18. Válság

 

Az igazi válság azzal a béna pillanattal kezdődött, amikor Görögországból hazaérve kiszállt végre a kocsiból, és csillogó szemmel indult el felém, mintha a karjaimba akarná vetni magát, de valahogy elveszítette a lendületét út közben, mert egy óriási bőrönd visszahúzta. Lehet, hogy nekem kellett volna bezárni a távolságot, de csak bámulni tudtam a lebarnult bőrét és a fura fonatba font mégis kiengedett haját, amibe még virágos fém hajdísz is került. Egy napsárga redőzött ruha volt rajta, az is görög stílusú, amitől teljesen úgy festett, mint egy igazi szerelemistennő.

– Dean! – mormolta, ahogy megállt előttem egy lépésnyire, fájdalmas távolságot hagyva. – Hogy tetszem?

– Gyönyörű vagy! – mondtam elszorult torokkal, arra gondolva, hányan próbálhatták meg felszedni a görög Riviérán, miközben ilyen cuccokban mászkált. Megérintettem az egyik selymes hajfonatát. – Ez bonyolultnak tűnik – jegyeztem meg idiótán, mire rám mosolygott.

– Az is. – Nyúltam a bőröndjéért, de ő félreértette a mozdulatom, és meg akart csókolni. Közvetlen közelről láttam, ahogy leesik neki, én nem azért hajolok oda, elkaptam a tekintetében megvillanó zavarodottságot is, miért nem csókért mozdultam. Mert egy barom vagyok, azért. – Bocs! Azt hittem…

– Nem, én vagyok a hülye – mondtam gyorsan, és rányomtam a szám az övére.

Megrendítő érzés volt két hét után végre újra megcsókolni őt, a köztünk szikrázó szenvedély bizonyította, nem csak kitaláció voltunk, még mindig ugyanúgy működtünk, mint régen, csak épp problémáink voltak. Például az, hogy egy kis időre idegenek lettünk, holott nagyon jól ismertük egymást. Hirtelen azt sem tudtam, öleljem-e át vagy csak hagyjam, hogy vége legyen a csóknak, mielőtt túl sok lesz a szülői szemeknek.

A talajra puffanó, és kínosan csörömpölő hangot adó bőrönd volt, ami véget vetett a viszontlátás csókjának. Eltörtem valamit.

– Ó – nézett le Haley.

– Dean, ha az a középkükladikus repülő halas vázám volt, nem leszünk jóban! – morgott rám az apja, mire kicsúszott egy durva káromkodás a számon, ráadásul Haley füle hallatára.

– Sajnálom! – mondtam elkínzottan, lehajolva a bőröndért. Ritkán jöttem zavarba, de ember ennél még nem érezte kínosabban magát, abban biztos voltam.

– Dean, apa csak viccelt! – fogta meg Haley a kezem. – Gyere, menjünk be!

Lesunyt fejjel, az apja pillantásával a hátamban követtem Haleyt, ezúttal olyan óvatosan cipelve a bőröndjét, mintha üvegből lenne. Ez nehezebb volt, mint gondoltam, mert Haleynek méz és tisztaság illata volt, ami úgy betöltötte az orrom, hogy csaknem a nyálam is csorogni kezdett, a franc tudott figyelni a bőröndre.

Egy kicsit bántott, hogy én nem vagyok Haleyre ilyen hatással, alig nézett rám, miközben felmentünk a szobájába, és elkezdte kipakolni a táskájának tartalmát. Nem lapult benne törött repülő halas középkükladikus váza. A fél bőrönd ajándékokkal volt tele, édességet és fűszereket nyomott a kezembe, mutatott még egy ruhát, ami hasonló volt ahhoz, amit viselt, aztán mindenféle szuvenírről magyarázott. Hozott kulcstartót, szép formájú köveket, olívaolajas szappant, és megmutatta azt a mézes fürdőolajat is, amitől úgy illatozott. Amit eltörtem egy bögre volt, amin valami szakállas, óriásira merevedett farkú hapsi pózolt egyik kezével a méretes szerszámot markolva, mintha attól félne, feldől a súlytól, ha nem teszi. És valóban, úgy tűnt, az lett volna a sorsa.

– Az Priapos – mondta Haley. – Termékenységisten. De nem kár érte, úgyis kicsit ízléstelen volt. – Azzal fogta a darabokat, és kivágta a kukába.

– Ha ilyesmire vágysz, nem hiszem, hogy überelni tudom – jegyeztem meg.

