6. Zach és Haley

 

- Zach mindjárt itt lesz – közöltem anyámmal, mire lelkesen elmosolyodott.

Zach hasonló státuszban volt a családomban, mint Haley: mindenki bírta. Hiába volt idegesítő és jóformán egy szemétláda, ha elbűvölésről volt szó, abban profi volt.

Akkor sem fogta magát, amikor megérkezett. Lazán besétált az ajtón mindenfajta kopogás nélkül, majd intett egyet anyámnak.

- Szia, Lissa! – Látványosan megtorpant, és hunyorgott. – Mary? Ne haragudj, összetévesztettelek titeket!

Majdnem kiokádtam a belem, amikor anyám nemhogy megmondta volna Zach-nek, hogy ennél átlátszóbb hízelgést még soha nem hallott, zavartan nevetgélni kezdett, mint valami tinilány. Zach elégedetten bezsebelte a reakciót, majd később az extra süteményt is a hideg sör mellé.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte, amikor leültünk odakint a medence mellett. Jobbra majd balra tekintett, mint aki keres valakit. – Melyik házban lakik?

- Nem! – mondtam önmagam is meglepve az éles hangsúlyommal.

- Hé! – röhögött fel Zach. – Csak kérdeztem. Nem akarom elszedni előled. Nagyon dögös lehet, ha ennyire véded.

Tulajdonképpen nem gondoltam, hogy Zach esete lenne. Legalábbis nem első látásra. De nem is akartam, hogy bármilyen látás legyen közöttük, ismerve Haley flörtölős természetét. Zach követte a tekintetem Haleyék házának irányába, és azonnal felpattant.

- Nem! – mondtam megint. – Hagyd békén! Különben sem akarom felszedni, van barátja.

Zach visszahuppant mellém, és vigyorogva nézett rám.

- Ezért vagy ilyen ballábas ma? Komolyan félreállít egy másik pasas? Téged, aki rábeszélte Mattet, hogy dugja meg Emilyt, miközben Gemmával jár?

- Én?! – hördültem fel. – Te beszéltél egész idő alatt a dugásról! Én csak azt mondtam, hogy csábítsa el!

- Mert az mit jelent? – kortyolt bele Zach a sörébe. – Nekem dugásnak hangzik.

- Mert te… Mindegy – legyintettem, mielőtt hagyom magam felhúzni. Zach idegesítő tudott lenni, de abból, ahogy ő mindig higgadtan szemlélte más dühét, úgy sejtettem, ezt tudja magáról. – Haley nem olyan. És különben sem akarok vele járni?

- Csak megdugni?

- Elvonatkoztatnál már a dugástól?! – mordultam fel. A francba, hiányzott Matt! – Haley meg én csak barátok vagyunk. Különben meg itt lakik a szomszédban…

- Haver! – esett le neki. – Soha nem szabadulnál, miután megdug… ha megfognád a kezét vagy valami – vigyorgott. – Értem. Ez szívás. A tiltott gyümölcs! Pont az orrod előtt!

- Túldramatizálod – jegyeztem meg, és a számhoz emeltem a sörösüvegem. Limonádé volt benne, anyám poénja. Miután sokadszorra elege lett abból, hogy nézek ki akár két sör után, előszeretettel játszotta ezt velem. Először még puhánynak éreztem magam tőle, de azután, hogy Haley rám talált abban az állapotban, már tökéletesen elfogadható módszernek hatott. Szóval limonádét kortyolgattam. – Haley nem olyan, mint a többi csaj. Tényleg barátok vagyunk. Jófej – jött rám a szómenés.

- Dögös? – érkezett Zach legfontosabb kérdése.

- Nem úgy, ahogy gondolod. Inkább mély benyomást keltő. – Zach-re néztem, aki már nyitotta a száját, hogy elsüsse valamelyik poénját arról, hogy nem én akarok-e inkább mély benyomást kelteni, de szerencséjére nem mondott semmit. – Olyan, mint… a lelkiismeret kis tücske.

- Mi van? – vihogott fel éles hangon. – Mint az a rusnya, fekete bogár?

- Lelkiismeret! – közöltem vele emelt hangon. – Mindegy, úgyse tudod, mi az! Különben is, a tücsök nem a bogarak rendjébe tartozik, te barom!

- Oké, oké – emelte fel a kezét, még mindig sunyi módon vigyorogva. – Értem én, valami hasonlat, amit úgysem érthetek. De mondhatok valamit?

- Lökjed! – néztem rá gyanakodva, amiért egyáltalán megkérdezi. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem fog tetszeni.

- Megmondtad ennek a lánynak, hogy ilyeneket gondolsz róla? – Értetlen kifejezésemre folytatta. – Mert ha nem, akkor mondd meg neki. Ha meg megtetted, akkor ez a tücsöklány egy idióta, ha mást választ. A másik srác biztos soha nem mondana olyanokat, hogy ő egy lelkiismeretes tücsök.

- A lelkiismeret tücske – javítottam ki csendesen.

- Az hát – bólintott.

Szerencsére ezek után eltértünk más témák felé, úgyhogy nem kellett Haleyn agyalnom, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Amikor Zach elment, észrevettem, hogy anyám és apám az ablakon kilesve tanakodnak. A szomszéd házat bámulták, így követtem a tekintetüket. Semmi különösen nem láttam.

- Még nem jöttek haza – mondta végül anyám sajnálkozó sóhajjal. – Szegény lány állandóan egyedül van, ez olyan szomorú.

- Ne hívjuk át vacsorára? – vetette fel apám.

- Főzött – jelentettem ki magamra vonva a figyelmüket. Nem is tudom, miért szólaltam meg egyáltalán, így vállat vontam. – Nem jönne át, ha tudja, hogy bármikor megérkezhetnek.

- Már ha megérkeznek – sóhajtott újabbat anyám. – Nem kérnék ilyet, de…

- Menjek át ránézni? – fintorogtam. – Jól van, ha annyira akarod!

Anyám tátogott, apám viszont elvigyorodott, amitől leesett, hogy egy kicsit túl gyorsan ráálltam a dologra. Fél óra múlva már ott voltam Haleyék küszöbén. Nem öltöztem át, azért az túlzás lett volna, de eltöltöttem némi időt a fürdőszobában.

