7. Elmúlt éjjel

 

Napok óta a bulira készültem, de valamiért senkinek sem említettem, mert nem akartam, hogy tudjanak róla, ez egy igazi randi lesz. Mindent tökéletesen elterveztem, azt akartam, hogy olyan felejthetetlen legyen, amilyet Haley még sosem tapasztalt. És az este végén megcsókolom majd, szigorúan szűziesen és visszafogottan, ahogy vágyik rá.

Nevetségesen ideges voltam aznap, még kajálni se voltam képes normálisan, csak vártam, hogy végre átmehessek érte. Amikor eljött az idő, olyan háborgó gyomorral csengettem be, hogy már-már azt hittem, valami heveny fertőzés támadott meg.

Haley ajtót nyitott, és egy pillanatig fel sem ismertem. Szűk farmert és még szűkebb felsőt viselt, amik együtt kihangsúlyozták a tökéletesen apró alakját, ráadásul a szokásos hajfelhő helyett, ami az arcát szokta keretezni, most hosszú, sima fonatba kényszerítette a haját, ami valahogy meglágyította az arcának vonásait.

A szeme a szokásosan csillogott.

- Szia! Féltem, hogy nem jössz el.

- Nem mondtam, hogy nem jövök.

- De azt sem, hogy igen – mondta, és rájöttem, igaza van. Egy szóval sem mondtam. Ez azt jelenti, hogy elment volna nélkülem is? – Megkönnyebbültem. Nem biztos, hogy egyedül elmentem volna.

Tehát nem. Csak bámulni tudtam, annyira meglepő látvány volt. És a mellei! A mellkasán a minta kis híján elrejtette, de látszott, hogy nem visel melltartót. Alig tudtam levenni róla a szemem.

- Készen vagy? – kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Hogy nézek ki? Nagyon… – elbizonytalanodott a hangja – vagyis, bulizósnak tűnök?

- Másnak tűnsz – mondtam őszintén. A gyomrom még mindig nem volt teljesen rendben. – Határozottan bulizósnak.

- Akkor hozom a táskám! – mosolygott rám lelkesen, és felrohant a lépcsőn el az anyja mellett, aki viszont lejött hozzám beszélgetni.

- Szóval ezt most egy randi, Dean? – kérdezte.

- Talán – feleltem, mert nem tudtam, mit mondjak Karennek. Hiszen csak tudott Johannról. Vártam a kérdéseit, de nem azt kaptam, amire számítottam.

- Hogy vannak a szüleid?

Haley már rohant is lefelé a lépcsőn a táskát lóbálva, úgyhogy csak odalöktem valami sablonválaszt, és már mehettünk is. Karen nem adott meg időpontot, mikorra kell hazaérkeznie, szóval amiatt sem kellett aggódnom.

- A te kocsiddal megyünk? – kérdezte Haley, miközben hátulról is megcsodáltam.

- Igen. Hazafelé neked kell vezetni, és nem akarom, hogy összetörd a sajátod a sötétben.

- Miért kell nekem vezetni? – nézett rám kíváncsian.

- Mert valószínűleg inni fogok – közöltem vele, mert el nem tudtam képzelni, hogy legalább egy kis pia nélkül megússzam az estét, főleg ha Haley már most ennyi érzést kelt bennem. – Nem sokat, de ahhoz eleget, hogy ne vezethessek.

- Honnan tudod, hogy én nem fogok inni? – harapott az ajkaiba, és évődve nézett rám.

Nem tudtam, meddig fogom bírni, már legszívesebben ott megcsókoltam volna, de várnom kellett. Inkább beültettem a kocsiba. Méghogy inni! Egy frászt! Nem akartam, hogy legyen valami, amire ráfoghatja az első csókunkat. Színjózannak kell maradnia és kész!

- Nem fogsz, Haley – válaszoltam, amikor odabent ültünk.

- Megtiltod? – pislogott rám ártatlanul.

- Megkérlek rá – viszonoztam a gesztusát, próbálva úgy hatni rá, ahogy ő teszi. – Kérlek!

A szemei tágra nyíltak, és elfordulva nevetett.

- Ez több mint igazságtalan! Nem illik a mocskos, szépfiú trükköket használni!

Dehogynem illik, sőt, követelmény ma estére. Azért poénból megkérdeztem.

- Mióta?

- Mostantól – hallatszott az ellentmondást nem tűrő válasza.

- De akkor sem ihatsz, mert az még a mostantól előtt kértem – vágtam rá.

Megint nevetett, felszabadultan és vidáman.

- Na, jó ki fogom bírni, ha ma este kivételesen józan maradok. De csak mert irigylésre méltó szempilláid vannak.

Szerintem ember szőrszálakra nem volt még olyan büszke, mint én most azokra a pillákra.

