16. Új szabályok

 

Idegesen álltam Haley apjának gyilkos pillantását, de nem volt más választásom. Haley az enyém volt, vadabb dolgokkal is megküzdöttem volna érte, mint az a pasas. Másrészről van durvább dolog, mint egy indulatos, az egyszem lányát védelmező apa, aki tudott minden egyes rohadékságról, amit elkövettem a lánya ellen? Nagy szarban voltam.

– Beszélj! – förmedt rám.

Nem éppen így értelmeztem a beszélnünk kell négyszemközt mondatát, de nem volt mit tenni.

– Miről, uram? – kérdeztem a lehető legudvariasabb hangomon.

– Kezdetnek arról, mit keresett nálad a lányom egész éjszaka!

– Nem velem volt – mondtam az igazat. Pislogás nélkül meredt rám, én meg igyekeztem ártatlan pofát vágni. Még akkor is meg kellett erőltetnem magam, ha igazat mondtam, márpedig azért, mert terveztem egy-két dolgot a lányával.

– Akkor mit keresett a lányom nálad az előbb?

– Behívtam.

– Miért?

– Hogy beszéljek vele.

– Miről?

– Kettőnkről.

– Van olyan, hogy kettőtök? – horkant fel.

– Mindig is volt – vágtam rá.

Mély levegőt vett, és úgy nézett rám, mintha olyan bűzölgő kupac lennék, mint amilyet a környékbeli kutyák szoktak hagyni a felhajtónkon.

– Nem az én házamban! – mondta fenyegetően.

– Ezt nem tudom megígérni. – Farkasszemet néztünk, és bár én pillantottam félre, kitartottam. – Ott leszek, ahol Haley akarja, hogy legyek. Az az oldalán van.

– És ha megtiltom?

– Megteheti. – Óvatosan visszanéztem az arcára. – De ne tegye, kemény lenne Haleynek. Nem viselné el, ha választania kellene.

– Azt mondod téged választana velem szemben? – hördült fel. Elég biztos voltam benne, hogy nem. De ha mégis, akkor sem hagynám annyiban.

– Nem tudom – mondtam végül. – De szenvedne, és épp eleget szenvedett már.

– Miattad!

– Már megbocsátott – informáltam.

– Rosszul tette!

– Talán.

Újabb csend állt be, és én azon gondolkodtam, mit mondjak, amivel meglágyítom. A francba, nyilván semmit, de mondhatnék olyat, amivel megértethetem magam.

– Szeretem Haleyt, uram. Nem követem el ugyanazokat a hibákat újra! Vigyázni fogok rá.

– Én úgy tudtam, elmész a nyár végén.

– De hazajövök.

– Tudom, mivel szokták hitegetni az egyetemisták a lányokat!

– Én nem vagyok egyetemista – mormoltam.

– De az leszel! – Na, ezzel nem tudtam vitatkozni. De akkor mi van? Rohadtul fogok gürizni, hogy meglegyen a doktori. – Hová is vettek fel?

– A Los angelesi egyetemre.

– Milyen szakra?

– Pszichológia.

– Szóval már előre kigyakoroltad Haleyn, hogyan kell befolyásolni a naiv lányok agyát?

– Haley nem naiv – mondtam. – Ráadásul túl bonyolult ahhoz, hogy befolyásolni lehessen.

Meg mertem volna esküdni, hogy igazat akar adni nekem, helyette csak mordult egyet. Bár lazának mutatkoztam, az izzadtság már kiütközött a homlokomon, pánikoltam ezerrel, hogy esetleg valami olyasmit mondok, ami miatt kidob a házból. Biztos voltam benne, hogy Haley utánam jönne, de nem akartam, hogy balhé legyen a családjával.

– Azt akarod, hogy hagyjam annyiban? – kérdezte végül. – Hogy felejtsem el, amin Haley keresztülment miattad?

– Nem – ismertem el. – Csak egy új esélyt kérek. Jóvátenni.

