9. Rosszfiú az elméletben

 

A tervemnek nagyon sok buktatója akadt, de már tényleg nem volt visszaút, mindent elrendeztem. Semmiféle mozgást nem láttam a szomszéd házban, de a szülők kocsija nem volt a felhajtón, úgyhogy elkezdtem. A kezemben a ruhásszatyorral átsétáltam az ajtajuk elé, és majdnem becsengettem.

Kis híján elszúrtam a rosszfiúskodást, Zach soha az életben nem csenget, ha hozzánk jön! Nekem miért kellene? Legalább meglepem Haleyt. Lenyomtam a kilincset, és az ajtó kinyílt. A nappaliban és a konyhában senkit nem találtam, úgyhogy felfelé indultam az emeletre.

Haley a szobájában volt, elmélyülten rajzolt valamit. Az arca nyíltan álmodozó volt, és én kíváncsi lettem, mi az, amit rajzol. Köze lehet hozzám? Vagy megint a bárgyúképű Johann lenne?

Átléptem a küszöböt, ő pedig ijedten felém kapta a fejét.

- Mit keresel itt? – ugrott fel a helyéről, és döbbenten nézett.

- Csak nem zavartalak meg? – kérdeztem, és lazán odasétáltam, hogy megnézzem a rajzot. Egy meztelen pasast kezdett el, feje nem volt, és csípő alatt se látszott, de mi a frász ez? Én lennék? Vagy Johann? De ugyan honnan a fenéből tudná, hogyan néz ki póló nélkül? Ott még nem tarthattak! Vagy igen?

Egészen kiestem a szerepből, úgyhogy félrelöktem a rajzot, és hűvösen Haleyre pillantottam.

- Hoztam neked egy ruhát! – toltam neki a szatyrot ellentmondást nem tűrő mozdulattal. Elégedetten vártam, amíg elveszi.

- De…

- Ma van a szalagavatóm, és nincsen partnerem – közöltem még. – Öltözz át, két óra múlva indulunk!

Úgy bámult rám, mintha bolond lennék, sőt mintha kicsit megijedt volna.

- De…

- Nincs de, Haley! – mondtam a legrosszfiúsabb hangomon. – Eljössz velem, tartozol ennyivel!

Nem válaszolt azonnal, döbbenten hallgatott, majd szkeptikus kifejezéssel az arcán belenézett a szatyorba. Egy elég jó ruha volt, amit vettem neki, de őt nem nyűgözte le, megfogdosta, majd kivette, hogy maga elé emelve ráfintorogjon.

- Én… szívesen elmegyek veled, ha nincs más. De inkább felveszek valami mást. Ez a ruha nem nekem való.

A higgadt hangjától az ideg kerülgetett. Odaléptem, elvettem tőle a ruhát, és elé tartottam. Ahogy sejtettem is, az ő mérete volt, és a francba is, egy szép ruhát vettem, nem értettem, mi baja vele.

- Biztos vagyok benne, hogy stimmel a méret. Ez kell felvenned!

- De…

Egy újabb de, mintha nem is figyelne rám, mintha nem hallaná a hangom parancsoló élét. Hát erre a lányra semmi nem hat? Keményebb eszközökhöz kellett folyamodnom. Megfogtam a karját, és magamhoz rántottam.

- Nincs, de, Haley! Azt akarom, hogy EZT a ruhát vedd fel!

- Biztos vagyok benne, hogy egy másikban…

Kész, elvesztettem a maradék türelmem is, fél kézzel megfogtam a nyakát, és a két ujjammal kényszeríttettem, hogy rám nézzen, lássa csak, mennyire komolyan beszélek. Nem volt jó ötlet megérinteni a bőrét vagy hagyni, hogy rám leheljen, egészen elgyengültem tőle.

- Két óra múlva indulunk, legyél készen!

Ez most egészen kérésnek hatott. Elcsesztem az egészet, még a ruha is a földön kötött ki. Egy lúzer voltam semmi más. Úgy éreztem, ez igazán nem az én műfajom, hogy tudnám ráerőltetni az akaratomat egy ilyen makacs lányra? Gondoltam, hagyom a ruhát, hazamegyek, és meglátom, miben bukkan fel, amikor indulni kell, de megakasztott az okoskodó hangja.