- Még a csálé fogaim ellenére is? – Most rajtam volt az évődés sora, és Haley zavartan dadogni kezdett.

Pedig nem azért hoztam fel, hogy zavarba ejtsem, csak el akartam mondani, miért tartom ennyire különlegesnek az ő őszinteségét.

- Még egy lány sem tett megjegyzést az első találkozásunkkor a fogaimra. Sőt, még soha senki nem tett megjegyzést rájuk. Te voltál az első.

- Sajnálom – felelten nem értve meg ennek a jelentőségét.

- Én nem bánom – mondtam az igazsághoz híven, és akkor végre megértette.

Hallgatott, de úgy mosolygott, mint azok a lányok, akik tisztában vannak vele, milyen hatást érnek el. Eszembe jutott, hogy egy konkrétabb bókot is mondhatnék, de nem voltam biztos benne, mivel kezdjem. Ahogy mély levegőt vettem, rájöttem mivel.

- Tetszik az illatod. Nagyon finom.

Elpirult, és kifelé bámult az ablakon, ami jobban megindított, mint gondoltam volna. Többet akartam mondani neki.

- Anya parfümje – jegyezte meg végül.

- Mi?

- Az illat. Anya adta kölcsön a parfümjét.

Meg akartam mondani, hogy még csak nem is a parfümjéről beszélek, amit tényleg éreztem. Nekem az alatta levő illata tetszett, az, ami csak ő maga volt. De oké, a parfüm sem volt ellenemre, mégis a továbbiakkal inkább kivártam, amíg nem egy kocsiban leszünk összezárva.

Egy tipikus házibuliba csöppentünk, valami srác, Haley egyik ismerősének házába. Haley úgy nézett körül, mint aki még életében nem járt ekkora tömegben.

- Most mit kell csinálnunk? – kérdezte

- Hogyhogy mit? – nevettem el magam.

- Még soha nem voltam ilyen buliban – válaszolta. – Majd rád hagyatkozom.

- Akkor szerezzünk piát – mondtam, és megfogtam a karját, közel a csuklójához, nehogy elvesszen nekem, mielőtt odaérünk az italokhoz.

- Jaj, puncs! – örvendezett Haley. Nyilván először látott olyat is, ami nem jelentette, hogy nem töltött belőle mindkettőnknek csordultig egy-egy pohárral. Elég volt belőle egy korty, hogy tudjam, valakinek nagyon megremegett a keze a készítése közben.

- Nem ihatod meg, Haley. Rum van benne.

A csalódottság rögtön lerítt róla, és szomorkásan nézte a poharát, majd hirtelen felnézett rám.

- Csak megkóstolom – vetette fel reménykedve. Nem létezik, hogy van, aki nemet tudott volna mondani, néztem, ahogy beletolja a nyelvét a pohárba, mint valami kiscica, aztán aprót kortyol. Behunyta a szemét, miközben lenyelte, aztán az élvezetektől megfosztottak sóhajával nekem adta a poharát, és saját magának alkoholmentes piát kerített.

Amíg nem figyelt, beleittam a nekem adott poharába, szentimentálisan arra a felére fordítva, ahol a nyelve és az ajkai találkoztak a peremmel. Tudtam, hogy egy barom vagyok, mégis úgy éreztem a szája nyomán sokkal finomabb az a puncs.

Hirtelen egy karkötőkkel ijesztően túlaggatott csaj rohant oda Haleyhez.

- Igaz, hogy te hívtad meg őt? – Dühösnek tűnt.

- Kit? – kérdezte Haley.

Mindketten követtük a csaj karját Johann felé. A pasas nyomasztóan bámult minket a szoba túlfeléről. Tehát látta, hogy Haleyvel jöttem?

- Azt mondta, te hívtad meg! – vádaskodott a csaj Haleyre nézve.

Ő vetett rám egy rémült pillantást, majd a barátjára meredt. Az arca elsápadt, én pedig azon kezdtem tűnődni, igaz lehet-e, hogy ő hívta. Mégis miért tett volna ilyet? Miért hívott el engem, ha szólt a pasijának is?

- Azt hittem, hogy nem lesz itt – súgtam Haleynek értetlenül. – Nem tudtad, ugye?

Megrázta a fejét, de valahogy nem tűnt őszintének. Felütötte bennem a fejét a gondolat, hogy valamiféle játékot űz, egyelőre azonban nem akartam elhinni.

- Te hívtad meg? – kérdezte még mindig a csaj, de Haley nem törődött vele.

- Mindjárt jövök – ígérte nekem, és lelépett a pasijához.

Értetlenül bámultam utána, közben a karkötős csak rám pillantott.

- Syl vagyok. Te Dean, ugye? Haley mondta, hogy talán eljössz. Arról ott nem szólt!