– Nagyon kétlem, hogy az lehetséges lenne!

– Attól még megpróbálnám.

– Rendben! Legyen! – mondta úgy, hogy ez is tiszta fenyegetésnek hatott. – Nem foglak eltiltani Haleytől, de csak, mert bízom benne, hogy tudja, mi a jó neki! Ez nem jelenti, hogy szerintem is jót tesz neki a társaságod, sőt ha nem ígértem volna az ellenkezőjét, máris Los Angelesig rugdosnám a nyamvadt seggedet! – Kemény szavak egy szemorvostól! Valahol mégis megértettem, és behúztam a nyakam. – Mondom a szabályokat: ha még egyszer olyan állapotba kerül miattad, mint a legutóbb, akkor véged van! Nem lesz mentegetőzés és kifogás, Haley még csak tudni sem fogja, hogy közöm van az eltűnésedhez! – Mi van? Végigfutott a hátamon a hideg, annyira komolyan mondta, mintha a háta mögött lenne néhány verőember, ő maga meg valami maffiózó lenne. Nem mondtam semmit, csak figyeltem a folytatásra. – Ha még egyszer azt mondja neked, hogy menj el, és ne gyere többet vissza, akkor megteszed! Ha ő akar elmenni, akkor hagyod! Nem befolyásolod, hogy változtassa meg a terveit, belőle nem lesz olyan lány, aki az utolsó pillanatban eldönti, hogy másik egyetemre megy, hogy közel lehessen a „barátjához” – mutatott olyan idézőjeleket, amiket Haley szokott.

Ez volt az egyedüli hasonlóság, amit felfedeztem eddig közöttük. Talán el is mosolyodom tőle, ha nem vágott volna belém ez a szabály. Úgy nézett ki, sokáig nem leszünk együtt Haleyvel a nyár vége után. Szétsodor az élet, mint Emilyt és Mattet. Matt komoly, mégis elégedett kifejezésére gondolva megkeményítettem magam. Mit nekem a távolság? Ráadásul mindent el lehet intézni, legfeljebb pár nap…

– Az utolsó pedig: nem kedvellek és soha nem is foglak! Tűnhet úgy, hogy haverok vagyunk, vagy hogy szívesen látlak a házamban, de ne hagyd, hogy az udvariasság megtévesszen, mindig emlékezni fogok a féregre, aki ráerőltette magát a lányomra, aztán elhitette vele, csak arra jó, hogy valakinek titokban melegítse az ágyát!

Védekezhettem volna mindazzal, amivel eddig, hogy szeretem Haleyt, és eszemben sem volt ilyesmit sugallni, de az apjára nézve tudtam, hogy nem szavak, hanem tettek fogják elmosni Haley kétségeit, és hogy bármit is mondok, azok csak ígérgetések lesznek. Legalábbis egyelőre. Így mivel semmit nem mondtam, csak bólintottam.

A beszélgetést befejezettnek nyilvánítottuk.

 

*

 

– Egy mocskos rohadék vagy! – mondtam Zach-nek még aznap délután.

A helyszín, ahová Haleyért mentem, egy építkezés volt, ahol a tömeg jól szervezett hangyákként csinálta a dolgát. Jókedvű hangyákként, ahogy elnéztem, ami fura volt, lévén önkéntes munkát végeztek. Haley persze közéjük illett, de Zach?

– Kiakadtál volna, ha tudod! – vont vállat.

– A farkadat mutogattad a barátnőmnek! – förmedtem rá, és bár dühített a gondolat, valamiért viccesnek is találtam, hogy ez az idióta rávette, hogy rajzolja le meztelenül. Amikor megláttam a rajzot kiakadtam, de aztán Haley elmondta, hogy Zach és ő együtt lógnak egy ideje, még az a rajz is csak baráti szívesség volt. – Szét kellene vernem a pofádat!