- Van egy másik ruhám. Az is kék, sokkal jobb lesz, mint ez.

Ja, mert ő annyival jobban tudja! Márpedig nem! Visszafordultam, felkaptam a ruhát, és megint megragadtam Haleyt. Nem védekezett, sőt mintha önkéntelenül is engedelmeskedett volna a mozdulataimnak. Az arcán nem láttam ellenállást.

- Szándékosan akarsz feldühíteni? – Vajon azt is hagyná, hogy megcsókoljam? A francba is, szánalmas volt a gondolat, hogy nagyobb hatással van rám, mint én őrá. – Idegesítő! – mondtam, és kis híján megcsókoltam, de megakadályozott a megadó reakciója. Lehunyta a szemét, és szinte csókra tartotta a száját.

Mi van? Mi ez az egész? Játszik velem? Bármennyire is döglöttem a csókjáért, nem engedtem, hogy ő nyerjen. Ezúttal nem! Ki kellett derítenem, mégis mit művel.

- Ebben jössz! – Kényszeríttettem magam, hogy elengedjem. – A hajad pedig hagyd leeresztve.

Az ágyára dobtam a ruhát, az ágyra, ami annyira igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Jobb lett volna rá sem nézni.

- Sokkal jobb lenne feltűzve – szájalt még mindig Haley elpattintva bennem valamit. – És ez a ruha tényleg nem az én…

Ösztönből cselekedtem, ez nem volt megjátszás, egyszerűen úgy tört elő belőlem az erőszak, mintha mindig is bennem lett volna. Megragadtam azt az idegesítő lányt, lenyomtam az ágyra, és lefogtam. A tágra nyílt szemeibe meredve hirtelen fogalmam sem volt, mit művelek. A teste az enyém alatt volt, ellenállhatatlanul törékenyen, mégis meglepően erősen. Még így sem ijedt meg, hogy vadállat módjára szorítottam az ágyra, sőt, mintha valami kis csillámlást láttam volna a szemében.

- Egyszer – mormoltam halkan –, csak egyszer szeretném, ha minden úgy menne, ahogy én akarom. Olyan nagy kérés ez, Haley? Egyetlenegyszer, kérlek! Ne ellenkezz velem!

Eleve megőrültem a teste közelségétől, de amikor bólintott egyet, és engedelmesen ellazult alattam az nagyjából a legizgatóbb dolog volt, ami valaha történt velem.

- Okos kislány – mormoltam, és csak élveztem a helyzetet. Érezhette, mennyire felizgatott, mert kissé fészkelődött, és megmozdította a combját a csípőm alatt.

- Szállj le rólam! – kérte, de olyan furcsán buja hangon, hogy elbizonytalanodtam, mit gondoljak róla.

Talán ez lehet a kulcs? Tetszik neki a durvaság? Meg mertem volna esküdni, hogy nincs ellenére a helyzet, mégis megmozdultam kicsit, hagytam, hogy legyen lehetősége lelökni magáról, ha akar. Nem tette, így értetlenül néztem az arcát.

- Tudod, milyen érzés volt? Mit éreztem, miközben próbáltam a nyomodra bukkanni? Olyan volt, mint valami… rajongás. Nem is, inkább valami mánia. Ijesztő, őrült mánia, nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy megtaláljalak. Az orromban éreztem az illatodat, a nyelvemen a csókod ízét és… mindent. Egyszerűen éreztelek téged, pedig nem tudtam ki vagy csak azt, hogy akarlak. Van ennek értelme?

Kit akartam átverni a múlt idővel? Még mindig éreztem ezeket, és Haleynek tudnia kellett volna.

- Részeg voltál – jegyezte meg. És akkor mi van? Arra számított, hogy akkor nem ellenkezem majd?

- És te becsaptál – közöltem vele, és kényelmesebb pozícióba váltottam, figyelve, mit szól hozzá.