Tehát Haley úgy tervezte, hogy velem jön, és Johannak nem kellene itt lennie. Furcsa. Mi történhetett közöttük? Figyeltem, ahogy beszélgetnek. Haley feszültnek tűnt, ahogy a srác is, de nem veszekedtek.

- Szia! – lépett oda hozzám két csaj egyszerre. Barátnők lehettek, de nem érdekeltek, mindenesetre udvariasan közöltem velük, hogy Haleyvel jöttem ide, bár talán ez hatásosabb lett volna, ha a lány is az oldalamon van, mert egyelőre nem koptak le.      

Haley feszült arccal jött vissza mellém, és Syl kérdésére azt válaszolta, tényleg ő hívta meg a srácot. Fura volt, hogy ennek ellenére nem maradtak együtt. Gondjaik lennének? Ha igen, Haley miért nem árulta el? Mindenesetre nem lehetett panaszom, határozottan velem volt, az oldalamhoz simulva próbált váltani pár szót a két csajjal, akik úgy bámultak rá, mintha vetélytársat látnának benne. Csakhogy nem volt min vetélkedni.

- Őrá vártam – mondtam nekik hangsúlyosan, és szembefordultam Haleyvel. - Történt valami Johannal?

- Semmi – válaszolta, de lerítt róla, hogy nem mond igazat.

- Gondok vannak köztetek? – kérdezősködtem. Tisztán akartam látni ezt az egészet, nem pedig hülyének érezni magam.

- Nem… vagyis nem tudom. Majd mindent elmagyarázok később, jó?

- Miért nem jött ide hozzád? – Ha járnak még, akkor ide kellett volna. Ha pedig nem, akkor…

- Most veled vagyok! – válaszolta indulatosan. – Ígérem, később tényleg elmondom.

- Ahogy akarod – hagytam rá, és elhittem, hogy nem csinált hülyét belőlem. Egy hatalmas, vak barom voltam.

- Nagyon cikis ez a pandás minta? – kérdezte hirtelen. – Mindenki bámulja.

Én is megbámultam újra. Nem volt cikis, inkább merész, valahogy nem tűnt Haley stílusának, mindenesetre én nem csodálkoztam, amikor a bulit tartó srác is megnézte, ráadásul még félre is hívta, hogy beszéljenek valamit. Csak azért nem lettem féltékeny, mert Haley kelletlenül ment.

Amikor magamra maradtam, szétnéztem a szobában. Kiszúrtam Johannt, amint nyáladzva bámul valakire. A karkötős lány, Syl volt az, és egészen rémültnek tűnt, amikor Johann odament hozzá. Közelebb óvakodtam, hogy halljam, miről van szó, mert rohadtul nem tetszett az a tekintet.

- Hagyd, hogy végigmondjam, Syl!

- Nem érdekel! Tudod, hogy nem látunk itt szívesen! Haley biztos túl udvarias volt, hogy megmondja!

- Meg sem hívott – bökte ki a pasas, mire Syl meglepetten nézett rá. Tehát Haley nem hívta meg. De miért? Miattam?

Abból a pillantásból, amit egymásra vetettek, rájöttem, mi a gond. Johann rá volt indulva Sylre.

- Jól tette! – válaszolta a lány, és el akart fordulni, de a fickó elkapta a karját.

- Várj, el akarom mondani, hogy már évek óta szeretlek! Haleynek is elmondtam, én…

- Engedd el! – szóltam közbe felhúzva magam a hallottakon. Képes volt azt mondani Haleynek, hogy egy másik lányt szeret? És ő ennek ellenére nem szakított vele? Hirtelen értelmet nyert Haley önbizalomhiánya. Ha Johann így bánik vele, nem csoda, hogy még mindig olyan keveset gondol magáról.

- Ne szólj bele, kérlek! – vetette oda nekem Johann, de Syl még mindig a karját rángatta, én meg odaléptem, hogy segítsek neki, mire bumm, egy óriásit kaptam a szemem alá. Megtántorodtam, és csillagokat láttam. Bennem nyoma sem volt a Matt által emlegetett zúgásnak, ami elönti a fejét, és akkor addig üt, amíg körülötte még mozog valaki. Talán ez azt jelenti, hogy normálisabb vagyok, de az is lehet, hogy nem.

- Jézusom, ezt most miért kellett?! – hallottam Syl sikítását.

- A francba, jól vagy? – kérdezte Johann. – Nem akartam, ne haragudj!

- Tűnj el! – sikította Syl. – Tűnj innen!