Haley egy kislámpa segítségével romantikusan homályos hangulatot teremtett a nappalijukban, a háttérben Elvis I Can’t Help Falling In Love With You-ja ment. Görcsbe rándult a gyomrom Haley nyilvánvaló szomorúsága láttán, még úgy is, hogy kedvesen mosolygott rám, és vidáman kezdett érdeklődni az én zenei ízlésem felől, ami biztosan nem Elvis volt. Azon kaptam magam, hogy miközben táncos léptekkel indul a konyhába, hogy megkínáljon valamivel, a finoman ringó csípőjére és fenekére meredve követem. Aztán meghívattam magam vacsorára, ha már a szülei úgysem jönnek haza hozzá.

Ez láthatóan meglepte, mert zavarba esett, és nyilván eszébe jutott a pasija is. Elképzeltem az mit szólna, ha látná, hogy Haleyvel vacsorázom, és még annál is jobban akartam a dolgot. Persze aztán Haley finoman tudatott velem pár dolgot. Például, hogy jó fiúnak tart – akikre általában nem bukik – illetve az alkohollal való kapcsolatom is kinevette, amikor borral kínált. Persze töketlenség lett volna nem elfogadni. Végig azon tűnődtem, nem érzi-e randinak, ami kettőnk között történik.

Beszélgettünk, jobb híján a piáról, elmondtam a sörhamisítást, aztán elmeséltem, mi volt, amikor kiesett egy egész éjjel, és másnap tetoválással ébredtem. Persze nem volt igazi, de ráébresztett, hogy lehetett volna. Meg aztán Matt mellettem alvó húga sem volt épp szívderítő látvány. Nem mintha Michelle nem lenne csinos, csak épp Matt megölt volna, ha hozzáérek a tizenöt éves húgához. Haley úgy szörnyülködött, mintha életében nem vett volna részt olyan bulin, ahol alkohol is van.

- De Johann nem iszik, ugye? – kérdeztem meg kényszeredetten mosolyogva. – Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy bulikba sem jár. És hogy sokat tanul.

- Igen – válaszolta tömören. Tehát egy izomagyú, unalmas stréber. Nem értettem, mit eszik rajta Haley, bár nyilván voltak rejtett adottságai. Bár stréber nem, okos én is voltam, meg azért izmok terén sem kellett szégyenkeznem, még ha másmilyen a testalkatom, akkor se.

- Kérdezhetek valami személyeset? – jutott eszembe.

- Persze – felelte furcsán nézve rám. Várta kérdést.

- Johann tényleg ennyire tökéletes? Mondd, hogy legalább rossz az ágyban!

Mélyen elvörösödött, és felállt az asztaltól. Tehát ez az? Ezt eszi rajta? Ennyire jó lehet? Ugyan mitől? Talán jó nagy neki a…

- Johann – kezdte, de aztán rázott egyet a fején. – Johann, még nem… szóval, még nem csináltuk. De ő mindent jól csinál, biztos, hogy…

Elröhögtem magam, ami bánthatta, ezért hallgatott el. Képtelen voltam elhinni, és valahogy mégis. Persze, hogy nem csinálták még, nem telt el annyi idő. Azért lehet Haley akármilyen szexi, voltak elvei, ezt is tisztáztam már magamban.

- Ő nem akarta vagy te? – kérdeztem végül, arra gondolva legalább próbálkozott-e az a marha.

Állítólag közös megegyezés volt, bár volt valami Haley arcán, ami nem tetszett nekem, mintha titkolt volna valamit. Mindenesetre nem kérdeztem többet, mert megkért, hogy ne tegyem.

Már a desszertnél tartottunk, és ő egy túrótortát vett elő. Vágott egy óriási szeletet, és kistányérra rakta, majd magának is leszelt egy ugyanakkorát, még csak el sem gondolkodott azon, hogy ne egyen előttem túl sokat, ez tetszett nekem.

Tortaevés közben arra terelődött a szó, mi az, ami feldühíti. Én, nyilván, aki barátnőtlen létemre az ő szexmentes kapcsolatán gúnyolódom. Vagy volt barátnője, Esther, akinek sok volt a rovásán. Johannal kapcsolatban persze semmi.

- Kérdezhetek még valami személyeset? – böktem ki végül, ami érdekelt. Kíváncsi voltam, tudja-e, hogy alig pár méterre tőlünk összeesküvők talán fogadásokat is kötöttek arra, mit csinálunk éppen. – Nem Johannal kapcsolatban. – Bólintott, úgyhogy előhozakodtam vele. – Miért vagy folyton nálunk, amikor nem vagyok otthon? Miért nem barátkozol a korodbeliekkel a szüleim helyett?

Rögtön elsápadt, és egy pillanatra elkerülte a tekintetem. Nehézkesen lenyelte a tortát a szájában, és olyan szemekkel nézett vissza rám, hogy rögtön megbántam, amiért szóba hoztam.

- Én is kérdezhetek valamit? És megígéred, hogy őszintén válaszolsz?

- Megígérem. – Biztos voltam benne, hogy most jön az a rész, amikor kettőnkről fog beszélni. Vajon ő hogyan lát minket? Őt is idegesíti vajon, hogy ilyen nyilvánvalóan akarnak összeboronálni minket?

- Zavar ez téged? Baj, hogy sokat vagyok nálatok? Mondtak valamit a szüleid? – Teljesen rémültnek tűnt a gondolatra. – Ugye zavarom őket, csak nem mondják, mert túl kedvesek? Megpróbálom ezentúl…

- Haley! – fogtam meg a kezét megnyugtatónak szánt mozdulattal, de még mindig feldúltnak tűnt. – Csak kérdeztem. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolnod.

A szomorú tekintetétől még gyengébbnek éreztem magam.

- A legrosszabb az, amikor nem veszem észre, hogy nem kedvelnek engem – mondta beletörődően, mintha sokszor történt volna vele ilyesmi. Ja, az iskolai kiközösítés. – De azt gondoltam, Mary és Jack…

- Imádnak téged – mondtam, és döbbenten arra gondoltam, milyen szar emberismerő vagyok. Annyira nagyra tartottam magam, és itt van ő, ennyire bizonytalanul, amit még csak észre sem vettem.