Soha nem próbáltam még ilyen nyílt módszerrel rávenni valakit, hogy kívánjon meg, de Haleynél bevált, láttam, ahogy elhomályosodik a tekintete. Vágyik rám? A francba, ez nem is kérdés, vágyik rám!

- Átvertél engem, Haley! Miért csináltad? Miért nem mondtad meg, hogy te voltál?

- Sajnálom. Nem akartam hazudni, de te… – Nem volt magyarázata, ott feküdt alattam, letagadhatatlanul vágyva rám, és nem tudott mondani semmit! – Bocsáss meg!

Felnyúlt, hogy megérintse az arcomat, de az túl sok lett volna a sajnálatából. Komolyan sajnálja? Itt fekszik alattam enyhén elnyílt ajkakkal, és elvárja, hogy megbocsátásról beszélgessünk?

- Kegyetlen vagy! – jelentettem ki, és rátapasztottam a szám az övére.

Még az sem zavart, hogy nem csókolt vissza, elég volt hozzáérnem, hogy elveszítsem az eszem, és visszajöjjön az együtt töltött éjjelünk össze apró kis részlete. Hogy milyen ízű a szája, milyen formás a melle, és mennyire csábító a combjai közül áradó hőség. Felemeltem a fejem, készen rá, hogy olyasmit látok az arcán, amitől egy undorító alaknak fogom érezni magam, de úgy tűnt, mintha élvezte volna a csókomat, amit pedig cseszett viszonozni.

De ha azt élvezte, talán más sincs ellenére. Megsimogattam a mellét, mire úgy felnyögött, hogy attól teljesen bevadultam. Akartam őt, ha mást nem, hát érezni a testem alatt az övét, a combjait a csípőmön, az édes remegéseit, mindent, amit adni akar. Az aprócska tenyerével óvatosan végigsimította az arcomat, és én megint elgyengültem az érintéstől, mintha azzal az egy mozdulattal könnyedén megszelídített volna. Olyan volt, mint az a múltkori, elveszettnek hitt éjjel, csak egy valami hiányzott.

- Mondd azt, kérlek! Hazudd, hogy szeretsz! – simítottam végig az ajkait az enyémekkel. – Gyerünk, hazudd, hogy szeretsz!

Döbbenten ledermedt, én pedig tudatában voltam, milyen szánalmasnak tűnhetek, de még ez sem érdekelt, amit adott, azt elfogadtam. Nekidörzsöltem magam, és az ujjaimmal körberajzoltam a melleit, ő pedig felnyögött a kendőzetlen vágytól.

- Szeretlek, Dean! Szeretlek! – lehelte elbódultan, és ellentartott a csípőmnek, megkönnyítve a dolgomat. Rühelltem a ruhákat közöttünk, de nem bírtam leállni. Muszáj volt a bőréhez érnem, és újra megcsókolni azt a csábítóan hazug száját. A legizgatóbb hazugság volt, amit valaha hallottam, úgy éreztem, soha nem elég belőle.

- Még egyszer! – sürgettem arcomat a nyakába fúrva. – Hazudj, Szépségem, csináld!

Nem voltam biztos benne, hányszor ismételte el, hogy szeret, azt tudtam, hogy soha olyan kemény, olyan feltüzelt nem voltam, mint amikor alattam nyögdösött, sikongatott és azt mondogatta, szeret. Abba kellett hagynom, mielőtt egyszerűen beleélvezek a gatyámba, ami nem történt velem tizenhárom éves, kezdő tini korom óta. Abba kellett volna hagynom, mielőtt még azt is elfogadhatónak kezdem látni, hogy valóban így megszégyenítsem magamat.

Nagy nehezen elszakadtam Haleytől, és kimenekültem a szobájából, mielőtt túl messzire megyek. A fenébe, már eleve túl messzire mentem! Rosszfiúként kellett volna viselkednem, ehelyett rámásztam, mint egy kangörcsös kutya, figyelemért könyörögve. Szánalmas voltam, ráadásul az állapotomon már csak a létező legjegesebb zuhany segíthetett.

