17. A mézeshetek után

 

A Haleyvel töltött napok lassan hetekké álltak össze, és én azon kaptam magam, hogy talán túlbonyolítom az életemet. Az első időkben egyszerűen működtünk, azt a nyolc órát leszámítva, amikor ő dolgozni járt az építkezésre, együtt voltunk egész nap. Szeretkeztünk, randizgattunk, szeretkeztünk, eltöltöttünk némi időt a barátainkkal vagy a családunkkal és még többet szeretkeztünk. Voltak napok, amikor csak kajálni keltünk fel, sőt amikor olyan előrelátó voltam, hogy készítettem ki egy kis harapnivalót, még akkor sem. Ez jó volt.

Az első hét után Haley kitalálta, hogy lehetne külön időnk is, mert igaz, együtt járunk, azért nem kéne egymás életére telepedni a nap huszonnégy órájában. Ez kissé bántott, de igaza volt, eltölthettem néha egy kis időt Mattel és Zach-kel is, ő pedig Xboxozni ment Sylhez vagy épp keresett egy helyet, ahol belemerülhet a rajzolásba. Ez amolyan magányos dolga volt, úgyhogy igyekeztem nem zavarni közben, bár nem voltam biztos benne, egyáltalán észrevenné-e a jelenlétemet. Néha kellettem neki, mert engem is gyakran rajzolt, de aztán sokszor elküldött, mondván, csukott szemmel is lát engem, nem kell, hogy ott unatkozzak mellette.

A második héten valami más is megváltozott, Haley szokatlanul csendes lett. Először arra gondoltam, az együtt töltött idő alatt már megbeszéltünk mindent, amit csak lehetett, de aztán feltűnt, hogy mindenki mással olyan, mint szokott lenni, vidám, csevegő, kuncogós, viszont amikor érte mentem, átváltott abba a csendes és komoly önmagába, mintha kicserélték volna. Persze ha megcsókoltam ugyanolyan édesen és őszintén simult a karomba, mint bármikor máskor. Így ennek sem tulajdonítottam akkora lehetőséget, főleg, hogy Zach ezt mondta.

– Ez nem tök természetes a mézeshetek után? – Igyekeztem csak Mattnek beszélni a dolgokról, hiszen Zach-et eleve nem érdekelte, meg amúgy is Haley pártján állt, bármit mondtam, de úgy tűnt, jobban fülel, mint hittem volna.

– Mézeshetek? – horkantottam, holott volt valami megkapó a kifejezésben.

– Emily nem változott semmit – jegyezte meg Matt Zach-re sandítva. – Ugyanolyan édes, mint bármikor.

Zach úgy tett, mintha kidobná a taccsot.

– Azért, mert ti nem vagytok együtt nulla-huszonnégyben, de Deant alig lehet lerázni, amikor kicsit lógni akarok Haleyvel.

– Együtt töltötök egy egész éjszakát – mordultam rá. – Szerinted ezt rajtam kívül, melyik barom hagyná a barátnőjének?

– Szerinted már nem egészséges, ha hagy neked egy kis teret? – kérdezte Zach. – Állandóan vele akarsz lógni? Éjjel-nappal?

Ezt úgy kérdezte, mintha természetellenes lenne, pedig nem volt olyan rossz ötlet. Haley sosem volt unalmas, ha épp nem csináltuk semmi mást, csak feküdtünk egymás mellett, akkor is el tudtam szórakoztatni magam a haját figyelve, vagy épp a különböző kedvenc helyeimet bámulva a testén. Akárhogy is számoltam, alig két hónapom volt még Haleyvel, igenis ki akartam használni minden másodpercet, amit vele tölthetek. Csak hát túl sok volt neki.

A harmadik héten valami nagyon meglepő dolgot csinált az ágyban, és amikor vigyorogva megkérdeztem, mégis honnan vette, csak a nyakamba csókolt, és azt mondta:

– Szeretném izgalmasabbá tenni!