Elmondtam neki, hogy semmi gond nincs azzal, ha jól érzi magát a szüleimmel, csak furcsának éreztem, erre elmondta, hogy mit szeret a szüleimben, amiben én semmi különöset nem találtam, ő meg úgy beszélt róluk, mintha igazi kincsek lennének. Irigyelné őket tőlem? Erről lenne szó? Meg akartam kérdezni, de a következő hasonlatával elterelte a figyelmem.

- Amúgy meg én inkább a morzsa vagyok, mint a krém.

- Tessék? – kérdeztem értetlenül.

- A suliban. Én nem tartozom a diákság krémje közé. Én inkább ilyen sütimorzsa vagyok – bökött a tányérján levő halomra. – A krémet mindenki szereti, senki nem hagyja a tányérján, míg a morzsát csak akkor eszed meg, ha nagyon éhes vagy. Persze nem azt mondom, hogy a morzsát nem értékelik elegem vagy ilyesmi. Bár kicsit száraz, azért meg lehet enni. Nem olyan, mint a krém, de azért valami.

A saját tányéromra meredtem, a morzsákra. Nem tudtam, mit mondhatnék, ami nem orbitális baromság, ami ritkán történik velem. Mármint, hogy nem tudok normális dolgot mondani, de csak arra tudtam gondolni, hogy én egy otthonosabb környezetben fel szoktam nyalni az összes morzsát, ami a tányéromon maradt. Végül is ugyanolyan az íze, ha nem jobb, hiszen utolsó falatról beszélünk. Mindenki tudja, hogy az utolsó falat a legfinomabb. Ezt mondtam volna a képébe?

- Ez nagyon költői – feleltem végül.

- Mert nem hallottad még az Anne Cartney poétáit. Egy művészeti suliban mindenféle ragad az emberre – mosolygott. Vajon Johann jutott eszébe?

- Mint például a morzsák. Ezt értem. De hadd kérdezzek valamit. Te morzsa vagy. Johann is az?

- Dehogyis – rázta meg a fejét, mintha nevetséges lenne az ötlet. – Ő a legfinomabb a krémek közül. A krémek krémje, ha úgy tetszik.

- Felfogtam – nevettem el magam. Ez a hasonlat túl találó volt. – De ha te a morzsa vagy, Johann meg a krémek krémje, nekem nem jön össze a sütemény. Nem hiányzik valami?

Például az az arc, miért nem tesz valami azért, hogy Haley ne a sütimorzsa szintjén vegetáljon?

- Ó, értelek. – Felcsillantó szemekkel nézett rám. – Add ide a tányérod! – Olyan évődve kérte, hogy nem ellenkeztem. Morzsát kotort a tányéromra, majd krémet kanalazott a tetejére, aztán visszaadta. – Tessék. Kóstold meg!

Pontosan tudtam, mi lesz a tapasztalat, mégsem mondhattam a szemébe, még azelőtt, hogy megkóstolom, mert akkor kitalálta volna a gondolataimat. Hirtelen nem voltam biztos benne, akarom-e, hogy tudja.

- Ugyanolyan íze van, mint a túrótortának.

- Látod? – nevetett rám elégedetten, mint aki bebizonyított valamit. – Talán kicsit furcsán néz ki, és az összetevők sem stimmelnek, de attól még finom.

Igazat adtam neki, és azt este további részében, azon tűnődtem, hogyan tovább. Igazán akarom Haleyt? Zach-nek van igaza, és ne törődjek a srácával? Főleg, hogy nem is feküdtek még le egymással. És még fontosabb kérdés, az, ami most van, nem jobb, mintha összejövünk, aztán meg szétmegyünk? Nem álltam készen meglépni ezt, de azt sem, hogy csak úgy lemondjak Haleyről. Egyre jobban kellett nekem.

 

*

 

Zach szokás szerint a legutolsó pillanatra hagyta a tanulást, vállvonogatva mesélte, hogy megkaphatná a jobb jegyet is, ha vette volna a fáradtságot jegyzetelni az órákon. A tanár megengedte neki, hogy megírjon egy dolgozatot, de nem igazán tudta, miről is kellene, mert a neten túl sok anyagot talált. Halkan beszéltünk, mint mindig azóta, hogy Emily elment, és Matt legtöbbször csak mélabúsan bámult ki a fejéből. Nem volt túl jó társaság, még Zach nyavalygása is izgalmat jelentett.

- Nem hiszem, hogy megírom – mondta végül, mintha olyan nehéz lenne fél óránál hosszabb kutatómunkát végeznie. Csak meg kellett volna erőltetnie magát, de nem tette, és ez idegesített engem. Nem tudom, miért.

- Megvannak még azok a jegyzeteim – közöltem vele halkan. – Ha átjössz, odaadom őket, azokból össze tudsz hozni valamit.

- Most? – kapott a lehetőségen, hogy megszabadulhatunk a fojtogató légkörből. Vetettem egy pillantást a tagbaszakadt haveromra, aki még csak nem is figyelt ránk, és bólintottam.

- Induljunk.

Nálunk óriási meglepetés fogadott. Elgondolkodva nézegettem Haleyék házát, tudván, hogy biztosan bent készülődik Johannt várva, így Zach előbb lépett be az ajtón.

- Dean! – hallottam a meglepett hangját. – Egy kölyök van a kanapétok alatt.

- Mi van? – kérdeztem értetlenül, és követtem Zach-et, hogy szembesüljek a szűk farmerbe bújtatott lábakkal, és a formás hátsóval, amik kilógtak a kanapé alól. Elég biztos voltam benne, hogy az a kerek fenék akadályozta meg abban, hogy teljesen elbújjon. De miért akart elbújni? Zach idióta módon kezdett vihogni. – Haley, te vagy az? – kérdeztem azért.

- Én. Azt hiszem, beszorultam.

Zach még jobban röhögött, és nekem sem kellett sok. Egyszerűen csak képtelen voltam elhinni, hogy Haley ott van a kanapé alatt.