– De nem fogod – mondta még mindig idegesítően nyugodt hangon. – Haley-bébi megígérte, hogy megvéd. Pasimanipuláló módszereket akar bevetni, amikre én tanítottam! – Az ökör büszkének hangzott, én pedig rá akartam szólni, hogy felejtse el azt a becenevet, és egyáltalán ne tanítson semmit az én barátnőmnek, de csak elröhögtem magam.

Hiába, ezt teszi a szerelem. Képes lettem volna álló nap vigyorogni, elég volt csak Haleyre gondolnom. Meg lefektettem néhány szabályt is magamnak. Az egyik az volt, hogy bízzak benne. Zach-ben nem bíztam, de Haleyben igen, tudtam, hogy semmi nem történt, még akkor se, ha Zach csontpucéran parádézott előtte. Ez inkább röhejes volt.

– Hol van? – kérdeztem végül, mert nem találtam a tömegben.

– Hoz még szögeket – mondta, és a fejével egy szerszámoskamra felé bökött, ahonnét két csaj lépett ki, de nem kellett egyetlen pillantást sem vesztegetnem rájuk, hogy tudjam, egyikük se Haley. – A hiénák! Szegény Haley-bébi!

– Miért mondod ezt? – kérdeztem, figyelve, ahogy a csajok felénk veszik az irányt.

– Hiénák – ismételte Zach, mintha tudnom kellene, ez mit jelent. Oké, nagyjából tudtam is. – Sajnálom, hogy egy légtérben kellett tartózkodnia velük. Ezek pont azok a fajták, akik kiszívják az életerőt az emberből. De nem a jó módon, érted?

A két hangya odajött hozzánk, és élből megkérdezték, nem innánk-e velük valamit.

– Bocs, de a barátnőmet várom – mondtam, cseppet sem sajnálva, hogy kihagyom a „nagy lehetőséget”.

– Én is az ő barátnőjét várom – felelte Zach is, és bár ő sajnálkozónak tűnt, csak tettette az egészet.

– Hú – sipította végül az egyik – nagyon különleges lány lehet, ha kettő ilyen srác is vár rá.

– Az – mondtuk Zach-kel tök egyszerre, ami nekem nem tetszett annyira, de ők hárman vihogni kezdtek rajta.

– Pedig van ott egy pápaszemes csaj, és képzeld, azt mondta, veled jár!

Zach rögtön abbahagyta a vihogást, de én csak mosolyogni tudtam. Ennyi, amit mások látnak belőle? A szemüvegét? Ez nevetségesebb volt, mint bármi, amit hallottam mostanában. Vagy egyszerűen csak túl jó kedvem volt ahhoz, hogy ezek az agyhalottak felhúzzanak.

Amikor Haley felbukkant végre, próbáltam annak látni, aminek tűnik. Egy alacsony lánynak kinyúlt pólóban, aki magasról tesz rá, milyennek kellene lennie a külsejének a mai divat szerint. A szívem csinálta a szokásos majd szétveri a bordáim dolgot, alig bírtam levenni róla a szemem. Tudtam, minek tűnik, és tudtam, mi valójában. Láttam, hogyan hökken meg, amikor látja velünk azt a két csajt, láttam a fintorát és a bizonytalanságát is, amikor az egyik odasúgta nekem, hogy az az a pápaszemes.

– Ő az a lány a kamrából, aki a barátnőmnek adja ki magát? – Láttam Haley arcán a meglepetést, de tudtam, hogy bízik bennem, ahogy én benne. Ez volt egy másik szabályom: soha nem rendíteni meg ezt a bizalmat. – És szerinted mit kellene tennem vele? – kérdeztem a csajt, aki volt olyan korlátolt, hogy rögtön válaszoljon.

– Mondd meg neki, hogy ne csinálja!

Haley úgy festett, mint aki citromba harapott. Imádtam volna lecsókolni a kifejezést az arcáról, aztán rájöttem, hogy ez egy kivitelezhető terv.