Addig azt hittem, elég izgalmasak vagyunk, de Haley bebizonyította, hogy tudunk fejlődni. Álszent lennék, ha azt mondanám, nem élveztem mind, de igenis voltak olyan pozíciók, amik után jóformán felkelni sem tudtam az izomláz miatt. Haleyről nem is beszélve, néha nekem kellett bedugni egy kád forró vízbe, miközben neki a fáradtságtól majd leragadt a szeme.

Épp az egyik ilyen fürdés után bújtunk ágyba, amikor átkarolta a mellkasom, és odafektette a fülét a szívem fölé, mintha csak tudni akarná, visszavett-e már a tempóból. Nem vett vissza.

– Jövő héten már megyünk is Görögországba – mormolta. – Hiányozni fogok?

– Egész nap a szobámban fogok kuksolni a hívásodra várva – feleltem kissé gúnyosan, de tök őszintén.

– Elmész majd Zach-kel és Mattel bulizni – mondta. – Velem úgyse jársz.

– Szeretnél bulizni? – kérdeztem, mert valami kis szomorúságot hallottam ki a hangjából.

– Te szeretsz bulizni – felelte. – Ha elhívsz egy bulira, akkor elmegyek veled.

Nem értettem, hogy akkor most akarna-e menni vagy nem, mindenesetre körbekérdeztem, hol lesz olyan buli, ami nem olyan vad. Valami Haleyhez illő lazább dolog kellett nekem, és mivel nem volt, mondtam Mattnek, hogy csináljunk egy bulit náluk.

Az ő házuk mindig is ideális színhelye volt a partiknak.

– De ne hívjatok sok embert – kértem Mattet, miután simán rábólintott a bulira. – És üzenem Michelle-nek, hogy viselkedjen Haley előtt!

– Az nehezére fog esni – röhögte el magát legjobb haverom. – Megzizzent, amióta van neki Mark.

– Az a Maui-i fickó? – jutott eszembe. – Csodálkozom, hogy egyáltalán engeded.

– Mintha valamit is meg lehetne tiltani Michelle-nek! Számíts rá, hogy…

– Nem! Mondd meg neki, hogy azt üzenem, soha többet nem állok szóba vele, ha nem viselkedik!

– Elég biztos vagyok benne, hogy ettől majd megijed – nevetett Matt.

Nagyon ajánlottam neki, hogy tegye.

Amikor mondtam Haleynek a bulit, mosolyogva bólintott, hogy menjünk csak, de aztán láttam, hogy idegesen az ajkaiba harap.

– Mi az? – kérdeztem magamhoz húzva. Mindkét karjával szorosan átkarolt, és forró csókot nyomott a nyakamra.

– Kedveled Michelle-t – mormolta.

– Igen – húztam el a fejem, hogy az arcába nézzek. – De nem úgy, mint téged, ezt tudod, ugye? Michelle csak egy kislány.

– Nem vagyok féltékeny – nézett a szemembe. Rájöttem, hogy tényleg nem az, valami más emésztette.

– Elmondod?

– Á, butaság! – felelte, és mielőtt tovább kérdezgethettem volna, rányomta a száját az enyémre. A témát elnapoltuk.

 

*

 

– Futni? – kérdezte Haley kivörösödött szemekkel, amikor másnap reggel megkeményítettem magam, és felkeltem korán. – Ilyenkor akarsz futni? Miért?

– Formába kell hoznom magam – mosolyogtam rá, ahogy elnyújtózva figyelt engem.

Szabadnapja volt az építkezésről, szóval elvileg sokáig alhatott volna, de felébredt, amikor felkeltem mellőle. Nem volt mély alvó, szinte mindig felébredt, ha mocorogtam mellette. Sokszor, amikor csupa hülyeséget álmodtam össze, és magamat nyugtatva óvatosan közelebb húzódtam hozzá, ő is közelebb bújt, szótlanul, majd együtt aludtunk el megint.