A nővérem rohant be lélekszakadva egy a garázsból előhalászott emelővel.

- Találtam emelőt, Haley!

- Megfogtam Dextert – adott magyarázatot a fenék gazdája. – De beszorultam. Segítenél?

Kirobbant belőlem a röhögés. Akkor tudtam biztosra, hogy nincs még egy ilyen lány, mint Haley. Mellettem Zach is a hasát fogta, de Lissa keményen a kezembe nyomta az emelőt.

- Jaj, ne röhögjetek már! – förmedt ránk, és megragadta Haley egyik lábát. – Segítsetek!

Megfordult a fejemben, hogy ott kellene hagynunk. Egy ilyen hátsóra hazaérkezni máskor sem lett volna ellenemre, de azért lehajoltam a nővérem mellé, és óvatosan megfogtam Haley másik bokáját. Közös erővel kihúztuk a kócos lányt, akinek csupa vörösség volt az arca, de nem zavartatta magát.

Lissa kezébe nyomta a megmentett gyíkot, és megigazította a szemüvegét.

- Sziasztok – mondta köznapi hangon.

Újra elnevettem magam, de a pillantástól, amit Zach váltott Haleyvel, rögtön elment a jókedvem. Ahogy egymásra néztek, az nagyon nem tetszett nekem. Zach érdeklődve mérte fel a lányt, Haley pedig olyan lelkesedéssel meredt Zach-re, ahogyan rám még sosem nézett.

- Szóval őt rejtegeted előlem – jegyezte meg Zach csak egy pillanatig figyelve rám, aztán a teljes figyelme Haleyé volt. – Másmilyennek képzeltelek. Én Zach vagyok.

Haley arcán lassan mosoly jelent meg, ami egyáltalán nem tetszett nekem.

- Ne aggódj, hallott már rólad és a nőügyeidről – mondtam, és felsegítettem Haleyt, de ő oda se bagózott rám.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Esther sokat mesélt rólad, de nem hittem ám el mindent.

Rábámultam a szokottnál is évődőbb hangja miatt, de az arcán az a rejtélyes mosoly sem tetszett. Mi a fene? Zach vigyorgott.

- Ennek örülök, bár nem tudom, ki az az Esther. – Ennek én is örültem, legalább Haley meglátja, Zach mekkora egy tapló tud lenni.

- Tizenhat éves vagy, Zach, és már nem emlékszel a barátnőid nevére? – szisszent fel a nővérem.

Haley még vidámabban nézett Zach-re, és közelebb hajolt hozzá.

- Esther Barn, évfolyamtársam az Anne Cartney-ban. Tamy Westner a legjobb barátnője, rá emlékszel? – Komolyan úgy beszélt, mintha izgalmasabb témát nem is találhatna, mintha vonzaná az a sok lapátra tett csaj, és akkor rájöttem, hogy ez az igazság. Egy két lábon járó rosszfiú vetődött elé, és ez tetszett neki.

- Emlékszem Tamyre – gondolkodott el Zach, majd fintorgott. – De… várj, Esther az az őrült liba. Tudom már!

- Miért nem hívtad fel? – Zach döbbent képet vágott, talán a Haley hangjából kicsendülő őszinte kíváncsiság miatt. Haley zavartalanul folytatta a flörtölős hangján. – Nem ítéllek el emiatt, csak kíváncsi voltam, sajnálom.

- Ha akarod – kezdte Zach olyan hangsúllyal, ami túl sok volt –, keríthetünk rá alkalmat, hogy elmeséljem.

Haley bólintott volna. Bólintott volna a fenébe is! Ideje volt, hogy közbeavatkozzam.

- Haley, nem kellene menned készülődni? Úgy emlékszem, azt mondtad, Johannt várod.

- Igen, de… – Végre rám nézett, és az ajkába harapott. Nem tudom, mit láthatott rajtam, de elsápadt. – Tényleg jobb lenne, ha mennék. Örülök, hogy meglett Dexter.

- Átjössz holnap? – kérdezte a nővérem vidáman.

Haley megint rám pillantott, kérdőn, mintha tőlem függne a válasza.

- Nem hiszem, holnap… nem tudom még, lehet. Na, sziasztok!

Gyorsan elindult az ajtó felé, én pedig követtem.

- Nem kellene barátkoznod Zach-kel – jegyeztem meg halkan.

- Jó – válaszolta, majd csillogó szemmel visszanézett rám. – De egyet kérdezhetek? Tényleg csak tizenhat éves?

- Igen – mondtam, és nem tudtam elképzelni, miért teszi boldoggá annyira a tény. Talán, mert korban hozzáillik? Nem tudtam pontosan Haley hány éves, tizenhétnek kellett lennie. De talán még nem töltötte be, így egyidősnek számítanak?

- Ezt nem hiszem el! – mosolygott hitetlenkedve. – Most mennem kell. Szia!

Hazarohant, én meg visszamentem a nappaliba, ahol Lissa rögtön rám förmedt.

- Miért kellett ilyen tuskónak lenned vele?

- Mi van? – néztem rá meglepetten.

- Néha szégyellem, hogy ilyen testvérem van! Komolyan, mintha farkasok neveltek volna! – Azzal elviharzott.

- Mi van? – pillantottam Zach-re, aki persze már közömbös arcot vágott, mintha nem is flörtölt volna az előbb Haleyvel.

- Igaza van, haver – vont vállat. – Kidobtad a házból a kis tücsköt.

- Ne nevezd így! – Az ő szájából nem hangzott jól. – Nem dobtam ki, tényleg a pasiját várja.

- Akkor meg minek küldted haza? Egész aranyos.

Döbbenten néztem Zach-re, mert még soha nem hallottam tőle a jelzőt. Ő visszanézett rám.

- Most mi van, Dean? Mondjam azt, hogy dögös? Értem, mit látsz benne, de már lestoppoltad, nem fogok beleavatkozni.

- Ehhez képest elég jól elvoltatok! – vágtam rá élesen, ahelyett, hogy tagadtam volna a stoppolás tényét.

A francba, még nem döntöttem el semmit, de abban biztos voltam, hogy beverném Zach képét, ha csak hozzáérne. Az volt a szerencséje, hogy ezzel ő is tisztában volt.

