök meg a küszöbén. Igazán megérdemeltem volna. – Átvertél, és én nem akarom, hogy a közelemben légy! Menj haza!

A döbbenettől szólni sem tudtam. Zach meg a hülye megfogalmazásai! Méghogy elcseréltem Haleyt! Nem tudtam, mi a hihetetlenebb, hogy ilyesmi egyáltalán eszébe jutott, vagy hogy elhiszi, hogy épeszű férfi akárkire lecserélné.

Hallottam, hogy felrohan a lépcsőn, és közben zokog, így nem volt más választásom, be kellett törnöm a házba.