Valamivel később, immár lehiggadva aggattam magamra az inget és a szmokingot, gyorsan, hogy mielőbb visszaérjek Haleyhez, és folytathassam a színjátékot. Le akartam ellenőrizni, hogy felveszi-e a ruhát, látni akartam, hogy áll rajta. Pechemre anyám megállított.

- Dean, hát te? – nézett végig rajtam. – Az én gyönyörű nagyfiam! – ámuldozott.

Elfintorodtam a jelzőjére, aztán vállat vontam.

- Azt hittem, nem mész el a szalagavatódra! Úgy örülök, hogy mégis! A kis Gemma nagyon elégedett lesz, ha meglát!

- Nem Gemmával megyek – közöltem vele, mire elakadt a szava. Végre!

Még visszamentem a fürdőszobába, hogy megfésülködjek – mert akármilyen hülyeség, azért akartam tetszeni Haleynek –, de mikor kijöttem, anyám még mindig ott lábatlankodott.

- Haley? – kérdezte próbálva titkolni a reménykedését. Elég rosszul csinálta, de azért bólintottam a kedvéért. – Ennek örülök, úgy szeret téged az a lány! Érezzétek jól magatokat! Virágot vettél neki?

- Haleynek pasija van, anya – szögeztem le. – Ez nem egy randi.

Inkább elindultam vissza a másik házba, mielőtt még jobban rám száll. Akkora kérés, hogy a magánéletem maradjon meg annak, aminek a neve is mutatja? Az én magán dolgomnak? Ráadásul mi az a szeret engem szöveg? Anyám el van tájolva, de nagyon, kedvem lett volna elérángatni Haleyt, hogy beszéljék csak át, ki hazudott és miben!

Odaát Haley szobáját üresen találtam, viszont a fürdőszobájának ajtaja résnyire nyitva volt, láttam, hogy ég a lámpa is. Belestem, és elkaptam a tükör előtt ácsorogni a ruhában, ami pontosan úgy festett rajta, ahogy elképzeltem. Kihangsúlyozta az alakját, és sok helyen engedte láttatni a bőrét, mégsem volt túl sok, hanem gyönyörűen visszafogott pont, mint ő maga. Néztem, ahogy tükörképét nézegeti, rángatja az anyagot, mintha nem lenne elégedett önmagával. Hátranyúlt, hogy kikapcsolja, de gyorsan belöktem az ajtót.

- Le ne merd venni!

Hirtelen fordult felém, mint aki azonnal ki akar rúgni a házból, de ahogy meglátott, megszelídült a tekintete, végigmérte, mit viselek, de nem tűnt lenyűgözöttnek, az ajkába harapva, esendően szólalt meg.

- Nem jó nekem ez a ruha, Dean! Kérlek, hadd viseljem a sajátomat!

Megint belenézett a tükörbe, és onnan pillantott rám, egyenesen a szemembe. Éreztem, ahogy leomlik rólam a rosszfiú álca már megint, de még csak nem is érdekelt, képtelen voltam nemet mondani.

- Mutasd, milyen ruhád van még.

Kis mosollyal sietett el mellettem a szekrényéhez, és kinyitott egy akasztós rész, ahol valami vastag, sötét bársonyizé lógott.

- Elment az eszed, Haley? – állítottam meg elborzadva. – Azt a ruhát még az anyám sem venné fel, pedig ő mindig óvatosan öltözködik. – Úgy nézett rám, mintha nem értené, mi bajom van. Egy bársonyruha, az ég szerelmére? Van ennek a lánynak egy cseppnyi ízlése? Vagy szórakozik velem? – Ronda, és úgy festene rajtad, mint egy zsák. Ki elől akarod elrejteni magad?

Az ajkaiba harapva sütötte le a tekintetét, én meg azon tűnődtem, tudja-e, hogy mennyire gyönyörű. A fenébe is, Szépségemnek hívtam a gyengébb pillanataimban, azt gondolja, csak kitaláltam?