 

*

 

Haley bár otthon volt, nem ment át másnap, ezért pedig a családom szerint csakis én lehettem a hibás. Legalábbis anyám sóhajtozott, Lissa pedig még mindig villámló szemekkel nézett rám, akárhányszor kereszteztem az útját. Már-már elhittem, hogy Haley tényleg megorrolt.

Két nappal későbbre úgyis vezetésórát beszéltünk meg, úgyhogy akár meg is figyelhettem az arckifejezését. Nem úgy látszott, mintha haragudna, de valami baja volt. Mivel úgy dolgoztunk a problémáján, hogy csak kocsival követtem épp, nem tudtuk megbeszélni, viszont megkérdeztem, amikor visszaértünk az utcánkba.

- Semmi, csak Johann érdekes dolgot tervez a nyárra, azon gondolkodtam.

- Na, és mik ezek az érdekes tervek? – tudakoltam.

- Házakat fogunk építeni – lelkesedett, bár nem teljes szívvel. – Ahogy vége a sulinak, dolgozni fogok, hogy a hajléktalanoknak legyen hol lakniuk. Nem nagyszerű?

- De – hagytam rá.

Tökéletes Johann, tökéletes tervei. Érdekelte a francot! Ellenben döntenem kellett, akarom-e Haleyt, és hogy mit akarok tenni ezért.

Még pár napig sikerült nem túl sokat gondolnom rá, de aztán egy újabb vezetésóra után Haley meghívott egy pitére, és egyszer csak kibökte a gondját.

- … mostanában sokat gondolkodom valamin.

- Min? – kérdeztem.

- A… szerelem nevében elkövetett bűnökön – felelte, és csak nézett rám, mit szólok ehhez. Mondhattam volna, hogy ezen én is rágom magam, bár a szerelem esetemben csak vágy.

- Mesélj nekem erről egy kicsit.

- Én csak azon tűnődöm, hogy joga van-e egy embernek ahhoz, hogy harcoljon a szerelméért, úgy, hogy hazudik valaki másnak valamit, ami tulajdonképpen nem is hazugság, inkább egy fontos dolog elhallgatása. Ha ezt elmondaná, akkor végképp elveszíteni minden esélyét a szerelménél, és emiatt nem is akarja soha elmondani, mégis bűntudata van. Szerinted?

Próbáltam kibogozni ezt. Elhallgatna Johann elől egy fontos dolgot? Mégis mi lehet az? Bűntudata van tőle, tehát olyasmi, ami súlyosan érintené kettejüket. Lehetséges, hogy én vagyok? Haley rájöhetett, hogy túl sokat vagyunk együtt, talán érzései is vannak irányomban? Ez egész jó gondolat volt, de nem akartam elbízni magam.

- Várj, mi is a kérdés, Haley?

- Ez nagyon rossz? – nézett a szemembe. – Annak a valakinek el kellene mondani azt a valamit, feláldozva ezzel az esélyeit?

- Ugye nem fogsz konkrétabban fogalmazni? – fojtottam el egy mosolyt.

- Nagyon nem szeretnék.

- Rendben – bólintottam. – Szerintem, ha hazudsz Johannak valami olyasmiről, ami szerinted veszélyeztetné a kapcsolatotokat – vagyis rólam! –, még nem követsz el halálos bűnt. Az őszinteség fontos, de van, amikor egy kegyes hazugság sokkal jobban beválik.

- Én nem mondtam, hogy rólam van szó! – méltatlankodott, de aztán bólintott. – De köszönöm. Kicsit megkönnyebbültem.

- Ismered a mondást, szerelemben, háborúban mindent szabad. De egyet kérdezhetek? Másik lány vagy másik srác van a dologban.

- Egy lány. – Nem voltam biztos benne, hogy az igazat mondja. – De tényleg ne beszéljünk róla.

- Rendben – vigyorodtam el. Biztos, hogy közöm van hozzá! – De szólj, ha orrba kell vágni a srácot, rám számíthatsz.

Nevetett, mint aki jobb poén még nem hallott.

- Nem hiszem, hogy szükség lesz rá, de ha valaha kell valaki, neked fogok szólni. Bár – vetett rám egy kétkedő pillantást – biztos vagy benne, hogy elbírnál Johannal? Régebben birkózni is járt. Erős.

Mi van? Azt hiszi, nem verném le az a bárgyú fickót?! Kétszer pofán verném, mielőtt megmozdulhatna!

- Le tudnám rendezni – válaszoltam összeszorított fogakkal. Azt hittem, erre nem lehet, de sikerült rátennie egy lapáttal.

- Tényleg? Hányszor verekedtél már életedben?

- Igazad van – hagytam rá gúnyosan, mert tényleg nem tudtam felmutatni egyetlen olyan verekedést sem, ahol én nyertem volna, de nem azért, mert puhány vagyok, egyszerűen nem vagyok az az erőszakos állat. Ütöttem volna vissza a nővéremnek vagy Mattnek? – Akkor jobb lesz, ha nem szólsz nekem. Majd lerendezi valaki más.

- Ne haragudj! – váltott a hangja simulékonyba. – Nem megbántani akartalak. Szerettem volna kérdezni valamit. Lehet?

Fogalmam sem volt, mit kérdezne még, de igyekeztem felkészülni rá.

- Kérdezz.

- Lesz egy buli pénteken az egyik csoporttársamnál. Megbíztak vele, hogy hívjak el jófej embereket. – Ez már érdekesnek hangzott. Egy burkolt randi? Amire Haley hív el? Tudtam, hogy én vagyok az a bezavaró jelenség a Johannal való kapcsolatába! – Azt szeretném kérdezni, hogy… nem jönnél el velem? Persze, csak ha nincs más dolgod, és ha nem ciki neked velem jönnöd.

Nagy megelégedésemben, alig vettem észre az elbizonytalanodó hangját. Ciki?

- Miért lenne ciki, Haley? – Hihetetlennek tartottam, hogy nem tudja, milyen szívesen mennék vele. – Honnan vetted ezt a baromságot?