Johann elpályázott, én meg vártam, hogy kitisztuljon a fejem. Vissza kellett volna ütnöm, körülöttünk mindenki bámult, én meg szégyenszemre nem ütöttem vissza. Mi a frász van velem? Szét kellett volna vernem a fejét, hogy Haley becsületét védjem, ehelyett hagyom, hogy a srác lelépjen, majd egy jóformán idegen csaj jeget nyomjon a képemre, és babusgasson.

- Nagyon fáj? – kérdezte, de nem válaszoltam.

Haley hallhatott róla, mi történt, mert lélekszakadva jelent meg mellettem.

- Mi történt? – Csupa rémület és aggodalom volt az arca, félrelökte Sylt is, mintha csak neki lenne helye az oldalamon. Ez a szar helyzet ellenére nagyon tetszett. – Mi történt? – követelte a választ.

Remegett a szája, miközben felnyúlt, és a finom ujjaival megsimogatta az arcomat. A tekintete szinte lángolt, értem égett, miközben csak rám figyelve suttogta:

- Ezt Johann csinálta?

Ez volt az a pillanat, hogy eldöntöttem, beavatom a teljes igazságba. Megittam a rövidet, amit valaki korábban a kezembe nyomott, és kézen fogtam Haleyt.

- Gyere, beszélnünk kell!

Csendesen követett ki a teraszra, ahol valamennyire magunk lehettünk. A vállánál fogva lenyomtam egy műanyag székbe, és megsimogattam a kezét.

- Sajnálom, Haley! – kezdtem. – Akármi is van most köztetek, nem hagyhattam, hogy ezt tegye. Láttam, hogy mennyire bámulja a barátnődet, és aztán mikor eltűntél, odament hozzá, és…

- Megütött téged? – kérdezte feldúltan, még mindig azzal a heves pillantással. – Én úgy sajnálom…

- Nem neked kell sajnálnod – mondtam gyorsan, mert mielőbb el akart érni ahhoz a részhez, amikor az én érzéseim kerülnek terítékre. – Szerelmet vallott annak a lánynak, miközben te…

- Nem! – sírta el magát. A könnyei látványától posványul kezdtem érezni magam. – Az én hibám volt, én…

Felállt, és átölelt, mintha én lennék a menedéke.

- Ne sírj! – mondtam, miközben elhatároztam, hogy az leszek.

- Hazudtam, Dean! – vallotta be, amitől az érzések megdermedtek bennem. – Johann és én nem járunk együtt. Annyira sajnálom!

Tehát szakítottak. Idiótának éreztem magam, amiért nem tudtam. Ráadásul mi volt ez akkor? Egy igazi randi? Vagy Haley sejtette, hogy Johann is itt lesz, és megpróbálta féltékennyé tenni valahogy? Velem?

- Szakítottatok? Mikor? Miért nem mondtad? – Eltoltam magamról, hogy az arcára nézzek.

Csupa könny és elkeseredettség volt. Sajnáltam, de más is volt a levegőben. Éreztem, mielőtt kimondta volna.

- Sosem jártunk. Én csak szerelmes voltam belé, és amikor segíteni akartál, nem működtek a trükkök. Te annyira lelkes voltál, hogy azt hazudtam, járunk, de igazából nem volt semmi. Tudtam, hogy Sylbe szerelmes. Kérlek, ne haragudj rám!

- Egész idő alatt hazudtál nekem? – Döbbenet volt rájönni, mekkora idiótát csináltam magamból. Hiszen soha nem is volt barátja, csak egy átveréssel altatta el a gyanakvásom. Minden féltékeny pillanat, minden agyalás azon, miben jobb az a srác nálam, tök felesleges volt, mert igazából sohasem jártak. Mégis miben hazudott még? – Ezt nem hiszem el!

- Nagyon sajná…

- Ne mondd, hogy sajnálod! – förmedtem rá. – Hogy hazudhattál? Ezernyi lehetőséged lett volna elmondani az igazat, erre hagyod, hogy hülyét csináljak magamból!

Nem volt igazi, amikor arról beszélt, milyen tökéletes a párkapcsolata! Amikor úgy nézett rám, hogy attól mocsoknak éreztem magam az ő Johannjához képest csak egy hazugság eredménye! Nem volt igaz, amikor azt hittem, problémáik vannak, és Haley talán kiábrándult belőle. Hiszen most mondta, hogy szerelmes belé! Ha pedig belé szerelmes, akkor nekem egy szikrányi esélyem sem volt, csak valami kelléknek vagyok itt. Talán reménykedett, hogy Johannak megjön az esze, és megpróbálja lecsapni a kezemről, ahogy én akartam őt a srácéról! Egyszerűen csak kihasznált…

Hazudott mindenről! A síró lányt, aki előttem állt, egyáltalán nem ismertem.

- Kérlek, ne haragudj! Nem akartam! Bocsáss meg!