- Én…

- Csinos vagy – mondtam neki visszavéve a rosszfiús szerepet. Agyondicsérni nem akartam, ezt magamban megtettem, ahogy végignéztem rajta újra. A ruha anyaga vékony volt, átsejlettek rajta a mellbimbói, és én nyeltem egyet. Egy nagyot. – De azt hiszem, kellene hozzá melltartó is. Pánt nélküli.

Haley lenézett a melleire, ami valahogy egy nagyon szexi mozdulatra sikerült. Kényszeríttettem magam, hogy ne törődjek a testemben lefelé áramló, kínzó forrósággal.

- Nincsen olyanom – mondta végül tétován.

Persze, hogy nincs. Végignéztem rajta, és egy bizonytalanul egyik lábáról a másikra álló lányt láttam, akinek fogalma sincs róla, mennyi kis szart aggatnak magukra más lányok. Hiszen egy dologban nem hazudott, őt sosem érdekelték a ruhák, így most nekem kell kisegítenem. Nemrég meg kellett hallgatnom Gemma monológját arról, hogy egy srácnak fel sem tűnik, mennyire fontos esemény egy csaj életében a bál, amit akkor csak eltettem az agyam hátuljába a többi haszontalan információ közé, de most Haleyt nézve megint elővettem. Kíváncsi lettem volna, mi változik, ha adok neki egy igazi bált. Igaz, egy rosszfiúsabbat, mert még azt a tervet sem vetettem el, de Gemma szavaira is rábólintottam. Minden lánynak szüksége van rá, hogy gyönyörű hercegnőnek érezze magát. Legalább egyszer.

- Szerzünk egyet. Kell egy kisebb bugyi is, ha nincs, akkor egyszerűen nem kell felvenned – vigyorodtam el, mire elpirult. – És a cipő, valami magas sarkú.

Nagyon akartam, hogy végre meglássa a saját szépségét. Karen gardróbjából kellett neki melltartót és cipőket szereznem, és még az sem zavart, hogy furán néz rám, amiért az anyja cuccai között turkálok. Egyszerűen csak akartam azt a tekintetet, legalább egy kis magabiztosságot, ami igazán hiányzott az összképhez.

Kellett neki valami frizura is. Hirtelen mozdulattal, hogy ne legyen ideje visszakozni leeresztettem a haját. Hajat mosott, míg én át voltam öltözni, így nedvesen tapadt a hátára, és annyi volt belőle, hogy csak bámulni tudtam egy ideig. Haley megremegett, amikor odanyúltam, hogy a kezembe vegyem mindet.

Nem sokat tudtam a frizurákról, de olyat se nagyon láttam még, mint Haley haja. Amikor a kezembe vettem egy hajszárítót, hogy kezdjek vele valamit, a forró levegő hatására az egész új életre kelt. Száradás közben fényes, hetyke kis loknikba ugrott, mintha utálná, amit Haley tesz vele, hogy folyton a feje tetejére lapítja. Valahogy jókedvűvé tett a haja, élvezettel figyeltem, azokat a kis lázadó kunkorokat, de aztán megláttam a pillantását a tükörben. Némán kérdezte, mi a frászt művelek a hajával, és visszaemlékeztem mindenre, ami nem tesz jókedvűvé. Például, hogy nem a haja az egyetlen, ami úgy jó és különleges, ahogy van, de ő megpróbálta valami mássá alakítani, valami dühítően természetellenessé csakis a makacssága miatt.

A haja megszáradt, így letettem a hajszárítót, és búcsúpillantást vetettem a loknikra, remélve, hogy még sokszor találkozunk.

- Vedd fel a cipőt és a melltartót! – utasítottam, majd visszamentem a szobájába.

Egy ideig az ágyat bámultam újraélve a korábbi forró pillanatokat, a nyögdécselését, aztán inkább hátat fordítottam az őrjítő helyszínnek. Hidegvér kellett, de csak reménykedhettem, hogy lehűlök valamennyire.

- Gyere ki, ha készen vagy! – szóltam Haleynek, nehogy nekem lekapja magáról a ruhát nagy makacsságában.