- Nem tudom – mondta úgy, mint aki pontosan tudja. – Zach miatt is mérges voltál – állt elő vele óvatosan, én meg értetlenül meredtem rá. – Gondoltam, hogy… vagyis nem tudom, mit gondoltam.

Vagyis azt gondolta, azért voltam feszült, mert szégyelltem Zach előtt őt? Mi a fene történt ezzel a lánnyal, hogy ilyeneket talál ki?

- Nem értem! Most miről beszélsz? Én nem voltam mérges rád Zach miatt! Miért lettem volna?

Mivel állat módjára förmedtem rá, egészen összehúzta magát, és az ajkába harapva sütötte le a szemét. Kisebbnek, törékenyebbnek látszott, mint korábban bármikor, ez pedig még dühösebbé tett.

- Akkor biztos félreértettem. Ne haragudj! – mondta gyorsan.

- Hallani akarom, mit gondoltál! – közöltem vele. A hangom túl éles lehetett, mert felvillant a szeme, és a száját is összeszorította.

- Te nem akartad, hogy barátkozzak Zach-kel, Dean! Nem én vagyok a hibás.

Tehát én? Hogy érthetett félre ennyire? Milyennek lát valójában, ha így gondolkodik rólam?

- De miért nem akartam, Haley?! Mondd meg!

- Azért, mert cikis vagyok! – csattant fel fájdalmas arccal. – Nem akartad, hogy Zach bolondnak nézzen, amiért velem barátkozol.

- Az egy dolog, hogy saját magadról rossz véleménnyel vagy – kezdtem feldúltan –, de nem hiszem, hogy okot adtam rá, hogy rólam ilyeneket gondolj!

Felálltam, és elindultam kifelé, hogy odakint, a friss levegőn gondoljam ezt végig. Ilyennek hatottam? Aki bárkit is, akit kedvel, szégyellne mások előtt? Hogy nem vette észre, hogy amit éreztem, amikor Zach-kel beszélt inkább valami őrület volt, amiért egyáltalán beszélnek? Féltékenység vagy mifene, nem pedig szégyen!

- Ne menj el! – szólt utánam halkan, könyörgően.

Vissza akartam fordulni, hogy átöleljem, megcsókoljam, és elmondjak neki mindent, de nem tettem, mert vadul dübörgött a szívem a felgyülemlett érzésektől. Nem akartam, hogy esetleg észrevegye ezeket rajtam.

- De elmegyek, és te is jössz! Készülődj össze, két perc múlva kint találkozunk!

Odakint kiálltam a kocsimmal, és felhívtam Zach-et, otthon van-e. Közöltem vele, hogy mindjárt ott leszek. Haleyről nem szóltam, már csak az hiányzott, hogy kitaláljon valamit. Haley csak nem jött, én meg el nem tudtam képzelni, mit művel már, ezért dudáltam. Anyám kinézett az ablakon, de átnéztem rajta, Haleyt figyeltem, aki kirohant a házból, és elszöszmötölt a kulcsaival. Némileg rendezettebb volt a haja, de nem öltözött át, aminek örültem, mert épp egy előnytelen zsákfelsőt viselt.

Szótlanul beült mellém, én pedig elindultam. Ha ennyire akarja, hát legyen! Csak kibírom valahogy!

- Hová megyünk? – kérdezte hirtelen.

- Zach-hez – közöltem vele szűkszavúan. – Most otthon van.

Rögtön fészkelődni kezdett, és egy mosoly ragyogott fel az arcán. Kényszerítenem kellett magamat, hogy a vezetéssel törődjek, de az ujjaim elfehéredtek a kormányon.

- Miért megyünk oda? – kérdezte ártatlanul, mintha nem ő provokálta volna ki az egészet.

- Nem te akartál annyira barátkozni vele? – kérdeztem vissza.

Nem válaszolt, csak tovább fészkelődött meg mosolygott sejtelmesen. Egyszerűen nem tudtam megérteni. Tetszik neki Zach? Ki akar kezdeni vele? Vagy csak próbálgatná a flörttudását, ahogy egy macska élesíti a körmét a kanapé oldalán?

- Csak tudnám, miért vagy ilyen izgatott – mormoltam végül, amikor befordultunk Zach-ék házához, és Haley úgy forgatta a fejét, mintha valami látványparkban lennénk.

- Én sem tudom – nevetett. – Jókedvű vagyok.

- Meglátjuk meddig!

Zach, amint meglátta, hogy Haley velem van, átváltott bűbájos üzemmódba. Szinte úgy vonzották egymást, mint két mágnes, de én magam mellett tartottam Haleyt, mintha a tulajdonom lenne. Meglepett, hogy így viselkedem, de az még jobban, hogy ő meg hagyja.

- Gyertek ki a teraszra, olyan szép az idő – invitált minket Zach, de inkább csak Haleyn tartotta a szemét.

- Dean! – jelent meg Candy is, Zach dögös mostohaanyja. – Nahát, és ki ez itt veled? Mi még nem találkoztunk, ugye?

- Haley Morgan vagyok – mutatkozott be ő, és olyan kedves volt, hogy az még Zach-ből is kicsalt egy igazi mosolyt. – Dean… barátja. – Túl sokat habozott az utolsó szó előtt, kíváncsi lettem volna, hogy mit akart igazából mondani.

- Örülök, én Zach anyukája vagyok.

Lassan beindult a beszélgetés, kaptunk italt, és Haley is normális hangnemben társalkodott, mire arra gondoltam, hogy ez jó. Talán csak eltúloztam az aggodalmat, hiszen Haleynek pasija van, csak nem kezdene ki nyíltan, ráadásul előttem Zach-kel.

Épp egy korty sör volt a számban, amikor kiderült, hogy tévedtem.

- Szóval, hány lányt vittél ágyba ezen a héten? Még csak szerda van, úgyhogy nem hiszem, hogy háromnál többet. – A sör a torkomon akadt, így nem volt esélyem közbeszólni.

Az ártatlannak tűnő, mégis sokat sejtető hang felkeltette Zach érdeklődését.