- Innom kell valamit – ráztam meg a fejem. Meglepődtem, hogy a csalódottság mennyire fájdalmas tud lenni. Még soha nem kaptam ilyen szúrást, szinte természetes reakcióként muszáj volt visszaszúrnom. – Ha már az igazmondásnál tartunk: nem a pandákkal van a gond, hanem azzal, hogy nem vettél fel melltartót a felső alá!

Magára hagytam a teraszon, és visszamentem a tömegbe, ahol senkit nem ismertem, csak a piát üdvözöltem tárt karokkal. Haley megbántott arckifejezése, a könnyei kísértettek, ezért ittam, hogy eltűnjön a nyomorult érzés a képekkel együtt.

Mégis mit jelent, hogy soha nem is jártak? Miért mondta, hogy igen? Csak valami terv lett volna, hogy bolonduljak érte? Mit jelent ez kettőnkre nézve? Ennyi időt eltöltöttünk együtt, és neki nem volt pasija, de nem tett semmilyen lépést, hogy velem legyen valami. Eszébe sem jutott, csak szórakozott. Hiszen nem létezik, hogy valaki annyira félénk legyen, hogy azt a sok adódó alkalmat mind kihagyja, amit én csak azért tudtam, mert Johannra gondoltam. A francba is, hiszen rá gondolt ő is, minden percben, amikor együtt voltunk, és miatta hagyta ki! Erre innom kellett.

 

*

 

Nehézkesen ébredtem fel egy csodálatos álomból. Fel sem akartam kelni, de a hátam hasogatott, mintha… Kinyitottam a szemem, és felemeltem a szédelgő fejem. Nem volt álom! Egyedül voltam az ágyamban, de ez nem volt így egész éjjel, teljesen biztos voltam benne. Itt volt egy lány…

Szeretlek. Már régóta. Csak téged. A suttogásától kirázott a hideg, de a lehető legjobb értelemben. Az a lány! Gyönyörű volt, és szenvedélyes. Méghozzá mennyire szenvedélyes, csupa sajgó karmolás lett a hátam, de rohadtul megérte. Viszont sírt. El akart tolni, mert fájdalmat okoztam.

Összerándult gyomorral ültem fel az ágyban, és félrerántottam a takarót. Sötét foltok a lepedőn. A lány tényleg szűz volt. Mi a fenét műveltem az éjjel?

Felnyögtem a tehetetlenségtől. A testem azt üzente életem legjobb éjszakája volt, de az agyam felfogta a vér látványát. Ráerőszakoltam magam valakire? Nem, azt mondta, szeret, és én elhittem! De ki volt az? Kivel jöttem haza arról a buliról? Nem rémlett az arca.

Nevetséges! Éreztem a bőre ízét a nyelvemen, tudtam, hogyan simul az ölelésembe, hogyan nyalint végig a nyelvemen érzékien, de fogalmam nem volt a kinézetéről. A haja hosszú volt, és sötét. Szépséges, ezt többször is megjegyeztem magamnak az alkoholmámorban, viszont semmi hasznos nem rémlett, azon kívül, hogy hogyan súgta a nevem. Hogyan nyögött a csúcson, és hogyan illettünk össze tökéletesen. Hogy milyen érzés volt belefeledkezni.

A szobámban semmi más nyoma nem volt a jelenlétének. Egy eltünedező illat a párnámon, egy törött lámpa az ágy mellett, a hátamon sajgó sebek. Sehol egy üzenet, egyszerűen eltűnt.

Kiugrottam az ágyból, magamra kaptam egy gatyát, és lementem a lépcsőn, hogy körülnézzek.

- Dean? – fordult utánam Lissa a folyosón. – Mi történt veled?

- Nincs itt senki? – kérdeztem, de mivel túl lassan válaszolt, benéztem a nappaliba és a konyhába. – Nem találkoztatok senkivel? – firtattam az őseim, de ők is úgy néztek rám, mintha bolond lennék.

- Hallottam a lányt – jegyezte meg Lissa lebiggyedő ajkakkal. – De nem láttam. Ki volt? Az új barátnőd? Vagy csak egy éjjeli pillangó?

Nem voltam olyan hangulatban, hogy válaszoljak. A lány tehát lelépett, mielőtt bárki meglátta volna. De miért csinált ilyet? Ha egyéjszakás lett volna, még megértem, de elvettem a szüzességét! Ennek jelentenie kellett volna valamit. Lehet, hogy ő is ivott? Részeg lehetett, mint én?

Magamra kapkodtam pár ruhát, és megmarkoltam a kocsikulcsaim meg a mobilom. Utóbbit nem használtam az éjjel, új szám sem került bele.

- Dean! – szisszent fel anyám a küszöbről. – Itt meg mi történt?

El kellett volna takarnom a nyomokat, ehelyett nemcsak anyám látta meg, hanem apám és Lissa is.