Túl gúnyos volt a hangom, Haley el is vörösödött, és felkapta a szappanját meg a fürdőolajat.

– Ezeket gyorsan elteszem – mormolta, és eltűnt a fürdőszobában.

Nem értettem, miért vagyok mocsok vele. Na jó, értettem, bántott, hogy nem hívott, két hete alig beszélünk, erre hazajön ilyen ruhákban, teljesen másik lánynak tűnve. Csak arra tudtam gondolni, mi változott még.

– És – jelent meg végül ismerős, kacér mosolyra húzva a száját –, mit csináltál nélkülem? Valami, amiről tudnom kellene?

Amiről tudnia kellene? Volt pár, például, hogy hülyére aggódtam magam, vagy hogy bedurrant az összes izmom a mindenféle intenzív edzéstől, esetleg, hogy idióta módon csak vártam, és vártam a hazatértét most meg… haragszom a fenébe is! De miért haragszom? Próbáltam kielemezni az érzelmeimet.

Túl sokáig elhúztam a választ, így hirtelen már nem érdekelte. A telefonjáért nyúlt.

– Gyorsam megejtek egy hívást, jó? – kérdezte, majd a válaszomra sem várva visszament a fürdőszobába. Titokzatos telefonhívás? Lehet, hogy valami görög srác? Esetleg egy amerikai, akivel ott találkozott, és talán… Kezdett az agyamra menni a féltékenység, tudtam ezt, mégis odaosontam a résnyire nyitva hagyott ajtóhoz.

– Nem tudom, mikor – hallottam Haley halk hangját. – Most Deannel maradok, de talán holnap. Viszont nem tudom, mit mondjak neki. Azt hittem, más lesz, ha visszajövök. Félek, hogy nem fog menni. Mondd meg, mit csináljak!

Haley hangja olyan bizonytalan volt, hogy egészen fájdalmasnak éreztem hallgatni. Az a valaki a másik oldalon hosszan beszélt.

– Ennyi? Ettől nem lesz jobb! – mormolta hitetlenkedve végül. – Hát, jó! Akkor leteszem. – Rövid szünet, majd a legédesebb nevetése hallatszott. – Te is hiányoztál!

Úgy éreztem, mintha gyomron vágtak volna. Ezek azok a szavak voltak, amik nekem jártak! Sőt, akárki is volt, akit felhívott, velem kellett volna megbeszélnie ezeket. Hogy értette, hogy attól fél nem fog menni? És minek kellene másnak lennie?

Észbe kapva csak egyet léptem hátra, de Haley így is észrevette, hogy hallgatóztam, amikor kijött a fürdőből.

– Ki volt az? – kérdeztem, miközben ő csillogó tekintettel nézett rám.

– Nem fontos – mondta, és azzal a lendülettel odalépett hozzám, mindkét karjával átkulcsolta a nyakam, és szabályosan lerántotta magához a fejem, hogy őrjítően megcsókoljon.

Az összes kételyem szétfoszlott, amíg tartott a szenvedélye, felülmúlhatatlant szeretkeztünk a félig telt bőröndje mellett a szuvenírjei között, aztán a mellkasomon pihegett egy darabig, majd elhúzódott, és nekiállt folytatni a kicsomagolást, közben egyetlen szót sem szólt hozzám.

– Mesélj Görögországról! – kértem.

– Gyönyörű volt, de nagyon elfáradtam, mert mindent megnéztünk, amit csak lehetett.

Ennyi. Nem faggattam többet, és ő nem is mondott mást, csak pakolászott, miközben én figyeltem őt. Lassan visszatért szeretkezés előtti hangulatom, és azt nem akartam. Szeretni akartam ezt a lányt nem pedig kételkedni benne, így amikor kiürült a bőrönd, elkaptam a csuklóját, és visszahúztam magam mellé az ágyra.

Mindent megtettem, amit szavak nélkül lehetett arra, hogy megmutassam, mennyire szeretem és mennyire hiányzott, illetve, hogy milyen sokat gondoltam rá, reménykedve, hogy elég lesz. Nem volt. Nem beszélt velem, ha mégis szólt, nem a fontos dolgokról, én pedig nem mertem elkezdeni, mert nagyon is tudtam, mi a nagy beszélgetések vége, egyszerűen nem akartam megtudni, ha már kiszeretett belőlem. Freud szerint sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét, és a francba is, igaza volt! Nem akartam gyámoltalanul boldogtalan lenni, az áltatás, hogy minden rendben van, ameddig ő nem állítja az ellenkezőjét egyelőre megfelelt nekem.