El tudtam képzelni, hogy megjelenik fürdőköpenyben, és kijelenti, hogy inkább el sem jön, ezért igencsak meglepődtem, amikor a ruhához illő magassarkúban előtotyogott. Úgy tűnt, alig bír menni a cipőben, de rohadtul dögössé tette a megjelenését, úgyhogy elhatároztam, akkor is marad, ha egész éjjel nekem kell támasztékot nyújtanom neki. Amúgy sem akartam messzire engedni magamtól. Tökéletesen nézett ki, kivéve a kis loknikat, amiket eltűntetett.

Szinte hallottam, ahogy segítségért kiáltanak.

- Mondtam, hogy hagyd leeresztve a hajad! – keltem a védelmükre. – Kezdem úgy érezni, valóban direkt dühítesz fel.

Haley fintorgott, és majdnem átesett a saját lábán.

- Nem direkt csinálom! De a hajam kezelhetetlen. Ha akarod, inkább befonom.

- Nem! – vágtam rá, elvégre én voltam a főnök, és kész. – Azt akarom, hogy bontsd ki!

- Hatalmaskodó – vágta rá halkan, de kieresztette a haját, mire a fürtök elborították a fél arcát. Kedvem lett volna belesni alájuk, és onnan nyomni egy csókot az okoskodó arcára, de ez túl szentimentális ötlet volt, kizártnak tűnt, hogy megtegyem. – Látod? Az egész az arcomba hullik!

- Gyere – mondtam, és elfordultam, mielőtt elröhögöm magam. Az rontott volna a szerepemen.

Követett az anyja öltözősarkába, ahol tényleg minden megvolt, ami Haley szobájából hiányzott.

- Van itt néhány kisebb csat – mutattam. – Csak tűzd el, amit az arcodba lóg.

- Mintha az olyan könnyű lenne – háborodott fel.

Lenyeltem a mosolyt, majd beültettem a fésülködőasztal előtti székbe, és felmarkoltam néhány csatot. Furcsállkodva nézett rám, amikor a hajával kezdtem babrálni, de nem ellenkezett, mintha tulajdonképpen megkönnyebbült volna, hogy nem neki kell foglalkoznia vele.

A haja még mindig lenyűgözött, elképzeltem milyen lenne, ha ő lenne fölül, és azok a puha loknik különböző érzékeny helyeken csiklandoznának. Mondjuk miközben benne vagyok, és ő fölém hajol…    

- Ezek a hullámok megmaradnak? – tudakoltam arra az esetre, ha ez mégis valami csodaszer eredménye, aminek nem láttam nyomát, de a csajoknál sosem lehet tudni.

- Igen, mindig ilyen a hajam – mondta felhúzva az orrát. Elfordultam, hogy valami ékszert kerítsek neki. – Nem érdemes kiegyenesíteni, mert öt perc múlva ugyanolyan göndör lesz.

Találtam egy egész jó nyakláncot, aztán Haleyhez illő parfüm után néztem. Megtaláltam az illatot az ágyamból, és ez is dühített. Mi a francért nem ismertem fel azonnal? Tudtam, hogy az Haley illata! Ennyire akartam, hogy ne ő legyen?

- Csak a ruhára tegyél belőle. Az ilyeneknek undorító ízük van.

Haley nem válaszolt, csak tette, amit kértem. Fél szemmel figyeltem csak, miközben a sminken tűnődtem. Kell egyáltalán valami? Rúzsok egész garmadáját találtam, de tudtam, semmilyen mesterséges szín nem érne fel a pirosra harapdált ajkaival, és azt sem akartam, hogy valami mű íz elrontsa a maximális élvezetet, ha megcsókolom megint. Mert meg fogom, ha addig élek is, ebben biztos voltam.

Végül kiszúrtam valami a ruha színéhez illő szemfestéket, gondoltam az jó lesz. Haley az ölébe meredt, amikor odafordultam hozzá, mintha előtte nem is végig engem nézett volna. Felizgatott a pillantása, és ettől megint összezavarodtak az ezerszer kigondolt tervek a fejemben. Hirtelen már fogalmam sem volt, mit akarok csinálni ezzel a lánnyal. Vagyis persze volt. De azt lehet? Sikerülne?