– Szerintem formában vagy – mondta, és lassan felült. Egy pillanatra láttam a melleit, mielőtt eltakarta volna a hajtömeg. Ahogy felhúzta a térdeit, majd előredőlt, úgy festett, mint egy színésznő azokból a régi filmekből, amiket Lissa néz mindig. – Akarod, hogy veled menjek?

Abban a pozícióban, és azzal a természetes kérdéssel kétségbeejtően tökéletes volt, már-már elbizonytalanodtam. Fájt ránézni, olyan édes, kínzó fájdalom volt ez, ami még hetek után is megrémített.

– Maradj csak ágyban – hajoltam oda, hogy megcsókoljam. Egy pillanatra megcsapott a gondolat, mi van, ha elutasít, de nem tette. Sosem tette. – Sietek vissza!

Csókolóztunk. Nem vadul, vagy szexre készen, csak finoman, mintha búcsúznánk, mert különben azt is tettük. Mindig megcsókoltam, amikor egy-két helyiségnél messzebb mentem tőle, és akkor is, mikor visszajöttem. Egy futással töltött óráért több is járt.

– Nem mész? – kérdezte végül, amikor kifulladva szuszogtam rajta úgy negyed órával később. A hajammal játszott, én meg csak élveztem a helyzetet.

– Nem – döntöttem el végül. – Maradok.

Ledobáltam magamról a ruhákat, és visszafeküdtem Haley mellé. Nem fonódott rám, ritkán csinálta, helyette hátat fordított, és addig ficergett, amíg a háta és a feneke hozzám nem simult, hívogatóan, hogy öleljem már át, és én rendszerint megtettem. Mint most is.

– Kedveled Michelle-t – mondta megint pontosan ugyanúgy, mint előző nap. – Mi lesz, ha nem jövünk majd ki egymással?

– Jó fej lány – nyomtam egy csókot a tarkójára. – De ha nem szereted meg, azon se fogok csodálkozni, van egyfajta stílusa.

– De te kedveled. – Nem értettem, mire akar kilyukadni.

– Téged jobban kedvellek – játékosan meghúztam egy hajfürtjét.

– Nem lenne az fura?

– Micsoda?

– Ha Michelle és én… tudod, nem lennénk barátok? Emlékszel, miket mondanak rólam az Anne Cartneyban, ugye? Ha nem fog kedvelni, és neked döntened kell, hogy vele barátkozol vagy velem…

– Haley! – állítottam meg, és áthajoltam fölötte, hogy lássam a félig a párnába fúrt arcát. – Nem kell döntenem! Mindig téged választalak! Michelle…

– De én nem akarom, hogy ne barátkozz vele miattam – fordult a hátára, hogy láthassam a kifejezést az arcán, a kelletlenséget a szemében. – Ígérd meg, hogy nem fogsz rá haragudni, vagy máshogy bánni vele, hogy ha nem kedvel! – kérlelt, én meg némán néztem rá, végiggondolva, mi ez az egész.

Nyilvánvalóan attól félt, hogy Michelle nem fogja kedvelni, de nem önmaga miatt, hanem, mert szerinte ez majd megváltoztatja a viszonyom Matt dilis húgával, amit ő nem szeretne. Nyilván nem Michelle miatt, hanem miattam, mert nem akarja, hogy nekem kellemetlen legyen a változás.

– Ha Syl nem kedvelne engem, akkor is ugyanilyen jó barátnők lennétek? – kérdeztem végül.

– Syl kedvel! Ő mondta, hogy…

– Tegyük fel, hogy nem kedvel – állítottam meg. Az ajkába harapva gondolkodott el a dolgon.

– Haragudnék – mondta végül. – Téged idiótaság nem kedvelni! – Ja, mondja ezt az apjának. – Te kedves vagy mindenkivel, és olyan nyitott, barátkozós! Nem tudom elképzelni, hogy ne szeressenek, legfeljebb csak azok a csajok, akiket elutasítasz miattam, de azok is inkább engem utálnak, ha csak szépen néznél rájuk…

Befogtam a száját egy csókkal, közben meg a nevettem, mert imádtam a felháborodott hangját.