 

*

 

Eltelt egy újabb hét, és én hivatalosan is gyávának minősítettem magamat. Haley és én nem működtünk, egyre kevésbé értettünk szót, főleg úgy, hogy jóformán nem beszélgettünk semmiről. Figyeltem a boldogtalanságának jeleit, és csak akkor láttam őket, amikor velem volt. Ha odamentem érte az építkezésre, és épp vidáman nevetett valamin, vagy a többieket ugratta, én voltam a mumus, aki miatt elkomorodik. Ha elvolt a szüleimmel, és én megjelentem, valahogy csendesebbé, zárkózottabbá vált, ráadásul elkezdte másokkal tölteni az idejét.

Persze ez nem volt baj. Ugyan még mindig zavart, hogy lassan az összes szombat éjjelt Zach-kel tölti, örültem, hogy legalább vele jól érzi magát, ha már én nem tudom boldoggá tenni. Sok időt fordított Sylre és a szüleimre is, ilyenkor gyakran mondta, hogy menjek csak a dolgomra, csináljak, amihez kedvem van, de meg kell mondjam, elég szánalmas dolgaim voltak. Visszavonultam a szobámba az egyik pszichológia könyvemmel, kicsit edzettem magam vagy épp elmentem Zach-hez a Pilatest bámulni, közben rendszerint Mattet hallgattam, ahogy Emilyről beszél, aki visszajön pár hétre látogatóba.

– De miért törted el a termékenység bögrémet? – kérdezte Zach ezredszerre is. A barom biztos volt benne, hogy direkt törtem el a nagyfarkú istent, mert féltékeny voltam rá, holott ez nem igaz. Ha féltékeny lettem volna, még azt csorba darabot is eltöröm, amit Zach félretett az ajándéka „emlékére”. Mondanom sem kell, az orbitális hímtagot ábrázolta.

Zach lassan minden nap megvádolt azzal, hogy a végzetét akarom, és azzal, hogy eltörtem Priapos csodás emléktárgyát, egyszersmind az ő mojoját is megkíséreltem tönkretenni, állítólag miattam nem talál magának egy normális csajt, pedig valójában arról van szó, hogy már minden elérhetőt megdöntött, elfogytak a szóba jöhető partnerek.

– Nem szállnál le arról a nyüves bögréről? Emily már megígérte, hogy szerez neked egy állófarkú Hawaii istent, nem? – néztem Mattre, akinek az a hülye vigyor jelent meg az arcán, ami Emilyt jelentette.

– De, Em biztos hoz egyet – bólintott, majd felállt. – Fel is hívom, el ne felejtse.

Haverom már tisztára be volt zsongva Emily érkezésétől, mindenféle hülyeséget tervezett, és napjában többször felhívta, hogy elmondja neki ezeket a hülyeségeket. Néha, amikor elnéztem, ahogy idióta módon a mobilba gügyög, kedvem lett volna nekem is felhívni Haleyt. Mi sosem hívtuk egymást, bár még megvolt az a pár sms, amit a kapcsolatunk első napjaiban váltottunk, akárhányszor külön kellett lennünk. Valójában kincsként őriztem őket a telefonom memóriájában, bár ezt akár Haley előtt is letagadtam volna.

– Fogadjunk, hogy nem fogja megemlíteni neki – mormolta Zach sötéten, vádaskodva nézve rám. – Szó sem lesz semmilyen termékenység szuvenírről!

– De nagy farkakról még szó eshet – mondtam békítőn, mire elvigyorodott. – Te meg Haley nagyon össze vagytok nőve mostanában – hoztam fel végül, szememet a tornázó nőkön tartva. – Nem mondott esetleg…

– Nem, haver, ne is kérdezz tőlem! – vágott közbe. – Haley-bébi titkait én nem adom ki!

– Oké, de…

– Nem! Lakat van a számon! – Döbbenten néztem, ahogy belakatolja a száját, és látványosan elpöcköli a kulcsot. Követve a tekintetét esküszöm, még azt is láttam, hogy hová esett.

– Nem vagy normális! – Nem válaszolt, nekem meg ökölbe szorult a kezem. Oké, nagy levegő. – Legalább annyit mondj, hogy boldogtalan-e!