- Mondd, hogy is hívnak? – kérdezte tőle. Biztos voltam benne, hogy Haley kiakad ezen, de meg sem rezzent, csak mosolygott. Talán még az sem rendítette volna meg, ha a képébe vágom, hogy Zach fejében eddig valószínűleg az a tücsöklány néven élt. Csak bemutatkozott újra, mintha ez természetesen lenne. Zach azonnal válaszolt. – Haley, sajnos a héten még egyet sem. Azért vagyok ilyen nyúzott.

- Nem tűnsz nyúzottnak – csekkolta le az a kis flörtgép minden szégyenérzet nélkül. – És nincs is senki, akire szemet vetettél? – harapott az ajkaiba.

Zach vetett rám egy rövid pillantást, majd elkezdett mesélni neki egy csajról, és Haley úgy nézett rá, mintha Zach valamiféle szuperhős lenne, akinek az a képessége, hogy annyi csajt visz ágyba, amennyit nem szégyell. Szigorúan néztem Zach-re, hogy ne menjen bele, akármilyen játék is ez, és ő szerencsére nem tette. Legalábbis egy ideig, amíg kiveséztük a Matt témát. Elég unalmas volt, tekintve, hogy mostanában mindig erről beszéltünk, de komoly koncentrálást igényelt, hogy közben ne figyeljek a ficergő Haleyre. Komolyan úgy tűnt, hogy tüske ment a fenekébe, de amikor legközelebb beleittam a sörömbe, rájöttem, hogy mit ügyködött. Ravaszul kicserélte a piámat az övével, és amikor rámosolyogtam, egy olyan szexi, cinkos pillantással jutalmazott, hogy attól majdnem el is felejtettem a flörtpartiját Zach-kel.

Amíg az az idióta el nem kapta a pillantásainkat, és vigyorogni nem kezdett.

- Mintha múltkor megígértem volna neked egy nagy titkot. Hallottam, hogy az őrült liba története rossz színben tüntet fel engem. Akarod hallani az igazat?

Haley egyből átnézett rajtam ennek hallatán, izgatott mosollyal előredőlt, és konspiráló arckifejezésével kezdte sorolni:

- Esther azt mesélte lefeküdtetek, aztán nem hívtad fel. Nem ez történt?

Kis híján leütöttem Zach-et, amikor a székét Haleyé mellé vonszolta, és közvetlen az intim szférájába telepedett. Haleyt még csak nem is zavarta.

- Elmesélhetem, mi volt! – kezdte Zach. – De csak ha titokban tartod, hogy én ilyet tettem.

- Oké – súgta Haley nagyot bólintva. – Nem mondom el senkinek! – A fogamat csikorgattam az ígéret hallatán, hiszen nekem is mondta már ezt ugyanilyen hangsúllyal.

- Ígéred? – hajolt Zach nagyon közel a lányhoz.

- Ígérem! – hangzott a válasz. Kedvem lett volna közéjük hajítani a sörösüveget.

- Hát jó. De figyelmeztetlek, nem egy szép történet.

Haley tekintete, ha lehet még jobban felcsillant.

- Szeretem a piszkos történeteket. Csak mondd már! – Erre már szavak sem voltak. A szégyentelen!

Végighallgathattam a sztorit, amiből kiderült, hogy Zach meg sem húzta a csajt, ami tök normális, ha a csaj nemet mond, de Haley úgy viselkedett, mintha Zach-nél nemesebb lény nem létezne a földön. Még azt is mondta, hogy Zach nem hibás semmiben, jóformán feloldozta a jövőben elkövetett összes bűne alól.

- Tetszik, ahogy gondolkodik – közölte velem Zach, mire Haley rám pillantott, mit szólok ehhez. Rosszul tette, mert lemaradt Zach tekintetéről. Valami újfajta érdeklődéssel nézett Haleyre, ami túl zavaró volt ahhoz, hogy ne lépjek közbe. Végre!

Gyorsan kiürítettem az üvegemet, és felálltam.

- Későre jár, menjünk, Haley!

- Máris? – kérdezte Zach, mire Haley is szomorú arcot vágott. Ne már, hogy ennyire összenőjenek két rövid találkozás után! El kellett vinnem Haleyt, mielőtt kibukik belőlem, mit gondolok róla.

- Még dolgom van! – közöltem Zach-kel, aki értetlenül meredt rám. Levette, hogy pipás vagyok, de nem értette, miért. A tipikus idiótasága még jobban felbosszantott.

Jobb volt, ha minél előbb elhúzom a belem. Elhatároztam, hogy soha többet nem engedem Zach-et Haley közelébe, amit ezek ketten leműveltek, az botrányos volt. Pedig még csak nem is szoktam használni ezt a szót!

A hazaúton észrevettem, hogy Haley csüggedten nézelődik, így nem bírtam magamban tartani.

- Szeretem a piszkos történeteket – igyekeztem utánozni a hangját. – Nem hittem volna, hogy ilyen szégyentelenül szoktál viselkedni a barátod háta mögött! – És előttem!

- Tessék? – nézett rám ártatlan őzike szemekkel. – Én nem viselkedtem szégyentelenül! Miről beszélsz?

- Nyíltan flörtöltél vele! – vágtam a fejéhez eldöntve, hogy engem ugyan nem etet meg a játékaival. Még hogy ártatlan! – Mi lett volna, ha én nem vagyok ott?

- Nem flörtöltem – tartott még mindig ki az ártatlan tekintet mellett. – Én csak beszélgettem Zach-kel.

- Tudod, én mit láttam? – folytattam, mint egy féltékeny pasas, mintha közöm lenne hozzá. – Összehajolva nevetgéltetek, sutyorogtatok és még azt is hagytad, hogy fogdosson. – Oké, Zach épphogy hozzáért, de már túl voltam azon, hogy racionális maradjak. – Ha ez nem flört, akkor nem tudom, mi az.

Haley hallgatott. Már-már vártam, hogy megkérdezi, mi jogon kérek számon olyasmit rajta, amihez tényleg semmi közöm, de nem tette. Helyette olyasmit mondott, ami meglepett.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy tudok.

- Mit tudsz? – kérdeztem értetlenül.

- Flörtölni – mondta azon az ártatlan hangon. – Észre sem vettem, hogy csinálom. Még sosem tettem ilyet azelőtt.