- Csukd be a szemed! – mondtam végül, miután levettem a szemüvegét.

Megtette, és én megütközve bámultam a szokatlan szépségre előttem. Végig itt volt, minden, amit csak elképzelhettem, itt egy köpésnyire szemüveg mögé, már-már bizarr ruhák alá rejtve. Haley, a lány a szomszédból.

Óvatosan szemfestéket kentem a szemhéjaira, de még az is sok volt. Úgy éreztem, nem kell több, hogy festékkel csak elrontanám ezt a hatást, így végül félretettem a cuccot.

- Most kinyithatod.

Nyúlt a szemüvegért, de gyorsan elkaptam előle.

- Nem akarom, hogy viseld!

Rögtön kaptam egy hitetlenkedő pillantást, és egy fintort.

- De nem sokat látok nélküle. Elbotlok valamiben vagy…

- Majd vigyázok rád! – közöltem vele nyersen, mire végre úgy nézett rám, ahogy akartam.

Hitetlenkedve bámultam a felcsillanó tekintetét, az enyhén elnyíló ajkait, a gyors kis sóhajt, ami kiszakadt belőle, sőt még a nyakán lüktetőt kis eret is láttam, amit azonnal meg akartam simítani a nyelvemmel. Mit is mondtam? Hogy vigyázok rá? Ez lenne, ami beindította? Kíváncsian néztem rá, azt kívánva, bárcsak egy nyitott könyv lenne, amiben könnyű olvasni.

- Szeretnél még valamit? – morogtam elfúló hangon.

A francba, tudnia kellett, hogy mennyire kikészít! Lehet, hogy ez az, ami élvez? Hogy odavagyok érte, de ő úgy tehet, mintha nem látná? Nem érdekelt, ha így van.

- Milyen valamit? – tudakolta, de látszott rajta, hogy van valami kis gondolata.

- Valamit a szádra – nyögtem, mire ránézett az enyémre.

A tekintetében tétova vágyat láttam, és ez elég volt nekem, gyorsan megcsókoltam, mielőtt meggondolja magát. Már az első mozdulattól, amikor még csak a fogaim közé vettem az ajkát, annyira beindultam, hogy egy pillanatig észre sem vettem, hogy egyedül vagyok a nyomorommal, Haley csak ült, és hagyta, mintha csak valami kegyetlen kísérletet folytatna, mintha csak megfigyelné, ahogyan teljesen elveszítem az eszem miatta.

A gondolat feldühített, elkaptam, és magamhoz húztam, a lehető legközelebb, hogy ott érinthessem meg, ahol csak akarom.

- Nehezedre esne visszacsókolni? – mordultam rá.

Megtette, a nyelvét tétován és édesen a számba nyomta, és én többé nem tudtam gondolkodni. Csak ő létezett, ahogy átkarolta a nyakam, ahogy nekem simult, ahogy tönkretett és életben tartott egyetlen nyavalyás, őrjítő csókkal. Már csak egy dolgot akartam, mégpedig még többet ebből a lányból, csak belőle alattam, fölöttem, bárhogyan…

Akartam minden egyes fantáziát, kezdve azzal, hogy végigsimít rajtam a haja, ehhez pedig csak egy kicsit kellett mozdulnom. Hátradőltem, és magamra húztam, ő pedig szépen rám is csúszott szexin szétvetett lábakkal, fenekével a hasam fölött. Mindkét kezével a mellkasomon támaszkodott, rémülten bámulva rám, mintha nem tudná, hogy kerültünk ebbe a pozícióba, mintha félne attól, ami következik.

- Most csókolj meg! – kértem próbálva lehúzni magamhoz, de ellenállt.

Ahogy ránéztem, hirtelen rájöttem, hogy nem stimmel valami. Az én szememben ő volt az úrnő, aki hanyatt kényszeríttette a rabszolgáját, de a pillantása azt sugallta, inkább őzikének érzi magát egy gyorsan közelítő teherautó előtt. Mi oka van félni? Lehetséges, hogy én tehetek róla? A sírásának emléke kicsit lelohasztott.