– Szerinted, ha te így érzel – kezdtem végül, amikor már levegő után kapkodott –, én el tudnám viselni Michelle társaságát, ha nem kedvelne? Michelle nem fontos az életembe, te az vagy!

– Szeretlek! – válaszolta, mintha csak felém akarna licitálni. Sikerült, mert ennél szebbet nem mondhatott.

A szeretlekjei mindig olyan őszinték és érzelmesek voltak, féltem, mi lesz velem, ha egyszer nem leszek elég jó hozzájuk, vagy megint azt mondja nekem nem szeret eléggé ahhoz, hogy elviseljen. Néha a nem színjózan pillanataimban arra akartam kényszeríteni, hogy ígérjen örökké, mondjak csak ki, hogy történhet bármi, ez megmarad. Végül sosem kértem többet csak egy újabb szeretleket.

Majdnem délig aludtunk, aztán Haley lecsalogatott, hogy ebédeljek együtt a szüleivel. Karen bírt engem, és mindig kedves volt, de Haley apja megtartotta a távolságot, ahogy mondta is. Folyton Görögországi terveikről beszélt, mintha csak az orrom alá akarná dörgölni, hogy végre egy hely, ahol nem leszek ott. Legszívesebben már most kijelentettem volna, hogy ez lesz az egyetlen olyan nyaralás, ahová nem megyek, jövőre simán betársulok.

– Lerajzolhatod majd nekem a Parthenont, prücsök! – vonta el rólam Haley tekintetét. – Úgyis kell egy új kép a rendelőmbe ahelyett, amit úgy utálsz! – Persze fogalmam sem volt, melyik képet utálja Haley, mert ez olyan belső poénjuk volt (később megkérdeztem, és azt mondta, valami szemek vannak rajta). – És a Kükladikus Művészetek Múzeumának új részlege is tetszeni fog. Dean, mi a véleményed a kükladikus kultúráról?

– Lenyűgöző, Mr. Morgan – mondtam. Persze levágta, hogy fogalmam sincs róla, de azért rám vigyorgott.

– Melyik periódusát kedveled leginkább?

– Hát…

– A középkükladikus kor Dean kedvence, apa! Szóba került a múltkor, amikor a mínoszi művészetről beszélgettünk. Élénk vitába bonyolódtunk a repülő halak ívási időszakáról is, annak a mínoszi hatású középkükladikus freskónak a kapcsán, ami úgy lenyűgözte Deant! Igaz? – pillantott rám ártatlan mosollyal.

Elröhögtem magam, és helyeseltem, az apja meg inkább a lánya kamuzásán mosolyogva tömte a szájába a csirkesalátát. Elhatároztam, hogy elolvasok majd egy könyvet a művészetekről, mert amit tudtam az kimerült annyiban, hogy Haley hihetetlenül tehetséges. Úgy éreztem, fel kell vérteznem magam kükladikus kultúra témakörében, sőt ennyi erővel egész Görögország történetében is el kell majd mélyednem, hogy legyen mihez hozzászólnom, ha újra vizsgáznom kell.

– Ne haragudj, apára! – mondta Haley, amikor befejeztük a kajálást, és kézen fogva átsétáltunk hozzánk desszertet enni. – Azt hiszi, mindenkit érdekel a Kükladikus Művészetek Múzeuma. Csak egy csomó idol meg ilyesmi.

– Érdekel – feleltem gyengéden. – Ha lehetne, elmennék veled, és megnézném azt a repülőhalas festményt vagy mit.

– Freskót – mosolyodott el. – Ha te is jönnél, nem mennénk annyi múzeumba. Úsznánk a tengerben! Lerajzolnálak, ahogy a fehér homokban fekszel, és a szemed ugyanolyan kék, mint a víz – nézett rám vágyakozó pillantással. – Gyönyörű lenne!