Eszelősen felnevettem. Mi az, hogy még nem tett? Hiszen mindig eljátssza velem, tisztára megőrjített, erre komolyan azt várja, hogy elhiggyem, észre sem vette? Hogy nem direkt csinálja? Hogy a sok apróság az ártatlan jelleméből fakad? Hirtelen már azt sem tudtam, mit higgyek. Létezik egyáltalán az a valaki, akit Haleynek gondolok? Kis, bizonytalan mosollyal nézett rám, várva, mit reagálok.

- Ha nem szándékos volt, akkor visszaszívom, amit mondtam. Ne haragudj.

Csupa mosoly lett az arca.

- Nem haragszom. Köszönöm, hogy elhoztál. Jól éreztem magam. – Rápillantottam, és valóban úgy festett, mint akinek életében nem volt jobb napja. Fogalmam sem volt, mit gondoljak erről. – Nem hiszem el, hogy Esther hazudott. Szegény Zach!

- Nem hal bele – jegyeztem meg féltékeny felhanggal. Legszívesebben orrba vágtam volna saját magamat, de Haley nem figyelt rám, Zach-re gondolt.

- Én akkor is sajnálom. Biztos rosszul esett neki, hogy Esther olyanokat mondott róla. Te is hallottad, nem akarta, hogy rosszakat gondoljak róla. Szép tőle, amiért nem kürtöli világgá, hogy hozzá sem ért Estherhez – fejezte be álmodozó hangon.

- Tetszik neked? – bukott ki belőlem.

- Nagyon – felelte habozás nélkül. – Szerintem aranyos fiú

Aranyos? Száz százalék, hogy ez lenne az utolsó jelzőm, ha jellemeznem kéne azt a taplót. És Haleynek ez tetszik? Talán csak félreértettem…

- Aranyos? – ismételtem, és eszembe jutott, hogy Zach is pontosan ugyanezt a szót használta őrá.

- Persze – bólogatott mosolyogva.

- Aranyosabb, mint Johann? – kérdeztem hitetlenkedve.

Haley azonnal felém kapta a fejét.

- Hogy jön ez ide? Johann nem Zach, össze sem lehet hasonlítani őket.

- Talán épp ezért tetszik neked – jegyeztem meg elkínzottan. Nyilván Johann volt a jófiú az életében, így bejött neki a vágyott rossz is, vagyis Zach.

- Zach nem tetszik nekem, mint fiú – nézett rám figyelmesen Haley. – Vagyis nem vonzódom hozzá, csak kedvelem, mint barátot. Bolond vagy, ha mást gondolsz, emlékeztetlek rá, hogy csak tizenhat éves – mondta ezt úgy, mintha nevetségesnek találná Zach korát. – Én tizenhét múltam, tudom, nem tűnik nagy különbségnek, de igenis az, főleg ebben a korban. Én nem vagyok olyan, mint Tamy, akit nem zavar az ilyesmi.

Megütközve bámultam rá a már szokásosnak mondható érzésekkel. Megint sikerült úgy meglepnie, hogy nem tudtam érdemben reagálni. Haleynek nem is tetszik Zach? A megkönnyebbülés csodákat művelt a hangulatommal. Szinte vidáman állapítottam meg, milyen szánalmas volt a viselkedésem, bár úgy tűnt, Haley nem vette magára.

- Te tényleg elmúltál tizenhét? – kérdeztem végül. El sem hittem, hogy komolyan ilyen ártatlan. Nem flörtölt, egyszerűen szórakozott Zach-en meg a saját ismerősein, akik a srác hálójába kerültek. Ez a lány lenyűgöző!

- Miért, hány évesnek gondoltál? – kíváncsiskodott az ajkába harapva.

- Nem is tudom – feleltem arra gondolva, hogy most már biztos: pontosan hozzám illő. Anyáméknak tök igaza volt. – Azt hiszem, tudtam, de… valahogy nem gondollak ennyinek. Fiatalabbnak tűnsz. – És ártatlannak, olyan rohadtul ártatlannak!

- Azért, mert kicsi vagyok, még nem kell lenézni az életkoromat is – válaszolta csalódottan, mire rájöttem, hogy megint a rossz dolgot mondtam. Haleyvel ez már kezdett megszokott lenni. Mindig hülyén viselkedtem előtte.

- Ennek semmi köze ahhoz, hogy kicsi vagy. A férfiak kedvelik a kicsi nőket – személy szerint lassan megőrültem érte –, én a viselkedésed miatt gondoltam, hogy…

- Úgy viselkedem, mint egy gyerek? – szisszent fel.

- Dehogy – mondtam gyorsan. Méghogy gyerek! – Csak úgy, mint akinek bizonyos dolgokban nagyon kevés a tapasztalata. Ezért gondoltam.

Eldöntöttem, hogy az a buli, amire meghívott, lesz az első, igazi randink. A szavaiból úgy vettem ki, Johann nem lesz ott, de nem is érdekelt már. Az a barom soha nincs ott sehol, a kapcsolatuk nem is igazi. Majd én megmutatom, milyen egy valódi kapcsolat! Már nem zavart, hogy Haley a szomszédom, mert nemcsak bíztam benne, hogy akár hosszabb ideig is ellennénk egymással, de szeptemberben elhúzok az egyetemre, szóval nem lenne teher, ha esetleg mégsem sülne el jól. De az igazat megvallva Haley túl izgalmas volt ahhoz, hogy tehernek tűnjön.

- Komolyan mondtad? Azt, hogy a férfiak szeretik a kicsi nőket? – Olyan arcot vágott, mintha ez lenne a legmeglepőbb dolog, amit valaha hallott. – Én még nem vettem észre.

- Komolyan. – Nehezemre esett, hogy ne csókoljam meg azonnal. – Én például igen, és többeket ismerek, akik szintén.

A válasza az a mélyvörös szín volt, ami azonnal elöntötte az arcát. Zavartnak látszott, mint aki nem tud mit mondani, és én emlékeztettem magam rá, hogy nem is attól kell tartanom, hogy ha flörtölni látszik valakivel. Hiszen akkor jön ennyire zavarba, ha tetszik neki, akivel van!

Elégedetten vigyorogtam hazáig, és alig vártam azt a bulit.