– Jó ötlet – mondtam, és odamentem Haleyhez, aki várakozva nézett rám. – Nem kellene a kamrában bujkálva terjesztened, hogy a barátnőm vagy. Gyere, tudassuk mindenkivel!

Megcsókoltam, és ő úgy simult nekem, mintha nem alig pár órája találkoztunk volna utoljára. És igaza volt, szinte heteknek tűnt, úgyhogy csak ízlelgettem az ajkait és a nyelvét alaposan elraktározva minden csepp figyelmet, amit csak adni akart. Azt akartam, hogy érezze, nekem ő már a minden, nem mellesleg a leggyönyörűbb lány a környéken.

Zihálva, vörös arccal húzódott el tőlem.

– Mindenki néz – mondta úgy, hogy nem is pillantott körbe. Mosolyogva nézett a szemembe, és az ujjaival a nyakamat simogatta.

– Szia – feleltem neki idiótán. Oké, elég nehéz volt értelmes dolgot kigondolni, különben sem érdekelt, ki néz.

– Szia – válaszolta, és mintha az előbbi csók nem is üdvözlés lett volna, gyorsan lábujjhegyre állt, és puszit nyomott a számra. – Csak lerakom ezeket a szögeket, és mehetünk. Biztos már éhes vagy.

– Ja – hagytam rá, és ahogy visszaereszkedett a talpára, követtem a számmal egy újabb csókra. – Csak nem a pitére.

– Ó – mondta még jobban elpirulva, és most körbepillantott. Nem tudom, mit látott pontosan, mert én nem vettem le róla a tekintetem, de amikor visszanézett rám, kacéran csillogott a tekintete. – Jó ötlet. Mehetünk haza is.

– Ne! – jutott eszembe nemcsak az, hogy valószínű otthon lesz az apja, hanem a másik dolog is, amit a szabályrendszerbe vettem. – El akarlak vinni egy jó randira. Jól sejtem, hogy ez lesz az első randid is?

– Ha az autóvezetés, a vacsoránk, a buli és az éjszakáink nem voltak randik – mondta évődő hangon. – Akkor igen, ez lesz az első! De van jobb ötletem! Menjünk haza, szeretkezzünk, és utána elmegyünk az első randinkra!

Felnevettem. Imádtam a tervet.

– Nem lehet – ráztam meg a fejem, és nyomtam még egy csókot a kissé lebiggyedő ajkára. Aztán még egyet a biztonság kedvéért. – Otthon van az apád. Meg az én szüleim. És nem is akarok gyorsan túllenni rajta. Ha ágyba kerülünk, szeretni akarlak hosszú órákon keresztül. Lehet, hogy napokig!

– Az jó sok szeretkezés lesz – hagyta rám. – Jó, akkor menjünk pitét enni. Nem baj, ha meghívom Zach-et? Vagy akkor elrontom az első randinkat?

Bizonytalan pillantást vetett rám, és bár nem örültem neki, hogy Zach-re is szüksége van, megmondtam, hogy hívja csak, ha akarja. Végül velünk jött Johann is, aki szerencséjére már Syllel járt. Nem gondoltam volna, de mégiscsak jobb volt a tömeg, ugyanis alig ültünk le egy boxba és rendeltük meg a pitéket, Haley apja telefonált a lányának, hogy hol a fenében van.

Nyilván azt hitte, hogy megint bűnbe vittem a lányát.

– Csak itt a barátaimmal, a piténkre várunk – mondta Haley az ártatlan hangján, és boldogan mosolygott Zach-re, amikor az beleüvöltött a telefonjába, hogy üdvözölje Haley apját.

A keresztnevén!

 

*

 

Az éjszaka közepe volt már, amikor elterültem Haley mellett, és zihálva hallgattam a pihegését.

– Szeretlek, Haley! – mondtam, mire meglepetten nézett rám.

– Tényleg?

– Tényleg. És te…

– Szeretlek, Dean! Csak jó volt hallani, hogy te is. Egy kicsit ijesztő érzés, de nagyon jó.