Elég volt csak elképzelnem, ahogy mellettem rajzol, az úszás után nedves hajjal, a bőrére tapadó szikrázó homokszemcsékkel, és azt kívántam, bár én is le tudnám rajzolni úgy őt.

– Te lennél gyönyörű – mondtam, és elmeséltem neki a képet a fejemben, majd mikor már elpirult zavarában, vidáman megcsókoltam.

Bár nem éppen azt terveztem, az ágyban kötöttünk ki megint egy újfajta, vad pozícióban, amit Haley talált ki, és ami után megint elhatároztam, hogy edzenem kell a testem, ha tartani akarom az iramot vele.

 

*

 

A bulira Mattéknél egy farmert és egy vékony pántos felsőt vett fel, amiből kilátszottak a vállai és a hátának egy része. Ideges volt, az apró, forró keze elveszett az enyémben, miközben a bejárati ajtóhoz mentünk, és bekopogtattam. Elhúzta a kezét, hirtelen rádöbbentem, hogy ezt már többször csinálta, mintha aggasztaná, hogy meglátja valaki. De lehet csak túlreagáltam ezt is. Elhatároztam, hogy tesztelni fogom. 

– Minden oké? – kérdeztem meg bátorítóan rámosolyogva, amit csak halványan viszonzott.

– Persze.

Michelle nyitott ajtót, és rögtön Haley fölé magasodott.

– Sziasztok! Te vagy Haley! Végre Dean elhozott, gyere be!

Azzal megfogta Haley kezét, amit az előbb még én markoltam, és berántotta a házba. Követni akartam, de Michelle gyors volt, a tömeg pedig nagy, eltűntek valamerre, mielőtt észbe kaphattam volna.

Nagyobb buli volt, mint amit Mattel megbeszéltünk, egy csomóan nyüzsögtek mindenfelé, és volt pia dögivel. Szereztem valami alkoholmentest Haleynek, aztán elindultam, hogy megkeressem, csakhogy még a haverjaimat sem láttam sehol. Amikor végül negyed óra múlva a második emeleten rábukkantam Haleyre, Zach, Michelle, Matt és Matt öccse Mike, illetve az ő barátnője, Emily féltestvére, Dorothy röhögtek valamin, amit Haley mondott.

– Mi olyan vicces? – kérdeztem mire a nevetés leállt. Rólam volt valami, így Haleyre néztem kérdőn.

Ő bűntudatos pillantást vetett rám, míg Michelle keményen rácsapott a vállamra.

– Imádom a csajt, miért rejtegetted eddig?

– Mert egy önző barom! – válaszolta Zach. – Haley-bébit nem lehet kisajátítani, mondd meg neki, hogy ki fogod dobni, ha eltilt tőlünk!

Haley csak mosolygott.

– Bocs, de Deannek nagyobb szüksége van rám. Persze csak augusztus végéig – tette a végére évődőn. – Különben sem vagyunk együtt állandóan, igaz, Dean?

– Nem – mormoltam, arra gondolva, miért tűnik olyan másnak, amikor nem vagyunk kettesben. – Nem állandóan.

– Hogyan jöttetek össze? – kérdezte Dorothy.

Haley vállat vont, és kereste a szavakat, így beugrottam a válasszal.

– Már elég régóta barátok voltunk, egymásba szerettünk.

Dorothy úgy nézett rám, mintha a világ legromantikusabb történetét hallaná, Haley pedig elnevette magát.

– A szerelmi bájitalról miért nem mesélsz?

– Arról a csokisról? – vihogott fel Zach, mire Haley elvörösödött, de nevetve bólintott.

Egy kicsit zavart, hogy ilyen jól elvan a többiekkel, míg hozzám egy szót se szól. Persze a csillogó szemeit rám emelte, akárhányszor csak szóba kerültem, de valami kis távolságot érzékeltem kettőnk között, amit inkább ő tartott fenn.

Nem maradtunk egész éjjel, bár nagyon is marasztalni akarták Haleyt, aki újabb meg újabb poénokban, vicces történetmesélésekben vett részt, teljesen lenyűgözve bárkit, aki csak öt másodpercnél tovább tartotta rajta a szemét.