- Bántottalak, Haley?

- Hogy? – motyogta szégyellősen. – Nem. Én csak…

- Nem most, akkor. Bántottalak? Kényszeríttettelek rá valahogy?

Megvolt rá az esély, hogy igen, és ez egy magyarázat is lehetett rá, miért tűnt el azután. Hiába a bizonyosság, hogy élvezte, ha valamit nagyon elcsesztem, előfordulhatott, hogy megijedt.

- Nem bántottál, Dean – mondta megnyugtató hangon. – Én is akartam.

Egyszerre bántott és voltam megkönnyebbült a vallomástól. Ezek szerint akkor mégiscsak valami terv volt. Tényleg csak el akarta veszíteni végre? Vagy jót akart szórakozni? Esetleg szánalomszexnek szánta a veszekedésünk után? Ez utóbbit rögtön ki is vertem a fejemből.

Érthetetlen volt az egész, de legalább fellélegezhettem, amiért nem bántottam. Néztem a még mindig tétovázó arckifejezését.

- Most nem akarod?

- De – válaszolta gyorsan, mire az én szívem is hevesebben kezdett verni. – Csak nem tudom, mit csináljak.

Szélesen elmosolyodtam. Mekkora idióta vagyok! Hiszen én voltam neki az első, honnan is tudná? Ráadásul ez azt jelentette, hogy Johannal sem volt semmi. Haley tapasztalatlansága megőrjített, elkaptam a kezeit, és kibillentettem az egyensúlyából, hogy végre érezzem azokat a hetyke loknikat magamon. Haley szemrehányóan nézett rám, arcával alig pár centire a mellkasom fölött.

- Csak csináld, amit mondok, ez menni fog?

- Talán – felelte az ajkába harapva, és pár pillanatig csak engem figyelt csendesen.

- Akkor csókolj meg, Szépségem! – adtam ki az első utasítást.

Előrehajolt, majd mivel rájött, hogy túl messze van, feljebb csúszott rajtam, megpihentetve a fenekét a hasamon. Most végre úgy nézett rám, ahogy akartam, mintha az ő saját játszótere lennék, és mivel örömmel voltam az, csak feküdtem, várva, mit fog tenni. Ahogy az arcom fölé hajolt, alig kaptam levegőt, szinte remegtem a kényszertől, hogy megérinthessem, hogy magamhoz ránthassam, de nem akartam elijeszteni. Óvatosan és gyengéden húzta végig az ajkait a számon, aztán a fogaival aprót harapott belém, és végül a nyelvével simította meg a harapás helyét mintegy befejezve a csókot. Enyhén elhúzódott, és megint megjelent a bizonytalan tekintete, ami ellen úgy védekeztem, ahogy tudtam.

Végre magamhoz szorítottam, és újra megcsókoltam. A haja függönyként omlott az arcunk köré, és ez őrjítően közel állt a tökéletességhez. Csak egyetlen dolog hiányzott.

- Mondd, hogy szeretsz! – nyögtem félrefordítva az arcom, mire azonnal odanyomta a száját a nyakamhoz.

- Szeretlek – mondta, miközben a forró ajkát a bőrömre nyomta. – Menjünk át a szobámba.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen bátran előhozakodik a dologgal, de hülye lettem volna nemet mondani. Igaz, máshol kellett volna lennünk, de ki a francot érdekelt a szalagavató, vagy akár a terveim, ha ott volt az a csodálatos lány, aki az ágyába hívott?

- Nem kötelező elmennünk a szalagavatóra.

- Nem – helyeselt megrázva a fejét.

Felálltam, és magamhoz öleltem Haleyt. Ezt nem lett volna szabad megtennem, főleg, hogy amikor visszaölelt, úgy éreztem, a szobájáig sem bírom ki, de aztán csak jó alaposan megcsókoltam a hosszú útra, és kézen fogva húzni kezdtem a szobájába.

Az elégedett vigyor rögtön lefagyott a képemről, amikor a folyosón az őseivel találtam szembe magam.