Zach a szeme sarkából rám pislantott.

– Miért nem kérdezed meg tőle? Elmondaná!

– Mert tőled kérdezem! – erősödtem. – Sok időt töltötök együtt, neked tudnod kell! Nem a titkait kérem, csak aggódom, érted?

– Haver, akkor miért nem mondod el neki? Megértené!

Most én nem válaszoltam. Megértené, ez volt, ami aggasztott, ugyanis ez volt a legnagyobb félelmem. Hogy már nem szerelem van köztünk, és ha sokat kérdezősködnék, Haley a végén még megmondaná, hogy elege van belőlem, és szakítani akar. Ennél nem volt sokkal jobb a nappali némaság, de az éjszakák még a mieink voltak. Nemcsak a szexről szóltak, hanem a boldog nyögéseiről, amikor megcsókoltam vagy megsimogattam bizonyos helyeken, az elégedett dörgölődzéséről, amikor átöleltem, és ő egész testében nekem simult. A kis sóhajtásairól, amikor megint csak arra ébredt éjjel, hogy mocorgok mögötte. Éjszaka mindig úgy éreztem, hogy szeret, ezek voltak az én kis megingathatatlan bizonyítékaim, a kapaszkodók, amikben hinnem kellett.

Nem voltam biztos benne, hogy bírnám-e azok nélkül. Ha éjjel sem működik, ha gondunk van az intim pillanatokkal, talán előhozom a témát, de így nem mertem kockáztatni. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy így veszítsem el, csakhogy minél tovább hagytam, hogy ez folytatódjon, annál valószínűbbnek tűnt, hogy fájdalmas lesz a vége. Már nem is kellett túl sokat várni rá.

 

*

 

Haley egyértelműen a féltékenység jeleit mutatta, akárhányszor csak Emilyre nézett, én meg igyekeztem csak fokozottan elégedettnek lenni emiatt.

– Holnap elmegyünk Emilyékkel a strandra, jó? – kérdeztem tőle, mire úgy pillantott rám, mintha bolond lennék.

– De nincsen normális fürdőruhám! Szólhattál volna előbb, hogy…

– Vettem neked – mondtam, mire a tekintete megszelídült. Ez eszembe juttatta, hogy sokkal több ajándékot kell vennem neki, eddig csak új ceruzákra futotta, amikor említette, hogy szüksége lenne rájuk. Az volt a probléma Haley ajándékaival, hogy mindene megvolt, nem volt szüksége semmire.

– Vettél nekem fürdőruhát? – kérdezte, és kaptam tőle egy igazi mosolyt. – Mikor?

– Ma – ismertem el. – Mielőtt hazahoztalak. Kint van a kocsiban.

– Nem akarod odaadni? – pislogott rám incselkedően.

Fülig érő vigyorral rohantam ki a zacskóért, majd rekordidő alatt visszaérve gyorsan átnyújtottam neki. Kíváncsian belenézett, majd az ajkába harapva pillantott fel rám.

– Azt akarod, hogy ezt viseljem emberek között?

– Nem olyan kihívó – biccentettem kérlelőn. – Csak próbáld fel, jó?

– Meglátom – ígérte úgy, mint akinek eszében sincs, így persze muszáj volt meggyőznöm.

Kissé sokáig tartott, és az újdonsült ellenálló képességem ellenére is kifulladtam közben, de maximálisan megérte, és nem utolsó sorban élveztem is.

Másnap abban a tudatban ültem a kocsiba, hogy Haley a tőlem kapott fürdőruhát viseli a hosszú, bő póló alatt, amit ruhaként viselt, merthogy nadrág nem volt rajta. Talán furán nézett ki elsőre, de imádtam az öltözködését is.

A strandon találkoztunk a többiekkel, akik már lefoglaltak egy jó nagy placcot nekünk. Emily és Matt az óriási pokróc szélén smároltak, Michelle és újdonsült pasija, Mark meg Dorothy és Michael pedig azon a táncoló hulalányon röhögtek, amit Zach nézegetett savanyú arccal.

– Ez mind a te hibád! – mondta nekem, amikor odaértünk. Haley azonnal nevetni kezdett a kis billegő játékon, amit a többiek az ujjukkal bökdöstek, hogy riszálja a csípőjét. – Ha nem lennél, most itt lenne velem Priapos a teljes valójában – tartotta el a kezét majdnem egy méternyire az ágyékától szemléltetve a méretet. – Olyan jó haverok lettünk volna! Erre meg kapok egy ilyen műbigét. Még a szoknyája alá sem lehet benézni!