Erőt véve magamon arrébb gurultam, hogy hozzásimuljak, és átkaroltam a törékeny testét majd a nyakába fúrtam az arcom.

– Nem hazudtam az első éjjel sem. Csak nem féltem kimondani, hogy szerettelek már akkor is.

– De fel sem ismertél!

– A szívem felismert, Szépségem! Csak hülye voltam, és másnap, amikor odajöttél, én csak arra tudtam gondolni, mi lesz a véleményed rólam, amiért elvettem egy szegény lány szüzességét, akiről azt sem tudom, kicsoda. Meg akartam találni az a lányt, de közben annyira koncentráltam, hogy ne veszítselek el téged! Nem is tudtam volna választani közületek!

– Tényleg tetszettem már neked akkor? Amikor olyan szerencsétlen voltam?

– Mindig tetszettél nekem! Még akkor is, amikor én nem tetszettem neked.

– Mindig tetszettél nekem! – háborodott fel. – Gyönyörű vagy! Amikor ideköltöztünk, meglestelek a kerítésen keresztül.

– Tényleg? – vigyorogtam a nyakába.

– Tényleg! – simított végig jólesően a hajamon. – Hazajöttél, és vetkőzni kezdtél a medence mellett. Azt hittem, infarktust kapok, Dean! Az egyik legszexisebb dolog volt, amit valaha láttam! Olyan voltál, mint egy… hát, mint egy angyal. Akkor csináltam a rajzot, ami kint van a suliban. A te félmeztelen képed volt, amiért Miranda kisasszony életében először megdicsért, és még csak nem is az én érdemem, mert csak azt rajzoltam le, amit láttam! Hogy hiheted ezek után, hogy volt, amikor nem tetszettél?

– Veled szemben nem vagyok olyan nagyképű, gondolom – csókoltam meg a bőrét.

– Velem maradsz egész éjjel? – kérdezte végül kissé szorongó hangon.

– Veled maradok, amíg csak akarod!

– És ha azt akarom, hogy mindig maradj velem?

– Akkor mindig itt leszek.

– De elmész az egyetemre!

– Hétvégén mindig visszajövök.

– De lesznek ott más lányok. Tudom, milyenek az egyetemi bulik…

A beszélgetés kezdett olyasmi lenni, mint amit az apjával folytattam le aznap reggel.

– Volt, amikor ettem másfajta pitéket is, mint meggyeset – mondtam hülye módon előszedve Matt hasonlatát. – De aztán meg nem kaptam belőle, és azóta mindig csak azt kérek, tudod, miért?

– Mert én olyan vagyok, mint a meggyes pite? Lehet, hogy meg fogsz kívánni másmilyet is, de én maradok a kedvenced? – Ellenkezni akartam, de továbbgondolta. – Vagy már megkóstoltad az összest, rájöttél, hogy a meggyes a legjobb, és azt is tudod, hogy milyen, amikor nem ehetsz a legjobb pitéből, ezért soha többet nem fog előfordulni, hogy ne a legjobb pitét válaszd, vagyis engem?

– Pontosan – vigyorodtam el megint. – Te vagy a kedvenc pitém!

– Oké, ezt elhiszem. Nem kockáztatnád meg, hogy soha többet nem eszel meggyes pitét, mert a meggyes igenis megsértődne, ha más pitéket részesítenél előnyben.

– Nem fogok.

Hallgattunk egy darabig, majd felkuncogott.

– Most miattad éhes lettem! Hozok fel pitét, jó?

Adtam neki egy csókot, majd hagytam, hogy lemenjen és felhozza a sütiket. Imádtam, hogy mindig van nála pite. Ez az élet, az eszesebb elrakatja a pitét, mondta egyszer és pár perc múlva meggyőződhettem róla, mennyire igaza van. Szeretkezés, meggyes pite és még több szeretkezés. Bolond lettem volna nem szeretni érte.