- Semmi – vágtam rá.

- Haley vére? – kérdezte anyám csendesen.

Haleyre gondolni sem akartam. Méghogy az ő vére! Inkább az ő hibája! Ha nem hazudik annyit össze-vissza, akkor nem lennék most itt!

- Valami lányé – feleltem megrázva a fejem.

- Valami lányé? – ismételte apám. – Fiam, ez…

- Megkeresem, oké? – csattantam fel. – Nem tudtam, hogy… Nem direkt…

Fogalmam sem volt, mit akarok mondani, és hogy egyáltalán szeretnék-e magyarázkodni a vádló tekintetük súlya alatt, inkább csak átfurakodtam közöttük, hogy elmenjek a lányhoz.

Volt egy erős sejtésem, ki az.

Alig volt kilenc, amikor lefékeztem a Sullivan ház előtt. Még sosem jártam benne, bár jelenlegi és egykori lakóit is ismertem. Emily, Matt elveszett barátnője, és az ő két féltestvére, Dorothy és Lauren lakott itt. Dorothyval voltam beszélő viszonyban, és Lauren volt, aki alig pár hónapja elém állt, és szerelmet vallott nekem. Ezzel többek között az a legnagyobb gáz, hogy csak tizennégy éves.

Félve kopogtattam. Fogalmam sem volt, mit teszek, ha Lauren az, aki éjjel az ágyamban járt. Ha a dolgok elfajulnak, akár börtönbe is kerülhetek, de nem ez volt a legégetőbb problémám, tudtam, hogy soha nem leszek képes tükörbe nézni, ha megrontottam egy kislányt. Még élénken előttem volt a könnyben úszó tekintete, amikor megmondtam neki, hogy közöttünk nem lehet semmi, de azért megígértem, hogy talán majd ha tizennyolc lesz. Biztos voltam benne, hogy addigra elfelejti a gyerekes rajongását, bár már akkor láttam az eltökéltséget az arcán. Kiköthetett az ágyamban? Létezik, hogy ilyen mocskos dolgot tettem?

A lehető legrosszabb, Mrs. Sullivan nyitott ajtót, akit alig pár hete hagyott el a férje, ami meg is látszott rajta, tiszta idegnek tűnt.

- Mi az? Kit keresel?

- Dean Reynolds vagyok, Dorothy barátja – kezdtem, mert ez volt az igazság. Arról, hogy csalom elő Laurent, fogalmam nem volt. – Dorothy…

- A lányom nem töltötte itthon az éjjelt – mondta. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy akár Dorothy is lehetett a lány, aztán kivertem a fejemből. Ő Matt öccsével járt, kizárt, hogy összekeveredtünk volna.

- És Lauren esetleg…

Nem tudtam, hogy fejezzem be, a nő is zordan nézett rám.

- Lauren sincs itthon, a barátnőjével van. – Kellemetlenül görcsbe rándult a gyomrom. A barátnőjénél, vagyis szülői felügyelettől távol, így senki nem akadályozhatta meg, hogy őrültséget csináljon. Alig kaptam levegőt a rémülettől.

- Warrenéknél? Jennyvel? – Oda kellett mennem, hogy kiderítsem, tényleg Lauren volt-e az. Tudtam, ha az arcára nem is emlékszem, amint meglátom a lányt, tudni fogom, hogy ő az. Nem akartam, hogy Lauren legyen.

- Igen. – Már indultam volna, amikor még utánam szólt. – De nem fogod itt találni őket, elutaztak a hétvégére egy rokonhoz. Lauren is velük tartott, csak vasárnap jönnek vissza.

- Elutaztak? – kérdeztem reménykedve. – Mikor?

- Tegnap délután – felelte gyanakodva.

Nem Lauren! Kedvem lett volna felnevetni, de aztán emlékeztettem magam, hogy semmi okom nincs a nevetésre. Egy idióta barom vagyok, aki még arra sem emlékszik, kivel töltötte élete legjobb éjszakáját. Valaki a tegnapi buliról? Esetleg egy ismerős valahonnét? Haley talán tudja, de kizárt volt, hogy pont őt kérdezzem meg, ezért telefonáltam a második kettő legjobb segítségnek, Mattnek és Zach-nek.

A kedvenc gyorséttermemben találkoztunk, ahol még a kajaszagtól is felfordult a gyomrom, egy meggyes pitétől egyenesen elrókáztam volna magam. Szerencsére mindkét haverom már várt, becsusszantam a bokszukba, és hirtelen nem tudtam, hol is kezdjem, mennyit áruljak el.

- Te nem borotválkoztál? – kérdezte Zach úgy, mint aki életében nem látott borostát a képemen.