– Jól érezted magad? – kérdeztem végül, amikor visszaültünk a kocsiba, és ő szótlanul kifelé meredt az ablakon.

– Jól – válaszolta egy kis mosolyt villantva rám. A szemei szinte szikráztak, látszott rajta, hogy felvillanyozta az este, ahogy engem szokott, miután ezekkel az idiótákkal töltöm az időmet, és még órákkal később is vigyorgásra áll a szám, de nem mondott semmi mást.

– Fáradt vagy?

– Eléggé – mondta. – Szerintem csak bedőlök az ágyba, és máris alszom. Nem baj?

Bocsánatkérően nézett rám, én meg megértettem, hogy nem akar ma este velem lenni. Igyekeztem, hogy ne látsszon rajtam, zavar a gondolat. Én vele akartam aludni, de nyilván nem várhatom el, hogy minden este, tényleg éjjel-nappal együtt legyünk.

Amikor egy csókkal elbúcsúzott, és bement a házukba, keserűen arra gondoltam, hogy visszakaptam a sorstól a rengeteg alkalmat, amikor leléptem a korábbi barátnőim közeléből, mert fojtogatónak éreztem az állandó jelenlétüket. Vajon ők is ilyen szarul érezték magukat, mint én Haley hátára meredve, vagy egyedül a nyavalyás ágyamban, miközben tudtam, milyen érzés, amikor nekem simul a háta és feneke, én meg átölelem a derekát, és a haja illatával az orromban alszom el?

Mindenesetre gáz volt, és mielőtt elutaztak Görögországba még kétszer kellett nélküle aludnom.

 

*

 

– Mit mondott? – kérdeztem anyámat hitetlenkedve, amikor beszámolt róla, hogy Haley telefonált neki és közel fél órát beszélgettek. Amikor én hívtam, csak pár szót váltottunk, aztán mennie kellett. Arról, hogy ő hívjon engem, már rég letettem. Anyám persze nem vette észre, hogy zavar a téma, csak mondta, hogy Haley így meg úgy a világ legkedvesebb lánya.

Ezt persze mindenki osztotta, így egyedül éreztem magam a hülye problémámmal, ami nem volt más, mint hogy velem is csak kedves. Egyszerűen mintha csak nem akart volna megbántani. Mindig rám hagyott mindent, mintha neki mindegy lenne, vagy egyáltalán nem is számítana.

Szeretett engem, ebben nem kételkedhettem, de volt valami, amit elcsesztem, mert nem volt olyan, mint a legelején. Vagy ezek lennénk mi? Akik nem tudnak már semmiről beszélgetni, még több mint tízezer kilométernyiről sem? Nem akartam ezt, el is határoztam, hogy rendbe hozom, amint visszajön. De előbb edzenem kellett végre.

– Fura vagy mostanában – jegyezte meg Lissa, amikor izzadtan hazaértem, és a konyhában ledöntöttem egy doboz energiaitalt. – Mire fel ez a rengeteg futás és úszás? Haleynek akarsz még jobban tetszeni?

– Csak javítok az állóképességemen – mondtam az igazat, mire gyanakodva nézett rám.

– De köze van Haleyhez.

– Téged hívott? – kérdeztem.

– Nem, csak küldött egy csomó képet. Miért?

– Semmi – vontam vállat.

– Valami probléma van köztetek? Mit csináltál?

– Miért feltételezed, hogy velem van a probléma? – érdeklődtem fintorogva. – Lehet, hogy Haleyvel!

– Haley szerelmes beléd, Dean – legyintett Lissa, amolyan te csak a bolond öcsém vagy, mit tudhatsz, hangon. – Imád téged, ha megbántottad valahogy, igenis a te hibád!

– Kösz! – horkantottam fel. Megbántottam volna? De hogyan? Mivel?

Sajnos addig se tudtam kitalálni, mire Haley hazajött, nem csodáltam, ha nem sült el jól.