– Bocs! – nevetett fel Emily végre eltolva magától Mattet. – Nem tudtam, hogy mit kell hoznom pontosan, Matt csak valami termékenységről beszélt, péniszekről szó sem volt.

– A hula tánc nagyobb részben a szexualitásról szól, különben csak ijesztő maszkos figuráink vannak. Legalábbis javarészt. Nem láttam még Mauit meztelen ábrázolásban, de ha létezik, felkutatom neked, és azonnal elpostázom – ígérte Mark, akinek a nagylelkű ajánlata inkább csak bevágódni vágyódás lehetett.

Zach és én túl régóta voltunk Matt barátai ahhoz, hogy hidegen hagyjon minket, kivel jön össze a féltve óvott húgocskája, és az, hogy Matt azt mondta, hagyjuk csak Michelle-re mindkettőnkben gyanakvást ébresztett Mark iránt.

Mivel Haley még nem találkozott vele, bemutattam, mire a fickó rámosolygott, és kezet rázott vele. Figyelmen kívül hagytam Haley alap flörtölését az ilyen helyzetekben, és csak a pasast figyeltem, aki meglepően jól reagált, semmi túl hosszú pillantás, semmi visszakacérkodás. Helyes, legalább nem kellett emlékeztetnem a jelenlétemre.

A többiek még mindig a meztelen istenekről diskuráltak.

– Mr. Pénisznek mintha lenne egy kollekciója – jutott Emily eszébe. – De azok inkább valami afrikai dolgok, nem? – nézett Markra, aki vigyorgott.

– Nem vagyok biztos benne, de mindent a jó ügyért, majd benézünk hozzá.

– Nem hiszem, hogy megválna a gyűjteménye darabjaitól.

– Nos, ki mondta, hogy szólunk neki, ha elemelünk egyet?

Zach szabályosan könyörögni kezdett, hogy szerezzenek már neki egy nagyfarkú istent, nálam meg hirtelen megszűntek a külvilág zajai, mert Haley letérdelt a pokróc szélére, és egy vérlázítóan szexi mozdulattal megragadta a pólója alját, és az egészet könnyedén áthúzta a fején.

Éreztem, ahogy a megdöbbenés szétárad a tagjaimban. Mi a francot vettem én ennek a lánynak? Bár elég anyag volt jelen, még így is túl sokat láttam a finoman lesült bőréből, a combjai, a mellei… Az agyamat lila gőz öntötte el, ahogy mindenki Haleyre bámult. Mark szerencséjére csak egy pillanatra, de Matt az az áruló hosszú másodpercekre, miközben Haley szépen összehajtogatta a pólóruháját, és félrefordulva eltette a kosárba, amit magával hozott, és ami a rajzcuccát meg az ebédünket rejtette. Ahogy odahajolva megfeszült az alig takart feneke Zach képén érdeklődő kifejezés jelent meg. Összeszorított fogakkal átkoztam magamat, amiért nem vettem Haleynek egy olyan strandkendőt, mint amilyet Dorothy kötött a derekára. Persze még mindig ott lennének a mellei, amit az a hazug fürdőruha összepréselt a szokásosnál is gusztusosabb dekoltázst varázsolva.

És ez még csak a mi társaságunk volt, idegen pasasok százai vizslathatták a barátnőm idomait, amiket pedig úgy szerettem a legjobban, ha csak én láthattam őket. Mivel úgy tűnt egyedül nekem van problémám azzal, hogy a barátnőm fürdőruhában van a strandon, nem mondtam semmit, csak vártam, hogy vége legyen a napnak, és mielőbb hazamehessek, és lerángathassam róla azt a szemérmetlen göncöt. Csakis magamat hibáztathattam, hiszen én vettem neki.

Nem volt biztos benne, hogy a többiek is észrevették, de Haley nem szólt hozzám egyszer sem. Mellette ültem, viszont minden mondata, minden vicce vagy a nevetése másoknak szólt. Még csak fürdeni sem jött be, odakint maradt Emilyvel, az árnyékban beszélgettek. Amikor úszni támadt kedve, nem hozzánk jött, hanem a mélyvizes medencében tűnt el. Utánamentem volna, de Zach megelőzött. Már benne voltunk a délutánban, amikor Haley egyszer csak fogta magát, és bejött hozzám a medencébe, ahol röplabdáztunk. Először azt hittem, beállna játszani, de csak valami furcsa kifejezéssel az arcán jött oda egészen közel hozzám, és szó nélkül átölelt.