- Verekedtél valakivel? – Így Matt, aki meg mintha az ütésnyomot furcsállná.

Nem mondtam nekik, de a jóvoltukból rosszabb állapotba is kerültem már, mint a mostani. Most nekem kellett az ő segítségük.

- Baromira elcsesztem a tegnapot. Elmentem egy buliba Haleyvel.

- Ki az a Haley? – kérdezte Matt értetlenül.

- Az a barna, szemüveges kiscsaj, aki a szomszédod? – Zach döbbentnek tűnt, mintha nem hinné el, hogy épeszű ember Haleyvel megy bulizni. És igaza is volt, nem kellett volna elmennem.

- Igen, elmentünk erre a bulira, részegre ittam magam, és amikor felébredtem…

- Részeg voltál? Te?

- Gondoltam, mi rossz történhet! – legyintettem Zach-nek. A Haleyvel történteket nem óhajtottam megtárgyalni velük. – Lazítani akartam egy kicsit, de nem ez a lényeg. Amikor felébredtem, vérfoltok voltak a lepedőmön.

- Mi a frászt itattak veled? – hűlt el Zach.

- Úgy érted… egy lánytól származott – kérdezte Matt.

- Persze, hogy egy lánytól. Az éjjel elvettem valakinek a szüzességét, de az a baj, hogy fogalmam sincs, ki volt az.

Tessék, kint volt az egész. Zach reakciójára számítottam. Röhögni kezdett.

- Be sem mutatkoztatok előtte? Ez nem jellemző rád.

- Haver, nem érted? – kérdeztem elkínzottan. – Nem tudom, ki volt az! Még csak nem is láttam az arcát, azt se tudom, hogy néz ki – hadartam. – Reggelre eltűnt. Meg kell találnom!

 Zach értetlenül nézett rám.

- Ez lehet, hogy hülye kérdés, de ha elment, nyilván nem csinált nagy ügyet az egészből. Miért akarod megkeresni? Fogd fel egyéjszakás kalandként.

- Szűz volt, te tapló! – förmedtem rá elvesztve a türelmem. Az ő világában talán nem lenne nagy dolog, de én az enyémben majd beledöglöttem, hogy megtudjam, ki az. – Ez igenis nagy ügy! És meg akarom találni, mert ez volt a legjobb éjszaka egész életemben. Akárki is volt, nekem muszáj…

- De hát azt mondtad, hogy nem is emlékszel rá – vágott közbe Zach. – És lehet, hogy nem is volt szűz, talán csak…

- Szűz volt! – hallgattattam el, fejemben a lány szenvedélyből átcsapó sírásával. Bántottam, nem voltam elég gyengéd, ezért már akkor bűntudatom volt, és ki akartam engesztelni. Ő hagyta. – Még sírt is, és összekarmolta a hátam, de… az egész hihetetlen volt. – Nagy levegőt vettem. Kellett nekem az a lány, akármerre is járt, akárki is volt, szükségem volt rá, hogy a szemébe nézhessek, hogy elmondhassak mindent, amit akarok. – Ugyanaz, mint amiről te beszéltél – fordultam Matthez, hátha ő megérti, hiszen ő tömte tele a fejem a szex egészen új dimenzióival. Most nagyon is tudatában voltam, hogy érezheti magát Emily miatt, pedig én nem is szerettem ezt a titokzatos lányt. Csak akartam. – Mikor felébredtem, azt hittem, hogy csak álmodtam, de ott volt az illata a szobámban meg a vér… meg kell találnom, és nektek segítenetek kell!

Zach tátott szájjal bámult rám, Matt viszont nagy levegőt vett, és komolyan bólintott.

- Jó, keressük meg.

- Oké – mondta Zach. – De én mondom neked, elég sok nő van a városban, mondj valamit, ami alapján meg tudjuk találni!

- Sötét hajú – kezdtem azzal, amit biztosan tudtam. – És hosszú, mármint a haja. – Szinte éreztem az ujjaim alatt a fürtöket, miközben úgy csókolt, mint soha senki. – Gyönyörű volt, tökéletes alakú, egyszerűen mindene ott volt, ha értitek.

- Értjük – közölte Zach szokatlanul komolyan. – Figyelj, Haleyvel mentél a buliba, nem ő volt, akivel hazamentél? Nem ő volt, aki…

- Nem – ráztam meg a fejem. – Összevesztünk, nem együtt mentünk haza, meg ő különben sem… – Egyáltalán nem akartam ecsetelni Haleyt, még mindig szarul esett rá gondolni. Képzeltem, mi lesz, ha nem találom meg a lányt, és a kedves családom által a fülébe jut az egész sztori… – Neki ott volt Johann.

- Nem is beszéltetek egy szót sem? – kérdezte Matt.