Valami nem stimmelt. Úgy éreztem, tudnom kellene, mi a baj, de már túl régóta nem voltam biztos benne.

– Valami baj van? – kérdeztem rá, miközben eltoltam magamtól, hogy az arcát nézzem, miközben válaszol. – Mi az?

– Semmi – válaszolta. Az arcán nem a semmi volt, hanem óvatos kifejezés. – Csak megöleltelek. Ez baj?

Sápadt, de forró volt a bőre, és mosolygott rám, kissé erőltetetten.

– Napszúrást kaptál? – rémültem meg. – Rosszul érzed magad?

– Nincs semmi bajom, Dean! Baj, hogy megöleltelek? – Egy kicsit mintha megszédült volna, mintha lenne valami fájdalma. – Miért hiszed, hogy beteg vagyok?

Mert betegnek nézett ki.

– Ok nélkül ölelgetsz – mondtam, miközben a sápadt bőrét figyeltem, ami most valósággal elszürkült. A francba! – Mégis van valami bajod? Gyere, visszakísérlek az árnyékba!

Meg akartam fogni a karját, de ellökte a kezem.

– Maradj csak! – csattant rám. – Maradj és játssz! Egyedül megyek vissza az árnyékba!

Fogalmam sem volt, mit tegyek, többiek is csak bámultak. Haley megfordult, és kicsörtetett a vízből. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy kiérve a medencéből futni kezd, majd Emily mellől felkapja a pólóját, és áthúzza a fején. Csak akkor esett le, hogy elmegy, amikor felkapta a kosarat is, és vissza sem nézve elindult kifelé a látóteremből. Eddigre már rohantam utána.

Emily felpattant a helyéről, és felém nézett.

– Hová ment? – kérdeztem, amikor odaértem hozzá.

– Dean, én mondtam neki, hogy öleljen meg – felelte ő. – Miért nem ölelted csak úgy meg? Attól félt, hogy nem fogod megtenni.

– Mi? – értetlenkedtem, miközben megragadtam a pólómat és a kocsikulcsaim.

– Azt mondta, meg akar ölelni téged, de te nem szereted az öleléseket, én meg mondtam, hogy csak menjen oda, mert biztos voltam benne, hogy téved – magyarázta Emily, és úgy nézett rám, mintha csalódott volna bennem.

Üdvözlet a klubban! – mondtam volna legszívesebben, de csak rohantam Haley után. Szerencsére még nem járt messze.

Vetett rám egy csalódott pillantást, de csupán ennyi volt a reakciója a megjelenésemre.

– Magyarázd el, mi bajod van! – könyörögtem.

– Szeretnék hazamenni – válaszolta fáradtan. – Hazaviszel?

Intettem a kocsim felé. Rossz előérzeteim voltak, rosszabbak, mint mostanában bármikor, úgyhogy néma maradtam, de csak ameddig be nem ültünk.

– Emily azt mondta, látni akarta, hogy viselkedem, amikor megölelsz, és hogy te biztos vagy benne, hogy nem imádom, amikor megteszed – mondtam hitetlenkedve, miközben elindultunk hazafelé.

– Imádod? – kérdezte rám sem nézve.

– Persze, hogy imádom, Szépségem – vágtam rá azonnal. Eddig kételkedett ebben? – Miért ne imádnám?

– Én csak… – Haley rám pillantott, majd megint kifelé meredt. – Megfenyegettem Emilyt, azt mondtam neki, hogy be fogom verni az orrát.

Önkéntelenül is elröhögtem magam a gondolatra. Ennyire féltékeny lett volna? Mi más oka lenne Emilyt fenyegetni? Emlékeztem rá, mennyire mondogatta azt a hülye csókot, és csaknem visszasírtam azokat az időket.

– Miért? – kérdeztem végül.

– Feldühített – mondta komoran. – Mostanában nem vagyok önmagam.

Ez nem volt újdonság, mégis a legijesztőbb hangon mondta, én pedig megint úgy éreztem, mintha gyomron vágott volna valamivel.

– Észrevettem – vallottam be kelletlenül, nem is sejtve, hogy amit válaszol, azzal egy az egyben az egyik leggyakoribb rémálmomat váltja valóra.

– Mit szólnál hozzá, ha szakítanánk?