- Azt mondta, már régóta szeret – ismertem el. – Ebből az jön le, hogy már ismerem, nem valami idegen, de…

- Kit ismertél azon a bulin? – firtatta Zach.

- Senkit. És amennyire emlékszem, ez a rész elég ködös, de egyedül mentem haza. Már ágyban voltam, amikor megjelent, és…

- Csak úgy megjelent a szobádban éjjel? – kérdezte Zach értetlenül.

- Talán – túrtam bele a hajamba. – De lehet, hogy tényleg én vittem haza, nem emlékszem.

- Ha ismered, akkor talán valaki a suliból – mondta Matt. – Végig kéne venni a csajokat.  

Ezzel nem jutottunk semmire. Végiggondoltam a suliból ismert lányokat, de egyik sem lehetett még a fejemben sem ő. A lány olyasvalaki volt, akit nem tudtam beazonosítani azokkal a vihogó csajokkal, akit Matt és Zach az álomszerű lány szerepébe akartak erőltetni. Ráadásul szűz volt, ami azt jelentette, hogy nem igazán abban a körben forogtak, ahol mi már jártunk.

Végül hosszas magyarázás után Matt kitalálta, hogy meg kéne néznünk az idei évkönyvet, hátha fénykép alapján ráismerek a lányra, vagy ha nem, hát egyenként kihúzhatjuk őket. Ez nem volt a legjobb ötlet, de rábólintottam, és mivel én laktam a legközelebb, hozzám indultunk az évkönyvért.

Nem fűlött a fogam az újbóli találkozáshoz a szüleimmel, de még ennél is rosszabb következett. Haley rohant ki a házukból, mielőtt bemehettünk volna a sajátunkba. Tudtam, hogy a tegnap estéről akar beszélni, talán megint bocsánatot kérne, de én nem akartam találkozni vele. Egyáltalán. Igyekeztem még csak rá sem nézni, persze Zach nem bírta befogni.

- Őt nem kérdezted meg, Dean?

Matt megbámulta Haleyt, aki a szokásosnál is nagyobb magabiztossággal lépett oda Matthez, és rá mosolygott.

- Szia! Haley vagyok. – Hirtelen dühös lettem rá. Itt van vidáman, a szokásos flörtre kész önmaga, mindjárt majd rákezdi Zach-kel is, én meg állok majd nyomorultul, amíg ki nem derül, mi volt az éjjel.

- Haley akkor már nem volt ott – mondtam Zach-nek, majd ránéztem Haleyre, akinek rögtön eltűnt a mosolya

- Én… hol nem voltam?

- Dean összeszedett valami szexistennőt tegnap éjjel. De reggelre elfelejtette, ki volt az. – Kösz, te tapló!

- Fogd be! – mordultam rá, de közben Haleyt néztem. Hitetlenkedve nézett Zach-re, mintha azt várná, hogy az kijelenti, csak viccelt.

- Elfelejtette? – kérdezte végül elsápadva, felfogva, hogy ez komoly.

Mogorván néztem Haleyt, aki úgy nézett vissza, mintha egy világ dőlt volna össze benne. Rosszabb volt, mint a szüleim tekintete, hirtelen rájöttem, akármi is történt köztünk, még mindig adok a véleményére. Nem volt joga olyan csalódottan nézni rám! Ő volt, aki végighazudta a kapcsolatunkat, ha nem teszi, nem fekszem össze ki tudja, kivel! Részben az ő hibája! Hagytam, hogy kiüljön az arcomra az érzelem, hogy lássa csak, mire megremegett az ajka, és elsápadt.

- Muszáj megkérdeznünk őt is – folytatta Zach. – Láttál valakit tegnap este vagy ma reggel Deanéknél?

- Én… – Elszakította a pillantását az enyémtől, és lesütötte a tekintetét. Egy kicsit megsajnáltam, amiért ennyire rohadék módon bánok vele, de nem hagytam magam kiengesztelni, legyen akármilyen ártatlan és összetört a kifejezése. Majd máskor nem hazudik az ember képébe! – Én…

- Hadd segítsek! – ajánlotta Zach nevetve. – Annyit tudunk róla, hogy hosszú a haja, tökéletes, annyira gyönyörű, amilyet férfiszem még sohasem láthatott, és még szűz volt.

Haley elborzadt tekintettel nézett rám egy pillanatra, szinte szürke volt az undortól, és ez elpattintott bennem valamit. Ökölbe szorítottam a kezem, és behúztam egyet Zach-nek. Bármennyire is jól esett azon a barmon kiadni a felgyülemlett szart, Haleyt még jobban elborzasztotta, és ez újabb ütésre sarkallt, csakhogy Matt közénk ugrott.

Haley eltűnt a házukban, mielőtt lenyugodtam volna.